Jó humorú, szórakoztató tiniregény.
Az olvasmányélményeimet szeretném megosztani másokkal, segítséget nyújtva a döntéshez, hogy kézbe vegyünk-e egy regényt, vagy ne, esetleg csak azért is. Az újabb sorozatrészeknél segítséget jelent a korábbiak felelevenítése - talán másoknak is (tartalomleírást tartalmazhat!).
2015. július 14., kedd
Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra
2015. július 6., hétfő
MaryJanice Davidson: Egy haláli szingli meséi
Elizabeth Taylor (Betsy) nem túl okos, magas, szőke lány, hajdani modell, kirúgott titkárnő, egy korábbi harapdálós csoport támadása után nem sokkal halálos balesetet szenved. Ő azonban nem marad halott, hanem a temetés előtt fitten és egészségesen, felturbózott szaglással, hallással, sebességgel és erővel megáldva kiesik a koporsójából. Semmilyen módon nem tud véget vetni az életének, pedig megpróbálja. Így hát hazalátogat a szüleihez, utált mostohaanyjához, legjobb barátnőjéhez, hogy megnyugtassa őket, hogy igaz, hogy élőhalott vámpírként, de újra életben van. Az életét azonban nem tudja nyugodtan élni, sem a vámpírlét titkait kitapasztalni, mert elrabolják, s kényszeríteni akarják, hogy hódoljon be a környék ősöreg, kegyetlen vámpírurának, Nostronak. Betsy azonban nem szokványos vámpír: nem égeti a nap, tud keresztet viselni, nem hat rá a szentelt víz, nem gyötri annyira a vérszomj, mint más újszülött vámpírokat. Ő különleges, s egy ősi jóslat megjövendölte az eljövetelét, mint a vámpírok majdani királynőjét. Nostroval szemben az igen szexi Sinclair is meg akarja nyerni Betsyt, akivel együtt végül is legyőzik Nostrot. Sinclair vonzza és taszítja is a lányt, ám végül a férfi leveszi a lábáról. Így lesz Betsy királynő, Sinclair pedig a királya. A lány azonban ebbe nem nyugszik bele, még hosszú utat kell bejárniuk a harmóniáig, az egyetértésig, egyelőre még a márkás cipők garmadája sem tudja meglágyítani a szívét.
2015. június 30., kedd
Radhika Sanghani: Virgin; Csaj a köbön
Egy idézettel kezdem a műből, mert ez frappánsan összefoglalja a regény lényegét: "-Ne legyél már ilyen szigorú magaddal, Ellie. Nem hülye voltál. Csak önmagad. Bármit is tettél, hogy túlparáztad a szüzességed, folyton csak igyekeztél beilleszkedni, és egy olyan sráccal feküdtél le először, aki tetszett, de végül kiderült róla, hogy egy fasz...mindez pusztán az élet. Pontosan azt tetted, amit az adott pillanatban helyesnek hittél, és most továbblépsz. Aztán, ha már készen állsz, ebből is, mint a többiből, egy olyan vicces történetet fogsz kikerekíteni, amelyen mindnyájan könnyesre röhögjük magunkat."
Ellie Kolstakis 21 éves végzős egyetemi hallgató Londonban, és szűz. Pillanatnyilag ez élete legnagyobb problémája, s célul tűzi ki, hogy pár hónapon belül ő is a szexuálisan aktív kategóriába fog tartozni. Kicsit duci, átlagos kinézetű, görög őseinek köszönhetően sűrű szőrzettel megáldott. Eddig a fiúk nem igazán keresték a társaságát, ezért szexuális tapasztalatai nagyon minimálisak, s azok is inkább elrettentették a további próbálkozástól. Két bombázó, tapasztalt barátnő áll mellette, akik meghallgatják vicces beszámolóit a bénázásairól, s számos tanáccsal látják el pl. a szőrtelenítés témakörében.
Nagyon szókimondó regény, s olyan témákat feszeget (pl. a női nemi szerv formája, szőrtelenítése, az orális szex technikája stb.) nagyon fesztelen formában, melyekről más regényekben még nem olvastam ilyen részletesen és közvetlen stílusban.
Sajnos Ellie, bár színlelt orgazmus keretében elveszti a szüzességét, mégsem talál a mű végére sem igazi, szerető párt magának. Az önbecsülése viszont kezd a normális szinthez közeledni, sikeresen befejezi az egyetemet, s még jó állást is talál magának. Komédiába illő vicces helyzetein pedig jókat derülhetünk.
Egy idézettel kezdem a folytatást is, amely jól összefoglalja a regény fő tartalmát: "Ez az egész ribancosodás csak jó mókának indult, hogy behozzam a lemaradást, és legyen egy csomó orgazmusom, de totális katasztrófa lett belőle - orgazmus nélkül."
Ez a rész is 18 éven felüli karikát kap, nagyon szókimondóan, naturálisan ábrázolja Ellie szexuális kalandjait, próbálkozásait. Időnként kicsit visszatetsző (Ellie mentalitása, naivitása, viselkedése), időnként kacagtató regény. Nagyon informatív is, szinte felvilágosító jellegű.
Ellie ebben a részben gyakornokként ingyen dolgozik egy sikeres online magazinnál, küzd a pénztelenséggel és a pasinélküliséggel. Tapasztalt barátnői tanácsára belefog a netes randizásba, s még őt magát is meglepi, hogy sikere van a srácok körében. Nem akar szilárd kapcsolatot, minél több fiúval minél több tapasztalatot szeretne szerezni. Pár kísérlete kudarccal végződik, míg egy bárban találkozik az új-zélandi Nick-kel, akivel végre szexuális kapcsolata lesz. Ellie nem igazán élvezi a szexet, mindenen stresszel, s nem veszi észre a komoly kapcsolat lehetőségét sem. Hiába, tapasztalatlan, s saját és lakótársai kárán tanulja meg a játékszabályokat, ám a mű végére sokat fejlődik a szexuális élet terén is.
Közben ország-világ elé teregeti randizós tapasztalatait az online újságban, mely meghozza számára a munkahelyi sikert is.

2015. június 26., péntek
Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
Ez a regény egy kedves kis hétköznapi történet egy negyvenes, a balesetben elhunyt feleségét gyászoló, mogorva férfiról, akire mégis vár még öröm és boldogság az életben.
