A vicces stílus, a szerethető szereplők, az érdekes élethelyzetek teszik szórakoztató olvasmánnyá a regényt.
Az olvasmányélményeimet szeretném megosztani másokkal, segítséget nyújtva a döntéshez, hogy kézbe vegyünk-e egy regényt, vagy ne, esetleg csak azért is. Az újabb sorozatrészeknél segítséget jelent a korábbiak felelevenítése - talán másoknak is (tartalomleírást tartalmazhat!).
A vicces stílus, a szerethető szereplők, az érdekes élethelyzetek teszik szórakoztató olvasmánnyá a regényt.
Részletes képet kapunk Josh apjáról és öngyilkos anyjáról, a gimnáziumi barátnőjéről, aki jelenleg komoly problémákkal küzd, s próbál ráakaszkodni a fiúra. Nagyon mély ismeretet szerzünk a rákról, a kemo hatásairól, a testi és lelki gyötrelemről, leépülésről; a romantikus érzések és kapcsoltok kialakulásáról, akkor is, ha tiltott; a sok sikertelen lombikkísérlet lélek- és kapcsolatölő hatásáról, a hűtlenségről, majd a megbocsátásról.
Jó jellemrajz van a regényben, a kezdeti negatív érzést egyes szereplőkkel szemben sikerül átfordítani pozitívra. Sokféle emberi probléma merül fel, s a jó végkicsengés ellenére sem könnyű olvasmány.
A véres, horrorisztikus jelenetek ebből a részből sem hiányoznak, de a hősies küzdelmek és az érzelmek sem.
Párhuzamosan látjuk Thanquol szürkelátnok sorsát is, aki Vágottnyelvűvel a káoszhorda vezére elé kerül, akik elküldik Pokolkatlanba. Ott Vágottnyelvű lázadást és belső harcokat szít a hatalom ellen, melyet Thanquol segítségével törnek le. Thanquol szürkelátnokot visszarendelik Skavenüszökbe, így a haladásuk közben pár ezres kísérettel hátba támadják a káoszhordát.
Több tragikus emberi sorsot ismerünk meg a regényben, hiszen Devon az újrakezdés helye sokak számára. A fő motívum egy gyermek elvesztése a szülő hibájából, majd a család elfordulása, egy rettenthetetlen bíró és ügyész, a kérlelhetetlen sajtó, az önmarcangolás, a titok kiderülésétől való félelem, mindez nagyon megnehezíti a talpraállást, az élet folytatását, a bizakodást a boldog jövőben. Ezt a kemény lelki folyamatot éljük át Maggie-vel együtt a jól megírt regényben.
Nagyon nyomott középkorias környezet jellemzi a regényt rengeteg naturális és értelmetlen gyilkolással, gonoszsággal, s két hőssel, akik nem félnek szembeszállni a sötéttel.
Izgalmas, akciódús, érdekes kötet.
Egy csavar a történetben, hogy Thanquol szürkelátnok is felfigyel a törpék serény tevékenységére és telepükre az agg törpe tornyánál, s szeretné megszerezni azt, amit még nem is látott. Ezért egy skaven sereggel támadást indít, amit a trollvadászoknak és Felixnek, valamint a törpéknek hála, visszavernek. Thanquol szürkelátnok ezért a csatlósát, Vágottnyelvűt arra utasítja, hogy lesse meg, mi készül, s rejtőzzön el benne. Így a törpék és hőseink nem is sejtik, hogy a léghajón egy potyautas is van, aki felderíti az egész gépet, folyamatosan tájékoztatja a főnökét, s aki a torzkőportól sokkal erősebbé és hatalmasabbá válik. Thanquol szürkelátnok a föld alatt egészen a Káoszpuszták határáig viteti magát, hogy egy ottani skavenerőd segítségével elfoglalja majd a visszatérő léghajót.
Valami isteni csoda terelte oda ezt a hat embert, mert mint később kiderült, ez egy lepusztult település romos házakkal, ami arra a pár napra újra régi báját mutatta.
