Az olvasmányélményeimet szeretném megosztani másokkal, segítséget nyújtva a döntéshez, hogy kézbe vegyünk-e egy regényt, vagy ne, esetleg csak azért is. Az újabb sorozatrészeknél segítséget jelent a korábbiak felelevenítése - talán másoknak is (tartalomleírást tartalmazhat!).
2015. október 11., vasárnap
Max Barry: Lexikon
Érdekes felvetésű ez a regény. Szerepel benne egy titkos szervezet, amely olyan iskolát működtet, ahol jó meggyőző képességű diákokat fejlesztenek mesterfokra. A nyelvet elmemanipulációra használják, s szavakkal befolyásolnak embereket. A végzett diákok "költők" lesznek, akik elhunyt írók, költők nevét kapják. Ebbe az iskolába kerül a 16 éves árva Emily is, aki azonban sorozatosan megszegi a szabályokat, s ezért több évre az ausztráliai Broken Hillbe száműzik. Emily itt szerelmes lesz a mentős Harrybe, akit azonban el kell hagynia, mikor végre visszaviszik a Washingtonba.
A regény eseményei több idősíkban bontakoznak ki. Emily története mellett a jelen történéseit is megismerjük lassanként: Wilt elrabolja két férfi, s a fejéből megpróbálják kinyerni, hogy milyen szót látott Broken Hillben. A szót, amely mindenkit megölt, Willt kivéve. Ő semmire sem emlékszik. A két férfinek folyamatosan menekülnie kell üldözőik elől, akik szintén a túlélőt akarják megszerezni. Menekülés, harc, gyilkosság...
A történetből lassan áll össze egésszé Emily, Harry, Will, a szervezet tanára, Eliot, a szervezet vezetője, Yeats története és harca. Kicsit bonyolult, csavaros történet.
2015. szeptember 28., hétfő
Vicki Myron: Dewey: A könyvtár macskája
A iowai Spencer város közkönyvtárában 19 évig élt egy vörös cica, Dewey, mely sok ember életét tette boldoggá: könyvtárosokét, gyerekekét, könyvtárhasználókét, távoli látogatókét, sérült emberekét, s a könyvtárvezetőét, Vickiét. Vicki könyörült meg a könyvledobóba bedobott, félig megfagyott kölyökmacskán, s már akkor különleges kötelék alakult ki közöttük. Dewey különleges macska volt, okos, kedves, melegszívű, az emberek igényeihez alkalmazkodó, mindig tudta, kinek van szüksége a hízelkedésére, a figyelmére, a szeretetére. Híres cica lett, számos sajtóorgánumban jelent meg róla cikk, sokan keresték fel a könyvtárat Dewey miatt.
A cica története mellet képet kapunk Spencer történelméről, a könyvtár fejlődéséről, s Vicki életéről, problémáiról is.
2015. szeptember 19., szombat
Debra Driza: Mila 2.0; Renegát
Érdekes, jó stílusú fantasy.
A második kötet nagyon izgalmas, fordulatos. Szerintem azonban még folytatódni fog a történet.
Megható és tragikus a robotlány érzelmi vívódása, mély embersége, s az emberség, az elfogadás iránti lehetetlen vágya (bár emberi sejtjeinek megújulásával, régi emlékek előbukkanásával egyre emberibbé válik).
2015. szeptember 6., vasárnap
Mark Frost: A Paladin prófécia; Szövetség
Érdekes, kalandos, humoros regény, különleges képességű tini főszereplőkkel.
Könnyen olvasható, jó stílusú regény, ajánlom azoknak, akik szeretik a fantasztikus műveket.
