2019. december 3., kedd

Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor; A tébolyult doktor

1. kötet: Egy fantasztikus világban, sötétbe borult, fallal körülvett, mérgező levegőjű, kormos Londonban játszódik a történet 1867-ben, ahol mágusosk, alkimisták, boszorkányok, vámpírok, démonok, s emberek élnek. Gazdagok, s nagyon szegények, konflis, tetőn is vezető út, jól működő tébolyda jellemzi a történetet. Leo gyermek prostituáltból lett a néhai Dr. Spencer segédje, s most a nevelőapja gyilkosait keresi. Orvosként a gazdag Sinclair családot gyógyítja, s egyben a háziasszony szeretője. Magához vette a legkisebb húgát, Lucyt, miközben az alacsony sorban, kéjnőként élő testvéreit és anyját megtagadja.
Leo becsvágyó és bosszúszomjas, ezért tudja a bűvkörébe vonni Dr. Philip Campbell, akinek számos emberélet, köztük Lord Sinclair halála, valamint két lányának (Lenore és Angie) betegsége (tervezett halála) szárad a lelkén. Campbell a tébolydát igazgató, boszorkány képességekkel bíró bátyjával, Ambrose-zal, s az alkimista-boszorkány Hieronymus Bell-lel szövetkezve konspirálnak, s véget akarnak vetni a 200 éve tartó sötétségnek, s egy új világrendet létrehozni.
Közben Bell visszahívja a városba a halottnak hitt Isabelle-t, aki a családjára veszélyt jelentő démont akarja elpusztíttatni a magával hozott démonvadász Jason-nel. Nyomoznak, de démon helyett egyelőre az összeesküvésre bukkannak rá, megmentik Lenore-t Campbell dokitól, s befogadják Lucyt, aki elszökött az egyre megszállottabban viselkedő bátyjától.
Lenore is folyamatosan kutat az apját meggyilkolók után, harcol a tébolydába zárt, elkábított húgáért, bár a testét megmérgezték, s csak hálni jár belé a lélek. Leo és Isabelle lesz a szövetségese, miközben egyre több dologra jön rá.

A második kötet érdekesebb, izgalmasabb volt az elsőnél, bár a bonyolultság és a sötét hangulat ezt is végigköveti.
Sok minden történik: Lenore a húga érdekében közelebbi kapcsolatot kezdeményez Ambrose-zal, s maga sem számít rá, de beleszeret. Ambrose-nak sokat jelent a lány, még az öccsével is szembeszáll miatta, ám Angie-t így sem tudja megmenteni Philiptől. Lenore emiatt elfordul tőle, s elfogadja a démongyanús Lord Westmorland házassági ajánlatát, aki után Isabelle-ék nyomoznak. Leo megígéri Lenore-nak, hogy vele költözik a férje házába, hogy támogassa a félő lányt. Isabelle betörve a Setét Tanácsának házába, foglyul esik Violetnél, aki egy démonjeggyel köti magához, birtokolva az elméjét és az akaratát. Octavia kiszabadítja, de a kötelék nem szakad el teljesen. Hieronymus Bell hatalomra tör, s újra elfoglalja az alkimisták céhének vezető posztját. Ifjúkori szerelme, Hestia segíti benne, ám a közös munkájuk a nő életét követeli. Octavia elintézi, hogy Hieronymus bekerüljön a Tanácsba is. Ambrose már nem bír a benne rejlő varázslattal, ezért a mező szellemének a segítségét kéri, hogy megtanulja uralni a képességeit. Philip után nyomoz a felesége, Veronica is, aki segít Lenore-nak és Lucynak, bár szereti a férjét, és nem akar ártani neki. Kiderül az is, hogy ő is mágus, aki titokban a családja életét egyengeti a démonok segítségével. Mivel gyermeket vár, a titkát megosztja a férjével, s felajánlja a segítségét a közben magára maradt doktornak. Angie holttestét, benne Ambrose vérével a vámpírok úrnője lopja el, hogy elvesztett testvérét pótolja a feltámasztott lánnyal.
Sok minden történik, de még nincs vége, újabb kötet várható.

