2016. június 24., péntek

Fejős Éva: Helló, London

Jól sikerült Fejős Éva könyv a Helló, London. Több szálon, szereplőn keresztül ismertjük meg Lengyel Luca történetét, mely csak a mű végére áll össze kerek egésszé. Közben bepillantást nyerünk Zsomboron keresztül egy vállalkozás felfutásába, meggazdagodásba, bukásba, válásba, az élet újra kezdésébe; Terin keresztül egy sikeres modell, üzletasszony életébe, melyet az anya által tönkretett gyermekkor, anorexia és bulimia előzött meg, most pedig a terhességtől való félelem miatt a béranyaprogramot is megismerjük; Aradi Renátán keresztül látjuk a gátlástalan gazdag lány pénzkeresési próbálkozásait: modellügynökség, majd a modell lányok prostituálása Firenzében; Tomin keresztül pedig borzadva éljük végig, ahogy gusztustalanul kihasználja a belé fülig szerelmes fiatal modell lányt, Lucát. 
Ezzel el is jutottunk Lucához, aki kapcsolódik valamennyi szereplőhöz. Luca 6 év után, egy motorbaleset miatti kómából ébred, s szinte semmire sem emlékszik. Fokozatosan fedezi fel korábbi élete mozzanatait, szereplőit, s próbálja kideríteni, hogy mi is történt vele, miközben a felbukkanó Reni és Tomi egyáltalán nem örül ennek. Álmok, kis emlékfoszlányok miatt utazik el a Karib térségbe, ahol kiderül, hogy résztulajdonosa egy rumüzemnek, s ott jön rá, hogy korábbi szerelme, Tomi Firenzében bedrogozva eladta a testét olasz férfiaknak. Onnan menekülve vállalt egy karibi hajón állást Teri segítségével, ám az utána utazó fiú bűvköréből csak úgy tudott később kiszabadulni, hogy leugrott a motorjáról, ami pedig a kómához vezetett. Most pedig tanúja lehetünk, ahogy az összetört lány összekaparja magát, kinyomozza a múltját, s felépíti a jövőjét. 
Összetett regény ez, sokféle emberi viszonyra, ok-okozatra ráláthatunk.

2016. június 13., hétfő

Jennifer Probst: Keresd az alkalmat; Keresd a tökéletest

1. kötet: Alcím: Szerelmi gyakorlatok kezdőknek. 
Ebben a részben megismerjük Kate-t, aki egyetemi barátnőivel alapított egy társkereső vállalkozást húszas, harmincas magányos emberek számára egy New York melletti kisvárosban. Személyesen figyelnek mindenkire, alaposan felkészítik őket a társkeresésre. Sikerüket nagyban segíti Kate különleges adottsága, mellyel megérzi, hogy két ember lelki társa-e egymásnak. A gyönyörű, magányos Kate csak magának nem talál megfelelő partnert, sérült kutyusának szenteli magát. Mikor megismerkedik az elvált, arrogáns, de nagyon dögös válóperes ügyvéddel, Slade-del, aki csak a húgát védve kerül kapcsolatba a társkereső irodával, beléjük csap az összetartozást jelző villám. Slade, hogy bebizonyítsa, hogy a társkereső szolgáltatás csalás, ő is jelentkezik ügyfélnek. Számos, az igényeinek megfelelő nővel hozzák össze, ő azonban egyre inkább csak a profilba egyáltalán nem illő Kate-hez vonzódik. A lány is igyekszik távol tartani magától a férfit az egyre nyilvánvalóbb vonzás ellenére, még annak az árán is, hogy elveszti különleges képességét. A hosszú macska-egér harc, számos ágybeli jelenet és szakítás után azonban minden a helyére kerül, s végre elfogadják a megérdemelt boldogságot.
Elég kiszámítható a történet, részletes erotikus jelenetekkel tarkítva. Nagyon könnyű nyári olvasmány.

