2013. december 22., vasárnap

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt


   Ez a regény egy  kissé torzított tükör a 20. századi történelemről, melyet Allan Karlsson élettörténetén keresztül ismerhetünk meg. Allan hányattatott gyermekkor és nagyon kevés iskolában töltött idő után a robbanóanyagok szakértőjévé vált. Hosszú élete során Svédországból számos országba eljutott (Spanyolország, USA, Kína, Afganisztán, Szovjetunió, Észak-Korea, Bali, Franciaország), minden felajánlott munkát elfogadott (pl. kávé felszolgálóként ő segített megoldani a maghasadás problémáját, az atombomba elkészítését), sok nyelvet megtanult. Megvoltak az elvei, s a józan paraszti esze, a jó beszédkészsége, az őszintesége, a barátságos természete, s sokszor az óriási szerencséje számtalan esetben kihúzták a bajból. A politika és a vallás nem érdekelte, mégis mindig belekeveredett a legmagasabb politikába. Számos államfő, elnök barátságát, támogatását élvezte, pedig sohasem kereste. A legfontosabb szempont számára egy jó étel, s hozzá egy kis pálinka elfogyasztása volt. Az elve, mely egész életében elkísérte: ami volt az volt, ami lesz az lesz, fölösleges előre aggódni a jövő miatt, mert úgysem lehet kitalálni, mi történik a következő pillanatban. S ez az ő kalandos életére teljes egészében igaznak bizonyult. 

   A jelenben történő események Allan száz éves születésnapján kezdődtek. Utálta az otthont, ahová a gyilkos róka és a háza felrobbantása után került, s hirtelen felindulásból az ablakon keresztül megszökött. A buszpályaudvaron magával vitte a mellékhelyiségben tartózkodó fiatalember bőröndjét is, mely 50 millió, kábítószer kereskedelemből származó koronával volt tele. Találomra szállt le az egyik megállónál, ahol befogadta éjszakára a környék piti bűnözője, Julius. Ettek, sokat ittak, s a közben rájuk találó, támadólag fellépő fiatalembert a hűtőkamrába zárták, aki ott másnapra megfagyott. A holttesttől megszabadultak, majd felbérelték Bennyt sofőrnek, s elindultak délre. Egy eldugott farmon, Szépségnél kaptak szállást, aki egy odatévedt elefánttal és a kutyájával élt. Benny és Szépség egymásba szeretett, s az addig magányos emberek között egyre erősebb barátság alakult ki. Közben rájuk talált a bőröndöt kereső banda második embere is, aki szintén elhalálozott. Közeledett a bandafőnök, Durbincs is, akit a kamionnal menekülő négyes elütött, majd megmentett. Benny bátyjához, Bosséhoz mentek, aki némi pénz fejében befogadta őket. Korábban Durbincs és Bosse társak voltak, így most már a baráti kör 6 főre bővült. A rendőrség kezdettől fogva kereste az eltűnt Allant és társait, gyilkossággal vádolták őket. Egy megfáradt rendőrfelügyelő találta meg őket, s mikor le akarta tartóztatni Allant, akkor kapta a hírt, hogy megtalálták a két bűnöző holttestét két másik országban. A felügyelő is jól érezte magát a társasággal, ezért ő is csatlakozott hozzájuk. A vizsgálóbírónak kitaláltak egy hihető történetet, ő pedig a kudarcát rákente a holttestet jelző rendőrkutyára. Hőseink immár gazdagon, jó baráti társaságban elutaztak Balira nyaralni, Allan régi ismerőséhez.
   Ajánlom a regényt a humanizmusáért, a fanyar humoráért, a történelem más szempontú bemutatásáért. 

2013. december 16., hétfő

Andrew Davidson: A vízköpő

Andrew Davidson: A vízköpőEz a regény egy évszázadokon átívelő szerelem története, mely egyszerre játszódik a jelenben és a 15. században. Marianne Engel az összekötő kapocs, aki akkor régen árvaként egy kolostorban nőtt fel, majd apácaként a szkriptóriumban bibliát másolt, s különleges adottsága volt az idegen nyelvekhez. Itt ismerkedett meg a sérült, megégett zsoldossal, akivel aztán megszökött. A szerelmük nem tartott soká, mert régi társai egy szökött barátját keresve a férfit is megtalálták. A kínhaláltól Marianne nyila szabadította meg, ám ezzel ő is bajba került. A jeges folyóból és a halálból a "sors" visszahozta, mert még nem érkezett el az ő ideje. A gyilkosságért és az Istennek szentelt élet elhagyásáért viszont büntetést kapott: hosszú élete során több ezer szívet kell odaadnia, amíg már csak egy marad, melyet csak a szerelmének adhat oda. Neki el kell a szívét fogadnia, de egyben el is kell engednie a lányt, csakis így találhat vissza az Úrhoz.
Marianne a mi korunkban találta meg újra a szerelmét egy balesetben rettentően összeégett férfiban, aki korábban pornószínészként és rendezőként kereste a kenyerét. Szép férfiként minden nőt megkapott, de senkit sem szeretett. Nyomorult gyermekkora volt, s a drog is a mindennapjai részévé vált. Rettentően cinikus, s az óriási fájdalmak, szenvedések közepette a halálát tervezi. Ekkor jelenik meg a kórtermében Marianne, mint egy fénysugár. Egyéniségével, odafigyelésével, szeretetével, gondoskodásával, s gazdagságával nagy szerepet játszik a beteg lassú felépülésében, magára találásában, a külvilági életbe való visszailleszkedésében. Marianne pszichiátriai beteg, de felkapott művész is: vízköpőket farag, nekik adja a szíveit. Folyamatosan történeteket mesél régvolt emberekről, nagy szerelmekről, s elmeséli korabeli életét és szerelmük történetét is. A férfi hiszi is, meg nem is, ám a régi olasz Pokol és a német fordítása, mely Marianne tulajdona, ezt bizonyítja. A férfi egyre erősebb, egyre inkább magára talál az életben, miközben Marianne az utolsó vízköpőket faragja megszállottan, csonttá soványodva. Az utolsó szívet a férfiról készült szoborral együtt a férfi kapja, aki csak úgy bizonyíthatja szeretetét a nő iránt, hogy nem hívja vissza Mariannét, mikor ő az utolsó úszására indul az óceánba. 
Érdekes történet, fanyar stílussal, sok történettel, Dante Poklával, rengeteg információval az égési sérültek ellátásáról, világukról.