2013. november 21., csütörtök

C. J. Daugherty: A Cimmeria titka

   Egy trilógia első kötete, tiniregény. 
  Egy 16 éves, a bátyja eltűnése miatt lelkileg kikészült lányt, Allie-t a szülei egy világtól elzárt, különleges iskolába íratják, hogy elszakítsák addigi barátaitól, csínytársaitól. A Cimmeria nyári kurzusára csak bennfentes családok különlegesen okos gyermekeit veszik fel, így Allie a kakukktojás, akiben sokan veszélyt látnak. Allie gyorsan szerez pár barátot, két hódolót és egy fő ellenséget, aki hamarosan az iskola nagy részét ellene hangolja. A pár hét alatt, a nyári szemeszter végéig több bűncselekmény is történik az iskolában, Allie elveszíti a legjobbnak hitt barátnője támogatását, szakít az egyik legmenőbb sráccal, s beleszeret a dögös, de különc Carterbe. Egyre inkább rájön, hogy számos titok lappang a kastélyszerű iskolában, szinte mindenki hazudik, s nem tudja, kiben bízhat meg. Carterrel nyomozni kezdenek, s egyre több titokra derül fény. Kiderül, hogy a titkos Éjjeli Iskola diákjai lesznek később az ország vezetői, a diákok szülei szinte mind ebbe az iskolába jártak, s most nagyon befolyásos emberek. Az igazgatónő posztját egy Nathaniel nevű férfi próbálja erőszakkal átvenni, aki egész kis csapatot toborozott maga köré, köztük Allie bátyját, s Allie egyik, barátjának vélt fiút is. Az is kiderül, hogy Allie jogosan jár ebbe az iskolába, hiszen az édesanyja is odajárt, s a halottnak hitt nagymamája is nagy befolyással bír az iskolavezetésre. A családi titkok és elhallgatások kiderítésére a szünidő ad alkalmat, de ez már csak második részből fog kiderülni.

2013. november 14., csütörtök

Eleanor H. Porter: Az élet játéka


   Kedves kis történet, melyben egy árva, 11 éves kislány mutat példát a felnőtteknek életszeretetből, segítőkészségből, jóságból, hitből.
   Pollyanna lelkész édesapja halála után egyedül maradt, s édesanyja húga, a besavanyodott, szigorú Polly Harrington vette magához kötelességből, a családi kastélyba. Pollyanna addig nagy szegénységben élt, missziós hordókban kapott ruhákból, játékokból válogattak neki. Csak soha nem az érkezett, amire szüksége lett volna. Édesapja a nehézségek elviseléséhez megtanította az örömjátékra, mely mindig átsegítette a bajokon. A játék lényege, hogy a rossz dolgoknak is lássuk meg a jó oldalát, s mindig tudjunk örülni valaminek. Ez segítette át a csalódáson, hogy a nagynénje nem örült neki, s egy fullasztóan meleg, sivár padlásszobában szállásolta el. Örökké vidám természete, csörfös szája, a mindenkiben csak a jót látó megnyilvánulása mindenkivel megszerettette. Segített a településen élő embereknek, családoknak, megváltoztatta a felfogásukat, s ezáltal az életüket.  Végül meglágyította a nagynénje és Pendleton úr megkérgesedett  szívét is. Amikor Pollyanna beteg lett, s az állapota miatt már nem tudott semminek örülni, sorra látogatták meg az emberek, hogy az üzeneteikkel jobb kedvre derítsék.
   Természetesen happy end lett a történet vége. Pollyanna meggyógyult, Polly néni és régi szerelme egymásra találtak, Pendleton úr magához vette az árva kisfiút, Jimmyt, s így már egyikük sem volt család nélkül.