A jelen: Egy férfi, Attila 60. születésnapját Zadar környékén egy katamaránon ünnepli egy hattagú társaság: Attila és a felesége Kriszta, valamint a nő két gyermeke, a 30 éves Eszter, s a barátja, Tamás, valamint a 20 éves Olivér és a barátnője, Kata. A hajó tulajdonosa Márkó. Egy erős vihar miatt egy lakatlan szigetnél kötnek ki, amin egy elhagyott, rormos hotel áll. Az első éjszaka eltűnik Attila, s a két testvér találja meg a holttestét a szállodában. Meggyilkolta valaki, s a gyilkos köztük van. Eszter megpróbál nyomokat gyűjteni, s egyre több csontváz esik ki a szekrényből, s ezek a múlthoz vezetnek. Kiderül, hogy milyen ember volt Attila: milyen kapcsolata volt Katával, milyen szál fűzi Márkó családjához, s a délszláv háborúban elvesztett panziójukhoz, valamint Tamáshoz, aki pályázatíróként került vele kapcsolatba, s most már erősen érdeke, hogy Eszter elköltözzön a balatonparti szőlőbirtokról. Bepillantást nyerünk egy kisgyermekét balesetben elvesztő család tragédiájába, az összeomló anya életébe, aki nem tudja igazán szeretni a másik két gyermekét. A szeretett apjukat elvesztő gyerekek önsorsrontó viselkedését, a kisfiú magányát, ami furcsa viselkedési problémákhoz vezet. Hogyan halt meg valójában a kislány, s később az apa, s hogyan jutottak el a hajózáson három ember halálához, mindez egy nagyon jól felépített, sokkoló regényből derül ki.
Nagyon jól megírt fantasy nagy csavarral a végén.
Nagyon egyszerű romantikus tini történet némi fantasztikummal fűszerezve.
A regényt a kiváló stílus és szereplők mellett színesíti a családi háttér bemutatása, a veszélyes motoros banda üzelme, a testvérek felvillantása. Jó olvasmány.
Az egész regény izgalmas, akciódús, egymást követik az érdekes történések, küzdelmek, egy percig sem unalmas. Különleges szereplőkkel, lényekkel ismerkedünk meg, s szurkolunk a folyamatosan küzdő, harcoló hőseinknek. Nagyon olvastatja magát.
Ez a rész nem olyan mozgalmas, mint az első kötet, de nagyon érdekes. Nehéz letenni, beszippant a világa.
Szerencsére nagyon pozitív vége lesz a regénynek igazi boldogsággal, családdal, barátokkal.
Nagyon izgalmas történet rengeteg tudományos ismerettel, a politika kulisszatitkainak megismerésével, extrém veszélyekkel és helyszínekkel, majd csodával határos módon történő megmeneküléssel.
Nagyon érdekes, egyben felháborító történet egy nagyon okos, eltökélt nőről.
Hogy valóban meghaltak-e a férjek, vagy csak megrendezték, hogy valóban megölték-e Dave-et, vagy baleset történt, hogy a kaszinó új vezetője valóban rájött-e csalásra, s végül hova került a 9 millió dollár, s megtalálják-e hőseink a jobb életet, mindez kiderül a szinte parodisztikus, fefete humorú, érdekes regényből.
Nagyon kalandos, izgalmas regény belevaló női főszereplőkkel, érdekes kortörténettel.
A másik szál Lord Evan kiszabadított húgának és az élettársának rejtegetése, hiszen a másik bátyja, a törvényes gyámja nagy erőkkel keresi, hogy megszüntesse a két nő közötti szerelmi viszonyt akár erőszakkal is. Lady Hester nagyon gyenge, így a menekülés először Lady Davenport vidéki birtokára, majd a biztonságot adó leszbikus pár házába nagyon megviseli. Sikerül pár magas rangú támogatót szerezni a báty megfékezésére, ám ezért Augusta szívességet ígér. S ez a szívesség nem más, mint hogy Juliaval , Evannel, és Mr. Kenttel (Julia hivatalnok kedvese) elutazzanak a háborús Franciaországba kimenteni két hölgyet.
A sok menekülés közben még az Evanra vadászó tolvajfogókkal is meg kell küzdeniük, akik felsőbb utasításra meg akarják ölni a férfit. A nővérek folyamatosan küszködnek a korlátolt fivérükkel és gonosz feleségével is, akik irányítani és korlátozni akarják őket.