Ez a regény az olvasás szeretetére nevel, hiszen ez a központi témája.
2015. június 24., szerda
Tara Sivec: Csábítások és csemegék
Ez egy nagyon szabadszájú, helyenként humoros romantikus regény. Azoknak ajánlom, akik el bírják viselni a nemi szervek gyakori emlegetését. Amúgy aranyos történet, tündérmesébe illő happy enddel.
A főszereplő lány, Claire szeretetreméltó. Nagyon szerencsétlen a szexuális élmények terén. Főiskolás korában részegen odaadta a szüzességét egy dögös fiúnak, akitől cserében egy gyermeket kapott. Hiába nyomozott a srác után, nem találta meg, pedig azóta is csak rajta jár az esze. Az apja segítségével neveli a négyéves ördögfióka Gavint, miközben egy bárban dolgozik pultosként. Legjobb barátnője, Liz áll még mellette a párjával, Jimmel. Liz szexuális játékszereket forgalmazó vállalkozásába próbálja bevonni Claire-t, de ő inkább csokis süteményeket árulna.
A másik főszereplő Carter, aki a részeg éjszakából csak a lány csokoládé illatára emlékszik. Azóta szagolgatja a drogériákban a testápolókat, kutatva a lány nyomát. Éppen szakít a ribanc barátnőjével, mikor a kisvárosban, ahová a munkája miatt helyezték, betoppan a bárba, ahol Claire dolgozik. A lány egyből felismeri a fiút, ám ő csak lassan jön rá, ki is az a csodás fenekű lány, aki úgy vonzza őt. Lassan ismerkednek újra, bár a tűz a másik iránt mindkettejükben megvan. Gavin váratlan megismerése Carter számára nagy sokk, de hamarosan boldogan veti bele magát az apaszerepbe.
Modern fiatal nőkről, barátnőkről, és fiatal férfiakról, barátokról szól a történet sok szexuális utalással, leírással. Szó esik még lerészegedésről, meggondolatlan beszédről és ebből fakadó komikus helyzetekről. Könnyű nyári olvasmány.
2015. június 23., kedd
John O'Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét
2015. június 15., hétfő
Papp Diána: Jóságszalon
Ez a regény is egy mai társadalmi jelenséget jár körbe jó stílusban megírva.
2015. június 9., kedd
Victoria Connelly: Szökevény színésznő
Egy nagyon könnyed, pozitív hangvételű, szórakoztató regény, ám sajnos előre ki lehet találni a történet végét.
2015. május 27., szerda
Sándor Anikó: Zuhanó repülés
Sándor Anikó többszöri jelnek engedve indult el Indiába egy régi ismerőse, Judit meghívására. Nem tudta, hogy hová megy, s ott mi vár rá. Judittal egymás idegeire menetek, ám többször is segítettek egymásnak. Anikót több baleset is érte ott tartózkodása alatt, folyamatosan rettegett a férfiak lehetséges támadásától, a fertőzésektől, az óriáspókoktól, miközben megtanult motorozni, kézzel evett a zömében zöldségből és rizsből álló ételekből, putrikban lakott, kilométereket gyalogolt ismeretlen helyeken. Kipróbálta a meditációt, az akupunktúrát, s rengeteget beszélgetett helyi és betelepült emberekkel.
Anikó elindult egy úton, mely saját fejlődését, önismeretét segíti elő, s India ennek az útnak egy állomása volt.
2015. május 17., vasárnap
Holly Goldberg Sloan: 7esével
Nagyon jó kis könyv, ajánlom mindenkinek.
Egy 12 éves, különleges színesbőrű kislányról szól, akit örökbe fogadtak fehér szülei. Willow eltér az átlagos gyerekektől: nagyon okos, mélyrehatóan érdeklik bizonyos dolgok pl. betegségek, kertészkedés. Tudományos alapon készít kertet a házuk mögött, de ért a számítógép szereléshez, a TV beállításához stb. Mindent elemez, minden érdekli, mindennek utánanéz. Nagyon magányos, mert fura viselkedése miatt nem barátkoznak vele. Egy rövid idő alatt tökéletesen kitöltött teszt miatt csalás vádjával egy nevelési tanácsadó konzultánshoz kell járnia, aki nem más, mint a túlsúlyos, dilettáns Dell Duke. Dell felismeri a kislány zsenialitását, s különös módon egyre inkább megkedvelik egymást. Willow nála találkozik a vietnami-mexikói származású testvérpárral, a problémás, hallgatag, de jól rajzoló fiúval Quant Ha-val, és a harcias, jó problémamegoldó húgával, Majjal. Maj lesz az első és egyetlen barátja, Willow még vietnamiul is megtanul miatta. Jó ismerőse lesz még a mexikói taxis, Jairo Hernandez, aki őrangyalaként tekint az eleinte szokatlanul viselkedő kislányra, s mindent megtenne érte.
Mikor váratlanul egy autóbalesetben Willow minkét szülőjét elveszíti, Maj rábírja az őket egyedül nevelő anyukáját, Pattie-t, hogy vegyék gondjaikba a kislányt. Dell és a vietnami család gondoskodik Willow-ról, ideiglenes gyámságot kapnak. Az ellenőrzések miatt az addig egy garázsban lakó Nguyen család beköltözik Dell bérelt lakásába, míg a férfi átköltözik egy másik lakóhoz. Szép lassan a kislány megváltoztatja valamennyiük életét: Dell lakása tiszta és bútorozott lesz, mindennap együtt étkeznek, Dell, majd a két lány is futni kezd, így egyre edzettebbek lesznek, s Dell végre be tudja gombolni a nadrágját. Quant Ha-nak a kislány rendszeresen segít a házi feladatokban, így a jegyei egyre jobbak lesznek, a Nguyen család általa kerül minőségi lakásba a garázs után, Jairo továbbtanul, s Willow javaslatára leveteti a nyakán lévő fura anyajegyet. Miatta találkozik Pattie és Jairo, s jobbító javaslatai teszik egyre sikeresebbé Pattie vállalkozását. A tömbház csupasz udvarát Willow javaslatára kertté alakítják. Közösen munkálkodnak, együtt élnek, tevékenykednek, segítenek egymásnak, s nagyon megkedvelik a bánatból egyre inkább magához térő, önzetlen kislányt. Mikor a végleges elhelyezésre kerül a sor, akkor sem hagyják magára Willow-t.