A 2. kötet is nagyon izgalmas. Folytatódnak a kalandok, Will és társai egyre több dologra jönnek rá. Nyomoznak a lovagok után, a titokzatos kastély ura után, újra leszöknek az alagútrendszerbe, ahol egy régi város romjaira, különleges lények csontvázaira, s egy ma is működő műtőre, kórházra bukkannak. Megtudják, hogy a nyomorék iskolai szertáros és a kopasz fekete kalapos is egy régi genetikai kísérlet eltorzított, illetve felturbózott eredménye, s azóta is számos diák, aki lovag volt, átesett ilyen műtéten. Van, aki láthatatlanná tud válni, másnak karmai nőnek, s van, aki nagyon erős lesz. Willen és barátain lombikbébi korukban hajtottak végre génmódosítást, egyikük villámgyorsan fut, gondolatokat tud más fejébe ültetni, másikuk nagyon élesen lát, kiemelkedő tornász, gondolattal tud kommunikálni, a hangjával harcolni, vagy energiát adni. Együtt nagyon jó csapatot alkotnak, mégis valamelyikük áruló, mert az ellenségeik mindig a nyomukra jutnak, s végül el is fogják őket. Kiderül, hogy ki mozgatja a szálakat, s ő Willen keresztül akarja rávenni az édesapját, hogy fejezze be a korábban félbehagyott genetikai kutatásait. Ezek a felturbózott emberek ugyanis az egyszerű élőlények pusztulására számítanak, s ők a Sosemvolt rettenetes lényeivel szövetkezve akarják túlélni azt. A történet még folytatódni fog.
2015. szeptember 2., szerda
Marni Bates: Itt a vége, lúzer véle!
Folytatódik a Smith Gimnázium diákjainak története. Újabb mellékszereplők párkapcsolatának alakulásába pillanthatunk bele. A 3 részben megtudjuk, hogy Mackenzie barátnője, Melanie hosszas vívódás után elkezd járni Mackenzie öccsével. Az okos, de hátérbe húzódó, önbizalomhiányos, kissé molett barátnőjük, Isobel szorosabb kapcsolatba kerül a sportoló, gazdag szépfiúval, Spencerrel, s végigkísérhetjük Corey vívódását is a médiafelhajtás miatt, ami a rocksztár Timhez kapcsolódó viszonyának kiderülése miatt pokollá teszi az életét.
A három történet körítése a gimnáziumi bál és az arra való készülődés.
Egyre laposabbak az írónő sorozatba tartozó regényei, ennek ellenére gyorsan olvasható ez a kötet is.
2015. augusztus 29., szombat
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek
Aranyos tinikönyv, gyorsan olvasható.
Kedves, romantikus történet az érzékeny kocka lányról és a gyönyörű, népszerű sportoló fiúról, a szerelemről, a barátságról, a megbocsátásról.
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek
A harmincas éveiben járó Kate Hamilton némi szerelmi csalódás és egy munkahelyi kudarc miatt özvegy nagyapjához költözik egy amerikai kisvárosba, Gospelbe. Útközben félrészegen egy kocsmában felajánlkozik egy jóképű macsónak, aki azonban visszautasítja. A kisvárosban azonban éppen ebbe a férfiba botlik, ő a szomszéd sportbolt tulajdonosa. Rob Sutter korábban profi jéghokis volt, falta a nőket, mígnem az egyik egyéjszakás kalandja rálőtt. Majdnem meghalt, ráment a házassága, s a sportpályafutásának is vége szakadt. Lábadozni költözött Gospelbe az édesanyjához, s ott is ragadt. Egy éve nem nyúlt nőhöz, nem bízik bennük. Kate azonban fokozatosan megtetszik neki, bár a macska-egér harc kettőjük között nagyon sokáig tart. Erről szól gyakorlatilag a regény. Nagyon könnyed, nagyon laza olvasmány, nem szabad sokat várni tőle.
