Ebben a könyvben az írónő kicsit csapongva az életének talán legrosszabb időszakát, a betegségét, a rákkal vívott küzdelmét mutatja be.
Leírja a betegséghez vezető utat: azt, amikor az El Camino utáni feltöltődést, életmód- és szemléletváltást lassan bedarálja a régi beidegződés: a nagyobb pénz utáni/anyagi biztonság utáni vágy; a régi szakma beszippantó ereje a a korábbi elvek ellenére; az édesanya sorsának tudat alatti követése.
Végigkísérhetjük nagy vonalakban a történéséket a betegség diagnosztizálásától a rengeteg vizsgálaton át a műtétig, majd a helyreállításig. Siralmas, ám igencsak valós képet kapunk a magyar közegészségügy rettenetes állapotáról, a hónapokkal későbbre kapott időpontokról, az órákig tartó folyosói várakozásról, az embertelen szakszemélyzetről és bánásmódról, a későn érkező eredményről...a magánklinikák szolgáltatásairól - ha van pénzünk megfizetni. Elvétve azért egy-két jó példa is akad.
Mindenki tudja, a saját bőrén tapasztalja, hogy mennyire kiszolgáltatott a beteg magyar ember, milyen állapot uralkodik az egészségügyben, s a "vezetőink" semmit nem tesznek ellene (persze ők meg tudják vásárolni maguknak a színvonalas ellátást). Tetszik, hogy az írónő ennyire őszintén le merte írni a tapasztalatait, a véleményét.
A könyvben számos életvezetési, túlélési tanácsot is kaphat, aki jól figyel, s szerintem éppen ez a lényege a műnek. Példát mutat, ötletet ad, elborzaszt, szűrésre biztat, s nagyon őszintén bepillantást enged az író intim szférájába, gondolataiba.