Nagyon pozitív üzenetű, jó stílusban megírt regény, jó volt olvasni.
2015. május 14., csütörtök
Vass Virág: Ringass, Amadeus!
Ez a regény több idősíkon fut és több szereplő váltogatott élettörténete. Eleinte nem egyszerű követni a történéseket, a végére azonban összerendeződnek a személyek és a sorsok. Keszthelyi Kálmánnal kezdődik az 1800-as évek végén a családtörténet, akit elcsábított és teherbe ejtett török kedvese megátkozott, ezzel összes leszármazottja fejére szerencsétlenséget hozva. Magyar ágról kisebbik lányának, Cecíliának családját ismerjük meg jobban, az ő Bori unokája a regény egyik jelenbeli főszereplője. Bori esküvői ruhákat tervez, szalonja van, a 30-as évei közepén jár, férjével nevelik a tinédzserként, apa nélkül szült lányát, Fannit. 8 éves korától minden nyáron az NDK-ban nyaralt egy családnál, ahol Jonassal, a család fiával került szoros baráti, majd később mély szerelmi kapcsolatba. A rendszerváltás, s a berlini fal leomlása után elszakadtak egymástól, az ifjú apa nem is tudott gyermeke születéséről. Közben Jonas is megnősült, egy fiatal német-török lányt, Arikát vette el feleségül aki nem más, mint Keszthelyi Kálmán török-ági leszármazottja. Bori és Jonas soha nem felejtette el egymást, s 2008-ban Berlinben találkoztak újra véletlenül. Nem sokkal később Jonas elhagyni készült a feleségét, mikor Bori felkereste, hogy bevallja neki a lánya létezését. Erre azonban nem került sor, mert egy együtt töltött éjszaka után Jonas halálos balesetet szenvedett. Arika is és Bori is terápiára jár négy évvel a szeretett férfi halála után, próbálják a családi átkot megfejteni és feloldani, s a saját életüket helyre tenni.
Ez a regény nem egy vidám történet.
2015. április 28., kedd
Marni Bates: Segítség, Youtube-sztár lettem!
2015. április 27., hétfő
Lorna Byrne: Angyalok nyelvén
Lorna Írországban született és ott él a mai napig. Ez a könyve életrajz, családi életük krónikája. Születése óta abban a csodában lehet része, hogy látja a körülöttünk lévő angyalokat, beszélget velük, a támogatásukat élvezi, s közvetíti az angyalok közlendőjét a többi ember felé. Hosszú időbe tellett neki gyermekként mire rájött, hogy ez nem általános dolog, s mások elképzelni sem tudják, ami neki természetes. Furcsa viselkedése miatt retardáltnak tartották, még a szülei sem álltak ki mellette. Korán kivették az iskolából, s dolgozni kezdett. Az angyalok nagyon sokszor megjövendölték neki (akarata ellenére) jövőbeli sorsát, élete örömeit és nehézségeit. Az angyalok mellett látja meghalt emberek itt maradt lelkeit, s az emberek testében a betegségeket, az energiamező elváltozásait. Találkozott ártó kopogó szellemmel, s magával Istennel és a Sátánnal is. Hitével, imádságaival, az angyalokhoz intézett kéréseivel számos beteg embernek, családnak segített, miközben a férje súlyos beteg volt, s nagyon sokszor nélkülöztek négy gyermekükkel együtt.
Amit megtanulhatunk Lornától: a hite a jóban, a Teremtőben; az angyalok mindig mellettünk vannak, s segíteni akarnak nekünk, csak kevesen hallják meg sugalmazó szavukat; kérni kell az angyalok segítségét ahhoz, hogy megkaphassuk azt; lelkünk halhatatlan; evilági sorsunkat mi magunk választjuk a születésünk előtt, csak később erre nem emlékezünk; a spirituális fejlődésünk a lényeges. Lorna kedvessége, türelme, szeretete, önzetlensége példaértékű.
2015. április 10., péntek
Menna van Praag: Szerelem, pénz és csokoládé
Ez a könyv egy fiatal nő lelki fejlődéséről, magára találásáról, spirituális útjáról szól, jó tanácsokkal fűszerezve.
Maya édesanyja betegségekor otthagyja az egyetemet, ápolja őt, a halála után pedig vezeti a családi kávézót, mert ígéretet tett erre. Nem érzi igazán jól magát a bőrében, az általa sütött süteményekkel kényezteti magát, egy szívtipró férfiról, Jake-ről álmodozik, s egyre hízik. Elégedetlen önmagával, folyamatosan ostorozza magát. Az igazi álma a regényírás, de nincs bátorsága változtatni az életén.
2015. április 7., kedd
Marcus Sakey: Briliánsok
Érdekes jövőkép, bár a regényben leírt dátumokon már túl vagyunk.
A regényben elképzelt világban egyre több különleges képességgel született gyermek él, akik valamiben (pl. adatelemzés, észrevehetetlen helyváltoztatás, orvosi újítás, profilalkotás, számolás) kiemelkednek a normál emberek közül. Briliánsoknak, abnormoknak, variánsoknak nevezik őket. A normál emberek tartanak tőlük, hiszen jobbak, mint ők, s félnek attól, hogy rájuk majd nem lesz szükség, háttérbe szorulnak. 8 éves korukban a különösen tehetséges gyerekeket egy teszt után zárt oktatási intézményekbe, akadémiákra küldik, teljesen elzárva a családjaiktól, ahol bizalmatlanságra, egymás ellen nevelik őket. Létrejött egy szervezet, a VEK, a Veszélyelemző és Elhárító Központ, melynek ügynökei vakon hisznek a cég küldetésében. A legújabb technikával dolgozva, az amerikai elnök támogatását élvezve büntetlenül üldözhetik és gyilkolhatják a veszélyesnek ítélt abnormokat. Egyik legsikeresebb ügynökük Nick Cooper, maga is abnorm, egy sok áldozatot követelő terrortámadás sikertelen elhárítása után úgy akarja elkapni és megölni az ellenállás hírhedt vezetőjét, John Smith-t, s 4 éves lányát megvédeni a teszttől és az akadémiától, hogy egyezséget köt a szervezete vezetőjével. Magára vállalja a támadásért a bűnbak szerepét, beépül a bűnözők közé, s közben maga ellen fordítja a VEK teljes csapatát. A volt társai vadásznak rá, miközben ő megismerkedik egy csábos lánnyal, a szintén abnorm Shannon-nal aki az ellenállásnak dolgozik, s akivel kölcsönösen megmentik egymás életét. Szövetkeznek, s a lány elviszi Új Kánaánba, az abnormok új területére. Az ottani vezető segíti tovább az útján John Smith felé. Mint kiderül, John Smith már várja, s bebizonyítja a férfinak az ártatlanságát, s lerántja a leplet a VEK vezetőjéről és ármánykodásáról. Nick a bizonyíték nyomába ered, s csak csellel tudja kiszabadítani a túszul ejtett volt feleségét és gyermekeit. Végül a gonosz megbűnhődik, a VEK bebiztosítását célzó, a John Smith nyakába varrt akciók valódi elkövetői lelepleződnek, Cooper új életet kezdhet. Hogy ez hogyan történik, az a következő kötetből fog kiderülni.