2019. október 27., vasárnap

Tara Westover: A tanult lány



Tara a legkisebb gyermekként nőtt fel egy idaho-i mormon családban, egy roncstelepen. Az apja bigott vallásos, szigorú ember volt, világvége elmélettel. A gyerekeket nem engedték iskolába járni, a gyógyítást az anyjuk oldotta meg gyógynövényekkel. A számos baleset után csoda, hogy valamennyien életben maradtak. Tara szerette a szüleit, de nyiladozott benne a tudásvágy is, így 17 éves korában (részben egyik bátyja agresszivitása elől menekülve) jelentkezett a közeli egyetemre. Teljesen tudatlanul, határtalan szorgalommal kezdte el a tanulást, hogy egyre előbbre jusson. A társai közé nehezen illeszkedett be, s nagyon sok időbe telt, mire kezdte legyőzni az otthonról hozott szokásokat, beidegződéseket. Hosszú ideig nem fogadott el segítséget (orvosit sem), s jó pár év múlva - szakítva a szüleivel s a tőlük függő testvéreivel - tudta csak felépíteni a magában bízó, erősebb személyiséget. Segítsége is akadt a tanárai között, akik támogatták a tanulását, ösztöndíjait, így tanulhatott Cambridge-ben, a Harvardon, Párizsban, s végül megszerezte a doktori címet. A hét testvér közül hárman tudtak kitörni az otthoni fojtogató légkörből.
Döbbenetes emlékirat egy furcsa család életéről, a torz szülői szeretetről, s az állami odafigyelés, számonkérés teljes hiányáról.

2019. október 21., hétfő

L. J. Shen: Sparrow

A borító alapján azt hittem, hogy egy jó kis fantasyt veszek a kezembe, ám hamar kiderült, hogy szó sincs róla. Egy erotikus könyvről van szó, elég egyszerű történettel. 
Bostonban az ír maffia köreiben játszódik a cselekmény, ahol a korábbi főnök fia próbál bosszút állni elárult és meggyilkolt apjáért. Két bűnrészes kegyetlen halálát mindenki ismeri, s tartanak a lerendező hírében álló mogorva férfitól, aki váratlanul, apja végakaratának megfelelően feleségül veszi az egyik piti emberének félárván nevelkedett lányát. Semmilyen érzelem nem fűzi a vörös hajú, fehér bőrű, egyszerű lányhoz, akit szinte fogságban tart a luxus lakásában. Sparrow nem fél a nagyon vonzó férfitól, ellenkezik, vitatkozik vele, s ez a lázadó természet tetszik Troynak. Kerülgetik, kóstolgatják egymást, mígnem egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Mikor Sparrow-t elrabolja Troy egyik bizalmi embere, aki a felbujtó volt az apja elleni merényletben, Troy mindent megtesz, hogy kiszabadítsa a lányt. Végül minden titokra fény derül, a rossz elnyeri méltó büntetését, a szerelmespár pedig végleg egymásra talál.

2019. október 16., szerda

Fejős Éva: Csajok 2.

Egy laza történet mai középkorú barátnők problémáiról, életérzéséről rövid, könnyen emészthető fejezetekben.
A három barátnő (Hanna, Móni, Flóra) és a barátnősített meleg Márk, valamint az új, fiatal barátnő, Macska, s Márk 90 éves nagyanyja együtt töltenek tíz napot a görög Thassos szigetén, ahol Móni lánya, Lili dolgozik. Sorban megismerjük a családi viszonyukat, problémáikat, Márk szakítását, a munkájukat, a küzdelmeiket (pl. harc a gyermekáldásért - Hanna, harc az exfeleséggel - Flóra, harc a férj megtartásáért - Móni, vágy az új szerelemre - Macska), a modern nagymama új vállalkozásait, füvezését, életszemléletét.




2019. október 10., csütörtök

R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona; Róma, Róma; Halálos Hollywood; Rejtélyes Rió; Szédítő Balaton; Édes Flores; Veszélyes Vadvirág; Mesés Marrákes; Képtelen Kréta

Nagyon lájtos regény, előre kiszámítható véggel. 
R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona
Egy angol lány, Caroline megunja a titkárnői beosztást a női magazinnál, s mikor megüresedik az egyik rovatvezetői poszt, eredeti ötlettel áll a főnöknője elé. Kitalálja, hogy elutazik Barcelonába, s minden este más katalán macsóval fedezi fel a spanyol gasztronómiát, melyről egy cikksorozatban számol be. Ha jól ír, akkor esélyes lehet az újságírói állásra. A remélt esték azonban katasztrófába torkollnak, hiszen a társkereső oldalon felszedett férfiak mégsem olyan tökéletesek, ahogy azt Caroline gondolta. Az a szerencséje, hogy már érkezésekor belebotlik az ausztrál szörfösnek nézett jóképű szállodatulajdonosba, Tomba, aki a szárnyai alá veszi a lányt. A pár nap alatt Caroline beleszeret a sokféle arcát megmutató (tökéletes) férfiba, aki viszonozza az érzelmeit mindaddig, míg a párja vissza nem érkezik Madridból. A lány nagyot csalódik, ám a történet végén természetesen minden jóra fordul.


