Már régóta el akartam olvasni az író egyik könyvét, mert annyian keresik a könyvtárban. Nekem annyira maradéktalanul nem tetszett. Zavart egy kicsit az erős vallásos vonal, bár érdekes volt bepillantani a hívő emberek lelkivilágába. A könyv első egyharmada számomra unalmas volt. Nehezen indult, sok volt a részletes leírás. Több síkon fut a cselekmény: 1. megismerjük a két főszereplő, Reese és Annie egymáshoz való kapcsolódását, a köztük kialakuló, egyre szorosabb viszonyt; 2. végigkísérjük nagy vonalakban Reese gyermekkorát, barátságát, majd szerelmét későbbi feleségével, Emmával. A súlyosan szívbeteg Emma határozta meg Reese pályaválasztását. A fiú gyermekkorától fogva a szív gyógyításával foglalkozott, azért lett transzplantációs szívsebész, hogy megmenthesse a számára legfontosabb személy életét. A szakmájában csodatévőnek nevezték, a korszak egyik legtehetségesebb orvosa volt, a feleségét mégsem tudta megmenteni. Érzelmileg ő is velehalt, felhagyott az orvoslással, s hajók építésével foglalkozott a megvakult sógorával, Charlie-val együtt. Ekkor találkozott véletlenül a 8 éves, szívbeteg kislánnyal, aki annyira hasonlított a meleg szívű feleségére. A bátor, talpraesett Annie is haldoklik, csak egy új szív segíthetne neki, s a legjobb orvos, aki gyermekszíveket is tud operálni. Reese fokozatosan "érik meg" a feladatra, 5 év után ez a kicsi lány és az érte mindent feláldozó nagynénje melegíti fel lassan a szívét, s éri el, hogy megbocsásson magának. A döntő pillanatban Reese újra csatasorba áll, s egy isteni csoda segítségével megmenti Annie életét.
Az olvasmányélményeimet szeretném megosztani másokkal, segítséget nyújtva a döntéshez, hogy kézbe vegyünk-e egy regényt, vagy ne, esetleg csak azért is. Az újabb sorozatrészeknél segítséget jelent a korábbiak felelevenítése - talán másoknak is (tartalomleírást tartalmazhat!).
2013. augusztus 26., hétfő
Charles Martin: A tücskök éneke
2013. augusztus 7., szerda
Eric Kraft: Herb és Lorna
Mást vártam a könyv elején olvasható ajánlás alapján: "a legvidámabb könyvek egyike, ráadásul nagyon szexi...". Ehhez képest a mű egy unoka korabeli dokumentumok alapján leírt visszaemlékezése a nagyszülei életéről. Érdekes korkép a huszadik század első felének Amerikájáról.
Az unoka feltérképezte a nagypapa, Herb nélkülözésekkel terhes gyermekkorát, a barkácsoláshoz, újításhoz való rendkívüli adottságát. Megnyerő egyénisége már fiatalon alkalmassá tette Herbet könyvek és mellesleg erotikus inggombok, ékszerek eladására, Ben bácsikája irányításával. Később Herb különleges mechanikai megoldásokkal mozgathatóvá varázsolta az óratokba rejtett figurákat. Egy beszerző út alatt ismerkedett meg a különleges szépséggel ragyogó életvidám lánnyal, Lornával, aki az I. világháború alatt számtalan levelet írt a szimpatikus fiúnak. Lorna művészi szinten készített szobrokat, ezért Luther bácsikája rábeszélte az erotikus ékszerek alakjainak kifaragására. Mindkét fiatalnak egész élete során a "közönséges tárgyak" készítése és eladása jelentette a plusz bevételi forrást, ám annyira szégyellték, hogy egymás előtt is titokban tartották az amúgy szeretett tevékenységüket. Nyugdíjas korukban derült ki, hogy a társuk az, akinek a munkáját annyira csodálták. Innentől fogva a nyugdíjaskori lakóhelyükön oktatták is a tárgyak elkészítésének módját a többi, tanulásra vágyó idős embernek.
A könyv bemutatja Herb és Lorna nagy szeretetben leélt életét, családjukat, barátaikat, munkájukat, s titkos hobbijukat.
2013. július 28., vasárnap
Bauer Barbara: Légikisasszonyok
Kellemes nyári olvasmány.
Lakatos Levente: Bomlás
Szeretem Lakatos Levente könyveit. Jó stílusú, érdekes, aktuális témákat feszegető, a figyelmet maximálisan lekötő krimik.
Szilvia ugyanis "randevút" kérve találkozik Flóriánnal, a gazdag férfiak feleségeinek kedvenc "időtöltésével", ám erőszak és megalázás lesz a része. A regényhez semmilyen alapanyagot nem kap, ezért később betöréssel próbál több adatot gyűjteni a férfiról. Lebukik, s egy alku árán tudja majd később megírni a könyvet. Az alku kemény: Flóriánhoz kell költöznie, meg kell szakítania minden kapcsolatát a külvilággal. A férfi egy ketrecbe zárva, meztelenül tartja a lányt. Megtöri, miközben a gyógyszerfüggőségről is leszoktatja. Flóriánnak egy társ kell, aki a démonok elleni küzdelemben segít majd neki. Ő ugyanis a Sátán fia, s feladata van a Földön. Szilvia eleinte lázad Flórián ellen, majd beleszeret, s a démonos elképzeléseket is magáévá teszi. Éppen leszámolásra készülnek a fődémonnal (aki Leona, egy gazdag kuncsaft bőrébe bújt), mikor Szilviának váratlanul, egy álarcos nő személyében alkalma nyílik a szabadulásra. Az álarcos nő pedig Flórián végét jelenti.
Flórián minden eseményről felvételt készített a szálloda padlásterében berendezett szerelmi fészekben. A rendőrség és Lengyel Dávid ennek, valamint Szilvia regényrészletének alapján, s a falon található, korábbi fogvatartott nőkről készült fotók segítségével göngyölítik fel a szörnyű esetet. Flórián pszichopata volt, de a hozzá érzelmileg közel kerülő nők is átvették eszement eszméit, s annak megfelelően, nem racionálisan cselekszenek, s követnek el, vagy készülnek elkövetni bűncselekményeket (mint korábbi szerelme, fiának anyja, a bárban dolgozó Delila is).
