Végre újra egy könyv, ami olvastatja magát, ami leköt, amit jó olvasni döbbenetes tartalma ellenére is. Valós történet önbántalmazó fiatal nőkről Charlie Davis alakján keresztül.

Charlie életének addigi 17 éve lassan bontakozik a történet során, hiszen először a pszichiátrián találkozunk vele bepólyált karokkal és lábbal, magukat vagdosó lányok között. Sokáig nem beszél, s csak szép lassan kapcsolódik be a foglalkozásokba. Óriási szerencséje, hogy jól rajzol, s így van hová menekülnie. Mikor kiteszik a kórházból, egy régi barátja próbál neki segíteni, aki már új életet kezdett Tucsonban. Charlie odautazik, mosogatói munkát talál, bérel egy kis lepusztult lakást, s egyre több emberrel kerül kapcsolatba. Magába gubózik, de a többiek kedvelik, s próbálnak segíteni neki. Sajnos rossz fiúba szeret bele, Riley ugyanis drogos és alkoholista, pedig tehetséges zenész volt. Hiába próbál Charli a felszínen maradni, s ellenállni az üvegcserépnek, Riley árulása visszaveti az addigi javuló állapotát. Munkatársai, a gyógyult alkoholista Linus és a testvére, Tanner, valamint az ő nagyapjuk segítenek neki újra talpra állni. Szerencséje, hogy szerető emberek veszik körül, s új barátot is talál a pszichiátriai társa, Blue személyében.