2015. augusztus 24., hétfő
Mindee Arnett: The nightmare affair. A Rémálom-ügy; The nightmare dilemma. A rémálom-dilemma; The nightmare charade, A rémálom-rejtvény
Az Akarat utasítására lopakodik be a közönséges (nem varázslény) Eli Bookerék házába, s kapcsolódik rá az álmára. Az álomban egyik iskolatársának, Rosemarynek a halálát látja, s még Eli is felfedezi őt az álmában, s kilöki őt onnan. A haláleset sajnos a valóságban is megtörténik, s ekkor jönnek rá, hogy Porka és Eli álomlátó párost alkotnak, vagyis előre megláthatják a jövő darabkáit. Eli is bekerül a varázsiskolába, s ezután kötelezően kell az álomfalást együtt végezniük, hiszen nagy a tét: a meggyilkolt lány ugyanis Őrző volt, s az ellopott gyűrű az egyik kulcs az Akarat irányításához. Mivel a diákoknak nem nagyon árulnak el semmit a felnőttek, ezért kénytelenek maguk nyomozni. Áruló is beépül közéjük, eljutunk Merlinig és az Excaliburig, Porkát megérinti az első szerelem érzése, sőt megtalálja az igazi párját is. A fiatalokból a mű végére hős lesz, ám a gonoszt végleg nem sikerül megsemmisíteni, így az Akkordél Akadémia sorozat folytatódni fog.
Porka nagyon szimpatikus szereplő, a regény hangvétele könnyed, jó volt olvasni.
A 2. kötetben Porka, Eli és Szeléna újra nyomoznak. Titokzatos támadás éri az egyik sellő iskolatársukat, aki egy titkos társaság tagja is. Kutakodnak a lány támadója után, a Terra Törzs szervezkedése után, tanárok szobáiba törnek be, az Atlantiszról olvasnak könyvet, próbálják összerakni a valóságból és az álmokból az elkövetkezőket. Porka korábbi barátját, az áruló Pault is kiengedik a börtönből, ejtik ellene a vádakat, újra iskolába jár. Hogy jóvátegye korábbi tetteit, segít Porkáéknak felgöngyölíteni a gonosz nagybátyjához vezető államellenes összeesküvést, melyet Eli álmaiban már nagyrészt előre látnak. Porkának is visszatérő rémálmai vannak, egy talapzatra írt nevet kellene elolvasnia, de nagyon nehezen sikerül azonosítani a betűket. A Mágusok Szenátusának központjában, Lionhalomban lévő torony tetején beágyazott Excalibur szólítja magához, s a kard segítségével sikerül megakadályozni a sziget elsüllyedését és sok ember halálát. Porka és társai számos ármány és árulás után újra hősök lesznek.
Porka és Eli egyre közelebb kerül egymáshoz, de egy átok miatt soha nem lehetnek egymáséi, mert az tönkretenné mindkettejüket. Porka nagyon nehezen nyugszik bele, s hogy elválasszák őket, az anyukája nyárra egy európai körútra viszi magával.
A harmadik kötetben természetesen újra nyomoznak és akcióba lendülnek az Álomcsapat tagjai. Most az eltűnt Halál Szívét kell megtalálniuk, mert sejtik, hogy az első részben elpusztított, és a főnixe segítségével mindig újjáéledő hatalommániás Velő éltre keltéséhez van rá szükség. Még mindig vannak hívei, ezért Porkának és Elinek titokban kell dolgoznia. Nem tudhatják, kiben bízhatnak, s csak a mű vége felé derül ki, hogy nem jó emberekkel osztották meg a gondolataikat, s Velő egyik mindenre elszánt, alakváltó híve az orruknál fogva vezette őket. Álmaikban látják a saját halálukat, de ezt a szerelmüket övező átok következményeként értelmezik. Nemcsak a Halál szívét kell megtalálniuk, hanem Porka gyilkossággal vádolt anyukáját is meg kell menteniük. Porkának sokat segít a hozzá kötődő szellemvezéreszköz kard (Excalibur/Bellanax), bár a benne lévő lélek megfékezéséhez időnként nagy akaraterőre van szüksége). A végkifejletben úgy tűnik, végleg sikerül leszámolni a fő ellenséggel, s Porka saját élete feláldozásával megmenti a szeretett fiút is. Az ő élete az újjáéledő, megtisztult főnixnek köszönhető, s végre az őket sújtó átok is eltűnik.