A regény műfaja erotikus thriller. Az erotika a férfi választott szakmájának leírása, valamint Szilvia fogva tartása kapcsán kerül a képbe, időnként nagyon szókimondóan, nevén nevezve a dolgokat. De ez a regény környezetében elfogadható, szerintem nem zavaró.
2013. július 18., csütörtök
Julianna Baggott: Tiszták
A Kupolában hermetikusan elzárva a külvilágtól élnek a kiválasztott emberek és családjaik, akik életét teljesen megszabják a vezetők. A külső világban léteznek a mesterségesen kiváltott robbanás, a világégés után életben maradt, deformálódott, tárgyakkal, állatokkal, más emberekkel összeolvadt emberek, állatok, s "különleges" lények, a fertők. Szegénység, nyomor, pusztulás, túlélés jellemzi őket, vágyakoznak a Kupolába, s közben gyűlölik a bent élő kiváltságosokat, a "tisztákat". A Kupolában felerősítik az emberek testi és szellemi képességeit, kódolják őket. A vezér 18 éves fiára, Partridge Willuxra azonban nem igazán hat, megmarad a saját akarata. Szeretné megtalálni a külvilágban maradt, s reményei szerint életben lévő anyját, ezért a szellőzőrendszeren keresztül megszökik a Kupolából. Segítője lesz a külső világban a 16 éves Pressia Blaze, aki a 16 éves fiatalokat összegyűjtő SZFH elől menekül. Harmadik társuk és segítőjük az addig halottként nyilvántartott, okos Bradwell lesz, akinek tetszik a talpraesett, jószívű lány. Veszélyes kalandokat túlélve, még több segítőre találva kutatják fel a fiú anyját, akiről kiderül, hogy Pressia édesanyja is, s a titkos ellenállás egyik vezetője. Partridge halottnak hitt bátyjára, Sedge-re is rátalálnak az egyik teljesen átalakított, szinte állatiasított katonában, akiket a Kupola küldött utánuk. A kódolásnak ugyanis ára van, s az anyánál lévő gyógyszertől reméli a gyógyulást a nagyhatalmú, kegyetlen vezér, Partridge apja. Az anya és Sedge halála után, immár hatan (Pressia; Bradwell; Partridge; Lyda, Partridge kupolabeli barátnője; El Capitan, SZFH tiszt; Illia, Ingership elnyomott felesége) ideiglenesen megszabadulva az üldözőiktől, Ingership (a Kupola kinti kapcsolata) halálával és házának leégésével ér véget a történet. Willux vezér úgy tudja, hogy Pressia is meghalt. Innen várjuk a történet folytatását.
2013. június 17., hétfő
Jill Mansell: Szólóban
Tessa barátnője, a csörfös, feltűnően öltözködő Holly Ross bátyjába, Max-be szerelmes reménytelenül. Egyik udvarlója sem tudja úgy megdobogtatni a szívét, mint az elérhetetlen főnöke. A történet végére azonban csodák csodájára, Max is észreveszi a lány rejtett értékeit, s a nehézségek ellenére mindenki a párja mellé kerül, mindenki sorsa rendeződik.
2013. június 4., kedd
Saskia Noort: Az ínyencklub
Egy holland kisvárosban jó anyagiak között lévő fiatal háziasszonyok barátságot kötnek, s megalakítják az Ínyencklubot. A férjeknek menő vállalkozásaik vannak, mindegyikük társa azonban a közülük leggazdagabb Simon. Így vagy úgy, de tőle függenek. A baráti idillt egyik társuk anyagi csődje, pszichiátriai kezelése, majd a házuk leégése során történt halála kezdi el megbontani. A bizalom tovább gyengül az egyik barátnő, Hanneke rejtélyes balesete, majd halála után. Karen, a többiek közül leginkább kilógó barátnő válaszokat keres, ám mindenhol falakba ütközik. Rá akarják bírni a többiek, hogy ne bolygassa a dolgokat, ő azonban sorra újabb titkokat, hűtlenségeket derít ki. Egyik pár házassága sem olyan idilli, mint amilyennek látszik, s a barátnők sem kedvelik egymást igazán. Minden adat Simon felé mutat, akivel Karen is viszonyba keveredett, ám a regény legvégén derül fény a valódi gyilkosra, akire addig senki nem gyanakodott. S aki nem más, mint az egyik megőrült barátnő.
2013. május 25., szombat
Robert J. Sawyer: WWW 1. Világtalan
Egy trilógia első része.
Caitlin Dexter, egy vak, matekzseni, 15 éves lány, aki autista fizikus édesapjával és közgazdász édesanyjával apja új munkahelye miatt Kanadába költözött. A vakok iskolája után itt normál középiskolában folytatja a tanulmányait. Kiegészítő készülékeivel profin eligazodik a számítógépen, blogot ír, e-mailezik, olvas stb. Egy nap egy japán professzor keresi meg az ajánlatával, miszerint egy újonnan kifejlesztett készülék beépítésével látóvá válhat. A készüléken keresztül oda-vissza áramolnak a frissítések, az adatok, ám Caitlin eleinte csak egy különleges helyet, az internet hálóját látja. Később, a további javítások után fél szemével képessé válik látni a valóságot is. Meg kell tanulnia a fogalmakhoz hozzárendelni a tárgyakat, személyeket, s meg kell ismernie az ábc betűit is, hogy olvasni tudjon. Közben felfedezi, hogy az internetes világban egy értelmes intelligencia létezik, akit a számítógép segítségével elkezd tanítgatni. Weboldalakat mutat neki, s a "lény" viharos gyorsasággal fejlődik, majd kommunikál is a lánnyal. Nettudatnak nevezi el magát, s a jövő meghódítását tűzi ki célul Caitlinnal együtt.
Párhuzamosan még két másik történet is fut. Az egyikben egy Kaliforniai kutatóintézetben egy hibrid majom, bonobó-csimpánz (két védett faj keveréke), Hobo emlékezetből képes lefesteni a gondozója arcképét. Gondozói úgy gondolják, hogy a hír nyilvánosságra hozatala megmenti a különösen értelmes állatot a kasztrálástól, de az eredeti állatkertje (georgiai) teljes felügyeletet akar és ragaszkodik az ivartalanításhoz. Félnek, mert a véletlen keresztezésnek egy értelmesebb faj lett az eredménye.
