A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Laurell K. Hamilton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Laurell K. Hamilton. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. augusztus 22., hétfő

Laurell K. Hamilton: Angyalok rettentő bukása

 


1. kötet. Zaniel (Haver) Havelock nyomozó és Angyalszónok. Elvégezte a képzést az Angyalakadémián, aztán elhagyta. Katonának, majd rendőrnek állt, felesége és kisfia lett. Különleges adottsága, hogy kapcsolatot tud létesíteni a legmagasabb szinten álló angyalokkal anélkül, hogy megőrülne. A mostani esete egy főiskolás srác démon általi megszállása, s ezáltal fiatal lányok kegyetlen meggyilkolása. Ez a megszállás más, mint amit eddig tapasztaltak, mert a démon egybeolvad a fiúval, s félig emberré válik. Elpusztítani sem egyszerű, csak a szent lángok érintése semmisíti meg, melynek megnyitására Zaniel képes, de nagyon ritkán él vele. 

A cselekmény röviden ennyi, rengeteg az értekezés az angyali és démoni dolgokról. Megismerjük Zaniel magánéletét, kapcsolatát a válófélben lévő feleségével, s az előéletét az Akadémián, ahová gyermekkorában került, s az ottani szokásokat, elveket. Találkozunk a közvetlen kollégáival, van, aki boszorkány, varázsló pap stb., s mindegyiküknek különleges képességeik, segítő szellemeik, őrangyalaik, spirituális vezetőik, vagy totem állataik vannak. Felbukkan Jamie, az akadémiai barátja, aki több mint egy évtizedet töltött hajléktalanul, őrületben, miután eltanácsolták az akadémiáról. Egy boszorkány, Emma segít neki elzárni a hangokat a fejében, s kiderül, hogy az angyalok sem fordultak el tőle, hiszen ő az egyik legerősebb közvetítőjük. Zaniel végig segítette, támogatta a barátját a hosszú évek alatt, s most nagyon örül a változásnak. Kiderül az is, hogy Zaniel miért hagyta el az Akadémiát: szerelmi kapcsolatba bonyolódott az egyik szeráffal, ami természetesen tiltott volt a számukra. Zaniel hosszú idő után találkozik a másik akadémiai barátjával, Suriellel, aki magas rangú démonszakértő lett, s segít egy sérült kollégáját rendbehozni, miközben titokban próbálja őt megfosztani a totemétől. 

A cselekmény nem gördülékeny, nagyon kell figyelni, hogy megértsük és követni tudjuk a sok misztikus elemzést. Több szál lezáratlan maradt, talán majd a következő kötetekben folytatódnak. A homoszexuális utalások eltúlzottak.

2017. április 13., csütörtök

Laurell K. Hamilton: Fagyos halál; Vérvörös végzet 1-2.; Elátkozott kígyók



Egy korábbi bejegyzésben megtalálhatók a sorozat korábbi részei, bár nem az elejétől (16-23. rész).

24. rész: Fagyos halál
Ebben a részben Anitát hivatalosan is eljegyzi Jean-Claude, s készülnek az esküvőre. Egy kisebb szertartás keretében majd gyűrű kerül Micah és Nathaniel ujjára is. Egy jövendölés miatt azonban egy vértigrist is be kell venniük a szűkebb körbe gyűrűvel együtt, ezért folyik a válogatás, hogy ki felelne meg legjobban valamennyiüknek. Asher túllépett minden határon, mikor titokban hívóállatává tette a mindenki számára unszimpatikus szeretőjét, Kane-t, ezért most büntiben van. 
Anita az FBI-jal egy olyan felkavaró ügyön dolgozik, melyben egy férfi zombikat használ szexrabszolgaként, s ők élő adásban teljesítik a licitálók igényeit. A döbbenetes az egészben, hogy a zombikba visszahelyezték a lelküket, így mindent éreznek, és rettegnek, de kénytelenek engedelmeskedni. Ilyenre eddig csak egy gonosz boszi volt képes, de őt Anita már régebben önvédelemből megölte. Az elkövetőt akkor kapják el, mikor elrabolja Anita régi tanítójának, kollégájának a gyermekeit. Kiderül, hogy a gonosz boszorkány fia, s a létezéséről nem is tudtak.
Anita nekromanciája is aggasztóan erősebb lett. Ezt bizonyítja egy több évszázados előszólított hulla, aki gondolkodott, szerelmes lett, szexelt is a pár óra alatt, míg a megbízókkal volt, s a tudata sem távozott a sírba tétele után. 