Egyszerű szórakoztató történet Caroline (Caro) római utazása is. Egy régi magyar barátnőjét, Júliát látogatja meg az olasz fővárosban, s egyben ki akarja kémlelni a Szerelemház titkát. Lakást bérel a tömbházban, melynek belső udvarán a legendás szerelmet hozó szobor áll. Júliával együtt megismerkednek a lakókkal, köztük a távolságot tartó macsóval, Nicola-val, valamint a harsány, mindig vidám Giorgio-val. Mindenki titkol valamit, ám a legrejtélyesebb a tulajdonos, Mr. Mancini, aki senkivel sem hajlandó találkozni. Júlia egyre közelebbi viszonyba kerül Giorgio-val, aki a volt felesége elől bujkál, Caro pedig álbarátnője lesz a műkincseket rejtegető Nicola-nak, miközben Mr. Mancini után nyomoznak. Caro kideríti, hogy a háztulajdonos mindenről tud, ami a lakásokban történik, tehát megfigyeli a lakókat. Félő, hogy tudja Nicola titkát is, ezért elhatározzák, hogy megszerzik a felvételeket. Krimibe illő kalandok útján viszik véghez a tervüket, miközben Caro élete is veszélybe kerül. Ám rájön Mancini titkára, aki korábban más néven élt és huzamosan zaklatott egy nőt, aki szintén a Szerelemházban lakik. Caro természetesen a korábbi fenyegetések ellenére sem tesz le a cikk megírásáról, s most már ők tartják sakkban a több bűncselekményt is elkövető háziurat.
Caro magánélete sem alakul jól a római út alatt: Tommal rájönnek, hogy ez a távkapcsolat nem működik, így végül szakítanak. Londonba visszatérve azonban jó hír is várja: az újság új tulajdonosa magasabb, sok utazással járó rovat (Leleplezzük a világot) élére helyezi. 


A Halálos Hollywood című rész is gyorsan olvasható, leköti az embert. Ebben a részben egy filmcsillag mindennapjaiba, problémáiba, személyiségtorzulásába nyerünk bepillantást. Caro-t mint testőrt küldi a francia laptulajdonos, Monsieur Duval Emily Montgomery mellé, mert a színésznő fenyegető leveleket kap. Persze Caroline-nak minél több adatot kell gyűjtenie a cikkéhez a híresek világáról, a kulisszatitkokról. Caro-nak eleinte szimpatikus Emily, annak ellenére, hogy alkoholista és egy nős filmszínész szeretője. Ám amikor a mindig kíváncsi Caro kideríti a múltját és a zsarolóját, akkor ő is céltáblává válik. Csak a véletlenen múlik az élete, s persze a sármos magánnyomozó segítsége is sokat ér az ügy felgöngyölítésében. Caro cikke sikert hoz, s jutalmul Párizsban tölthet egy kis időt. 


A Rejtélyes Rió című kötetben Caro az egy hetes párizsi felkészítés után egyből Rióba repül, egy újabb leleplezésre. Egy gyászfeldolgozó magánklinikán ugyanis gyanús dolgok történnek: van, aki agymosottan tér haza, teljesen felrúgva az addigi életét, van, aki pedig eltűnik az ismerősei szeme elől. Caro mint meztelen jógaoktató kerül a hét lakattal őrzött klinikára, s egyből nyomok után kezd kutatni.  Bár hamar lebukik, azért egy darabig hagyják garázdálkodni. Szerencsére egy beépült rendőrnő is segít neki, s vészhelyzetben a korábban megismert riói srác és Monsieur Duval sietnek a segítségére. Számtalan bűntényre derül fény itt is, Caro megsérül, s Monsieur Duval otthonában lábadozik. Romantikus érzelmek kezdenek kialakulni közöttük, de Caro véget vet neki, mikor kiderül, hogy a főnöke nős ember. Úgyis várja egy családi örökség a Balatonnál, így odautazik. 