A másik történet Kínában játszódik. Egy hacker srác, aki virágnyelvű blogban lázad a fennálló rendszer ellen, rájön, hogy a kormány azért vágta el Kínát a külföldi internetes világtól, mert egy vidéken kitört járványt tömegmészárlással akadályozott meg. Nem akarták, hogy bárki is tudomást szerezzen róla. Sajnos a fiú lelepleződött, s elkapták.
Fábián Janka: Adél és Aliz
2013. május 15., szerda
Fábián Janka: A német lány
Jó kis történet volt, csak olyan hirtelen lett vége.
2013. május 6., hétfő
On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik; Calderon 2.avagy felségáruláshoz bricses dukál
Ám ez már egy következő történet lesz, mert a regény folytatásért kiált.
S megérkezett a folytatás, amely letehetetlen, szinte jobb az első résznél. Gratulálok a magyar írónőnek! Élvezet volt olvasni, jó volt a történetben élni, igazi kikapcsolódást jelentett. Élveztem a fanyar humorát, a kalandos, különleges történetet, s a változatos jellemű, de szimpatikus szereplőket.
Calderon most a lerobbant kutatóhajó, a Békanyál parancsnoka, melyen kizárólag nők és gyerekek tartózkodnak. Itt is ki kell vívnia a tekintélyét, s egy nagyon összetartó, profi, ütőképes csapatot kovácsol belőlük. Taina is erre a hajóra kerül, miután az életét mentve megszökik a nagyapja elől. A lány felvéve a Tivesgei nevet és örökséget (utolsó élő leszármazottja a régen a császár ellen lázadó családnak) célpont lesz, de egyben sok japán szemében jelkép is, aki képes kivívni számukra az autonómiát. Calderonnal csak kerülgetik egymást, mindketten titkolják az érzelmeiket a másik elől. A kapitány sejti, hogy a császár ellen összeesküvés készül, s az apja jobbnak látja, ha a család előtt felfedik, hogy az elsőszülöttje él, s a közelgő hadgyakorlaton ő lesz az alparancsnok. Rájönnek, hogy a régen lázadásért kiírtott Sexert család lombik gyermeket hozott világra, s az immár felnőtt Henna Sexert áll a készülő merénylet hátterében. Végül ország-világ előtt is kiderül, hogy Alaxandro Ferrero főnemes egyenlő Genius Calderonnal, s az is, hogy ő a Wellston cirkáló elleni támadás hőse, nem pedig áruló.
Calderon és csapata természetesen megmenti a császárt és a fiát, s a sok játszma és ügyeskedés révén Taina is kivívja a népének a függetlenséget, s a két fiatal is végre összeházasodhat.
Nagyon röviden ennyi a történet, de a sok bonyodalmat, történést, a különleges űrbeli világot, a sokféle érdekes szereplőt természetesen itt nem tudtam bemutatni. Aki jól akar szórakozni, ki akar kapcsolódni a mindennapokból, az olvassa el a könyvet!

2013. április 29., hétfő
Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája; Átkozott balszerencse; Lidércnyomás; Lángmarta örökség
Igazi vámpíros, vérállatos, táltosos, démonos, múzsás stb. regény magyar szereplőkkel, aktuális magyar politikai, gazdasági, társadalmi vonatkozásokkal, érdekes egyiptomi történelmi levezetéssel, irodalommal. Egy nagyon szókimondó, talpraesett, többdiplomás, pasi nélküli lány Bori, aki vámpírológusként külföldön is jó nevet szerzett a szakmájában. Amikor megszűnik a munkája a Vámpírkutató Intézetben, nem megy el Amerikába, ahol jó állás, s a barátai várják, hanem elfogadja Attila, s a Nemzetbiztonsági Hivatal megbízását. A feladata a következő: felvételt kell nyernie az IQ vámpírok soraiba, s ki kell derítenie, hogy a vezető politikusok tanácsadói mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Némi vámpírvérrel feltuningolva, kiélesedett hallásával Bori egyre több információhoz jut, s rájön, hogy az agyas agyarasoktól egy rivális vámpírbanda ellopott egy kristályt, melyet ők nagyon szeretnének visszakapni. A vámpírok fel is veszik Borit, s egyből meg is bízzák, hogy tárgyalóként próbálja visszaszerezni becses kincsüket. Borit vonz minden kihívás, akár az élete kockáztatásával is elvállalja tehát a feladatot. A kényszerítést feloldó varázslattól fizikailag legyengülve, dartsban veri meg az ellenfelét, s szabadítja ki Ligeiát , a megbízói múzsáját, és a hozzá kötődő kristályt. A kötet végére az IQ vámpírok lekötelezettje lesz, s végre hús-vér alakban is találkozik a virtuális barátjával .
Kicsit apró betűs, kicsit lassan, aprólékosan haladó mű, de újszerű a magyar vonatkozásaival. Szimpatikus a főhősnő, érdemes elolvasni. Annak, aki szereti a szókimondó fantasztikus műveket.
A 3. kötet is ugyanolyan jó, mint az előzőek. Élvezetes, humoros, Bori ebben is hozza a vagány, belevaló, néha meggondolatlanul szókimondó formáját. Előkerülnek a magyar mitológia érdekes lényei, mint a rézfaszú bagoly, a lúdvérc (lidérc) és a táltos.
A regény végére Bori képes lenne elfogadni Attila szerelmét, nála azonban éppen véget ért a vámpírmúzsa csókjának hatása. Bori végre előkereste a Hajós Jakab által annyira keresett régi iratot, mely egyiptomi hieroglifákból áll. Megfejtése a következő kötet történése lesz.
