Hangoskönyvben hallgattam meg ezt az érdekes és szívfacsaró regényt.
Katie lassan hetven éves, s miután meghal a szeretett férje, akkor gondol arra, hogy a birtokában lévő papír karkötőkkel foglalkozzon. Az unokahúga, Bess segítségével felad egy hirdetést, lehetővé téve az érintetteknek, hogy egymásra találjanak. Ő ugyanis majd ötven éve egy írországi leányanya otthonban dolgozott ápolónőként, s eltette a csecsemők karkötőjét, sőt egy füzetben jegyzeteket is készített. A 70-es években egy családnak nagy szégyent jelentett, ha a lányuk házasságon kívül teherbe esett. A lányokat kényszerrel egy otthonba vitték, ahol apácák keze között kegyetlen bánásmódban részesülve hordták ki a gyermeküket, akit aztán elragadva tőlük örökbe adtak. Az anyáknak esélyük sem volt megtalálni a kicsiket, tovább kellett lépniük. Katie felhívására sokan jelentkeznek, pár ember sorsát és esetleges egymásra találását követhetjük végig, miközben a múltban történtekbe és a megváltozott világba is belelátunk.