A Szédítő Balaton című kötetben folytatódik Caro története. A 20 éve nem látott nagybátyja rá hagyta egy Balaton parti bájos panzió felét, így odautazik a temetésre. Csak a szomszéd fiatalember, a gyermekkori játszótárs, Ádám van jelen, ő a helyi kocsma/étterem tulajdonosa. Ő a panzió másik tulajdonosa az építéshez adott kölcsön fejében. A nagybácsi a panzióban keletkezett tűzben halt meg, de egyikük nem gondolja, hogy baleset történt. A Tihanyban épült új szálloda német tulajdonosa szisztematikusan felvásárolja a környék szálláshelyeit (akár kényszerítéssel is), így Caro szakácsként próbál beépülni hozzá és minél több információt szerezni. Az ügybe belekeveredik Ádám barátnője és egy verőlegény is. Felbukkan Duval is, aki újra csak szenzációs cikket lát az esetben. Caro szíve immár nem annyira érte, mint Ádámért dobog, s a kezdeti ellenkezés után már ő is megtartaná a panziót.




Az Édes Flores című rész Indonéziába, Flores szigetére vezeti el az olvasót és Caro-t, aki a barátja, Szabados Ádám megkeresésére érkezik. Ádám különleges kávét szeretne vásárolni a kávézójába, ám a helyi maffiafőnök kormányzó, Bastian látókörébe kerül, miután a barátnője segítséget kér a férfitól. A lány szeretne elmenekülni a szigetről, ám túl sokat tud a kormányzó ügyleteiről. Egy pendrive-ot ad Ádámnak, mint a szabadsága zálogát. Ádámot azonban elfogják és csak egy rövid hívásban tudja Caro-t értesíteni. Caro segítséget kér Duvaltól, aki megszervezi az eljutását a szigetre, ahol Duval egy régi lekötelezettje fogadja, s bemutatja a kormányzónak. Caro nyomozni kezd, s a helyi halászó cigányokat felkeresve gyűjt információt. A kormányzó a szeme láttára öli meg a barátnőjét, aki információkkal próbálja segíteni. Caro menekülni kényszerül, s a cigányokkal élő nagydarab ausztrál férfi, Rose szegődik a sofőrjének és testőrének. Egyre közelebb kerülnek Bastian vidéki kávéültetvényéhez, ahol embervadászatra készülnek. Az egyik vad Ádám lesz, s ki kell szabadítaniuk a rengeteg fegyveres közül. Minden az időzítésen és Duval segítségén múlik. A sikeres mentőakció után Rose és a szuper tolvaj kislánya elutaznak Caro-ékkal a Balaton mellé, ahol ők tovább vezetik a kis panziót.


A Veszélyes Vadvirág című kötetben Caro a Balaton partján is megtalálja a kihívást. Addig észre sem veszi, hogy mennyire hiányzik neki a nyomozás, az adrenalin, míg a panziójában meg nem ölik az egyik nagyhangú, kellemetlenkedő vendéget. Természetesen a nyomok után ered, sokszor megelőzve a rendőrséget, melynek egyik képviselője nem más, mint Ádám korábbi bájos barátnője. A féltékenység is felüti fejét, s a veszekedés is gyakori lesz a korábbi békés fészekben. Az életét bonyolítja, hogy Rose és a kislánya unatkoznak a kis településen, még úgy is, hogy számos csinos nő lóg a nagydarab férfin. Mikor az egyik lány meghal, Rose rövid időre rács mögé kerül. Egy bántalmazott kisfiú gondját is magára veszi Caro, akit az anyukájával együtt bujtat a panzióban a brutális, gazdag, kamionos vállalkozó apa elől. Kideríti, hogy a meggyilkolt albán származású férfi lánykereskedő, a szőke lány  felhajtó volt, a kamionos pedig a szállító, aki ki akart szállni. Miután sikeresen megoldja Caro az ügyet, Ádámmal megállapodnak, hogy a lánynak időnként szüksége van nyomozásra Duval megbízásából, így elfogadja a marokkói munkát. Rose és Liliom elutaznak új kalandokat keresni, így talán mindenki boldog lesz. 