Valóban, a 4. kötet (Lángmarta örökség) végig az irat körül forog. Bori próbálja megfejteni őse, Lánghajú Ágnes hagyatékát, s szép lassan halad előre vele. Kiderül, hogy sok száz évvel ezelőtt Ágnes az egyik legerősebb boszorkány volt, s intim kapcsolatban állt két vámpírral is: Fehérhollóval és Ajtonnyal. Hogy védje szeretteit a végleges haláltól, a lélekdarabjukat egy vámpírmúzsa által (Nofertiti) létrehozott titkos kamrába zárta a sajátjával együtt. Erre a magas szintű mágiára csak ő volt képes, s a mostani boszorkányok mindenáron meg akarják szerezni a lelkét. Borit számtalan támadás éri (először Géza, a vámpírrá változott eltűnt barát, majd a boszorkányszövetség által). A lélekdarabot az élete kockáztatásával csak ő, mint leszármazott hozhatja ki a kamrából, s a támadások mellett a másik ösztönző Eszter elrablása is. Nincs választása, be kell mennie a titkos kamrába, ahová az utolsó pillanatban Attila is vele tart. A táltos viseli el a kínzásokat, Bori olvassa a folyamatosan megjelenő hieroglifákat, s bele költözik Ágnes lélekdarabja. Megússzák, kikerülnek a kamrából. Bori tűzben égő hátán újabb írás jelenik meg, amit meg kell fejtenie, mialatt Attila kómába esik.
Itt, a történet közepén ér véget ez a kötet, aminek nagyon nem örültem. Most már nem tetszett Bori állandó undok viselkedése Attilával és Fehérhollóval, holott állandóan rájuk van szorulva. Annak is örültem volna, ha végre kialakul valami normális párkapcsolat Bori és Attila között, hiszen vonzódnak egymáshoz, amit jól titkolnak. Kicsit lassú volt ez a kötet, kicsit erőltetett, sok volt benne az egyiptomi utalás, kevés a történés. S az apró betű továbbra is maradt. Azért remélem, hogy a folytatásra nem kell sokat várni.
2013. április 25., csütörtök
Gail Carriger: Soulless - Lélektelen; Changeless - Változatlan; Blameless - Szégyentelen
Jó humorú regény, megmosolyogtatók a XIX. századi szokások és a fantasztikum találkozásából adódó furcsa helyzetek, párbeszédek. Szimpatikusak a fő karakterek, jó volt olvasni.
A második kötet Változatlan címmel jelent meg. Az első kötet színvonalától kissé elmaradt.
Londonban egy szokatlan járvány söpör végig a természetfeletti lények között: a vámpírok és farkasemberek egyszerű halandóvá válnak, a szellemek pedig végleg eltűnnek. A járvány Skócia felé vonul, a több éves harcokból visszatérő katonákkal együtt. Lord Maccon is mit sem sejtve odatart az alfa nélkül maradt régi falkájához. Alexia, hogy férjének segítségére legyen, léghajóval szintén Skóciába tart a húgával, a barátnőjével, Ivy-vel, a talpas Tunstell-lel, a francia szobalányával, s a feltaláló Madame Lefoux-val. Útközben merényletek sora éri Alexiát, s ezek folytatódnak a Kingair falka ősi kastélyában is, ahol az alfa szerepét ideiglenesen Conan (Lord Maccon) szépleánya látja el. Alexia ki akarja deríteni, mi okozza az emberré tévő járványt, s természetesen egy Egyiptomból behozott múmiában (aki annak idején szintén lélektelen volt) meg is találja az okot. Kiderül, hogy Angelique, a szobalánya a vámpírok kéme, aki a múmiát szeretné megszerezni a megbízóinak. Miután meghal, a szelleme elárulja, hogy a mérget nem ő csempészte Alexia ételébe. Így egy rejtély megoldatlan marad. A múmiát megsemmisítve a farkasemberek újra alakot tudnak váltani, Conan átváltoztatja az egyetlen leszármazottját farkassá, így igazi alfája lesz a régi embereinek. Kiderül, hogy Alexia terhes, ám ez eltaszítja tőle a férjét, aki azt hiszi, hogy más az apja a gyermeknek. Úgy tudják ugyanis, hogy nekik nem lehet gyermekük.
Szégyentelen a 3. kötet címe. Ez a rész Alexia utazásának története Franciaországon át Olaszországba, hogy választ kapjon az addig lehetetlennek hitt tényre, hogy egy lélektelennek és egy likantrópnak gyermeke lehet. Alexia Firenzében, a templomosoktól remél választ társaival (Madame Lefox-val, s apja régi kísérőjével Floote-tal) együtt. A templomosok azonban foglyul ejtik a lányt, kísérletezni akarnak rajta. Nemcsak ők törnek azonban az életére, hanem a vámpírok is, akik végigüldözik őket fél Európán. Londonban Lyall professzor a segítőjük, aki nyomoz Lord Akeldama rejtélyes eltűnése, s a vámpírok Alexia iránti félelme ügyében, valamint próbálja észhez téríteni a bánatát alkoholmámorba fojtó Lord Maccont. Számos kaland, harc, nyomozás, kijózanodás, megbocsátás után minden a helyére kerül.
Sajnos ez a kötet is messze elmarad az első érdekességétől, színvonalától, bár a belevaló Alexia továbbra is szimpatikus szereplő.
A második kötet Változatlan címmel jelent meg. Az első kötet színvonalától kissé elmaradt.
Sajnos ez a kötet is messze elmarad az első érdekességétől, színvonalától, bár a belevaló Alexia továbbra is szimpatikus szereplő.