Röviden ennyi a történet. A kötetben viszonylag kevés a cselekmény, a történés, sok a lamentálás,  az okoskodás, a filozofálgatás. Újra erősen előtérbe kerül a biszexualitás és a homoszexualitás kérdése, ami nagyon nem szimpatikus, mert erőlteti, sulykolja a témát.

25. rész: Vérvörös végzet 1-2.
Vérvörös végzet I-II.A első részben sok minden nem történik. Anitát Edward hívja segíteni Írországba, ahol sorra tűnnek el az emberek, s vagy nem emlékeznek semmire, vagy holtan végzik. Vámpírharapásra emlékeztető nyomok vannak a testükön, s ez aggodalomra ad okot. Az emberek eddig nem találkoztak ott vámpírokkal, pedig Damian szerint a Nő, aki átváltoztatta őt, már ősidők óta ott él, csak mindig vigyázott a láthatatlanságra. Most valami történik az íreknél, lehet, hogy a nagyon erős és gonosz vámpírnak csökken a hatalma? Lehet ehhez köze annak, hogy Anita magába nyelte Minden sötétségek anyját? Az írek nem örülnek a nekromanta Anitának, valamint vámpír és vérállat kísérőinek, ezért csak nagy nehézségek árán sikerül Edwardnak elintézni, hogy segíthessenek. Közben kiderül, hogy Damian rémálmokkal küszködik, s nappal nem hal meg, hanem csak alszik. Mindezt arra vezetik vissza, hogy a testi kapcsolata megszűnt Anitával, mióta monogámiát fogadott rettentő féltékeny párjának. Damian inkább szakít a vámpír lánnyal, csak szabaduljon a kínjaitól. Mikor újra együtt szexelnek a triumvirátusuk tagjai, kiderül, hogy Nathaniel hatalma is jócskán megnőtt, s öntudatosabb, határozottabb férfi lett belőle. Ascher is visszakönyörgi magát a többiek kegyeibe, mert rájött, hogy a monogám kapcsolat nem neki való.
Sok a töprengés, a lamentálás, a részletes leírás az első részben.

A 2. kötet mozgalmasabb, érdekesebb, akciódúsabb. Anita maroknyi csapatával, köztük Nathaniellel, és Damiannal elutazik Írországba, Dublinba, ahol egy most alakuló különleges egység munkáját segítik. A vezetőjük Edward régi katona társa, Nolan, aki egyben született vérfarkas is. Számtalan új vámpír éled fel a városban, akik első vérszomjukban vérengzést produkálnak és újabb vámpírokat vagy halottakat hagynak maguk után. Anita és csapata egyik helyszínről megy a másikra, tűzoltás jellegű a tevékenységük. Megkeresik őket a helyi fővámpír hívóállatai, a fókák tagjai, hogy Anita szabadítsa meg őket gonosz úrnőjüktől. Erre a legnagyobb esély akkor mutatkozik, mikor a Harlekin két tagja elrabolja Anitát, miközben megölik Dominot, a hívótigrisét, s gonoszságból még a vérét is megkóstoltatják vele. Utolsó erejével magához köti a Harlekint, aki később az ikertestvéreivel segíti az ő és Nathaniel szökését Moroven börtönéből. Moroven azért okozta a zűrzavart Dublinban az új vámpírokkal, hogy odacsalogassa Anitát, s tőle megszerezze Minden Sötétségek Anyjának a hatalmát a sajátja mellé. Anitáék szökése után megmérkőznek a nyomukba eredő fókák/roanok, s vámpírok seregével, majd a küzdelemben megölik Moroven halandó szolgáját és hívóállatát, így elpusztul ő maga is. Mint kiderült, Moroven az elfek királyi udvarának tagja volt egykor, míg vámpír nem lett.
Anita azzal, hogy megkóstolta tigrise vérét, igazi örökösévé vált hajnal Atyának és Minden sötétségek Anyjának, s már nem kell egybekelnie valamelyik tigrisével.
Anita annyit tanult az esetből, hogy ezután hagyja, hogy a Harlekin az eredeti feladatához híven utazzon, s biztosítsa a rendet a természetfeletti világban, s tagjai ne St. Louisban éljenek állandóan.