Úgy tűnik, végleg befejeződött ez a regénytrilógia.
Porka és Eli egyre közelebb kerül egymáshoz, de egy átok miatt soha nem lehetnek egymáséi, mert az tönkretenné mindkettejüket. Porka nagyon nehezen nyugszik bele, s hogy elválasszák őket, az anyukája nyárra egy európai körútra viszi magával.
A harmadik kötetben természetesen újra nyomoznak és akcióba lendülnek az Álomcsapat tagjai. Most az eltűnt Halál Szívét kell megtalálniuk, mert sejtik, hogy az első részben elpusztított, és a főnixe segítségével mindig újjáéledő hatalommániás Velő éltre keltéséhez van rá szükség. Még mindig vannak hívei, ezért Porkának és Elinek titokban kell dolgoznia. Nem tudhatják, kiben bízhatnak, s csak a mű vége felé derül ki, hogy nem jó emberekkel osztották meg a gondolataikat, s Velő egyik mindenre elszánt, alakváltó híve az orruknál fogva vezette őket. Álmaikban látják a saját halálukat, de ezt a szerelmüket övező átok következményeként értelmezik. Nemcsak a Halál szívét kell megtalálniuk, hanem Porka gyilkossággal vádolt anyukáját is meg kell menteniük. Porkának sokat segít a hozzá kötődő szellemvezéreszköz kard (Excalibur/Bellanax), bár a benne lévő lélek megfékezéséhez időnként nagy akaraterőre van szüksége). A végkifejletben úgy tűnik, végleg sikerül leszámolni a fő ellenséggel, s Porka saját élete feláldozásával megmenti a szeretett fiút is. Az ő élete az újjáéledő, megtisztult főnixnek köszönhető, s végre az őket sújtó átok is eltűnik.
Úgy tűnik, végleg befejeződött ez a regénytrilógia.
2015. augusztus 13., csütörtök
Marni Bates: Láthatósági mellény lúzereknek
Ebben a részben a Youtube sztár Mackenzie legjobb barátnője, Jane Smith a főszereplő. Láthatatlan stréber, aki mindig háttérbe húzódik, s ódzkodik minden konfliktustól. A regény az ő változásáról, magára találásáról szól. Barátnője védelmében összeverekszik a focisták sztárjával, s vezércikket készül írni az iskolai újságba. Senki nem bízik benne, hogy ez sikerülni fog, még Jane sem. Ő ugyanis novellákat akart megjelentetni az újságban. A témakeresés során mellészegődik Scott, a tehetséges fotós srác, s bár izzik köztük a levegő, valahogy mindig zsákutcába fut a beszélgetésük, a kapcsolatuk. Közben Jane életében először randizik egy másik sráccal is, ám hamar kiderül, hogy köztük jobb a barátság. Elfoglalt régi barátai eléggé hanyagolják Jane-t, s mikor elhagyott füzetéből a főszerkesztő lány megjelenteti a Corey és Tim meleg kapcsolatát leleplező írást, mindenki elfordul tőle. Természetesen a végén minden jóra fordul: Tim és Corey kibékülnek, Jane-t is újra megkeresik a barátai, az újságnál fontos pozíciót és egy új újság szerkesztését is kiharcolja, s végre ráébredve az érzéseire, Jane randira hívja Scottot - amit ő örömmel elfogad.
A többi LOL könyvhöz képest kicsit laposabb, unalmasabb volt a történet.
2015. augusztus 8., szombat
K. A. Tucker: Tíz apró lélegzet. Ten tiny breaths
Érdekessége a könyvnek, hogy ilyen óriási tragédiát átélt emberek bőrébe bújhatunk, átélhetjük a fájdalmukat, érzéseiket, megismerjük a gondolkodásukat, hárító cselekedeteiket.