2015. március 24., kedd
Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől; Családi sírbolt
Szellemes, humoros, helyenként elgondolkodtató, szórakoztató regény.
Svédországban játszódik a történet. Desirée és Benny a temetőben ismerkednek meg egymással. A lány a hirtelen elhunyt férje sírjához látogat el naponta, a férfi szeretett szülei sírját gondozza. Egy kisgyerek által kiváltott mosoly hozza közel őket egymáshoz, hiszen addig mogorván osztoztak a közös padon. Desirée könyvtáros, ügyesen vezeti a könyvtár gyermekrészlegét, a magasabb kultúrát szereti, amúgy egy színtelen, jellegtelen, vékonyka nő. Benny pár km-re a várostól vezeti a környék egyik utolsó tanyáját, gondozza a teheneit és birkáit, reggeltől estig dolgozik a földeken. Ragaszkodik az ősei életmódjához, bár az anyukája halála óta a ház rendben tartása és a háztartás kezelhetetlen problémát okoz neki. Nagyon szeretne egy feleséget, aki a munkában is a társa lenne, s gondoskodna róla. Sajnos Desirée nem az a lány, pedig ilyen viharos és erőteljes szerelmet még egyikük sem élt át. Mindketten a 30-as éveik közepén járnak, a lánynak ketyeg a biológiai órája, de egyikük sem enged az elképzeléseiből, mígnem makacsságuk szakításhoz vezet. Benny megpróbál új életet kezdeni egy lánnyal, akibe sohasem lesz szerelmes, mígnem Desirée megkéri, hogy nemzzen neki gyermeket, hiszen a petesejtjei csak Bennynek ugrálnak.
Tetszett a regényben, hogy átlagos, hétköznapi emberek életébe kapunk bepillantást, nem a tökéletes superman és álomnő eleve elrendelt egymásra találásáról olvashatunk.
A történet folytatásért kiált.

A babaprojekt végül sikeres lesz. Benny dobja Anitát, és összeköti az életét Desirée-vel, aki hozzá költözik a tanyára. A lány a kisfiú mellett vonakodva ugyan, de besegít az istállóban, s több ideje jut a háztartásra is. Közös nyaralás azonban az állatok és a szezonális munkák miatt szóba sem jöhet. Egymásra is egyre kevesebb idejük jut, így csoda, hogy Desirée újra teherbe esik. Hipphopp itt a második kisfiú, akit a nagyobbik folyamatosan ki akar nyírni. Desirée egyre fáradtabb, Benny rengeteget dolgozik, pénzük azonban nincs, csak adósságuk. Desirée egy időre visszamegy dolgozni, ám az állandó hiányzás, egy törtető kolléganő, egy abortusz és egy újabb terhesség után (kislány születik), pillanatnyilag otthon marad. Ám a felfogásuk, az álláspontjuk Bennyvel nem igen találkozik még ennyi idő után sem.
A humoros történetszövés továbbra is megmarad, s kapunk némi információt a svéd kisemberek életéről is.

2015. március 23., hétfő
Sebastian Fitzek: Ámokjáték
Ez a regény fordulatos, csavaros krimi. Az utolsó pillanatig tartogat meglepetést. Szerencsére nem durva és véres, a kevésbé krimirajongóknak is ajánlható.
Ajánlom mindenkinek.
2015. március 15., vasárnap
Rachel Hawkins: Hex Hall; Demonglass; Démonüveg
Maggie Stiefvater: The Scorpio Races; A Skorpió Vágta
Nagyon magával ragadott a könyv. Félelmetes és mégis bájos történet a bátorságról, a kitartásról, a testvéri szeretetről, a szülőföldhöz való ragaszkodásról, a csendes, de mérhetetlen szerelemről, a gonoszságról, az állatokkal való kapcsolat mélységéről, az önfeláldozásról.
Egy kis, kopár szigeten játszódik a történet, ahol minden év októberében ragadozó, veszélyes és hatalmas tengeri lovak bújnak ki a tenger habjaiból. Közülük néhányat elfognak az emberek, s megpróbálják az uralmuk alá hajtani őket, hogy a novemberi Skorpió Vágtán rajtuk lovagolva elnyerjék a pénzjutalmat, a hírnevet, s bebizonyítsák a bátorságukat. Sokan meghalnak, ám ez nem szegi kedvét az indulóknak. A sziget is megélénkül ilyenkor, számtalan turista, újságíró, lókereskedő érkezik a szárazföldről. A 19 éves árva és anyja által elhagyott Sean Kendrick nagyon ért a lovak és tengeri lovak (capall uisce) nyelvén, ő a legfontosabb embere a szigetet uraló gazdag lótenyésztő Benjamin Malvernnek. Magába forduló, magányos fiú. A kedvenc capall uisce-je Corr, a vörös ló, akivel már négy versenyt megnyert. Nagyon szeretné megvenni a lovat, de Malvern hajthatatlan, nem adja el neki. Seant nagyon gyűlöli Malvern fia, aki nem ért a lovakhoz, irigy, s mindent megtesz Sean tönkretételére.
A vége igazi happy end, megható és felemelő, csendes, mély érzelmekről szól. Jó volt olvasni.