A Mesés Marrákes című részben újabb izgalmas és veszélyes nyomozásba keveredik Caro. Dúsgazdag nőként egy ékszereket lopó egyént kell lefülelnie egy luxusszállodában Marokkóban. Kísérőt ("testőrt") is kap Duvaltól egy fiatal kolléga, DG személyében. Ám Caro itt is a szimata után megy, bár a szép kinézetű Olivier kissé tévútra vezeti. Olivier idealista, a szegény gyerekeknek épít bentlakásos iskolát egy eldugott berber faluban, s ehhez van szüksége a gazdagok ékszereire. Ő elszédíti a tehetős nőket, míg a társa kirabolja a szobájukat. Egy magasrangú férfi az orgazda, aki veszélyes és érinthetetlen. Carot és a társát szorult helyzetükből, a rabságból ismét Duval menti meg. Caro hite kissé meginog az Ádámmal való kapcsolatában, s Duval ismét egy picit közelebb ekrül hozzá.
Számos akció, fordulat, humor teszi élvezetessé ezt a kötetet.


Ebben a kötetben Caro és Ádám Krétán szeretné rendbe hozni a kapcsolatukat. Ádám pihenne a tengerparton, Caro megnézné a nevezetességeket. Caro unatkozik, így, felkelti a figyelmét a kis szállodába érkező angol csoport. Furcsa és érdekes emberekből áll, s Caro figyelni kezdi őket, majd az Ádámmal történt veszekedés, s a férfi hazautazása után barátkozni kezd velük. Egy amatőr festőcsoport tagjai, akiket egy lecsúszott művész vezet, s akinek a gyönyörű barátnője a modell. Ám a lány egy éjjel lezuhan a közeli szikláról, majd a festőművész is hamarosan követi. A helyi rendőrség balesetnek és öngyilkosságnak könyveli el, ám Caro nyomoz, bizonyítékokat gyűjt, s kombinál. Kapcsolatba kerül a helyi sármos rendőrfőnökkel, s végül Duval is megérkezik egy új, tehetséges, fiatal kolléganővel. Természetesen Caroline-nak lesz igaza, aki csapdát állítva leplezi le a gyilkosokat. Az Ádámmal történő szakítás után ismét Londonba költözik.



2019. október 7., hétfő

Harrison Fawcett: A korona hatalma

Nagyon szeretem a Brett Shaw regényeket, főleg az újabbakat. Ez a mű korábban jelent meg, s a sok történelmi utalás miatt kihívás volt olvasni.
Természetesen ez a regény is a 27. században játszódik, s a földlakók egy része elfoglalt egy másik bolygót, s új birodalmat alapítottak. Ősmagyarként élnek ott, egy részük keresztényként, egy részük sámánokkal, boszorkánnyal (Tündér Ilona), őshitűként. Jó magyar szokás szerint széthúznak, de az közös bennük, hogy a korábban elrabolt, s elrejtett szent koronát kutatják. A keresésbe beszáll a Barkóczy klán oldalán az Űrtemplomos Lovagrend, az OPOS nagymestere és mágusai, akik a Szent Jobb-ból létrehozták Szent István klónját, aki a koronakutató Rogeriusból válik a mű végére királlyá. A Turáni Csillagszövetség fősámánja kéri IV. von Anstetten császár segítségét a korona felkutatására, aki Brett Shaw-t és társait bízza meg a feladattal. Nyomozás indul, szövetségek bomlanak fel és köttetnek, miközben számos korona-elméletet olvashatunk. 
Nagyon jó humorral megírt történet, mely a magyarságot is kifigurázza közben. Érdekes az ősmagyar szokásokat együtt olvasni az űrtechnológiával.

Marie-Aude Murail: A lélekdoki 1-2-3.

Orleansban egy bevándorolt fekete bőrű pszichológus praktizál. Fiatal, magas, jóképű, fehér feleségének halála után egyedül neveli 8 éves kisfiát, Lazare-t.  Számos, főleg gyermek páciensét megismerjük a történetben, akik súlyos gondokkal kerülnek hozzá: pl. iskolakerülés, bepisilés, homoszexuálissá váló szülő, önvagdosás, nemi identitászavar..., s megismerjük Sauveur Saint-Yves doktor szarkasztikus humorát, emberségét, ahogy kezeli a betegeit, kiáll értük, s ha kell, gondoskodik róluk.  Kisfia hallgatózik, mint egy szappanoperát követi a páciensek sorsát, miközben először találkozik a rasszizmussal a dadusa s egy osztálytársa révén, s egyre inkább érdekli a származása, az édesanyja, a gyökerei. Egy Lazare elleni támadás után, melyet a nagybátyja követ el, Sauveur elviszi a kisfiát a szülőhelyére, ahol minden titokról fellebbenti a fátylat, majd visszatérnek Franciaországba, ahol a doktort a betegei, s talán egy újabb szőke asszony várja.
Jó humorú, könnyed történet mély mondanivalóval. Jó volt olvasni.