2013. november 13., szerda

Michelle Richmond: A köd éve


Michelle Richmond: A köd éve   Örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet. Egy szörnyű témáról szól, amiről úgy gondoljuk, hogy csak másokkal fordulhat elő, s ha mégis velünk történik, akkor nem tudjuk, hogyan lehet tovább élni. Nem gondoltam volna, hogy mennyi gyermek eltűnik évente a pici csecsemőtől a serdülőkig. S csak egy kis része kerül elő élve vagy holtan.
    A történet San Franciscoban játszódik. Abby végre rátalált a férfira, Jake-re, akivel meg szeretné osztani az életét, s ráadásként kapott egy 6 éves kislányt is, akit már a sajátjaként szeret. Jake rövid távolléte idején Abby és Emma a ködös tengerparton sétálnak, amikor Abby pár percig másfelé figyel, s Emma eltűnik. Ezzel kezdetét veszi a majd egy éves őrület: Emma keresése. A rendőrség vízbefúlást gyanít, s nyom híján hamar feladja a kutatást. Abby és Jake köré segítők gyűlnek, plakátokat ragasztanak mindenfelé, rádió- és TV-interjúk készülnek. Abby váltig hiszi, hogy Emma él, s valaki elrabolta. Naponta végigjárja a város utcáit, a környéket, mindenhová a kislány fényképét ragasztja, mindenkivel szóba áll, kérdezősködik. Tagja lesz egy hasonló veszteséggel küzdő csoportnak, alig eszik és alszik, magát hibáztatja. Elszántan próbál visszaemlékezni annak a reggelnek minden mozzanatára, minden szereplőjére. Így kerül a fókuszába egy sárga furgon a szőke hajú nővel és a szörfdeszkáját tisztító, tetovált férfival, akikről fantomképet is készíttet a rendőrségi rajzolóval. Egy hipnózis során jön elő a memóriájából a deszka fő jellegzetessége, mely egyedivé, s így nyomozhatóvá, követhetővé teszi. Így utazik el Abby Costa Ricara, ahová a hosszúdeszkás szörfösök is előszeretettel járnak. Ekkorra Jake már feladta, temetést is rendezett az eltűnt lányának, hogy tovább tudja élni az életét, nem hisz Abby megérzéseiben. A Costa Rican töltött 3 hónap is eredménytelenül telik el, ám mielőtt Abby hazaindulna, még ellátogat a leghíresebb üdülőhelyre. Ott már csak fényképezget, már nem keres. S akkor váratlanul a strandon rábukkan az elveszett kislányra, aki egész idő alatt őket várta. Kiderült, hogy Jake elvált felesége raboltatta el a kislányt az unokatestvérével, s néha meglátogatta,  hitegette Emmát. A nő 3 éves korában hagyta el a férjét és a lányát, akit igazából sohasem szeretett. Hogy mi volt a tette oka, az nem derült ki a történetből.
    Abby fellélegezhet, a bűnösöket elkapták, Jake visszakapta az imádott lányát. A közös családból azonban, amiről Abby végig álmodozott, nem lett semmi. Jake már nem engedi Abbyt a kislány közelébe. Abbynek újra fel kell építenie az életét, mely egy éven át másból sem állt, mint Emma megszállott kereséséből. 

       Nagyon jól megírt regény. Rövid fejezetek, sokkoló mondatok, beépített statisztikai adatok az eltűnt gyerekekről, tudományos elemzések az emlékezetről, Abby múltjának, gyermekkorának megismerése, első fiújának emléke, a gyermekük elvesztését átélt emberek élete, Abby gyötrődő, magát űző egy éve, a veszteségbe való "belehalás" leírása teszi jó olvasmánnyá a regényt. Ajánlom mindenkinek!

2013. november 9., szombat

Berg Judit: Rumini

Egy felnőttek számára is élvezhető, kalandos ifjúsági regény.
Egy család nélküli kisegér, Rumini a főszereplő, aki nagyon szeretne tartozni valahová. Először Egérváros hírhedt bandájához próbál csatlakozni, ám egy sikertelen lopás után, mikor a banda tagjai magára hagyják a pácban, egy hajóskapitány ajánl hajósinasi állást neki a Szélkirálynő nevű hajón. Ott kemény munka vár rá, de ha jól viseli magát, akkor étel, fizetés, s még barátság is osztályrésze lehet. Rumini eleven, kíváncsi, csavaros eszű kisegér, aki számtalan bajból segíti ki a társait, s a kapitányát. Ő talál megoldást az óriáspolip lerázására, a fabatkák szigetéről való megmenekülésre, a sárkány elaltatására. Kíváncsisága és kincs utáni vágya bajba is keveri. Az Orom-szigeten a kalózok fogságába esik, akik az elfogott ürge matrózokkal együtt Pelevárba viszik, hogy eladják rabszolgának. A Szélkirálynő is éppen oda szállít árut, így Rumini reménykedik, hogy ott újra találkozhat a társaival. Ők ugyanis, mikor felfedezték az eltűnését, már nem találták meg az Orom-szigeten. Rumini legjobb  barátja, Baliko Pelevárban egy mókusmágus segítségét kérve próbálja megtalálni, majd kiszabadítani a rabszolga kereskedő Félszemű Morti föld alatti, varázslattal védett kazamatájából Ruminit. Az akció sikerrel jár, s a pandúrok végre elfogják a régóta gyanús Mortit. Rumini és kiszabadult társai a Pele király elé kerülnek, ahol feltárják a viszontagságaikat, a Szélkirálynőt ért méltatlan bánásmódot, s Rumini elárulja a kalózok rejtekhelyét, ahol a király elrabolt koronája is található. Tettükért, segítségükért jutalmat kapnak, s a Szélkirálynő a hazafelé vezető úton a kalózok sárkánnyal kötött egyezségét kihasználva még a kalózoktól is örökre megszabadul.
A ifjaknak íródott regényben jó példát találunk a barátságra, a segítőkészségre, a bizalomra, a bátorságra. Egyedül az apró betűk zavartak (a régebbi kiadást olvastam), de ez talán nem veszi el senki kedvét az olvasástól, mert megéri.