Címkék:
Blameless,
Changeless,
fantasy,
Gail Carriger,
Lélektelen,
romantikus,
Soulless,
Szégyentelen,
természetfeletti lények,
Változatlan,
vámpírok
2013. április 9., kedd
Fábián Janka: Virágszál
Az Emma történetek után ez a regény tetszett a legjobban, mert egy romantikus családtörténet a 20. század első évtizedeiből. A főszereplő Urbán Flóra, egy gazdag ügyvéd elkényeztetett egyszem lánya, aki mindig eléri, amit akar. Megszerezte a szegény, de helyes, feltörekvő fiú, Sándor szerelmét is, annak ellenére, hogy tudott az Ilonkával való kapcsolatáról. Még ő beszélte rá a szegény varrólányt, hogy csábítsa el, s úgy kösse magához a fiatalembert. Mikor Ilonka terhes lett, s teherré vált a fiúnak, ő felindulásában megölte a lányt, majd Flóra segítségével a Dunába dobta. A tette azonban kiderült, s a halálbüntetés elől az öngyilkosságba menekült. Akkor azonban már Flóra is gyermeket várt, s Kolozsvárra szökött a szülői házból egy iskolai barátnőjéhez, hogy megtarthassa a születendő gyermekét. Flóra a kis Lili egyéves korában, Apolka barátnője férjhezmenetelekor költözött vissza Pestre. Bízott benne, hogy idővel az édesapjával is el tudja fogadtatni imádott kislányát. Mikor azonban ő is és a gyermek is súlyos beteg lett, s a kórházba behívott apja szembesült a lánya sorsával, jobbító szándékkal megrendezte a kicsi halálát. A kis Lili az árvaházba került, s ott nőtt fel, majd vált ápolónővé Virág Nelli néven. Flóra a lánya halálát soha nem heverte ki, ám végül egy idősebb hajóskapitány, s az ő kisfia, Miklóska mellett megtalálta a boldogságot. Nelli akkor kerül újra kapcsolatba az előkelő Flórával, mikor Miklós a kórházban lábadozva beleszeret a szép és kedves lányba. Flóra természetesen nem akarja a rangon aluli lányt, s már megvan Miklós jegyese Apolka lánya személyében, akit Flóra mindig is lányaként szeretett. A titokban kötött házasság felbontására, s a nem szeretett lány elvételére kényszerítik a szülők Miklóst, s ezzel mindhárom fiatal életét hosszú időre megkeserítik. Nellit és születendő gyermekét Miklós barátja, a tüdőbeteg Aladár veszi pátfogásba úgy, hogy feleségül veszi a lányt. Mikor Aladár haldoklik, akkor árulja el Miklósnak, hogy Bandika az ő fia, s kéri, hogy vigyázzon Nellire. Közben egy haldokló, idős ápolónőtől Flóra is megtudja, hogy a lánya nem halt meg, s kiderül, hogy az általa annyira utált Nelli az. Miklós és Nelli újra összeházasodnak, a fiú édesapja boldog nagypapa, s szép lassan Flóra is a kis család életének részévé válhat.
Minden jó, ha vége jó.
2013. április 3., szerda
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
A happy endre vágyó lelkemet felzaklatta a mű befejezése, de megértem Will döntését. Valószínűleg én is ezt választanám.
Jó volt olvasni a regényt, sok mindent megtudtam a kvadriplégiásokról, az életüket kísérő problémákról, korlátokról, lehetőségekről.
2013. március 31., vasárnap
Fábián Janka: Lotti öröksége
Nagyon lerövidítve ennyi a történet, ám nagyon részletes adatokat kapunk a történelmi eseményekről, a Habsburg uralkodók változásairól, az uralkodó osztály és az értelmiség szerveződéseiről, a szabadkőművesekről, az olvasókörről, a magyar színház megalakulásáról, az akkori folyóiratokról, írókról, költőkről, színészekről, Pest és Buda életéről.
2013. március 20., szerda
Kimberly Derting: Eskü
A Pledge-trilógia első kötete.
2013. március 15., péntek
Fábián Janka: Emma szerelme; Emma fiai; Emma lánya
A regény első felében az apa, Vallay Zoltán, a legjobb barátja, Kóthay Gábor, s az Anna-bál egykori győztese, Papsz Évike fiatalkorával ismerkedhetünk meg. Mindkét fiú szerelmes volt Évába, ám ő Gábort választotta, s Körtvélyesen telepedtek le a Kóthay család villájában. Egy fiuk és egy kislányuk született, aki azonban kisgyermekként meghalt kanyaróban. A kisfiú, Gábor nagyon beteges volt, nem bírta a katonai iskolát, ahová az édesapja kényszerítette. Ügyesen rajzolt, majd orvosnak tanult, hogy minél több embernek segíthessen. Kamaszként végzetesen beleszeretett a Párizsból hazatérő Zoltán gyönyörű, fiatal feleségébe, Bellába. Az akkor 7 éves Emma rajtakapta a szerelmeskedő párt, s attól fogva gyűlölte, s Gábort okolta az édesanyja haláláért. Gábor, elvégezve az egyetemet, Párizsba költözött, s Emmával újra csak 10 évvel később találkozott. Minden akarata ellenére beleszeretett a Bellára annyira hasonlító lányba, ám Emma nagyon ellenségesen bánt vele. Mikor azonban Emma terhes lett egy szélhámos gróftól, Gábor mentette meg a becsületét egy névházassággal. Éva néni halálos ágyánál találkoztak legközelebb a fiatalok, s Gábor odaadó szeretete az édesanyja iránt lassan megolvasztotta Emma szívét. Most már felnőttként jobban át tudta érezni Gábor és az édesanyja, Bella viszonyát is. Mikor Gábor felajánlotta a válás lehetőségét, Emma kimutatta a férfinak a szerelmét. Családot alapítottak, a fővárosba költöztek, s megszülettek közös fiaik: Tamás, Péter, Gábor. Közben kitört az első világháború, s Gábor is osztozni akart a többi fiatal férfi sorsában, s az utolsó két évben a fronton teljesített orvosi szolgálatot. Súlyosan megsebesült, de végül túlélte és hazakerült a családjához.
Az író nagyon érzékletesen mutatja be a korabeli Magyarország tehetős középrétegének életét, szokásait, viselkedését, a főbb történelmi eseményeket (pl. az ezredforduló megünneplése, a Haley üstökös megtekintése), az I. világháború előzményeit, az átélt szörnyűségeket, az őszirózsás forradalmat.
Nagyon olvasmányos történet, lebilincselő regény, számos emberi, családi tragédiával. Példát mutat a túlélésre.