2015. augusztus 4., kedd
Hidasi Judit: Rozéfröccs
A főszereplő, huszonéves Frida számomra egyáltalán nem szimpatikus a hisztis, alkoholista, tartatlan énjével, aki látszólag nem szereti a családtagjait, de pénzért mégis mindig az apjához fordul, lelki támaszért pedig az anyjához. Ha megun egy munkahelyet, felmond, vagy elfelejt bemenni és kirúgják. Ha elege lesz az itthonból, elmegy külföldre. Mindig olyan fiúba szeret bele, aki megbízhatatlan, aki elhagyja, vagy megcsalja. Rettenetes szerelmi bánatában fél évig ki sem mozdul a lakásból. Nagy szerencséje, hogy mindig vigyáz rá valaki, vagy egy kedves szomszéd, vagy hű barátnőinek egyike. Pedig szép, okos, tehetséges, csak kishitű, nem elég erős.
Nem kellene, hogy kiakadjak Frida életmódján, hiszen a regény nagyon hűen leképezi a mai fiatalok életmódját, gondolkodását, viselkedését. Végül mégis tetszett a mű, elgondolkodtató. Jó a stílusa, örülök, hogy elolvastam.
2015. július 31., péntek
Jandy Nelson: Az ég a földig ér
Eddig ez a legjobb LOL könyv, amit olvastam. Szép mondatokkal megírt regény az első, elsöprő szerelemről és a mérhetetlen gyászról. Hol könnyezik az ember, hol mosolyog olvasás közben.
A fejezeteket mindenféle papírra, szekrénybe írt, fába vésett emlékek, történetek, párbeszédek tarkítják, melyeket Lennie írt kettőjükről, vagy a nővérérétől, s eldugdosott, vagy eldobott mindenfelé. Ezekből még többet tudunk meg az életükről.
Ajánlom mindenkinek, fiatalnak, idősebbnek egyaránt!
2015. július 28., kedd
Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában
Chelsea sokat fejlődik lelkileg az úton, a gonosz királylányból barátokra és igaz szerelemre talált lány lesz, aki képes elfogadni saját magát és rendet tenni az életében.
Kellemes tiniregény, de felnőttek számára is élvezetes lehet.
2015. július 27., hétfő
Sarah Addison Allen: A barackfa titka
Fejős Éva: Száz éjjel vártam; Száz éjjel ügynökség
Jó stílusú, érdekes regény, természetesen a romantika sem hiányzik.
Kicsit felületes, csapongó a történet, hihetetlen kalandokkal, zizzent szereplőkkel. Szórakoztató, de nem mélyenszántó a sztori.
Sándor Anikó: Pillangó a vállamon
Női szemmel nagyon érdekes Sándor Anikó önéletrajzi ihletésű regénye. Életének egy merész lépéséről, argentínai útjáról kapunk dokumentumregényszerű mozaikokat. Anikó élete éppen válságba került: fiatalabb párja elhagyta, a munkahelyét feladta, így kapóra jött régi álma, hogy kiteljesítse az argentin tangó iránti rajongását, s fejlessze tánctudását. Egy Youtube videó miatt vágyott oly nagyon Buenos Airesbe, a La Boca negyedbe, egy étterem teraszára, mely előtt egy gyönyörű fiatal pár elmélyülten tangót táncol. Az álma valóra válik, az először 3 hétre tervezett út 3 hónapig, a pénz elfogytáig tartott. Nagyon megszerette a büdös, piszkos, veszélyes, hajléktalanokkal teli várost, melynek bejárta minden zegzugát, miközben nappal táncolni tanult, éjszaka pedig milongákon gyakorolta a tanultakat. Nagyon sok ismerőst, barátot szerzett, s még a videón látott gyönyörű férfi szerelmét is elnyerte.
Apró szösszenetekből nagyon sok mindent megtudunk a tangóról, az ott élő emberekről, az idősek tiszteletéről és elfogadásáról, a helyi szokásokról és az ottani életről, Anikó magánéletéről. Őszintén, leplezetlenül mesél az érzéseiről, gondolatairól, arról, hogy ötven felett is lehet értékes és kívánatos egy nő.