26. rész: Elátkozott kígyók
Ebben a részben Anita, Micah és Nathaniel Edward esküvőjére utaznak egy floridai szigetre. Nyaralni, egymásra figyelni szeretnének, ám eltűnt koszorúslányok, egyikük halála egy nyomozás közepébe taszítják Anitát, főleg, mivel a helyi rendőrök fő gyanúsítottja gyermekkori életmódja miatt Nathaniel. Anita rájön, hogy a nyomozó emberfeletti képességekkel hipnotizálja a körülötte lévőket, legmélyebb vágyaik valóra váltásával kecsegtetve őket. Még Anita sem tudja, mivel áll szemben, bizonyítani a dolgot pedig nagyon nehéz. Csak egy karakán rendőrfőnök segítségével képesek felgöngyölíteni az ügyet, s vallomásra bírni a szirén képességekkel rendelkező nyomozót.
Ezen a szigeten él rejtőzködve egy átokkal sújtott alakváltó populáció, kiknek kígyóvá alakulnak a testrészeik, egyre jobban elhatalmasodva rajtuk. Korábban Micah segítségét kérték a gyógyír megtalálására. A nyomozás hozzájuk vezet, egy-két fanatikus tagjuk akar megszabadulni a lányok feláldozásával az átoktól. Természetesen Anitáék ismét győznek, s az esküvő is megtartásra kerül.

2012. április 9., hétfő

Laurell K. Hamilton: Árnyak csókja, Az alkony ölelése, A holdfény csábítása, Az éjfél simogatása, Misztrál csókja, Fagyos érintés, Elnyel a sötétség, Isteni vétkek, Borzongató fény


Laurell K. Hamilton: Árnyak csókjaA Merry Gentry sorozat 1. része. Sok elemében hasonlít az Anita Blake sorozatra: a főszereplő (Meredith, Sidhe Hercegnő, Essus lánya, a Levegő és Sötétség királynőjének unokahúga, álnéven Merry Gentry) pici, dögös, természetfeletti erővel bíró nő, akiért bomlanak a jobbnál jobb férfiak; a központi téma itt is az erotika, a szex; fantáziavilágban játszódik, különleges, halhatatlan lényekkel fűszerezve; letehetetlen történet, rabul ejti az olvasót. Merry 3 éve elmenekült a királyi udvarból, ahol számtalanszor az életére tört az unokatestvére, a trónörökös, aki eddig minden gaztettét megúszta. Az amúgy vaskézzel irányító, szadista, könyörtelen királynő mindent elnézett a fiának. Ő sem szerette Merryt, mert nem volt tiszta vérű sidhe: halandó, és alacsonyabb növésű, mint társai. Képességei nagy része is csak most alakul ki a történet során. Miután lelepleződik Los Angelesben, a királynő haza viteti St. Louisba. Garantálja a biztonságát, mert egy szokatlan ajánlatot akar tenni a lánynak. Felajánlja, hogy a trónörökösévé teszi a fiával egyenrangúan, s elvárja, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen az amúgy cölibátusra kényszerített királyi testőrökkel, s amelyiküknek előbb születik gyermeke, az lesz az uralkodó. Így akarja a vérvonalát továbbvinni. Merryt az udvarban számos cselszövés várja, ám a saját képességei, valamint a hívéül szegődött 5-6 testőr segítségével mindig győztesen kerül ki a bajból.
Laurell K. Hamilton: Az éjfél simogatásaLaurell K. Hamilton: Az alkony öleléseLaurell K. Hamilton: A holdfény csábítása
Laurell K. Hamilton: Fagyos érintésLaurell K. Hamilton: Misztrál csókja2-6. rész: Merry a számos merényletkísérlet miatt testőreivel visszatér Los Angelesbe. Megismerkedik Hollywood egyik csillagával, a Seelie udvarból száműzött Maeve Reeddel, aki haldokló férjétől szeretne Merry mágikus segítségével teherbe esni. Tőle tudják meg a titkot, hogy a Seelie király, Merry nagybátyja, Taranis terméketlen, s ezzel az egész udvartartását halálra ítélte. Maeve terhes lesz, Taranis azonban meg akarja öletni, hogy titka ki ne derülhessen. Kiszabadítja a Névtelent, aki a sidhék legerősebb mágikus tulajdonságait zárja magába, s eddig lakat alatt volt. Az egész Faeriet veszélyezteti, ám Merry és csapata őt is legyőzi. Merry a féltündék királynőjével is szövetséget köt a goblinok után, s egyre erősebb mágiájával, az Istennő és Hitvese akaratával egyre több lénynek adja vissza régi erejét és hatalmát. Mikor visszatérnek a királynőhöz, a tündérdombok is felélednek, új életre kelnek. Meredith hercegnőnek egyre több híve, követője lesz, csak a királynő gyűlöli egyre jobban. Az őrült Cel  herceg és a szintén elborult Taranis király is hitvesének szeretné, hogy nekik szüljön gyermeket. A 6. rész végére Merry ikreket vár (6 apától), a Seelie udvar is uralkodójának akarja, ám ő az Unseelie trónt szeretné. Elveszíti egyik szerelmét, Fagyot, aki az egyik apa.
Merry mágiájának lényege a szex, az élet igenlése, ősei között ugyanis számos termékenység istennő létezett. Az erotikus jelenetek végigkísérik az összes kötetet.
Várom a folytatást, a történet ugyanis még nem zárult le.