Nagyon jó stílusú, izgalmas, érdekes olvasmány.
Marcos középkorú férfi, éppen öngyilkosságra készül, mivel szerinte teljesen tönkrement az élete. Csődbe vitte a generációkon át öröklődő családi vállalkozást, összeveszett az apjával, inni kezdett, nem törődött a fiával és a feleségével, aki aztán elhagyta. Úgy érzi, nincs miért élnie. Ekkor jelenik meg Samin, aki azt kéri tőle, hogy adjon neki egy hetet, s menjen vele. Marcos követi, s az El Caminon találja magát pontos instrukciókkal ellátva az útra, melyet az első nap kivételével egyedül tesz meg. Egy idő után már figyel a környezetére, élvezni kezdi a gyaloglást, találkozik emberekkel, akik elmesélik neki a nálánál rosszabb sorsukat. Rengeteg útmutatást kap az élethez, annak megéléséhez, ami aztán boldogsághoz vezethet.
Nekem kicsit direkt, szájbarágós a sztori, konkrét életvezetési tanácsokkal. Inkább motivációs könyv, mint regény.
Két év telik el, s Bryce még mindig nem tért magához a gyászból, amikor újabb széttépett holttesteket találnak a városban. Az arkangyal Bryce-t bízza meg a nyomozással, hiszen vagy vele, vagy a korábban eltűnt Luna isten kürtjével voltak kapcsolatban az áldozatok. A törött kürt a tündérek szent tárgya, s ép állapotban meg lehet vele nyitni a más világokba nyíló kapukat. Ruhn is nyomoz a kürt után az apja parancsára, de a megidézett krisztallosz démon is a kürtöt keresi. Az arkangyal Huntot jelöli ki Bryce védelmére, aki beköltözik a lány lakásába, s a kezdeti ellenséges csipkelődés után, ahogy megismerik a másikat, egyre jobban meg is kedvelik egymást. Egyik nyom után jön a másik, egyre több dologra derül fény Danika utolsó napjairól és tetteiről, a városban felbukkanó új, veszélyes szerről (szint), a kürt lehetséges megjavításáról, majd a kürt helyéről. Kiderül Danika halálának valós oka, Bryce eddig rejtegetett képessége, mellyel megmenti a várost a beözönlő démonoktól.
Nagyon sokrétű, fordulatos, eseménydús történet remek szereplőkkel. Részletes képet kapunk erről a furcsa, hat nagyon erős lény uralta világról, ahol angyalok, tündérek, boszorkányok, alakváltók, sellők, vámpírok, lidércek stb. élnek az egyre kisebb számú és erősen elnyomott emberekkel együtt, akik folyton lázadnak és harcolnak az idegen hatalom ellen. Az angyalok és a többi természetfeletti lény is megpróbált fellázadni pár száz éve, ám leverték őket, s Hunt és társai azóta kiszolgáltatott rabszolgák.
Nagyon jó a regény stílusa, a vagány Bryce talpraesettsége, bátorsága, hűsége és szeretete a hozzá közel állókhoz.
Miután Bryce és Hunt végzett a két arkangyallal az első részben, a világukat uraló, hatalmas erővel bíró Aszterek felszabadítják Huntot, megengedik nekik a normális életet, ha cserében nyugton maradnak. Egy darabig ezt tudják is tartani, ám amikor a sellő kémfőnök, Tharion megkeresi őket azzal, hogy egy erős mágiával bíró (viharmadár) testvérpárt keres, akire a lázadók, s más udvarok is igényt tarthatnak fegyverként, ők is beszállnak a nyomozásba. Hiszen a kisfiú (Emile) egyedül bolyong három év haláltábor után, míg a nővére (Sofie), aki az ellenállás segítségével szabadította ki, lehet, hogy meghalt. Kiderül, hogy Sofie kapcsolatban állt Danikaval, s rájött egy olyan titokra, mely az Aszterek vesztét okozhatja.
