2017. október 29., vasárnap

Paul Griffin: Ahol a barátom, ott az otthonom

Nagyon különleges regény ez a túlélésről, a barátságról, a szeretetről, az elfogadásról, a küzdelemről, s a méltóságról. 
Ben egy 12 éves, két éve örökbefogadott "lúzer" srác, akit állandóan megaláznak az iskolában. Okos és megértő, segítőkész fiú, aki azonban fél kötődni, mert mindig mindenkit elveszít maga körül. Sajnos most sincs ez másként, mert meghal az anyukája, majd a közben megismert és megszeretett lány, Halley is.
A túlélést a sikátorban talált kiskutya, Flip segíti, akivel Ben bekapcsolódik egy olvasást segítő programba. Halley szülei is látják Ben különlegességét, s még a lányuk halála előtt magukhoz fogadják a fiút.
Így leírva ez nagyon kevés, nem fejezi ki a regény sokszínűségét, mély gondolatait, Ben kivételes természetét, Halley szimpatikus lényét, s bizakodását az életben.

2017. október 13., péntek

Caroline Solé: Szavazz rám!

Egy tinédzser srác, Christopher egyszer csak vonatra ül, s megszökik otthonról, az atyai brutalitás elől. Londonban, a Chinatown egyik beszögellésében egy kartondoboz az otthona majd egy évig. Egy felnőtt férfi, Jimmy lesz a szomszédja és a legközelebbi ismerőse, együtt koldulnak, isznak, cigiznek. Christopher egy hirtelen elhatározásnak köszönhetően jelentkezik az agyonreklámozott online valóságshow-ba, melynek állomásait a Maslow piramis (az emberi szükségletek piramisa)  szintjei alkotják. Christopher egyik feltételnek sem felel meg, cinikus fotóival és írásaival mégis egyre népszerűbb lesz, s eljut egészen a döntőig, ahonnan megfutamodik. 
Az utcán töltött élete és tapasztalatai mellett sok mindent megtudunk a gyermekkoráról, a szeretett öccsével való időtöltéséről, az apja agressziójáról, az anyja gyengeségéről, az osztálytársairól, a világról alkotott felfogásáról. 
Nem igazán tetszett a karcsú kis kötet.

2017. október 8., vasárnap

Jason Matthews: Vörös veréb; Az árulás palotája; A Kreml jelöltje

Remek kémtörténet a regény, sok olyat megtudhatunk az orosz és az amerikai hírszerzésről, melyet laikusok nem ismerhetnek. Találó  a címe is a regénynek.
A főszereplő Dominyika gyönyörű fiatal orosz nő, akinek balettkarrierjét társai irigysége tette tönkre. Apja halála után a nagybátyja, az orosz hírszerzés magas rangú tisztje egyik ellenfelük elcsábítására, s az aktus közbeni megöletésére használja fel a lányt, akinek a titok birtokában nincs más választása, mint kitanulni a hírszerző szakmát. Ügyes, tehetséges, okos, remek memóriával, tettrekészséggel, s egy különleges titkos képességgel: látja mindennek a színét, s olvasni is tud belőle. Ez az emberek esetében nagyon informatív. Mivel nő, ezért nem is becsülik, csak csalinak akarják használni, ezért elvégeztetik vele a megalázó verébiskolát is (szexuális csábításra képezik ki a tanulókat). Új feladatként Helsinkibe kerül, ahol egy CIA-s tisztet, Nathaniel Nash-t kell becserkésznie, s kiderítenie, ki szivárogtat az orosz apparátusból az amerikaiaknak, vagyis ki a vakond a berkeikben, akinek Nat a tartótisztje. Nat szintén feladatot kap Dominyikával kapcsolatban, be kellene szerveznie a lányt. Sok időt töltenek együtt, de egyikük sem kerül közelebb a feladata megoldásához. Közben Dominyika a sorozatos kihasználás, megalázás után maga dönt úgy, hogy segít az amerikaiaknak. Egy balul sikerült akció után hazarendelik, s két hónapos kemény vallatás, kínzás után engedik csak szabadon. Csak Nat emléke tartja benne a lelket és mélyen a titkokat, nem törik meg. Utána kerül az Amerikai főosztályra Korcsnoj tábornok keze alá, aki titokban már 14 éve a CIA ügynöke, őrá vadásznak olyan elszántan. Pártfogásába veszi a lányt, egy idő után elárulja neki a titkát, s ő is megtudja a lányét. Dominyikában látja az utódját, s mikor szorul körülötte a hurok, ő maga intézi úgy, hogy a lány adja fel, ezzel is bebiztosítva az oroszoknál a pozícióját. Csak azzal nem számol senki, hogy Dominyika dühös lesz a kihasználása miatt, meginog a bizalma az amerikaiakban is, s nem biztos, hogy a partnerük marad.

Nagyon kemény könyv egy lélektelen titkos világról, a durva és kemény orosz módszerekről, a hírszerzőkről, elemzőkről, orgyilkosokról, beépített ügynökökről (vakondokról), a veszélyről, a magányról, a bizalmatlanságról, az árulásról, s a lopott szerelemről.