2015. március 5., csütörtök
On Sai: Scar; Lucy; Szürke szobák; Miogin bázis; Artúr
Egy fantasztikus világban játszódik a regény, melyben a Föld megsemmisült, számos más bolygón élnek az emberek és megmentőik, a mentálok. A mentálok belelátnak mások tudatába, tudnak teleportálni, tárgyakat átalakítani, gyógyítani stb. A birodalmat a császári trónörökös, Chester és a mentáltanács igazgatja, a végeken pedig Ferrington, a kalózkirály az úr. Az egyik eldugott, távoli bolygóról, az Astorról szökik meg Scar, ahol a vallásosságukat titkoló katolikusok élnek. Scar egy renitens, feltűnő lány, aki navigátorként kerül egy futárhajóra, ahol a kívülálló mentál, Don a hajóorvos. Dont elbűvöli a lány géntérképe, s a szárnyai alá veszi, figyel rá, segíti, majd mikor Chester beszervezi, segíti a titkosügynöki kiképzését. A lány szerelmes régi barátjába, Artúrba, aki más lányt készült feleségül venni, ám Scar eltűnése ráébreszti a fiút a valódi érzéseire. Artúr is elhagyja a bolygóját, s egy kis keresztény csempészhajón szerelőként dolgozik, miközben mentik a kalózok fogságából a rabszolgákat.
A másik fontos mentál Lucy, aki belső tanácsos, egyre népszerűbb, s nagyon jó elemző. Régen Don legjobb barátja volt, de most ellenséges a viszony kettőjük között. Mindkét mentál, Chester és Scar is észleli két idegen entitás jelenlétét, de míg az egyik az Isten, addig a másik az egyik mentálba bújt gonosz, a Sátán. Scar feladata titkosügynökként felderíteni, azonosítani a gonoszt, s megállítani a mentál további ténykedését, kísérletezését az űrhajón. A megszállott mentál elpusztítása után ördögűzést végeznek a fertőzött embereken, s egy mentál csecsemőn is. Scar és Artúr találkoznak, de az otromba szerelmi vallomás után a lány a kétéves kiképzést választja a fiú helyett
Engem egy kicsit zavart az erős vallásos vonal a történetben. Az író korábbi regényei (Calderon) jobban tetszettek.
A 2. kötettel sincs vége a történetnek.
Ebben a részben kitör a háború a kalózkirály és a birodalom között, miután Ferrington hajói megtámadják a Navran bolygót. A mentálok ennek hatására kivonulnak az emberek életéből, teljesen magukra hagyva őket. Lucy kezdi meg a két nép szétválásának megszervezését. Egyedül Don siet a megtámadottak segítségére, atomonként beépülve a bolygóba. Lucyból is időnként előtör a jó oldala, melyet olyan jól leplez. Ő is titokban segít, hogy minél kevesebb legyen a halálos áldozat, s Artúrék hajójáról is biztonságos helyre teleportálja a menekülteket. Megszervezi azt is, hogy a fiú és a barátja, Márk kiszabadíthassák Holderon kapitányt a kalózok fogságából. Scar bravúros navigációjával segít Artúrék hajójának elmenekülni a háborús övezetből, s a hajón végre szerelmet vallanak egymásnak. Scar azonban folytatja a titkosügynöki kiképzését, folyamatosan bajba keveredve, majd börtönbe kerülve. Lucy végül megharagszik mindenkire (Donra, Chesterre, a mentálokra), bujdosik, de közben információkat szivárogtat ki a birodalomról a kalózoknak. Donon agymosást hajtanak végre, úja egy gyermek szintjén kezdi az életét, melyben nagy szerepe lesz a kis mentál lánynak, akit a gonosz kiűzése után megkereszteltek. A mentálok újra segítik Chestert.
A Gonosz és az Isten ebben a részben is főszerephez jut, folyamatosan ők irányítják a történéseket.
A háború pedig folytatódik.
Két karcsú folytatás is megjelent. A 2.5. kötet a Szürke szobák. Ebben Scar bebörtönzését és küzdelmét követhetjük nyomon.
Mivel nem sikerült a lány szexvizsgája, a Szürke szobák nevű helyre zárták, ahol elítélt ügynökök raboskodnak. Nincsenek cellák, egy térben élnek a foglyok, akik között Acél a vezér, a háttérben Késes támogatásával. Gyakori a verekedés, az erőszak, s az erősebbek birtokolják a gyengébbeket. Az eszméletlenül bekerült, gyengének tűnő fiatal lány is könnyű prédának tűnik mindaddig, míg le nem győzi a támadóit. Donnak köszönhetően egy aberharcos emlékei élnek az agyában, s robotként harcolva, új küzdőstílusban legyőzhetetlen. Arra nagyon vigyáz, hogy senkit ne öljön meg, még ha ezzel több gondot zúdít is a nyakába. Késessel kerülgetik, kóstolgatják egymást, de időnként segítenek is egymásnak. A Gonosz és az Isten ezen a helyen is megmutatja magát a lánynak, aki lehet, hogy nem büntetésből került ide, hanem ez is a kiképzése része. Viselkedésével sikerül egy kis emberséget csempésznie erre az elvadult helyre, s elválik majd, hogy eddigi tettei a halálát vagy az életben maradását segítik számára, mert két törött lábbal egy hét bántatlanságot kapott Késestől. Ennyi idő alatt kell rendbe jönnie és életben maradnia. Kap-e segítséget hozzá? A 3. kötetből talán kiderül.
A 2.7. kötet a Miogin bázis. Ez Artúr történetének folytatása. A Miogin szerelőbázis főként a kalózok háborúban megsérült hajóit javítja, s kétezer ember otthona. Sarcot fizetnek a Kalózkirálynak, Ferringtonnak, de az őket vontató hajó kapitánya is védelmi pénzként levesz belőle 30 %-ot. Ezzel anyagi csődbe juttatja a Miogint, lassan elég élelem sem jut a munkásoknak. Artúr kitalálja a megoldást, mely rajta kívül senkinek sem tetszik, ezért a megvalósításban magára is marad. Egy töltőállomást kerít körbe védelmi hálóval, cserébe annyi üzemanyagot kap, hogy vontatóhajó nélkül is képesek lesznek az ugrásra. Segítségükre lesz a hajón inkognitóban tartózkodó Al herceg is (Ferrington fia). Kijátsszák a császáriakat és a kalózokat is, s így már megkötöttségek nélkül tudnak fogadni javításra mindenfajta hajót.