Bryce kezét közben az apja odaígérte a másik nagy farkasfalka trónörökösének, Cormacnak, aki Ruhn unokatestvére. Kiderül, hogy a férfi azért fogadta el, mert titokban az ellenállás ügynöke, s szüksége van a segítségükre. Beszervezi Ruhn-t (Éj) kapcsolattartónak egy magas körökben mozgó ügynök (Nap) mellé, akivel telepatikusan tud kommunikálni, Bryce-nak pedig próbálja megtanítani a teleportálást. Hél bugyrának démonhercegei is ösztönzik a lányt és Huntot, hogy fedezzék fel a kettejük együttes erejét, s tudatják, hogy a csapataik készen állnak átjönni, ha Bryce megnyitja a kürttel a kapukat. Bryce kis csapata ellenséget lát bennük, ám a végére kiderül, hogy korábban csak ők tudták legyőzni és kiűzni a világukból a hódító Asztereket. Természetesen Bryce nem tud megálljt parancsolni magának, mindenáron ki akarja deríteni, hogy mit tudott Sofie, s mit sem sejtve sétálnak be az Aszterek palotájába, ahol már várják őket. Egyedül Bryce tud megszökni, kaput nyitva átlép egy másik világba, ám Hél helyett a tündérek ősi földjére kerül. Hunt, Ruhn és Bastian (alakváltó angyal) kemény kínzásoknak van kitéve a hatalom szadista pribékjei által, akik közül az egyik Nap ügynök, akibe Ruhn korábban beleszeretett.
Mellékszál Ithan története, aki Danika csapatának tagja lett volna a bátyjához hasonlóan. Ám a haláluk után abbahagyta a naplabda karrierjét, s Sabine (Danika könyörtelen anyja) farkasai közé állt. Ám amikor Sabine-nel szemben megvédi Bryce-t, kidobják a falkából. A sérült farkast Bryce és barátai fogadják be, ő segít nekik, s mikor a misztikusnál talál egy fogságban tartott, alfának vélt farkas nőt, mindenáron ki akarja szabadítani. Lehet, hogy ez a farkas lehetne Sabine vetélytársa.
Micah arkangyal helyett egy sokkal humánusabb női arkangyalt (Celestine) kap a város, akit párosodásra kényszerítenek egy másik körzet arkangyalával. Mivel mindenkinek megvannak a saját titkai és prioritásai, sajnos kiderül, hogy Hunt benne sem bízhat meg.
Nagyon részletgazdag, sok történésű ez a regény (sok fontos részre nem is tudok kitérni), melyben egyetlen fontos szereplőt sem veszítünk, s a végére egy jobb jövő képe sejlik fel.
A 2. szál: Elizabeth korábbi férje, aki szintén kém, felbukkan a településen. Védőőrizetben van, mert egy megfigyelés során a gengszterek ügyintézőjének a házából eltűnt húsz millió font értékű gyémánt, amit a new yorki maffia hagyott ott. Őt gyanúsítják a lopással, nem is ok nélkül, s veszélyben az élete. Végül megölik őt is és az őt védő fiatal ügynököt is, ám ő számtalan nyomot hagy a volt feleségének, akiről tudja, hogy mindent megold. Hőseink apránként fedik fel a rejtély elemeit az MI5 két ügynökével, és a helyi nyomozókkal. Számos mellékvágány után Elizabeth természetesen megtalálja a gyémántokat, lebuktatja a gyilkost, s még a helyi drogbárónőt is sikerül léprecsalni, akire a helyi zsruk már régóta vadásznak.
Elizebeth csapatának hű segítője a lengyel származású Bogdan, s érdekes karakter Elizabeth férje is, akit kezdő demencia sújt.
Stella számára Párizs sokat ad: barátokat, új családot, rengeteg élményt, egy új vállalkozást, majd szerelmet is. Jól olvasható, érdekes regény rengeteg gasztronómiával.
A regényben részletes képet kapunk a Gyönyörakadémia működéséről, a gyerekek betöréséről, majd eladásukról, az azt működtető emberek kegyetlenségéről.
Nagyon jól megírt történet, jó volt olvasni.
Érdekes a regényben a jelen ábrázolása mellett a régi tábor résztvevőinek visszaemlékezése, Júlia keserves gyermekkorának, s a mai problémáinak bemutatása, a tönkretételének ármányos megszervezése a gyilkos részéről. Szeretem az írónő stílusát.
Nagyon akciódús, humoros történet remek szereplőkkel.