Ajánlom mindenkinek, különösen ötven feletti nőknek.
2015. július 26., vasárnap
Lauren Barnholdt: Titkok és exek éjszakája
A 17 éves Elizának elutaztak a szülei, s két barátnőjével, Clarice-szel és Marissa-val csajos estét tervez a házukban. Csak sajnos nem találja a lila noteszét, melybe a félelmeit írta össze, azokat a dolgokat, melyeket nem mert megtenni. Ekkor kerül a képbe korábbi barátja, Cooper, akibe Eliza szerelmes volt, de mikor rájött, hogy a fiú egy beavatási szertartás feladataként kezdett járni vele, kidobta a srácot. Mérgében felírta a nővére által létrehozott Lanesboro Lúzerei című internetes oldalra, hogy Cooper ismerte a matek záródolgozat feladatsorát, s ezért nem vették fel a szülei által kiválasztott egyetemre. Most ez a tette ütött vissza, ugyanis Cooper is tagja egy titkos társaságnak, a 318-asoknak, s a srácok bosszút akarnak állni Elizán. A notesz ugyanis náluk van, s egész éjszaka azokat a feladatokat oldatják meg a lánnyal, melyek a füzetében szerepelnek (pl. egy éjszakai bárban fel kell kérnie táncolni egy helyes srácot; énekelnie kell egy karaokét; meg kell csókolnia egy buliban azt a fiút, aki régen tetszett neki stb.), mert ha nem teszi, akkor az egész füzetét felteszik a netre. Ezt pedig nem engedheti, mert olyasmit is írt bele naplószerűen, amit nem szeretne, ha a barátnői megtudnának. A két lány többé-kevésbé egész éjszaka kitart mellette, fuvarozzák, segítik, de legfőbb támasza Cooper lesz, aki a fiúkat kijátszva próbál segíteni a lánynak, pl. úgy hogy neki adja a titkos társaság noteszét a tagok névsorával, s ez már jó alap a cserére . Az éjszaka végére a kettejük dolgát is tisztázzák, végre meghallgatják egymást, s újra egymásra találnak.
Jó kis szórakoztató regény.
2015. július 14., kedd
Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra
Jó humorú, szórakoztató tiniregény.
2015. július 6., hétfő
MaryJanice Davidson: Egy haláli szingli meséi
Elizabeth Taylor (Betsy) nem túl okos, magas, szőke lány, hajdani modell, kirúgott titkárnő, egy korábbi harapdálós csoport támadása után nem sokkal halálos balesetet szenved. Ő azonban nem marad halott, hanem a temetés előtt fitten és egészségesen, felturbózott szaglással, hallással, sebességgel és erővel megáldva kiesik a koporsójából. Semmilyen módon nem tud véget vetni az életének, pedig megpróbálja. Így hát hazalátogat a szüleihez, utált mostohaanyjához, legjobb barátnőjéhez, hogy megnyugtassa őket, hogy igaz, hogy élőhalott vámpírként, de újra életben van. Az életét azonban nem tudja nyugodtan élni, sem a vámpírlét titkait kitapasztalni, mert elrabolják, s kényszeríteni akarják, hogy hódoljon be a környék ősöreg, kegyetlen vámpírurának, Nostronak. Betsy azonban nem szokványos vámpír: nem égeti a nap, tud keresztet viselni, nem hat rá a szentelt víz, nem gyötri annyira a vérszomj, mint más újszülött vámpírokat. Ő különleges, s egy ősi jóslat megjövendölte az eljövetelét, mint a vámpírok majdani királynőjét. Nostroval szemben az igen szexi Sinclair is meg akarja nyerni Betsyt, akivel együtt végül is legyőzik Nostrot. Sinclair vonzza és taszítja is a lányt, ám végül a férfi leveszi a lábáról. Így lesz Betsy királynő, Sinclair pedig a királya. A lány azonban ebbe nem nyugszik bele, még hosszú utat kell bejárniuk a harmóniáig, az egyetértésig, egyelőre még a márkás cipők garmadája sem tudja meglágyítani a szívét.
