Marianne a mi korunkban találta meg újra a szerelmét egy balesetben rettentően összeégett férfiban, aki korábban pornószínészként és rendezőként kereste a kenyerét. Szép férfiként minden nőt megkapott, de senkit sem szeretett. Nyomorult gyermekkora volt, s a drog is a mindennapjai részévé vált. Rettentően cinikus, s az óriási fájdalmak, szenvedések közepette a halálát tervezi. Ekkor jelenik meg a kórtermében Marianne, mint egy fénysugár. Egyéniségével, odafigyelésével, szeretetével, gondoskodásával, s gazdagságával nagy szerepet játszik a beteg lassú felépülésében, magára találásában, a külvilági életbe való visszailleszkedésében. Marianne pszichiátriai beteg, de felkapott művész is: vízköpőket farag, nekik adja a szíveit. Folyamatosan történeteket mesél régvolt emberekről, nagy szerelmekről, s elmeséli korabeli életét és szerelmük történetét is. A férfi hiszi is, meg nem is, ám a régi olasz Pokol és a német fordítása, mely Marianne tulajdona, ezt bizonyítja. A férfi egyre erősebb, egyre inkább magára talál az életben, miközben Marianne az utolsó vízköpőket faragja megszállottan, csonttá soványodva. Az utolsó szívet a férfiról készült szoborral együtt a férfi kapja, aki csak úgy bizonyíthatja szeretetét a nő iránt, hogy nem hívja vissza Mariannét, mikor ő az utolsó úszására indul az óceánba.
Érdekes történet, fanyar stílussal, sok történettel, Dante Poklával, rengeteg információval az égési sérültek ellátásáról, világukról.