2022. március 27., vasárnap

Hannah Rothschild: A Trelawney-ház

 


Érdekes, kicsit nyomasztó hangulatú regény egy ősi házról, mely már évszázadok óta a család birtokában van. Régen nagyon gazdag volt a família, óriási mulatságokat tartottak, mára azonban már csak tengődnek. A családfők több generáció óta rosszabbnál rosszabb döntéseket hoznak, s ma már nemhogy személyzet nincs, sokszor az étel, a fűtés és a kifizetetlen számlák is gondot jelentenek. Mindig a legidősebb gyermek maradhat a házban, a többieknek el kell hagyniuk. Így járt Blaze is, aki sikeres banki szakember lett, ám nagyon magányos. Mikor ráköszönt a szerelem, nem tudja elfogadni, folyton elfut előle. Ő próbálja megmenteni a házat, miután kiderül a bátyja régi hűtlensége, s hozzájuk kerül a korábbi barátnőjük lánya, aki egyben a rokonuk is. A lány azonban az anyja régi bosszúját teljesíti be azzal, hogy megszerzi az ősi házat magának egy gazdag befektető manipulálásával. 

Érdekes figurák vannak a műben: a rátarti öreg báróné, aki még mindig a régi hatalom fényében él; az öreg gróf, aki elcsábította többek között a lánya barátnőjét, s akitől valójában született Ajísa; a tudós Tuffy, aki többre becsüli a bolhákat, mint az embereket; az idős, homoszexuális Tony, aki a művészetek jó ismerője, Blaze és Ajísa kedvenc nagybátyja; Jane, Kitto (a mostani gróf) felesége, aki neveli három gyermeküket, aki egyedül látja el a háztartást és az állatokat, s aki egyedi tapétákat gyárt hobbiból, s akinek nagyon elege van; Blaze, aki remélhetően a végére megtalálja a boldogságot.

Egy cornwalli arisztokrata család tündöklése és bukása, majd továbbélése a mai világban.

Adriana Mather: Öld meg Novembert!

 


A Dream válogatás sorozatban jelent meg ez az izgalmas regény (1. rész). Egy világ elől elrejtett, a középkort idéző iskolában történnek az események, ahol a tizenéves diákok különleges tantárgyakat tanulnak: vívás, stratégiai gondolkodás, álcázás, megtévesztés, gesztusokból olvasás, íjászkodás, fára mászás, méregtan. Furcsa szabályok, mint a szemet szemért elv igazgatják a tanulók életét. Ősi famíliák gyermekeinek kiképzőhelye ez az intézmény évszázadok óta. Ezek a családok befolyásolják a történelmet, s esetenként egymással is harcban állnak a hatalomért. Ide kerül váratlanul November két év késéssel, miután egész életét egy amerikai kisvárosban töltötte teljes tudatlanságban. Az édesapja nevelte az édesanyja halála után. Most a családjukat veszély fenyegeti, így az apa biztos helyen szeretné tudni a lányát. A képességei megvannak az iskolához, hisz gyermekkorában játékosan megtanították rá a szülei. A családjáról, a famíliákról, a stratégákról, s azok történelméről azonban semmit sem tud, s miközben többször az életére törnek, megpróbál minél több információt szerezni a szobatársától, Layla-tól és annak bátyjától, Ash-től. Több haláleset, merénylet, nyomozás, ellenségeskedés, szövetség kíséri November útját az iskolában, miközben próbálja összerakni a rá és a családjára leső veszélyt, s kitalálni, ki is ő valójában (a hatalomra törő Oroszlán és a Medve klán tagja is). Nagyon olvasmányos, mozgalmas regény, jó volt olvasni.

2022. március 20., vasárnap

Leylah Attar: A Serengeti köde

 Jack családja Tanzániában él több generáció óta. Kávéültetvényt vezet a nagymamájával, Gomával. 8 éves kislánya ritkán tartózkodik nála, de akkor bearanyozza az életüket. Jack szemefénye, s mikor egy plázában történt robbantásban nem tudja megmenteni Lily életét, teljesen magába fordul az addig segítőkész, nyitott, karizmatikus férfi. Rodel tanítónő, ő az életvidám húgát veszíti el ugyanakkor, s feladva nyugodt angliai életét, odautazik. Papírfecniken időpontokat, helyszíneket és neveket talál, megpróbálja kideríteni mi az, majd átvenni Mo feladatát. Sajnos Mo partnerét, Gabrielt sem találják, így Bahatival, a kitaszított maszáj férfival, taxissal végül Jack ajtaján kopogtatnak. Velük van Gabriel albinó kislánya, akit egy védett menhelyre szeretnének elszállítani. Az albinó gyerekekre ugyanis vadásznak, mert a testrészeiknek csodás erőt tulajdonítanak. Jack a kezdeti ellenállás után igent mond, mert Rodel szépsége, ártatlansága és tenniakarása megbabonázza. Elindulnak hát felkutatni a listán szereplő gyerekeket, ám egyikükkel sem járnak sikerrel. Váratlanul viszont, az életüket kockáztatva 13 elfogott gyermeket sikeresen eljuttatnak a menedékbe. Rengeteg kaland, veszély, gyönyörű táj, kibontakozó szerelem, hősiesség jellemzi a regényt. 