A kötetben látjuk Artúr távolságtartását a vallástól, a templomtól, melyet a társai nem értenek meg. Összetűzésbe kerül a legjobb barátjával, Márkkal, aki majdnem elhagyja a bázist. Artúrt megkísérti a testi vágy egy helyes, megmentett lány képében, de Scar jobban hiányzik neki. Megjelenik itt is az isteni gondviselés, ami elgondolkoztatja Artúrt.
A 3. kötet Arthúr könyve, de Scarról is bőven olvashatunk benne.
A fiatal császár, Chester háborúban áll a kalózokkal, akik folyamatosan törnek előre. Lucyt és társait kiengedik a börtönből, s kiderül, hogy mindez a kiképzése része volt. Börtönbeli társaival az uralkodót segítik a továbbiakban adatgyűjtéssel, partizán akciókkal. Ő Késessel dolgozik szorosan együtt, poloskákat (csótányok formájában) telepítenek a kalózhajókra, miközben verekedéseket provokálnak.
A Miogin bázison Artúr és csapata továbbra is javítja a császári és a kalózhajókat egyaránt, miközben papokat szállásolnak el, s a kispapok ördögűzéseket végeznek az egész galaxisban. Mikor egy frissen elfoglalt hajót hoznak a kalózok, melyen két gyermek feltrancsírozott holttestét találják, Artúr és maroknyi embere bosszút esküszik: robbanóanyagokat építenek be a kalózhajókba. A mű végén az egyik csatában akkor robban fel az egyik, mikor Scar hajója is a közelben van, s nem tudni, hogy túlélte-e, vagy sem.
Fontos eleme még a regénynek két mentál, Don és Lucy sorsa. Lucyt kiközösítette a fajtája, s a fő célja a császár, majd a főmentál, valamint az egyre jobban terjedő gonosz elpusztítása. Don agymosáson esett át, most építi fel újra önmagát, de csakis a belső hangjára figyelve. Az uralkodót segíti a szeretet erejével, támogatva így az angyalokat, visszaűzve a gonoszt.
A fény és a sötét fontos eleme ennek a résznek is, hisz Artúrban is csatáznak.
Jó stílusú regény, érdekes szereplőkkel.
A 2. kötettel sincs vége a történetnek.
A Gonosz és az Isten ebben a részben is főszerephez jut, folyamatosan ők irányítják a történéseket.
A háború pedig folytatódik.
Két karcsú folytatás is megjelent. A 2.5. kötet a Szürke szobák. Ebben Scar bebörtönzését és küzdelmét követhetjük nyomon.

A kötetben látjuk Artúr távolságtartását a vallástól, a templomtól, melyet a társai nem értenek meg. Összetűzésbe kerül a legjobb barátjával, Márkkal, aki majdnem elhagyja a bázist. Artúrt megkísérti a testi vágy egy helyes, megmentett lány képében, de Scar jobban hiányzik neki. Megjelenik itt is az isteni gondviselés, ami elgondolkoztatja Artúrt.

A fiatal császár, Chester háborúban áll a kalózokkal, akik folyamatosan törnek előre. Lucyt és társait kiengedik a börtönből, s kiderül, hogy mindez a kiképzése része volt. Börtönbeli társaival az uralkodót segítik a továbbiakban adatgyűjtéssel, partizán akciókkal. Ő Késessel dolgozik szorosan együtt, poloskákat (csótányok formájában) telepítenek a kalózhajókra, miközben verekedéseket provokálnak.
A Miogin bázison Artúr és csapata továbbra is javítja a császári és a kalózhajókat egyaránt, miközben papokat szállásolnak el, s a kispapok ördögűzéseket végeznek az egész galaxisban. Mikor egy frissen elfoglalt hajót hoznak a kalózok, melyen két gyermek feltrancsírozott holttestét találják, Artúr és maroknyi embere bosszút esküszik: robbanóanyagokat építenek be a kalózhajókba. A mű végén az egyik csatában akkor robban fel az egyik, mikor Scar hajója is a közelben van, s nem tudni, hogy túlélte-e, vagy sem.
Fontos eleme még a regénynek két mentál, Don és Lucy sorsa. Lucyt kiközösítette a fajtája, s a fő célja a császár, majd a főmentál, valamint az egyre jobban terjedő gonosz elpusztítása. Don agymosáson esett át, most építi fel újra önmagát, de csakis a belső hangjára figyelve. Az uralkodót segíti a szeretet erejével, támogatva így az angyalokat, visszaűzve a gonoszt.
A fény és a sötét fontos eleme ennek a résznek is, hisz Artúrban is csatáznak.
Jó stílusú regény, érdekes szereplőkkel.
2015. február 26., csütörtök
Liliana Hart: Go-go girl nyomoz; Go-go girl és a lopott ékkő; Go-go girl és a halott örökös; Go-go girl a pácban
Egy újabb sorozat, mely nagyon hasonlít a Szingli fejvadászra. De nem baj, azt is szerettem.
Addison egy csetlő-botló, szertelen, de dögös, s eltökélt nő, aki szerethető. Jó humorú, könnyed olvasmány.
A második rész kicsit laposabb, de ez is élvezhető.
Addison elveszíti az állását, s az anyukájánál lakik, akinek elhunyt édesapja rendőr társa udvarol. Elhatározza, hogy hivatásos magánnyomozó lesz, de a tanfolyam elkezdéséig is Kate-nek dolgozik. Most együtt kell működnie az FBI-jal, azon belül is a nagyon dögös és rámenős Savage ügynökkel, hogy kinyomozzák az eltűnt orosz gyémántok lelőhelyét. Néhány kisebb feladatot végez el, egypárszor megsérül, de ez már mindennapos nála. Nickkel számos szexuális kalandot él át, miközben Savage is erősen flörtöl vele.
Addison ebben a kötetben is hozza a megszokott formáját.
A 3. részben Addison és Nick a két hónapos szakítás után újra kerülgetni kezdi egymást. Addison természetesen ismét bajba kerül, egy drogkereskedő banda bérgyilkosa üldözi. Nyomoz egy dúsgazdag haldokló férfi örököse után, egy nyugdíjas otthonba költözött idős nő után, s egy házastársi hűtlenséggel gyanúsított feleség után. Hozzá költözik a hosszú idő után hazatérő nővére, s ezzel egy csapásra megszabadul az őt ostromló Savage ügynöktől is. Nickkel végül újra egymásra találnak, s a pozitív terhességi teszt a következő kötetre is ígér meglepetéseket.