2. kötet: Alcím: Szerelmi gyakorlatok haladóknak.
Ebben a kötetben az egyre sikeresebb társkereső ügynökség másik alapító tagjának, Kennedynek a társtalálását követhetjük nyomon. A háromfős csapatban ő a divattanácsadó, az átalakító ember, s most egy embert próbáló klienst kapott, a rakétatudós Nate személyében. A munkájának élő férfi a nőkben csalódott bátyja tanácsára bő, műszálas gatyákat hord, s hosszú, loboncos haj, vastag szemüveg, valamint állandóan pecsétes laborköpeny mögé rejti jóképűségét, s kidolgozott izmait. A társalgási stílusán is van mit csiszolni, hogy ne gázoljon folyamatosan a párkereső hölgyek lelkébe. Nate-nek egyből megtetszik a jó lakú, egyéni stílusú Ken, ám  a lány folyamatosan próbálja elnyomni a vonzódását a rokonlelkű férfi iránt. Nate-hez hasonlóan Ken-nek is vannak a gyermekkorból hozott fóbiái, hiszen duci lányként számos támadás érte az iskolában. A kövér lány később kórosan sovány lett, s még ma is küzd a démonaival. Ahogy a lány alakítja Nate-t, ő is változik, s végre a regény végére mi is örülhetünk a boldogságuknak.

2016. június 11., szombat

Ilona Andrews: Magic bites. Pusztító mágia; Magic burns. Perzselő mágia

Ez a könyv is valószínűleg sorozat része. Hasonlít témájában az Anita Blake regényekhez, de egyelőre az jobban tetszett. Egy nagyon újfajta fantasztikus világba helyezi az író az eseményeket, ahol  a mágia és a technológia váltakozik. Két nagy népcsoport van, a falka (alakváltók) és az emberek (varázstudók, halottidézők, akik vámpírokat irányítanak). Működik még az atlantai Lovagrend, melynek Kate gyámja is tagja volt a meggyilkolásáig, valamint a Zsoldosok Szövetsége, akik "megoldják" az emberek problémáit. Kate ennek a szervezetnek a tagja, egy gyilkos fegyver, akinek a vérében ősi mágia csörgedezik. Kate vagány, szókimondó, szemtelen, de megbízható, hűséges, önfeláldozó. Az utóbbi tulajdonságainak köszönheti, hogy a Greg halála miatti nyomozásban maga mellé tudja állítani a Falkát, s annak félelmetes vezetőjét, az oroszlán Currant. Együtt győznek le egy nagyerejű halottidézőt, s Greg gyilkosát is, a magát sokáig jól leplező upirt, aki Bono névre hallgat. Ők akarták összeugrasztani a Falkát az Emberekkel, s mint minden, ez is a hatalomról szólt. Az upir egyébként halottakat eszik, félig ember, félig állat utódokat nemz, s csak erős asszonyok tudják kihordani és megszülni a kis upirt, aki utána felfalja az anyját. Bono Katet nézte ki a párosodásra, így a lánynak egyetlen esélye maradt a túlélésre, ha ő öli meg előbb Bonot.
Számos küzdelem, harc, egymásnak feszülés jellemzi a számomra eleinte kissé nehezen követhető regényt. Érdekes, szimpatikus szereplők, s rusnya, kegyetlen lények világa ez. Aki szereti a harcos fantasztikus műveket, nekik ajánlom.

A 2. kötet egyértelmű, élvezetes. Kate magára vállalja egy fiatal lány, Julie védelmét, akinek eltűnt egy boszorkánygyülekezethez csatlakozott anyukája. A nyomok arra utalnak, hogy a Morrighan hívő boszorkányok egy másik, veszélyesebb, életre vágyó kelta istenséget segítenek a Földre. Ebben szerepe van egy mágikus üstnek és a fedőjének, mely kicsinyítve egy nyakláncon előbb az utcakölyök Redhez, majd Julie-hoz, végül Kate-hez kerül, aki a Falka vezetőjére bízza. A túlvilágról átkelő démoni tengeri lények (fomoriak) ezt akarják megszerezni mindenáron, hogy segítségével még több lényt és Morfrant, az istenséget is át tudják hozni. A fomoriak ellen harcol Morrighan csatlósa Bran is, hisz az üst az istennőé. Végül csak összefogva: emberek, alakváltók, Bran, varázslónők és Kate tudják legyőzni a világukat elfoglaló betolakodókat, s kiszabadítani az elrabolt, különleges képességekkel bíró kislányt.
Rengeteg nyomozás, harc, érzelmek, önfeláldozás, mitológia olvasható a regényben 

