Végre újra egy könyv, ami olvastatja magát, ami leköt, amit jó olvasni döbbenetes tartalma ellenére is. Valós történet önbántalmazó fiatal nőkről Charlie Davis alakján keresztül.
Charlie korán elveszítette az apukáját, akit szeretett, s aki szerette. Az anyja magába zuhant, a lánya idegesítette, s gyakran megverte. Charlie az iskolában is a lúzerek közé tartozott, akit bántottak a többiek. Egyetlen új lány tartotta érdekesnek, s őt választotta barátjának. Ellis-szel együtt bandáztak és balhéztak, mígnem a lány is cserbenhagyta. Carlie eltávolodott tőle, így segíteni sem tudott neki, mikor Ellis öngyilkosságot kísérelt meg. Ellis otthonba került, mert az agya megszűnt működni, s Charlie magát okolja. Charlie élt az utcán, barátaival férfiakat raboltak ki, kukából evett, majd egy férfi házában kurvaként tartották. Itt vagdosta végig a karját és a combját, meg akart halni. A barátai vérbe fagyva, tüdőgyulladással egy kórház előtt hagyták.
Charlie életének addigi 17 éve lassan bontakozik a történet során, hiszen először a pszichiátrián találkozunk vele bepólyált karokkal és lábbal, magukat vagdosó lányok között. Sokáig nem beszél, s csak szép lassan kapcsolódik be a foglalkozásokba. Óriási szerencséje, hogy jól rajzol, s így van hová menekülnie. Mikor kiteszik a kórházból, egy régi barátja próbál neki segíteni, aki már új életet kezdett Tucsonban. Charlie odautazik, mosogatói munkát talál, bérel egy kis lepusztult lakást, s egyre több emberrel kerül kapcsolatba. Magába gubózik, de a többiek kedvelik, s próbálnak segíteni neki. Sajnos rossz fiúba szeret bele, Riley ugyanis drogos és alkoholista, pedig tehetséges zenész volt. Hiába próbál Charli a felszínen maradni, s ellenállni az üvegcserépnek, Riley árulása visszaveti az addigi javuló állapotát. Munkatársai, a gyógyult alkoholista Linus és a testvére, Tanner, valamint az ő nagyapjuk segítenek neki újra talpra állni. Szerencséje, hogy szerető emberek veszik körül, s új barátot is talál a pszichiátriai társa, Blue személyében.