2022. március 16., szerda

Mátyás Mónika: Pataki Sára naplója

 Sára egy szimpatikus fiatal lány, érettségi előtt áll. Jómódú szüleivel él, s két barátnőjével és a szomszéd meleg fiúval, Ákossal tölti a szabadidejét. Újabban többször fáj a combja, s mint derült égből a villámcsapás éri a hír, hogy daganata van. Leérettségizik, s betegen is elindul a régóta vágyott európai körútra azokba az országokba, melyeknek beszéli a nyelvét. Nagyon hangulatos útleírást kapunk Németország, Franciaország, Spanyolország és Olaszország városairól, a nevezetességekről, a fiatalok időtöltéséről. Hazatérve Siófokon Sára megismerkedik egy szimpatikus fiúval, Gáborral, akivel Pestre visszatérve számos emlékezetes pillanatot tölt együtt. A betegségét azonban eltitkolja a fiú elől, aki pedig már nagyon sokat jelent neki. Gábor nem érti a hirtelen csendet, s megharagszik a lányra. Még akkor sem békül meg, amikor a kórházban, az onkológián összefut a műtéten és számos kemoterápiás kezelésen átesett Sárával. Gábor egy évre Afrikába utazik, s a már békülni kész lány utána megy. A fiút nem tudja visszahódítani, de számos szép élménnyel gyarapodik. Később azonban Gábor is rájön, hogy nem tud Sára nélkül élni, s a lány is látja, hogy számíthat a fiúra. Összeházasodnak, de a mézeshetek nem tartanak sokáig. A betegség kiújul, s Sára szervezete nem elég erős a kór leküzdéséhez.

Nagyon jól megírt naplóregény. Jó volt olvasni, együtt utazni, együtt élni a szereplőkkel. Nagyon pozitív emberi példákat láthatunk a szülőktől, a barátoktól, a szerelmes fiútól, s Sárától is.



2022. március 6., vasárnap

Michelle Harrison: Egy csipetnyi mágia; Egy leheletnyi boszorkányság


Nagyon jó fantasztikus, mesés regény. Izgalmas, fordulatos, kalandos. Három lánytestvér története, akik meg akarják törni a családjukat sújtó évszázados balszerencsét és átkot. Betty 13 éves, s szeretne utazni, világot látni, kalandozni. Nyughatatlan természete sodorja bajba a szeretteit. Nővére Fliss, akinek szépsége mindenkire hat, a húga pedig a mindig éhes, bátor, állatszerető 6 éves Charlie. Varjúkő városában laknak, egy mocsárral körülvett helyen, egy lepukkant kocsmában, mely a nagymamájuké. Édesanyjuk meghalt, édesapjuk börtönben van. Betty nem nyugszik bele, hogy az átok miatt nem hagyhatják el soha a lakóhelyüket, mert különben meghalnak. Nyomozni kezdenek, s egy ősi legendához, egy boszorkánynak kikiáltott fiatal lány bebörtönzéséhez és kivégzéséhez vezetnek a szálak. Végső kétségbeesésükben a nagymamától kapott mágikus tárgy (helyváltoztatást segítő táska) segítségével kiszabadítanak a közeli börtönből egy fiatal fiút, aki azt hazudja, hogy tudja az átok megtörésének módját. Csakhogy a szabadítás során egy másik, veszélyes rabot is magukkal visznek, aki elrabolja Charlie-t és Fliss-t, s kényszeríti őket egy távolabbi helyre való menekítésre. Ezzel életbe lép az átok, s Bettynek csak egy napja marad a testvérei megtalálására, s az átok megtörésére. A kiszabadított fiúval, Coltonnal indulnak a keresésükre, melyben segítségükre van a távkommunikációt segítő tükör és a láthatatlanná tévő egymásba rakható baba. Számos akció, veszély, logikus gondolkodás, s az egykori boszorkánylány történetének felgöngyölítése segíti az útjukat a pozitív végkifejletig. A lányok szeretete, soha nem múló embersége és segítőkészsége példamutató.


A második részben már nem akarnak kalandozni a lányok, a jó szívük miatt mégis rákényszerülnek. Az udvarukban ugyanis találnak egy bujkáló kislányt, Lidit, aki a büntetettek számára kijelölt szigetről szökött meg, hogy a kivégzés előtt álló édesapjának ártatlanságát bebizonyítsa. A tulajdonában van egy különleges térkép és egy boszorkánykő, s különleges adottsága, hogy le tudja csillapítani a vízen lévő lidérceket. Két férfi, aki börtönőrnek adja ki magát, az éjszaka közepén Lidi helyett magukkal viszik Charlie-t. Természetesen a két nagyobb lány a nyomukba ered. Az útjuk egy hajóroncshoz vezet, ahol a kincset akarják maguknak a férfiak. Ott azonban kalózok rejtegetik a zsákmányukat, s a lányok hajóját, rajta a láthatatlan Fliss-sel és Lidivel el is viszik. Betty szintén álcázva magát a roncson marad az őrszem fiúval, Csulával. Várja a húgát az elrablóival. Charlie megmenekül, de a testvérek immár láthatóan a kalóznő fogságába esnek, aki az ő kis hajójukkal (és velük, valamint Csulával) indul az ismeretlen szigetre a remélt kincsért. A kacsintó boszorkányt keresik, s onnan jutnak tovább a láthatatlan szigetre. Egy újabb mese segít nekik a helyes tetteket végezni és a jó választásokat meghozni. Megtalálják a férfit elvarázsolva, akinek a halálával gyanúsítják Lidi apját. A sok kaland és próbatétel után még éppen időben érnek vissza a városukba, hogy megmentsék Lidit és az édesapját is. 

Nagyon érdekes, izgalmas ez a rész is.