A második kötetben számos páciens története folytatódik, de újabbak is érkeznek (pl. egy iraki kislány, aki poszttraumás szindrómával küszködik....). A doktor magánéletében nehezen alakul az új kapcsolat. Louise volt férje mindent megtesz azért, hogy szétszakítsa a kapcsolatukat, s ehhez tinédzser lányukat is felhasználja. Sauveur szinte második fiának fogadja az iskolakerülő tinédzsert, Gabint, akinek az édesanyja újra kórházban van. Menedéket nyújt egy idős hajléktalan férfinak is, akinek az unokáját kezeli. Sajnos az orvosi titoktartás sok esetben megköti a kezét. Lazare és a barátja, Paul (aki Louise fia) sokat vannak együtt, s Gabinnal együtt jó csapatot alkotnak a hörcsögeikkel együtt. 
A finom, szarkasztikus humor ebben a kötetben is megjelenik, jó volt olvasni.

A 3. részben is újra találkozunk a régi páciensekkel, s újabbak is érkeznek. A tinédzser Ella lélekben fiúnak érzi magát, s nagyon kemény iskolai zaklatás áldozata lesz. Samuel 16 év után megismeri a híres zongoraművész apját, aki annak idején gyermekbántalmazás áldozata volt, s ő is Sauveur rendelőjében köt ki. Találkozunk mobilfüggő kisgyermekes szülőkkel, akik nem tudják, miért agresszív a pici lányuk, de megfelelés kényszeres tinivel is, aki csak altatóval képes aludni, s felbukkan egy üldözési mániás férfi is. Sauveur  a házában nem tud állandó helyet szorítani Louise-nak és a gyermekeinek, mert Gabin és az öreg gengszter (Jovo) már szinte családtag, s nem tudja elengedni őket. Ez némi feszültséget kelt a szerelmesek között, de végül elsimulnak a hullámok, s Louise elfogadja, hogy Sauveur-nak nagyon fontos a munkája, s segíteni akar mindenkinek. 
Jó volt újra olvasni a lélekdoki történetét. 


2019. október 2., szerda

Margaret Stohl: Royce tarol

Sajnos nem tetszett ez a regény, majdnem félbe hagytam. De mégsem, bár nem érte meg a ráfordított időt. Nem sok mindenről szólt számomra: egy szegénységben élő együlálló anya kitalálja, hogyan legyen gazdag: valóságshow-t csinál az életükből. Éveken át követik a rajongók a két lány, Porsche és Bentley, az egyszem fiú, Bach, valamint az anyjuk, Mercedes Royce korántsem valóságos életét. Külön stáb foglalkozik velük, írják számukra a forgatókönyvet, alakítják a karakterüket, s mindig valami újat, érdekeset kell hozniuk, hogy képernyőn maradjanak. A 16 éves Bentley szeretne kiszállni, főiskolára menni, igazi, érző, gondoskodó anyát maguk mellé. Félti a játékfüggővé váló öccsét, s szeretne igazi barátot, pár lopott órát, amikor önmaga lehet. Kitalálja, hogyan mentse meg a műsort, s mégis szabad lehessen. Végül pedig megtalálja a családját és a boldogságot.