A 2. rész az Emma fiai. 1922-től 1948-ig élhetjük végig a Kóthay gyerekek növekedését, felnőtté válását, családalapítását. Tragédiákkal terhes ez a korszak is. A szomorú történelmi események mellett emberi rosszakarat is befolyásolja a család sorsát. Láthatjuk, amint Emma sikeres írónő, Gábor a Bethlen-kormányban államtitkár lesz, Öcsi festőnek, Tamás orvosnak, Évike színésznőnek tanul, Péter olimpikonként áll helyt. A család befogadja, taníttatja Zách István gyermekét, Varga Erzsit, aki azonban gyűlöli a családot, s végül Ulrich Ödön festővel a kommunisták oszlopos tagjává válik. Pétert Pincés (Zách) István hálózza be, fordítja a családja ellen, s teszi Hitler feltétlen hívévé, a Nyilas Párt tagjává. Végigkísérhetjük az I. világháború utáni jobb esztendőket, a II. világháborút Tamás (hadifogoly volt), s Éva újdonsült férjének részvételével, valamint a fiú halálával, a nyilasok rémuralmát, a zsidótörvényeket (Wágner Klári halála), az oroszok ostromát, majd a kommunisták hatalomra kerülését (Péter és Zách István kivégzése), s ezzel a Kótay család sorsának egyre rosszabbra fordulását. A regény végén Gábort nyugdíjazzák, Emma könyveit többet nem adják ki, Öcsi Párizsban marad, Tamás a karrierje érdekében kezdeményezi a kommunista pártba való felvételét. Mit tartogat a következő korszak a családnak, melyről a megtévedt, ám az utolsó percben zsidókat mentve javítani akaró Péter így vélekedett: ez "egy ugyanolyan embertelen, bűnös és kártékony rendszer, mint az övék volt." (325. o.)
A trilógia 3. kötete az Emma lánya. 1950-től 2000-ig követhetjük nyomon a Kóthay család történetét, főleg Éva családján keresztül. Nagyon hosszú időszak, s a négy testvér, azok gyermekei, unokáik történetével is megismerkedünk, nem beszélve az eseményekben gazdag történelmi időszakról. Nagyon ronda, embertelen, megalázó időszak volt, mely emberek, családok életét tette tönkre. "Az utóbbi napokban kiderült, hogy bármilyen szörnyűség megtörténhet velük, látszólag minden ok nélkül." (122. o.)
Éva a második férjével, az orvos Lajossal neveli az elhunyt férjétől született fiát, Jancsikát. Énekes színésznőként dolgozik a szép, szőke asszony, s megakad rajta Kópiás Tibor, egy rosszindulatú ÁVH-s tiszt szeme, aki egyébként a hírhedt ÁVH-s főtiszt, Varga Erzsi szeretője. Erzsi gyűlöli egykori jótevőit, s rendszeresen zaklatják a Kóthay családot. Ezúttal Lajost hurcolják el, s férje érdekében Éva enged a zsarolásnak, s Kópiás szeretője lesz. A nem kívánt magzat elhajtatása majdnem az életébe kerül, s úgy tudja, többet nem lehet gyermeke. A férjét jóval később, testileg, lelkileg megcsonkítva kapja vissza. Közben a családot osztályellenségnek minősítik, s egy alföldi faluba telepítik. Éva bátyja, az orvos Tamás párttagként próbál segíteni a szüleinek, s Éváéknak, kevés sikerrel. 1956-ban, a forradalom harcaiban a 3 férfi (Gábor, Lajos, Tamás) orvosként segítik a sebesülteket, Emma és Éva, valamint Paula ápolónőként vesznek részt a megmozdulásban. Lajos bosszút áll a gyűlölt Kópiáson, őt azonban lelövi Erzsi, mielőtt öngyilkosságot követ el. (A kislányát, Piroskát ezután egykori barátnője, Savanyú Kati neveli fel.) Tamás 16 éves iker fiai az utcai harcokban vették ki aktívan a részüket. A forradalom leverése, s Gábor és Lajos halála után Tamás segít Emmának, Évának, s Jancsinak külföldre szökni, az ő családja azonban Magyarországon marad. Emmáék először Öcsihez és a családjához utaznak Párizsba, majd Amerikába költöznek. Emma tartalék pénze segít új életet kezdeniük. Éva megismerkedik egy gyógyult alkoholista tanárral, Charles Nolannal. Házasságot kötnek, s két lányuk születek. A gyönyörű, Bellára hasonlító Laura manöken lesz, s önpusztító életmódja okozza fiatalon a halálát (aids-es lesz). Az apa nem tudja feldolgozni kedvence, "hercegnője" betegségét, ő is vele hal. Emily külsőleg az ír apjára hasonlít, s végül ő is megtalálja a boldogságot Daniel Szentirmay mellett. A rendszerváltás után ők is haza költöznek Magyarországra Évával és Emmával, aki csak erre várt, s imádott Balaton partján, több mint 90 évesen csendben elaludt. Emma temetésére gyűlik össze a világ minden tájáról a rokonság: Los Angelesből John (Jancsi) a feleségével, Kópiás Piroskával (aki kalandos úton szökött ki Amerikába, s híres énekesnő lett - ám anyja és apja kegyetlen természetét szerencsére nem örökölte), s gyermekeikkel; Párizsból a gégerákból lábadozó, híres festőművész Öcsi a lányával, a befutott divattervező Jeanne-nel és annak nevelt fiával; Bécsből a közben agydaganatban elhunyt Tamás (akit 56 után koholt vádak alapján 5 év börtönre ítéltek, majd besúgásra kényszerítettek) fogorvos fia, Balázs a családjával. Részt vett a temetésen a Balatonkörtvélyesen élő ikertestvére, András és családja is. Andrásék látták vendégül Éváékat is, s vásárolták vissza a teljesen lepusztított Krisztina villát, mely ezután Emilyék családi panziója lett. Ezután Éva a sógornőjével, annak haláláig Pesten lakott, s a történet végén derül ki, hogy mellrákja van. Ő azonban bizakodó, hiszen "előtte áll még ez a gyönyörű egy hét, utána pedig az egész élet." (469. o.).
Nagyon jó sorozat volt, letehetetlen. A történet olvasása közben mi is a család részének érezzük magunkat. Jó volt megismerni ennyi szép, tehetséges, sikeres, talpraesett, kedves, segítőkész, összetartó, s a hibáik ellenére is jóravaló embert.