Vicces, könnyed hangvételű regény olyan szereplőkkel, akikkel szívesen megismerkednénk.
A 4. részben Addison sikeresen leteszi a magánnyomozói vizsgát, így Kate hivatalosan is alkalmazza.
Rosemarie, Addison barátnője bajba kerül egy méretes dildó miatt, ami szinte újként felmondja a szolgálatot. A dühös lány betöri a szexbolt tulajdonosának ablakát, ám másnapra holtan találják tulajdonosnőt. A nyomok Rosemarie-hez vezetnek, így Addison kénytelen kinyomozni, hogy ki rángatja bele a legjobb barátnőjét egy gyilkossági ügybe. Az ő élete is veszélybe kerül, de szerencsére a barátja, a sármos Nick Dempsey nyomozó éppen időben érkezik.
Nick egy kis családi veszekedés után - egy terhességi teszt miatt - megkéri Addison kezét. Természetesen a dögös FBI ügynök, Savage éppen a legrosszabb pillanatban állít be.
Addison elveszíti az állását, s az anyukájánál lakik, akinek elhunyt édesapja rendőr társa udvarol. Elhatározza, hogy hivatásos magánnyomozó lesz, de a tanfolyam elkezdéséig is Kate-nek dolgozik. Most együtt kell működnie az FBI-jal, azon belül is a nagyon dögös és rámenős Savage ügynökkel, hogy kinyomozzák az eltűnt orosz gyémántok lelőhelyét. Néhány kisebb feladatot végez el, egypárszor megsérül, de ez már mindennapos nála. Nickkel számos szexuális kalandot él át, miközben Savage is erősen flörtöl vele.
Addison ebben a kötetben is hozza a megszokott formáját.
Vicces, könnyed hangvételű regény olyan szereplőkkel, akikkel szívesen megismerkednénk.
Rosemarie, Addison barátnője bajba kerül egy méretes dildó miatt, ami szinte újként felmondja a szolgálatot. A dühös lány betöri a szexbolt tulajdonosának ablakát, ám másnapra holtan találják tulajdonosnőt. A nyomok Rosemarie-hez vezetnek, így Addison kénytelen kinyomozni, hogy ki rángatja bele a legjobb barátnőjét egy gyilkossági ügybe. Az ő élete is veszélybe kerül, de szerencsére a barátja, a sármos Nick Dempsey nyomozó éppen időben érkezik.
Nick egy kis családi veszekedés után - egy terhességi teszt miatt - megkéri Addison kezét. Természetesen a dögös FBI ügynök, Savage éppen a legrosszabb pillanatban állít be.
2015. február 22., vasárnap
Vass Virág: Krásznájá Moszkvá
Több szálon és idősíkban fut a cselekmény, mozaikszerűen derülnek ki az események, a sorsok. Összekapcsolódnak, majd a végén szétválnak, mindenki megy a maga útján tovább.
Érdekes, a mindennapi ember számára ismeretlen világba kapunk bepillantást.
2015. február 1., vasárnap
Lakatos Levente: Aktus
Egy majdnem 900 oldalas könyvet írt Levente. Még tartani is nehéz, arról nem is beszélve, hány könyvtári olvasót fog kibírni. Ha már a negatív dolgokkal kezdtem, nagyon zavart a sok elírás, betűhiba a szövegben.
Annát kétéves korában egyik napról a másikra elhagyta a táncosnő édesanyja, s homoszexuális édesapja nevelte fel a párjával. Anna lázadó tinédzserkorában ismerkedett meg az éjszakai bárok világával, ahol táncosnőként, de szigorú erkölcsökkel kereste a kenyerét. Itt ismerte meg későbbi szerelmét, Antont, aki bátyja tragédiája és Anna hatására szokott le a drogokról és kezdett új életet. Anna táncosnő lett, önálló bemutatóra készül, s közben a tánccal segít lelki sérült embereknek, ők alkotják a Lélektánc csoportot. Itt találkozik a gazdag fiúval, Richárddal, aki szörnyű titkokat rejteget, de feltett szándéka, hogy megossza Annával. Ugyanis Richárd tragikus élete a lányt is érinti az édesanyja miatt.
Közben megismerjük Fényes Laura jelenlegi sorsát is. (Ő és Lengyel Dávid már 2 korábbi regényben szerepelt.) Laura magánnyomozó lett, szakított korábbi párjával, Kováccsal, s egy rövid, szenvedélyes viszony után másfél éve kilépett Dávid életéből is. Most megismerkedik a playboy Szentesy doktorral, akivel esetleg el tudná képzelni az életét. Ezt az állapotot szakítja félbe Dávid jelentkezése, aki bevonja Laurát egy nőket fogva tartó és kínzó pszichopata utáni nyomozásba. Szörnyű sorsokat és elmebeteg, befolyásos emberek üzelmeit ismerjük meg, mígnem a végén helyükre kerülnek a mozaik darabkái. Egyedül a súlyosan megsebesült kriminálpszichológus állapota, Anton alvilági kapcsolata, s Szentesy Róbert egészségi állapota marad függőben. Ezek talán majd a következő regényben kiderülnek. Remélem, az új könyvre nem kell majd ennyit várnunk.
Szeretem Levente stílusát, karaktereit, történeteit, bár továbbra is a Loveclub a kedvenc könyvem tőle.
2015. január 11., vasárnap
Colleen Houck: A tigris átka; A tigris küldetése; A tigris utazása
Ez a könyv egy kalandregény leginkább, szerelemmel fűszerezve.
Van még egy szereplő, aki szintén több száz éves, aki gonosz, aki elátkozta a fiúkat, aki a Damon-amulett hiányzó darabjait keresi, s aki egy látomásban ráakadt Mr. Kadamra és Kelsey-re. S aki most a lányra vadászik. De ez már a következő rész témája.