2019. szeptember 8., vasárnap

Marie Lu: Az ifjú kiválasztottak

Ebben a középkorias környezetben játszódó fantasztikus történetben egy járvány nyomában az életben maradt gyerekek közül többen megváltoztak, malfettók lettek, s páran különleges képességekre tettek szert. Kenettrában a fennálló hatalom (Giulietta és a férje) az inkvizítorok segítségével üldözi, majd kivégzi őket. Ez a sors vár a kegyetlen apa mellett felnövő Adelinára is, mivel a szökése közben rátámadó apja ellen használta az addig szunnyadó képességét, az illúziókeltést. Az apja meghalt, őt máglyára vetik. A haláltól egy különlegesekből álló csoport, a Tőr társasága menti meg, akik végül befogadják maguk közé. Képezik, megtanítják használni az adottságát, bár nem nagyon bíznak benne. Van is okuk rá, hiszen a főinkvizítor, Teren sakkban tartja a húgával, akit bezárva tart. Információt vár a különlegesekről Adelinától a húga életéért cserében. Adelina nem árulja el őket, végső akciójuk mégis kudarcba fullad, s a csoport vezetője, Enzo, a trón valódi várományosa életét veszti, így kudarcot vall a trón megszerzésére szőtt terv is. Raffaele vezetésével a többiek (Lucent, Gemma, Michel) kiközösítik, elküldik a csoportból Adelinát, mert a sötétség (pusztítás, bosszúállás) erősebb benne, mint a szeretet és a segítőkészség. A húgával, Violettával (aki el tudja venni más különlegesek erejét, de eddig titkolta) el fogja hagyni Estenziát.
Egy másik birodalomban, Égföldén Beldainban, ahol a különlegesek uralkodnak, Maeve koronahercegnő hírt kap Lucenttől a kenettrai eseményekről és Adelináról, a Fehér Farkasról. A támadást Kenettra ellen nem lehet már halogatni, így Tristannal a halálból visszahozott, de veszélyessé vált bátyjával elindulnak.
Sajnos több kötete (Válogatott ifjak sorozat) egyelőre nem jelent meg, pedig jó lenne tovább olvasni a történetet.

Szélesi Sándor: Az ellopott troll

A Varázslények Ügyosztály I. kötete. Tóth Bercel hadnagy az egyetlen ember a különleges lényeket felvonultató rendőrörsön. A kollégái között van csordásfarkas, kőmorzsoló, fanyűvő, garabonciás, s most megfigyelőként Párizsból egy csinos boszi érkezett (Kriszta). Bercelnek a Margit-híd alól eltűnt trollt, Lonit kellene megtalálnia, ám a nyomozása veszélyes vizekre vezeti, magas vezetői körökbe. Számos módon megpróbálják leállítani (az életére törnek, ráküldik a titkosszolgálatot, elrabolják a lányát, felfüggesztik a munkából...), ám ő Krisztával tovább nyomoz, nem adja fel.
Számos népmesei motívum teszi színessé ezt az urban folk-fantasyt (a szerző besorolása), mely érdekes krimi is egyben.

2019. augusztus 20., kedd

Kerstin Gier: Fellegszálló

Jó kis tini történet csöppnyi romantikával és krimivel. 
A tanulmányait megszakító Fanny a svájci Fellegszállóban dolgozik, s szereti az ódon épületet számos titkos járatával, a kedves munkatársait (kivéve a karácsonyi időszakra felvett utálatos főiskolásokat), s kedveli az ünnepekre érkező vendégeket, s a gyermekeiket, akikre ő is segít vigyázni. Különösen szimpatikus lesz számára Ben, aki a mogorva tulaj fia, s aki már évek óta kisegít a szállodában, mint recepciós, valamint a jóképű Tristan, aki a falon mászik, s sokat tud a gyémántokról. Számos gazdag és különleges vendég (orosz oligarcha (Jegorov), amerikai milliomos, krimiíró, híres színész, ékszerszakértő...) érkezik a családjával a világ minden tájáról ebben az időszakban, s készülnek a szilveszteri bálra. Jegorovnak egykor az életét mentette meg a szálloda gyerekként, ezért hozta most ide nyafka feleségét és négyéves kislányát, Dását, akire Fanny vigyáz a bál alatt. A lány álmában sem gondolja a kedves idős házaspárról, hogy ők a hírhedt szállodai gyermekrablók, akiknek most Dására fáj a foguk. Fanny Tristan segítségével, találékonysággal, s az életét kockáztatva próbálja megvédeni az elkábított kislányt, s leleplezni a gyerektolvaj bandát.
Minden jó, ha vége jó: a hálás Jegorov anyagi segítséget nyújtva menti meg az eladástól a csődbe ment szállodát, melyet Ben fog vezetni, aki Fannyban megtalálta a társát is.

2019. augusztus 14., szerda

Johan Theorin: Lidércvár ostroma; A wittrák nyomában

A Jarmaland krónikái 1. kötete. Érdekes fantasy jó történettel és szereplőkkel.

