A következő címkéjű bejegyzések mutatása: női sors. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: női sors. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 10., kedd

Erica Bauermeister: Tedd meg magadért!




Érdekes, időnként tragikus női sorsokat mutat be a regény, mégis felemelő a különböző korú barátnők egymást segítő összefogása, s egy kihívás végrehajtása során az életük jobbra fordulása.
Kate az első, aki mellrákból áll talpra a barátai segítségével, s aki az első feladatot kapja: el kell mennie jövő nyáron a lányával egy grand canyoni vadvízi evezésre. Az ő teljesítése és önmaga legyőzése, a betegségtől való lelki megszabadulása az utolsó történet a regényben. Közben ő is oszt ki teljesítendő feladatokat a többieknek, így ismerjük meg a sorsukat. 
Az első történet Caroline-é, akinek a fia együtt járt óvodába Kate lányával, s azóta barátnők. Akit elhagy a férje egy fiatalabbért, s akinek a fia elkezdi a főiskolát. Egyedül marad imádott könyveivel s a könyvesbolti állásával, ahol az ajándék könyveket veszi át az adakozóktól, s író-olvasó találkozókat szervez. Neki a férje könyveitől kell megszabadulnia, s miközben megteszi, újra végigéli a megismerkedésüket, a szerelmüket, a házasságukat.
A következő Daria, akit soha nem akart és nem szeretett az anyja, aki miatt feladta a művészetét. Folyton dühös, és csodás tálakat készít agyagból. Ő Marion kishúga, tele tetoválással. A nővére hozta be a lányok közé, amikor Sara ikreinek babavigyázó csoportot szervezett. Daria feladata a kenyérsütés lett, s Sara-nak köszönheti, hogy a világutazó ikertestvérében megtalálja a neki való férfit, aki egyben kenyeret is tud sütni, s aki mellett békére lel. 
A harmadik Sara, aki korán férjhez megy, s a kisfia után ikrei születnek. Boldog a családjával, de az utazós álmairól mondott le értük. Ezért kapta feladatul, hogy egyedül utazzon el valahová. A testvére segítségével a kiválasztott úticél Velence lett. Egyedül birkózik meg az utazással, a szállás megtalálásával, s a város felfedezésével, melyet új fényképezőgépével örökít meg, miközben megismerjük a gyermekkorát is. 
A negyedik sors Hadley-é, aki egy balesetben elveszíti fiatal férjét. A lány nem tudja feldolgozni a veszteségét, otthagyja a munkáját, vesz egy kicsi házat, s évekre begubózik. Hagyja a kertet elvadulni, hisz az így jobban elrejti őt. A csigaházból Sara barátságos kisfia és az anyjukat leterhelő ikrek húzzák ki, mikor szó nélkül átmegy a szomszédba, s kiveszi Sara kezéből az egyik kicsit, míg ő megeteti  a másikat. Így lesz része a Sara-t, majd Kate-t támogató csoportnak, akik közben neki is segítenek talpra állni. Az ő feladata az elvadult kert rendbetétele, s mikor ezzel Marion segítségével végez, megtalálja az új hivatását is.
Marion boldog házasságban él a férjével, felnevelt három gyereket, kertészkedik és cikkeket ír. Neki tetoválást kell készíttetnie,  amit már tinikora óta akar. Újságíróként járja körbe a témát, s mire rászánja magát a tetováltatásra, a történetekből összeáll egy könyv is. 
Ava kislánykorában végigasszisztálta az édesanyja rákos megbetegedését és halálát. Különleges szaglása van, előre megérzi a halált is. Ezért nem vállalta Kate aktív segítését a betegségében, ami miatt azóta is orrolnak rá a többiek. Kate gyermekkori barátja, a szüleik nyaralója a Lopez-szigeten közös nyarakat jelentett. Az élet más városba sodorta őket, így nem volt nehéz Kate-től távol maradnia. Most ő feladatul a három napos zarándoklatot kapta a mellrákosokért. A feladat kapcsán utazott haza, a nyaralóba, ahol a testét edzve készül a megmérettetésre. Kate meglátogatja, s elárulja neki, hogy nem büntetés a feladat, hanem így akarta hazahívni a barátnőjét. A háromnapos túra kemény próba volt, de szerzett barátot, megismerte mások veszteségét, beszélt az anyukájáról, legyőzte önmagát, s a célban két barátnője és az apukája várta.

Szépen megírt regény különleges női sorsokról, s hihetetlen barátságról, összetartásról, túlélésről. Minden, főleg női olvasónak ajánlom.