2016. június 6., hétfő

Anne Eliot: Toplistás szerelem

Hunter Kennedy 17 éves rocksztár, aki ezen kívül más életet nem is ismer. Fiatal élete megfeneklett: depressziós, részegen kárt tett magában, az anyjával megromlott a kapcsolata. Egy pszichiátriai intézetből kijöve a coloradoi nagynénihez kerül egy kisvárosba, hogy ott töltsön álcázva egy tanévet. Csak Nan néni szomszédai ismerik a titkát, s az ő gyerekeik, különösen a csodabogár, érzékeny Vere segítenek az immár Dustin névre hallgató fiúnak. Rettentően csúnya lúzert kreálnak belőle, akit senki sem ismer fel a suliban. Vere nagyon sok időt tölt a fiúval, rengeteget beszélgetnek, a legjobb barátok lesznek. Vere megtanítja Dustint, hogy másképp lássa a világot, új dolgokat fedezzen fel, miközben a fiú is rengeteget segít neki, hogy meghódíthassa Curtist, a sztárfocistát, akire gyermekkora óta vágyakozik. Csakhogy közben Dustin/Hunter beleszeret a pirulós, kontyos lányba, aki a regény végére viszonozza az érzéseit. Hunter gondolkodása, élete átformálódik a kisvárosban töltött egy hónap alatt, s a lelepleződése után már tudatosan tud új életet kezdeni.

2016. június 1., szerda

Monika Peetz: Léböjt Hotel

Peetz Monika - Léböjt HotelA keddi barátnők középkorú német nők: Eva orvos, 4 gyermek anyja; Judith özvegy, egy étteremben dolgozik; Kiki formatervező, de nem kap megbízást, pici lányát együtt neveli 12 évvel fiatalabb párjával; Caroline sikeres ügyvéd, aki külön él csapodár férjétől; Estelle boldog gazdag patikatulajdonos férjével. Ők öten nagyon jó barátnők, s egyszer az évben együtt elutaznak egy hétre valahová. Most Eva találja ki az úticélt, ami nem más, mint Achenkirch kastélya, ahová léböjt kúrára fizetnek be. Eva apa nélkül nőtt fel, s titkolt célja, hogy a kastélyban kiderítse az apja személyét, akiről az anyja sohasem beszélt. Eva ugyanis akkor fogant, mikor az anyja 16 évesen ott dolgozott az akkor táborként működő kastélyban. A sok éhezés, testedzés közepette Eva nyomoz, Caroline nem tudja, hogyan mondja el a többieknek, hogy randizik a volt férjével, Kikit pedig elhagyja Max, amíg ki nem derül, hogy a kicsinek valóban ő-e az apja. Judith teljesen beleveti magát a sportba,  a böjtölésbe, míg rá nem ébred, hogy csak olyan kapcsolatba érdemes belemenni, ahol nyíltan felvállalják. Közben egyre jobban megismerik a falusi történeteket, pletykákat, miközben pár kilótól is megszabadulnak.

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?


Egy érdekes párhuzamos világba vezet át a cselekmény időnként. Álmukban lépnek át az emberek a mágusok és lovagok birodalmába, ahol a tini Mia Anne varázslólány lesz, erejét pedig a két világot elválasztó Falból meríti. Első álombeli kalandja során megmenti a rablóktól a fiatal Kósza lovag, akinek életét később a lány is többször megmenti a történet során. Mia Anne-nak tetszik a lelkes, pajkos fiú, szívesen bosszantja. Kószát sem hagyja hidegen a pimasz lány, pedig nehezen elért lovagi státuszát semmiképpen sem veszélyeztetné a szerelemmel. A lovagi világ ellenségei a dólények (az emberi világban diók), melyek harc közben elveszik az emberek életét és elszívják az energiájukat. Ez a rettentően sok energia egy felbukkant istent táplál, aki az emberi világot akarja elpusztítani. Mindkét világ harcol ellene: az embereknél tudósokból álló titkos csapat dolgozik a problémán, melynek tagja Mia Anne aspergeres zseni (agykutató) apja is. Az apa, Amon szinte csak a munkájának él, nem nagyon törődik a félárva lányával, míg majdnem késő lesz. Végül egymást segítve, egymással összedolgozva, csellel tudják legyőzni az istent, apa és lánya végre egymásra találnak, s Mia Anne és Kósza lovag is végre hivatalosan randizhat egymással. 
Megismerünk egy érdekes középkorias világot, az ártatlanokat védő hős lovagokat, varázslókat, valamint egy budapesti középiskola bántó és segítő életét, szereplőit.