Laurell K. Hamilton: Elnyel a sötétség7. rész: Elnyel a sötétség: Harc, ármánykodás, csaták sokasága, sebesülés, felgyógyulás, újabb csodák a faerie területén, az Isten és Istennő folyamatos támogatása Merry számára - ez hatja át végig ezt a kötetet. Merry legfőbb embereit a nagyanyján keresztül megpróbálja a Seelie udvar megölni, majd mikor az emberi katonaság segítségével megpróbálnak Los Angelesbe jutni, Cel és Andais támadja meg őket. Végül Cel meghal, Merry és Doyle lemond a trónról, csakhogy Gyilkos Fagyot, a szerelmet és a barátot visszakapják. Röviden, tömören ennyi ez a történet.

Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek8. rész: Isteni vétkek: Pár nap történése az egész kötet. Merryn még nem látszik a terhesség, s aktívan dolgozik társaival a magánynyomozó irodában. A rendőrség kéri a segítségét a kis szárnyas fey lények, féltündék megölésének kiderítéséhez, akiknek testét könyvillusztrációkhoz hasonlóan helyeztek el. A sorozatgyilkos(ok)hoz végül egy mágikus varázspálca vezet el.
Merry sehová sem mehet a testőrei nélkül, mert ő a legnépszerűbb celeb Los Angelesben. A fotósok, újságírók rohamát sokszor csak rendőri segítséggel tudják megfékezni.
Merry szeretői egyre több hatalomra tesznek szert, s házon belül is meg kell küzdenie Barinthussal, aki szinte már magához ragadta a vezető szerepet.
A regény tartalma röviden: egy súlyos bűneset felderítése, a belső ellentétek feloldása, az újabb testőrnők bizalmának elnyerése, s számtalan erotikus epizód. Nagyon részletgazdag a műben minden szereplő leírása.
Szerintem már érződik ezen a köteten a hosszú sorozat átka, az ellaposodás.

Laurell K. Hamilton: Borzongató fényA hosszú sorozatok átka elérte a 9. kötetet is. Elég semmitmondó történet, nem sok minden történik ebben a részben. A hangulata sötét és nyomasztó, tele félelemmel, aggodalommal. Megszületnek a hármas ikrek, két bűverővel bíró kislány és egy kisfiú. Merry aggódik a kisebbik lánya másokat elbájoló ereje miatt. Küzd az álmaikban rájuk támadó Taranis ellen, aki orgyilkosokat küld rájuk, mely támadásnak Sholto áldozatul is esik. Gyilkos Fagy megsérül, s lassú gyógyulása utal arra, hogy Merry mellett ő is halandóvá vált. Andais királynő uralkodik magán, s jó nagynéniként végül meglátogathatja a babákat. Taranis mágikus keze megsérül a Merry elleni támadása során, s ezért nem lehet már a Seelie Udvartartás királya tovább. A faerie a Merry udvarában élő Aislinget választja az új királynak.
Nagyon részletes leírások, néha már unalmas elmélkedés, kevés cselekmény, történés jellemzi ezt a kötetet.