2016. augusztus 1., hétfő

Sándor Anikó: Házasságsirató

Tipikusan női regény Anikó újabb könyve, főleg az idősebb hölgyek fogják kedvelni. Bár kissé ijesztő éppen az 50-es korosztálynak a regény által lefestett párkapcsolati kép, miszerint az ilyen idős hölgyek már nem kellenek senkinek, a férjek szinte mind szeretőt tartanak, s lecserélik asszonyukat jóval fiatalabb jelöltekre. A regénybeli férfiak általában tehetősek, de nem mind Adonisz, mégis kelendőek a húspiacon. A főszereplő, egyedül maradt Nórának meg kell küzdenie a magánnyal, az internetes társkeresés kiábrándító tapasztalataival, s az álláskeresés reménytelenségével. A hosszú háztartásbeli lét után csak egy barátja van, akire azonban mindig számíthat. Szerencséje, hogy van egy üresen álló üzlethelyisége, újra előjön régi kreativitása, s már be is indul egy jól működő üzlet és hölgyklub Házasságsirató néven. Nóra szerencséje az akarata, a kitartása, a művészi hajlama, a közben kialakult támogató baráti köre, s szilárd elképzelése a párkapcsolati igényéről. Az üzleti siker után lehet, hogy egy francia férfiban megtalálja a párját is?

2016. június 1., szerda

Monika Peetz: Léböjt Hotel

Peetz Monika - Léböjt HotelA keddi barátnők középkorú német nők: Eva orvos, 4 gyermek anyja; Judith özvegy, egy étteremben dolgozik; Kiki formatervező, de nem kap megbízást, pici lányát együtt neveli 12 évvel fiatalabb párjával; Caroline sikeres ügyvéd, aki külön él csapodár férjétől; Estelle boldog gazdag patikatulajdonos férjével. Ők öten nagyon jó barátnők, s egyszer az évben együtt elutaznak egy hétre valahová. Most Eva találja ki az úticélt, ami nem más, mint Achenkirch kastélya, ahová léböjt kúrára fizetnek be. Eva apa nélkül nőtt fel, s titkolt célja, hogy a kastélyban kiderítse az apja személyét, akiről az anyja sohasem beszélt. Eva ugyanis akkor fogant, mikor az anyja 16 évesen ott dolgozott az akkor táborként működő kastélyban. A sok éhezés, testedzés közepette Eva nyomoz, Caroline nem tudja, hogyan mondja el a többieknek, hogy randizik a volt férjével, Kikit pedig elhagyja Max, amíg ki nem derül, hogy a kicsinek valóban ő-e az apja. Judith teljesen beleveti magát a sportba,  a böjtölésbe, míg rá nem ébred, hogy csak olyan kapcsolatba érdemes belemenni, ahol nyíltan felvállalják. Közben egyre jobban megismerik a falusi történeteket, pletykákat, miközben pár kilótól is megszabadulnak.

2016. május 5., csütörtök

Pamela Redmond Satran: Korához képest

Egy mai történet egy negyvenes háztartásbeli anyukáról, akinek kirepült a gyermeke, elhagyta a férje, s nincs helye a munkaerőpiacon. Alice-t gyermekkori barátnője, Maggie rángatja ki kertvárosi magányából egy szilveszter éjjel. Mivel fiatalos az alkata is, így új frizurával, ruhával, sminkkel 20 évet letagadhat Alice. Próbaképpen így ismerkedik meg egy bárban egy 25 éves fiúval, akivel később találkozgatni kezd. Az új külsejének és hiányos önéletrajzának köszönhetően végül asszisztensi állást is talál egy könyvkiadónál egy rettenetes főnök mellett, aki sorban ellopja a jobbnál jobb ötleteit. Beköltözik Maggie-hez New Yorkba, sokat dolgozik, szórakozni jár egyik fiatal kolléganőjével, s komolyan összejön Josh-sal. Mindenki előtt titkolózik a valódi korával és a múltjával, családi körülményeivel kapcsolatban. Végül azonban minden kiderül, s a végén a happy end sem marad el.
Komoly témákat is felvet a könyv: anyaság, vagy karrier; gyermekvállalás 40 éven felül; 44 évesen kezdőként a munkaerőpiacon - a kutyának se kellesz; idősebb nő, fiatal pasi - sok kétség; felnőtt gyermek elengedése; életünk gyökeres megváltoztatása idősebb korban stb.

Nem egy óriási durranás a könyv, de jó volt benne, hogy egy hétköznapi nő problémáiról szól.