2015. június 30., kedd
Radhika Sanghani: Virgin; Csaj a köbön
Egy idézettel kezdem a műből, mert ez frappánsan összefoglalja a regény lényegét: "-Ne legyél már ilyen szigorú magaddal, Ellie. Nem hülye voltál. Csak önmagad. Bármit is tettél, hogy túlparáztad a szüzességed, folyton csak igyekeztél beilleszkedni, és egy olyan sráccal feküdtél le először, aki tetszett, de végül kiderült róla, hogy egy fasz...mindez pusztán az élet. Pontosan azt tetted, amit az adott pillanatban helyesnek hittél, és most továbblépsz. Aztán, ha már készen állsz, ebből is, mint a többiből, egy olyan vicces történetet fogsz kikerekíteni, amelyen mindnyájan könnyesre röhögjük magunkat."
Ellie Kolstakis 21 éves végzős egyetemi hallgató Londonban, és szűz. Pillanatnyilag ez élete legnagyobb problémája, s célul tűzi ki, hogy pár hónapon belül ő is a szexuálisan aktív kategóriába fog tartozni. Kicsit duci, átlagos kinézetű, görög őseinek köszönhetően sűrű szőrzettel megáldott. Eddig a fiúk nem igazán keresték a társaságát, ezért szexuális tapasztalatai nagyon minimálisak, s azok is inkább elrettentették a további próbálkozástól. Két bombázó, tapasztalt barátnő áll mellette, akik meghallgatják vicces beszámolóit a bénázásairól, s számos tanáccsal látják el pl. a szőrtelenítés témakörében.
Nagyon szókimondó regény, s olyan témákat feszeget (pl. a női nemi szerv formája, szőrtelenítése, az orális szex technikája stb.) nagyon fesztelen formában, melyekről más regényekben még nem olvastam ilyen részletesen és közvetlen stílusban.
Sajnos Ellie, bár színlelt orgazmus keretében elveszti a szüzességét, mégsem talál a mű végére sem igazi, szerető párt magának. Az önbecsülése viszont kezd a normális szinthez közeledni, sikeresen befejezi az egyetemet, s még jó állást is talál magának. Komédiába illő vicces helyzetein pedig jókat derülhetünk.
Egy idézettel kezdem a folytatást is, amely jól összefoglalja a regény fő tartalmát: "Ez az egész ribancosodás csak jó mókának indult, hogy behozzam a lemaradást, és legyen egy csomó orgazmusom, de totális katasztrófa lett belőle - orgazmus nélkül."
Ez a rész is 18 éven felüli karikát kap, nagyon szókimondóan, naturálisan ábrázolja Ellie szexuális kalandjait, próbálkozásait. Időnként kicsit visszatetsző (Ellie mentalitása, naivitása, viselkedése), időnként kacagtató regény. Nagyon informatív is, szinte felvilágosító jellegű.
Ellie ebben a részben gyakornokként ingyen dolgozik egy sikeres online magazinnál, küzd a pénztelenséggel és a pasinélküliséggel. Tapasztalt barátnői tanácsára belefog a netes randizásba, s még őt magát is meglepi, hogy sikere van a srácok körében. Nem akar szilárd kapcsolatot, minél több fiúval minél több tapasztalatot szeretne szerezni. Pár kísérlete kudarccal végződik, míg egy bárban találkozik az új-zélandi Nick-kel, akivel végre szexuális kapcsolata lesz. Ellie nem igazán élvezi a szexet, mindenen stresszel, s nem veszi észre a komoly kapcsolat lehetőségét sem. Hiába, tapasztalatlan, s saját és lakótársai kárán tanulja meg a játékszabályokat, ám a mű végére sokat fejlődik a szexuális élet terén is.
Közben ország-világ elé teregeti randizós tapasztalatait az online újságban, mely meghozza számára a munkahelyi sikert is.