2011. június 26., vasárnap

Laurell K. Hamilton: Fogat fogért; Végzetes flört; Micah; Ezüstgolyó; Tigrisvadászat; Halálcsók; Ragály, Jason

Az Anita Blake, vámpírvadász sorozat 16. kötete. Nagyon szeretem az Anita Blake történeteket. Ám erre a sorozatra is igaz, hogy a sokadik kötetben már nehéz újat kitalálni, egyre extrémebb ötletek jönnek elő, mint ebben a részben a dzsinnek, vagy Vittorio, a sorozatgyilkos vámpír, aki az ősidőkben a Nappal Atyja volt. Újra felbukkant Minden Sötétségek Anyja, aki Anita testében akart tovább létezni, s akit ebben a részben elpusztítottak.

Laurell K. Hamilton: Fogat fogért I-II.Ebben a történetben Anitát Las Vegasba szólította a kötelesség Vittorio gyilkosságainak nyomában. Társai a küzdelemben Edward, Bernardo és Olaf rendőrbírók, valamint a helyi bevetési csoport, számos különleges képességű látóval. Anitának nemcsak a helyi rendőr vezetők gáncsoskodásával, a férfi kollégák bizalmatlanságával, a negatív hírnevével, a helyi vértigrisek úrnőjével, Bibianával, s Max, a város vámpír urának fondorkodásával kell megküzdenie, hanem Minden Sötétségek Anyjával, Vittorioval, s a belsejében lakó tigrisekkel is. Ebből a részből sem hiányzik az Anita Blake történetekre oly jellenző erotikus tartalom, a szexualitás részletes leírása. Számomra hiányoztak a korábbi szereplők: Micah, Nathaniel, Jason, Jean-Claude, Daniel. Őket jobban kedvelem, mint a rendőrbíró társakat, bár Olaf magatartása érdekes változást mutat ebben a kötetben.




Laurell K. Hamilton: Végzetes flörtA Végzetes flört a 17. kötet. Nagyon karcsú történet. Anita nemet mond egy gazdag férfi kérésének, aki szeretné feltámasztatni a halott feleségét. Ő azonban nem nyugszik bele, véroroszlánokkal elraboltatja a halottkeltő lányt, akik kényszerítő eszközként a szeretteire mesterlövészeket állítottak. Anita természetesen itt is feltalálja magát, rabszolgaként magához láncolja az egyik oroszlánt, leszámol az erőszakos férjjel, visszaküldi a feltámasztott halottakat a sírjukba, s megmutatja az oroszlánok királyának, hogy nem érdemes ujjat húzni vele.





Laurell K. Hamilton: MicahA Micah című kötet a 18 rész. Rövidke történet, sok lelkizéssel. 
Micah és Anita először tölt pár napot kettesben, amikor Anitának hirtelen be kell ugrania a társa helyett halottat kelteni, s ehhez el kell utazniuk. Anita itt tudja meg, hogyan vált Micah vérállattá, itt hall  a férfi családjáról először. Micah kizárólagos közelsége, az elegáns szálloda, az intimitás zavart okoznak Anita lelkében. A zombi előszólítása is tragédiába fordul, még Anita élete is veszélybe kerül. A halott vallomása ugyanis az ügyvédjét és egy maffiózó család pedofil fiát vádolja meg, s bérgyilkosokkal ezt akarja az ügyvéd megakadályozni.
Nagyon jó Anita Blake történetet olvasni, de úgy érzem az írónő már kezd "kifáradni".


Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó - Anita Blake, vámpírvadász19. kötet: Ezüstgolyó. Az egész történet a Kárhozottak Cirkuszának kazamatáiban, Jean-Claude szálláshelyén játszódik. Itt gyűlik össze minden fontos szereplő, s itt éri őket a megsemmisítettnek hitt Sötétségek Anyjának támadása, aki a vámpírok Tanácsának egy-két tagját szállta meg. Sikerül visszaverni a gonoszt, ám Anitáéknak el kell gondolkodniuk a hatalmuk megerősítésének lépésein. Szövetségbe kell hívniuk Amerika más városainak vámpírmestereit, s a vértigrisek uraivá kell válniuk. A harcukban a Harlekin egyes tagjai is támogatják őket. Kicsit részletező, helyenként túlságosan leíró a könyv, s a kemény pornó sem hiányzik belőle.


Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat
A 20. kötet (Tigrisvadászat) nagyon olvasmányos volt. Túl sok minden nem történt benne, de élvezetes volt az olvasása. Anita és Edward Seattle-be érkezik, a Harlekin által vértigrisek ellen elkövetett gyilkosság újabb helyszínére. Kiderül, hogy valójában Anitát akarják megszerezni, hogy Minden Sötétségek Anyja a testébe költözhessen. Erősítésnek megérkezik Olaf, aki a végére véroroszlán likantrópiával fertőződik meg, s Bernardo, valamint Anita néhány testőre. A döntő pillanatban azonban Anita újra egyedül marad a Sötétségek Anyjával, magába engedi, majd metafizikai segítséggel magába nyeli a mérhetetlen sötét energiát. Ezzel végre elpusztul az ősöreg, gonosz vámpír, Anitáék "családja" újra gyarapodik egy vértigrissel, Ethannal, s megy minden tovább a régi kerékvágásban.

21. kötet: Halálcsók. 
Anita immár a rendőrség tagjaként harcol a természetfeletti rosszfiúk ellen. Egy csapat gyerek és nagyi vámpír ellen vonulnak ki, akik végignézték két rendőr meggyilkolását. Egy új, függetlenséget követelő, s ezért Jean-Claude és Anita kiiktatására törekvő csoport bukkant fel a városban, akik bombájukkal Anita szerelmeit veszélyeztetik. Anita Blake-kel szemben azonban esélyük sincs.
Ebben a részben Anitának lelkiismereti fenntartásai vannak legújabb, fiatal szeretőjével, Cynric-kel kapcsolatban, a fiú azonban mindent megtesz azért, hogy a lánnyal maradhasson. Ashert erőszakos, hisztis viselkedése miatt egy hónapra eltávolítják egy másik városba.
Erotikában sincs hiány, ám a fő motívum Anita munkája ebben a kötetben.

22. kötet: Ragály 
Ebben a részben Anitáék Micah régen látott családját látogatják meg, mert Micah apja, a kedvelt seriff haldoklik. Egy zombitámadás következtében a sérülés nyomán rothadni kezdett a teste, s a kór megállíthatatlan. Anita természetesen belefolyik a nyomozásba, mert a helyi erők képességeit meghaladják a természetfeletti események. Ted/Edward és számos testőre is csatlakozik hozzá a véres küzdelemben, melyet húsfaló zombik és rothadó vámpírok, valamint óriási hatalmú teremtőjük ellen vívnak.
Az érdekes csatajeleneteket és a csavaros történetet nagyon sok elmélkedés, filozofálgatás, beszélgetés szakítja meg. Nagyon erős ebben a részben a homoszexuális viselkedés, beállítódás taglalása, erősítése, valamint a zsaruk részéről Anita folyamatos támadása az életmódja miatt. Bepillantást kapunk a szadomazo szexbe, s a hármas/sokszoros kapcsolatokba.
Számomra egy kicsit idegesítő volt a sok "szöveg" az akciók ellenében, a részletes leírások, a meleg kapcsolatok szájbarágós reklámozása - de egy kicsit érthető, hisz ilyen sok kötetben már nagyon nehéz új történést kitalálni.
Ajándék a regény végén egy kis novella, melyben Anita, Nathaniel, Micah és egy kisfiú, akire gyakran vigyáznak, egy kerti partin vesznek részt.

23. rész: Jason  
Eddig ez a legszínvonaltalanabb kötet, szerintem kár volt az írónőnek egyáltalán tollat ragadni. Erősen 18 karikás, s semmi másról nem szól, mint a szadomazó és a leszbikus szexről, oktatókönyv formában.
Ha ennél többet nem tud az író, akár abba is hagyhatja a sorozatot. :( :(