A tigris küldetése című részben Kelsey Amerikában egyetemre jár, a Mr. Kadamtól kapott házban lakik, s szuper autóval jár. Harcművészetet tanul, s közben három sráccal randizik, ám egyik sem ér fel Renhez. Karácsonyi meglepetésként megjelenik Ren is, beköltözik a ház másik részébe, s ő is egyenlő esélyekkel randit kér a lánytól. Azt szeretné, ha Kelsey önként választaná őt, mert ő csakis Kelsey-t akarja. Miután egy cikk megjelenik egy helyi lapban a lány igazi nevével és a fotójával, fokozódik a veszély, hogy Lokesh megtalálja, ezért Kishan is megérkezik, hogy vigyázzon a lányra. Egyik este valóban megtámadják őket, s míg Kishan Indiába menekíti az elkábított lányt, Ren fogságba esik. Kelsey és Kishan együtt indulnak a második ajándék, egy csodás kendő megszerzéséért, s ezúttal Tibetbe, a Himalájába vezet az útjuk. A dalai lámák idős tanítója útmutatással látja el őket. A hegyre felvezető út során Kelsey majdnem belehal egy medvetámadásba, majd a szellemkapun túl az édenkertbe csöppennek. Az útjuk során segítik őket a szilvánok, majd számos próbát állnak ki az életfa négy házában, ahol tökökkel, denevérekkel, szirénekkel és fémmadarakkal találkoznak. A közös küldetés során Kishan egyre jobban beleszeret a lányba, s közli Kelsey-vel, hogy küzdeni fog érte. Végül megszerzik a kendőt, majd visszatérve minden energiájukat Ren felkutatására fordítják. Kelsey álmaiban sokszor találkozik Rennel, s látja a mérhetetlen szenvedést, melyet a folyamatos kínzások következtében elszenved. Biztatja a férfit, hogy tartson ki, de ő már a halálán van. Pedig Durga istennő megígérte, hogy vigyáz rá. Még éppen idejében találnak rá Renre a dzsungelben, ahol legyőzik Lokesh embereit, ám a főgonosz elmenekül. Igazi happy end lenne a vége, csak az a baj, hogy Ren minden emléke törlődött, ami Kelsey-vel kapcsolatos.
Nagyon jó a szereplőkkel lenni ebben a sokrétű, kalandos történetben, ahol számtalan mitológiai történetet, utalást is kapunk a világ minden tájáról. Nagyon olvastatja magát a könyv.
A tigris utazása a 3. küldetésről szól. A családi jachttal utaznak valamennyien India másik felére, hogy megszerezzék Durga istennő nyakékét. Útjuk ugyanis ezúttal szigetekre és az óceán aljára vezet, ahol 5 kínai sárkány gátolja, illetve segíti őket. Ren nem emlékszik Kelsey-re, s a közelsége rosszullétet okoz neki, ennek ellenére próbálja újra megszeretni a lányt. Mind a két fivér küzd Kelsey szerelméért, ám amikor Ren eltaszítja, hogy ezzel védje a lányt, ő Kishant választja. Pedig a szoros kötelék érezhető közöttük, ők összetartoznak, de mindketten rettentő makacsok.
Számos kaland, küzdelem, élet-halál harc után sikeresen teljesítik a küldetést, ám visszatérve Lokesh vár rájuk, s csellel elrabolja Kelsey-t. Mr. Kadam és Nilima eltűnt, a két fivér pedig a nyomkövető alapján próbálja megtalálni a lányt. De ez már a következő kötet témája, de az sajnos még nem jelent meg magyarul.

2015. január 3., szombat
Darynda Jones: Első sírhant; Második sírhant
Az első részben megismerjük Charley Davidson magánnyomozót, aki egyben a halál angyala is, ő a kapu az itt rekedt lelkek számára a túlvilágra. Látja a halott szellemeket és kommunikál velük, időnként segít megtalálni a gyilkosukat, vagy üzenetet közvetít a hozzátartozóknak. Segíteni akar az embereknek és az eltávozottaknak egyaránt. Nyugalmazott rendőr édesapja és rendőr nagybátyja tud a képességéről, s számos ügyük felgöngyölítését köszönhették már a lánynak. Charley szakértőként folyamatosan segíti a rendőrség munkáját, őrá pedig egy túlvilági lény, Nagygonosz vigyáz. Számos esetben mentette meg a lány életét, s a mű végén derül csak ki, hogy ő a Sátán fia, aki Charley miatt választotta egy fiú, Reyes Alexander Farrow képében a földi életet. Reyesnek a földi "apja" mellett pokoli gyermekkora volt, s jelenleg a férfi meggyilkolása miatt tölti börtönbüntetését, illetve egy eltévedt golyó miatt éppen kómában van. Mialatt Charley próbálja Bob bácsikájával megoldani három ügyvéd meggyilkolásának ügyét, küzd az ellen is, hogy az álmában őt rendszeresen látogató Reyest lekapcsolják a gépekről. Egyre több dolgot derít ki a férfiról, akinek a közelségére nagyon vágyik, s rájön, hogy Reyes és a Nagygonosz ugyanaz a személy, s a pokol lényei keresik a férfit.
Ez a jószívű, csetlő-botló, állandóan bajba keveredő, nagyszájú lány nagyon szimpatikus szereplő, hasonlít Stephanie Plumra, a szingli fejvadászra. Csak ez a történet sokkal misztikusabb.
A 2. kötet is akciódús, humoros.
Charley nyomozást folytat a titkárnője, Cookie eltűnt barátnője után. Mimi több iskolatársa is elhunyt a közelmúltban, s ő elrejtőzött a rá váró vég elől. Közben Charley próbálja megtalálni Reyes evilági testét is, mely a halálán van a démonok folyamatos kínzása miatt. A lány Reyes szellemtestével folyamatosan ezen vitatkozik, ezért ebben a kötetben erotikus jelenetekre nem számíthatunk. Reyes, vagyis Reyaziel hagyni akarja meghalni a testét, mert így könnyebben megtalálható és sebezhető, s a börtönbe sem szívesen menne vissza. Egyre kevesebbet segít a lánynak a küzdelmeiben, így Charley-nak fel kell fedeznie magában a még lappangó különleges képességeit. Reyes, hála a makacs Charley-nak, újra egészséges lesz, s visszakerül a börtönbe, de ennek eléréséhez a lány hozzákötötte a férfi szellemét a testéhez, ezzel nagyon magára haragítva a férfit, s így Reyes többet nem fog tudni segíteni neki. Közben az is kiderül, hogy Reyesnek rajongói klubjai vannak, s a regény végére Charley és a nővére is feloldják az ellentéteiket, s jó viszony alakul ki közöttük.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)