Ez a rész is 18 éven felüli karikát kap, nagyon szókimondóan, naturálisan ábrázolja Ellie szexuális kalandjait, próbálkozásait. Időnként kicsit visszatetsző (Ellie mentalitása, naivitása, viselkedése), időnként kacagtató regény. Nagyon informatív is, szinte felvilágosító jellegű.
Ellie ebben a részben gyakornokként ingyen dolgozik egy sikeres online magazinnál, küzd a pénztelenséggel és a pasinélküliséggel. Tapasztalt barátnői tanácsára belefog a netes randizásba, s még őt magát is meglepi, hogy sikere van a srácok körében. Nem akar szilárd kapcsolatot, minél több fiúval minél több tapasztalatot szeretne szerezni. Pár kísérlete kudarccal végződik, míg egy bárban találkozik az új-zélandi Nick-kel, akivel végre szexuális kapcsolata lesz. Ellie nem igazán élvezi a szexet, mindenen stresszel, s nem veszi észre a komoly kapcsolat lehetőségét sem. Hiába, tapasztalatlan, s saját és lakótársai kárán tanulja meg a játékszabályokat, ám a mű végére sokat fejlődik a szexuális élet terén is.
Közben ország-világ elé teregeti randizós tapasztalatait az online újságban, mely meghozza számára a munkahelyi sikert is.
2015. június 26., péntek
Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
Ez a regény egy kedves kis hétköznapi történet egy negyvenes, a balesetben elhunyt feleségét gyászoló, mogorva férfiról, akire mégis vár még öröm és boldogság az életben.
Ez a regény az olvasás szeretetére nevel, hiszen ez a központi témája.
2015. június 24., szerda
Tara Sivec: Csábítások és csemegék
Ez egy nagyon szabadszájú, helyenként humoros romantikus regény. Azoknak ajánlom, akik el bírják viselni a nemi szervek gyakori emlegetését. Amúgy aranyos történet, tündérmesébe illő happy enddel.
A főszereplő lány, Claire szeretetreméltó. Nagyon szerencsétlen a szexuális élmények terén. Főiskolás korában részegen odaadta a szüzességét egy dögös fiúnak, akitől cserében egy gyermeket kapott. Hiába nyomozott a srác után, nem találta meg, pedig azóta is csak rajta jár az esze. Az apja segítségével neveli a négyéves ördögfióka Gavint, miközben egy bárban dolgozik pultosként. Legjobb barátnője, Liz áll még mellette a párjával, Jimmel. Liz szexuális játékszereket forgalmazó vállalkozásába próbálja bevonni Claire-t, de ő inkább csokis süteményeket árulna.
A másik főszereplő Carter, aki a részeg éjszakából csak a lány csokoládé illatára emlékszik. Azóta szagolgatja a drogériákban a testápolókat, kutatva a lány nyomát. Éppen szakít a ribanc barátnőjével, mikor a kisvárosban, ahová a munkája miatt helyezték, betoppan a bárba, ahol Claire dolgozik. A lány egyből felismeri a fiút, ám ő csak lassan jön rá, ki is az a csodás fenekű lány, aki úgy vonzza őt. Lassan ismerkednek újra, bár a tűz a másik iránt mindkettejükben megvan. Gavin váratlan megismerése Carter számára nagy sokk, de hamarosan boldogan veti bele magát az apaszerepbe.
Modern fiatal nőkről, barátnőkről, és fiatal férfiakról, barátokról szól a történet sok szexuális utalással, leírással. Szó esik még lerészegedésről, meggondolatlan beszédről és ebből fakadó komikus helyzetekről. Könnyű nyári olvasmány.
2015. június 23., kedd
John O'Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét
2015. június 15., hétfő
Papp Diána: Jóságszalon
Ez a regény is egy mai társadalmi jelenséget jár körbe jó stílusban megírva.
2015. június 9., kedd
Victoria Connelly: Szökevény színésznő
Egy nagyon könnyed, pozitív hangvételű, szórakoztató regény, ám sajnos előre ki lehet találni a történet végét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)