A 2. kötet is ugyanolyan jó, mint az első. Ebben is sokat izgulhatunk Dominyikáért, aki az orosz polgári Külső Hírszerző Szolgálatnál (SZVR)  a szadista hóhér, Zjuganov vezetése alatt dolgozik, aki féltékeny a lány minden kis sikerére, s árgus szemekkel figyeli. Még orgyilkosokat sem átall Dominyikára küldeni. A lány újra felveszi a kapcsolatot a CIA-val, értékes anyagokat és információkat oszt meg velük, miközben egyre közelebb kerül az orosz elnökhöz, Putyinhoz is. Pengeélen táncol, manőverezik, a verébiskolában tanultakat is alkalmazza az egyik kollégáján, hogy információhoz jusson. Nat csapatával egyeztetve feladja az egyik orosz ügynököt, hogy megerősítse a helyzetét, majd kimenekíti őt Oroszországból. Közben egy magas beosztású amerikai tisztviselő sértődöttségből titkokat ad el az oroszoknak, s csak egy hajszálon múlik, hogy Dominyika nem lepleződik le. 
Üldözésre, menekülésre, küzdelemre, ármánykodásra, az orosz elit életének, s az amerikai hírszerzés hiányosságainak bemutatására, a posztjukra alkalmatlan emberek megtartására, alkalmazására, a kémkedés titkaira egyaránt számos példát találunk a jó stílusban megírt történetben.

Jason Matthews - A Kreml jelöltjeA 3. kötet vége szomorú és nyomasztó.
A történet ugyanolyan izgalmas, mint az eddigiek. Dominyika egyre magasabbra jut, egészen az SZVR igazgatói posztjáig, s Putyin szeretőjének státuszáig. A lelepleződése itt is egy hajszálon függ, hiszen az oroszok már több mint egy évtizede futtatnak egy magas rangú amerikai kémet, s csak az utolsó pillanatban sikerül kideríteni a személyazonosságát, éppen azelőtt, hogy a CIA igazgatójának neveznék ki. A cél érdekében Benford beáldozza Nat-et, aki az oroszok fogságába esik, s ez az életébe kerül.
Ebben a részben is szerepelnek tipikus, a hírszerzéshez, elhárításhoz tartozó figurák: szadista orosz bérgyilkos; verébként működő kém; zseniális, nyugdíjazott akciócsoport; antitalentum kirendeltségvezető (aki Bratok/Gabe halálát okozza); idióta amerikai politikusok, megbízott vezetők (pl. CIA); ügybuzgó, körmömfont orosz tanácsadó stb. Beszervezések, gyilkosságok, akciók, kémkedés - egy sakkjátszma lépései a háttér politikában.
Azért remélem, hogy nem lesz több része ennek a sorozatnak, mert szinte az összes szimpatikus szereplő vagy meghalt, vagy eltávolították a helyéről. Dominyika magánya pedig szívbemarkoló, kár lenne tovább ragozni.

2017. október 3., kedd

Hendrik Groen: Lesz ez még így se


A 83 és 1/4 éves Hendrik Groen titkos naplója, s egy év története ez a könyv. Hendrik egy amszterdami öregek otthonában él, külön lakrészben, rogyadozó egészséggel, de friss elmével, rengeteg idős ember sorstársaként. Az átlag életkor a sokemeletes otthonban 80 év fölött van. Megismerjük az idős emberek mindennapjait, nyavalyáit, félelmeit, gondjait és kevéske örömeit. Sokkal több a kellemetlen ember, mint akivel Hendrik szívesen együtt tölti az idejét. Legkedvesebb barátja az alkoholista, polgár(nyugger)pukkasztó Evert, aki külön kis lakásban él öreg kutyájával, s aki lába elvesztése után sem veszíti el a humorát. Egy szimpatikus, új hölgy lakó beköltözése hoz színt és változást Hendrik mindennapjaiban. Eefje hatására alakítják meg hatan az Öreg, de nem halott baráti kört gyűlésekkel és szabályokkal, s havi kirándulásokkal. Segítik egymást, időnként összejönnek, esznek, isznak, ünnepelnek, s ezzel  megfűszerezik a hátralévő napjaikat. 
Sok szomorú dolog olvasható a könyvben ironikus hangnemben, néha humorosan megírva. Az időskor összes problémája előjön a csonttörésektől az inkontinenciáig, az agyvérzéstől a demenciáig, az állandó panaszkodástól az elektromoped használatáig, a gyerekek időnkénti látogatásától az otthon vezetőjének diktatórikus hatalmáig, a szeretett háziállatok elvesztésétől beköltözéskor az eutanáziáig...
Sok statisztikát is olvashatunk, s az akkori politikai híreket, valamint számos panaszt, aggódást a holland nyugdíjas otthonokban bekövetkező megszorításokról, esetleges változásokról, pedig a leírtak alapján sokkal jobb helyzetben vannak a holland idősek, mint a magyarok. 
Érdekes könyv, de nekem nem igazán tetszett. Talán azért, mert egyébként is félek az öregségtől, s a regényben csak beigazolódni láttam a félelmeimet.