A 2. rész az Emma fiai. 1922-től 1948-ig élhetjük végig a Kóthay gyerekek növekedését, felnőtté válását, családalapítását. Tragédiákkal terhes ez a korszak is. A szomorú történelmi események mellett emberi rosszakarat is befolyásolja a család sorsát. Láthatjuk, amint Emma sikeres írónő, Gábor a Bethlen-kormányban államtitkár lesz, Öcsi festőnek, Tamás orvosnak, Évike színésznőnek tanul, Péter olimpikonként áll helyt. A család befogadja, taníttatja Zách István gyermekét, Varga Erzsit, aki azonban gyűlöli a családot, s végül Ulrich Ödön festővel a kommunisták oszlopos tagjává válik. Pétert Pincés (Zách) István hálózza be, fordítja a családja ellen, s teszi Hitler feltétlen hívévé, a Nyilas Párt tagjává. Végigkísérhetjük az I. világháború utáni jobb esztendőket, a II. világháborút Tamás (hadifogoly volt), s Éva újdonsült férjének részvételével, valamint a fiú halálával, a nyilasok rémuralmát, a zsidótörvényeket (Wágner Klári halála), az oroszok ostromát, majd a kommunisták hatalomra kerülését (Péter és Zách István kivégzése), s ezzel a Kótay család sorsának egyre rosszabbra fordulását. A regény végén Gábort nyugdíjazzák, Emma könyveit többet nem adják ki, Öcsi Párizsban marad, Tamás a karrierje érdekében kezdeményezi a kommunista pártba való felvételét. Mit tartogat a következő korszak a családnak, melyről a megtévedt, ám az utolsó percben zsidókat mentve javítani akaró Péter így vélekedett: ez "egy ugyanolyan embertelen, bűnös és kártékony rendszer, mint az övék volt." (325. o.)
Éva a második férjével, az orvos Lajossal neveli az elhunyt férjétől született fiát, Jancsikát. Énekes színésznőként dolgozik a szép, szőke asszony, s megakad rajta Kópiás Tibor, egy rosszindulatú ÁVH-s tiszt szeme, aki egyébként a hírhedt ÁVH-s főtiszt, Varga Erzsi szeretője. Erzsi gyűlöli egykori jótevőit, s rendszeresen zaklatják a Kóthay családot. Ezúttal Lajost hurcolják el, s férje érdekében Éva enged a zsarolásnak, s Kópiás szeretője lesz. A nem kívánt magzat elhajtatása majdnem az életébe kerül, s úgy tudja, többet nem lehet gyermeke. A férjét jóval később, testileg, lelkileg megcsonkítva kapja vissza. Közben a családot osztályellenségnek minősítik, s egy alföldi faluba telepítik. Éva bátyja, az orvos Tamás párttagként próbál segíteni a szüleinek, s Éváéknak, kevés sikerrel. 1956-ban, a forradalom harcaiban a 3 férfi (Gábor, Lajos, Tamás) orvosként segítik a sebesülteket, Emma és Éva, valamint Paula ápolónőként vesznek részt a megmozdulásban. Lajos bosszút áll a gyűlölt Kópiáson, őt azonban lelövi Erzsi, mielőtt öngyilkosságot követ el. (A kislányát, Piroskát ezután egykori barátnője, Savanyú Kati neveli fel.) Tamás 16 éves iker fiai az utcai harcokban vették ki aktívan a részüket. A forradalom leverése, s Gábor és Lajos halála után Tamás segít Emmának, Évának, s Jancsinak külföldre szökni, az ő családja azonban Magyarországon marad. Emmáék először Öcsihez és a családjához utaznak Párizsba, majd Amerikába költöznek. Emma tartalék pénze segít új életet kezdeniük. Éva megismerkedik egy gyógyult alkoholista tanárral, Charles Nolannal. Házasságot kötnek, s két lányuk születek. A gyönyörű, Bellára hasonlító Laura manöken lesz, s önpusztító életmódja okozza fiatalon a halálát (aids-es lesz). Az apa nem tudja feldolgozni kedvence, "hercegnője" betegségét, ő is vele hal. Emily külsőleg az ír apjára hasonlít, s végül ő is megtalálja a boldogságot Daniel Szentirmay mellett. A rendszerváltás után ők is haza költöznek Magyarországra Évával és Emmával, aki csak erre várt, s imádott Balaton partján, több mint 90 évesen csendben elaludt. Emma temetésére gyűlik össze a világ minden tájáról a rokonság: Los Angelesből John (Jancsi) a feleségével, Kópiás Piroskával (aki kalandos úton szökött ki Amerikába, s híres énekesnő lett - ám anyja és apja kegyetlen természetét szerencsére nem örökölte), s gyermekeikkel; Párizsból a gégerákból lábadozó, híres festőművész Öcsi a lányával, a befutott divattervező Jeanne-nel és annak nevelt fiával; Bécsből a közben agydaganatban elhunyt Tamás (akit 56 után koholt vádak alapján 5 év börtönre ítéltek, majd besúgásra kényszerítettek) fogorvos fia, Balázs a családjával. Részt vett a temetésen a Balatonkörtvélyesen élő ikertestvére, András és családja is. Andrásék látták vendégül Éváékat is, s vásárolták vissza a teljesen lepusztított Krisztina villát, mely ezután Emilyék családi panziója lett. Ezután Éva a sógornőjével, annak haláláig Pesten lakott, s a történet végén derül ki, hogy mellrákja van. Ő azonban bizakodó, hiszen "előtte áll még ez a gyönyörű egy hét, utána pedig az egész élet." (469. o.).
Nagyon jó sorozat volt, letehetetlen. A történet olvasása közben mi is a család részének érezzük magunkat. Jó volt megismerni ennyi szép, tehetséges, sikeres, talpraesett, kedves, segítőkész, összetartó, s a hibáik ellenére is jóravaló embert.
2013. március 7., csütörtök
Fábián Janka: Az angyalos ház
2013. február 27., szerda
Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary
Ez a könyv kivételesen nem szépirodalom, hanem a szállodaipar (elsősorban az ötcsillagos szállodák) kulisszatitkait bemutató szakirodalom, emészthető formában. A közembert is érdeklő érdekességekről ír bennfentesek sztorijaiból merítve. A legmegdöbbentőbb információ számomra az volt, hogy becsületes, tisztességes ember ne válassza ezt a szakmát, mert úgysem lesz ott hosszú életű a pályafutása. Megismerhetjük a csalások, trükkök, ügyeskedések különböző formáit; a híres szállóvendégek szokásait; a luxusszálloda alapszabályait és hierarchiáját; a perverz, de "hatalmas" vendégek utáni romeltakarítást; a virágzó prostitúciót; a szállodaipar változását az évtizedek alatt. Bepillantást nyerhetünk a bárba, az étterembe, az elnöki lakosztályba, megismerjük a főportás, a szobalányok, a recepciósok, a szobaszerviz, a vendégkapcsolati menedzser stb. munkáját konkrét esetek, példák, érdekességek elmesélése során. Képet kapunk a különböző vendégtípusokról az egyszerű üzletembertől az amerikás, meggazdagodott magyarokig, a milliomos amerikai és orosz tiniktől a politikai delegációkig, a híres zenészektől, színészektől a menő futballcsapatokig, autóversenyzőkig, a magyar politikusoktól a maffia képviselőiig.
2013. február 17., vasárnap
Kaui Hart Hemmings: Utódok
Még egy szál van a regényben: a család birtokában lévő hatalmas, ősi földterületet a rokonság nagy része értékesíteni szeretné, hogy pénzhez jussanak. Ám Matt a főrészvényes, ezért övé a döntő szó. Ő pedig szeretné megőrizni a területet a gyermekeinek, ahogyan őrájuk is hagyták az őseik.
Megindító regény a szeretetről, a megbocsátásról, a családi összetartásról, az anya elvesztéséről, s ennek feldolgozásáról.
Jó film is készült a műből, George Clooney főszereplésével.
2013. február 13., szerda
Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
Nem könnyű olvasmány, de megéri.
A regény másik szála az apai nagyszülők tragikus élettörténete, kettőjük szemszögéből elmesélve, ám ez egy külön történet a regényen belül is.
A műben bepillantást kapunk a II. világháború borzalmaiba is (Drezda bombázása, a hirosimai atombomba ledobása) az emberek, a lakosság szenvedésén keresztül, valamint az ikertornyokban rekedt emberek, valamint az őket falragaszokkal kereső hozzátartozók kétségbeesett próbálkozásaiba.
Nagyon megragadó a könyvben, ahogy a családja minden tagja szereti, körülveszi, védelmezi, neveli ezt a furcsa kisfiút.
Aki szereti a komolyabb olvasmányokat, ne hagyja ki.
Nicholas Sparks: Az utolsó dal
Megható történet egy lázadó kamaszlány felnőtté válásáról, az első szerelem megtapasztalásáról, s egy szeretett személy elvesztéséről.
Könnyen olvasható, lebilincselő történet.
Film is készült a regényből, mely hűen követi a történetet.
2013. január 28., hétfő
Laurent Vachaud: Kémnők
Először láttam a filmet, ami tetszett, s utána olvastam el a regényt. Megállapítottam, hogy a megfilmesítést eléggé szöveghűen készítették el, jó szereplőkkel.
A mű szomorú és döbbenetes képet fest a háborúról. Szomorú, hogy mennyi fiatal embernek kellett értelmetlenül meghalnia egyes férfiak hatalommániája miatt. Döbbenetes a sok szenvedés, a sok eltékozolt élet, a kegyetlen kínzások és az embertelenség, s a másik oldalon az önfeláldozás, a másokért való tenni akarás. Bepillantást nyerhetünk a francia és az angol ellenállás szervezett életébe, akik akcióikkal nagyban hozzájárultak a második világháború idején a náci megszállók bukásához.
Egy jellemfejlődést is végigkísérhetünk: Jeanne, aki először le akart lépni a pénzzel, a végén teljesen magáévá teszi a küldetést, sőt magát feláldozva ad lehetőséget Louisnak Heindrich becserkészésére. Louise hezitálása is nagyon emberi, hogy a gyermekét válassza, vagy végigvigye a küldetést? Izgalmas, pörgős történet, de nagyon örülök, hogy nem akkor éltem.
2013. január 24., csütörtök
Galgóczi Dóra: A nő millió arca
Nem nagyon szeretem az elbeszéléseket, de ezt a kötetet nem tudtam letenni. Nagyon jó stílusban megírt kis történetek női sorsokról.
Olvashatunk fiatal párról, magányos nagymamáról, főállású anyává vált zongoraművészről, nevelőotthonban felnőtt lányról, sérült fiát nevelő anyáról, diáklányokról, az örök fiatalságra pályázó fodrásznőről, pici lányról, paranoiás anyáról, az otthonából elmozdított nagyon idős anyáról, dolgozó fiatal nő párkapcsolati útkereséséről, az egyéni boldogságát kereső anyáról, a karrierista nőről, a munkanélkülivé vált és a kövér lányról, az igazi férfiról, a már beilleszkedni képtelen hajléktalanról, a szokások hálójából kitört nyugdíjas asszonyról, a hivatását maximális odaadással űző ápolónőről, kereskedőről, tanárnőről, cicatenyésztőről. A könyv számos élethelyzet, felöleli a társadalom egészét, bemutatja a különböző tragédiákat, élettípusokat, melyeket mi is nap mint nap láthatunk magunk körül. Bepillantunk más családok életébe, érzéseibe, s időnként örülünk, hogy az a sors nem a miénk (bár helyenként a sajátunkra is ráismerhetünk). A nő minden életkorával találkozunk, a még meg sem született kislánytól a 80 év feletti anyáig. Időnként érzelmeket váltottak ki belőlem az írások: megkönnyeztem a nagymamát; dühös voltam a munkáját, tehetségét teljesen feladó anyára; tiszteltem a manapság oly ritka embereket, akik önzetlenül, hivatásszeretetből teszik a dolgukat (ápolónő), s élvezik azt (kereskedő, pedagógus). Útmutatást ad több esetben, pl. kövér lány, munkanélküli lány; az anyai szeretet szép példája pedig a beteg gyermekét végül egyedül nevelő anya. A legjobban a Gumiasztalon című írás tetszett, mely apró átmenetekben felsorolja a női nemet érintő lehetséges veszteségeket. Egyszer fent, egyszer lent.
Ajánlom mindenkinek, különösen a nőknek.
Ajánlom mindenkinek, különösen a nőknek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)