A messzi északon, Skandináviában játszódik a történet 1363 körül. Emberek, wittrák, tündérek, sárkánykígyók, s még ki tudja milyen lények élnek ezen a tájon, s közülük az egyik emberhúst eszik. A wittrákat gyanúsítják az emberek, ezért összefognak ellenük, s megostromolják, majd elfoglalják a várukat. Három fivér is a csapattal tart, igaz, hogy az idősebbek feladata az étkezésre szolgáló disznók őrzése (Niklis és Samuel), míg a legkisebb, Jöran egy vándor orvos segítője. Niklis kardra vágyik, harcolni akar, Samuelt a csapatot vezető ispán lánya, Lovisa bűvöli el, Jöran pedig kiváló sziklamászó, aki kimenti Lovisa öccsét egy kútból. A bátyjuk korábban wittratámadás áldozata lett, ám a halála előtt még haza tudott vinni az öccseinek két wittrapálcát, mely megnöveli Niklis és Samuel erejét. 

A wittrák közül kiemelkedik Ristin, a harcos wittralidérc, aki nem érti, miért nevezték emberevőnek, mikor a wittrák csak növényeket esznek, szemben a tündérekkel. Miközben egy alélt herceget ment ki a megtámadott várból, menekülés közben súlyosan megsebesíti Samuelt, aki Lovisa leejtett kendőjéért ereszkedett le a vár hátsó részére a testvéreivel. Ezután Lovisa célja, hogy az általa irányított óriási sárkánykígyóval megkeresse Ristint, s bosszút álljon rajta. 


A 2. kötetben a wittrák várát elfoglalták az emberek, s Lovisa vezetésével hajtóvadásztot indítanak az alagutakban bujkáló maradék wittra után. Lovisa az óriás kígyót, Behemótot veti be a keresésbe, s még mindig hiszi, hogy a wittrák embereket esznek. Ezt azonban az apja tanácsadója hiteti el mindenkivel az ezüst és a wittrák kincse utáni vágy miatt. Valójában a tündérek támadták meg korábban az embereket, s ebben segítségükre volt a felderítőjük, Gabriel is. Csapatot indítanak Ristin és a wittra herceg után is  a meredek falú, veszélyes élőlényekkel teli Jarmalandba a két életben maradt Egg fivér közreműködésével. Veszélybe kerülnek, elszakadnak egymástól. Jöran megment egy wittra gyereket a vezetőjük keze közül, amiért később elkapják. Az életét egy ott bujkáló zsoldosnak köszönheti, aki korábban túlélte a tündérek támadását, de az intéző el akarta hallgattatni. Jöran és a katona segítenek a megsérült Ristinnek, nekik köszönheti az életét. A herceg Ristint elhagyva az alagutakban folytatja az útját bódító  piócákra vadászva. Ott találkozik a bujkáló wittra gyerekekkel és a halott wittrák szellemeivel, az élőhalottakkal, míg el nem fogják Lovisa emberei. Közben kötélen leengednek a szakadékba egy hajót, rajta Lovisa apjával és az intézővel. Egy, a tojásból frissen kikelő sárkánygyíkot irányítva Ristin rátámad a hajóra, s kiszabadítja az ismét szorult helyzetbe került Jörant, aki szemtanúja lesz annak, ahogy az intéző a halálba segíti Lovisa apját. A wittra gyerekek az élőhalottaktól kérnek menedéket, akik a hegyben alvó középföldi sárkánykígyó barlangjába vezetik őket. 

2019. augusztus 8., csütörtök

Jenny B. Jones: Tiéd leszek!

A 16 éves Harper elhatározza, hogy végre ő is szerez egy fiút magának, mint a többi normális lány. Őt 10 éves korában fogadta örökbe az O'Malley család, s csak hosszú ujjú ruhát visel, összerezzen az érintéstől, rémálmai vannak, s még a pszichológusnak sem tud mesélni a szülőanyjánál átélt gonoszságokról. Sérült kutyákat ment, miközben egy állatmenhelyen önkénteskedik. Kinéz egy új fiút az iskolai zenekarban, s megpróbálja meghódítani. Mivel nem ért hozzá, ezért korrepetálásért cserébe segítséget kér a nagyon jóképű focistától, Ridley-től. Bár tetszik neki a rosszfiú hírében álló Ridley is, úgy gondolja, hogy ő nem a fiú súlycsoportja. Ridley táncolni, beszélgetni és csókolózni tanítja Harpert, miközben a lány egyre jobban megismeri, s belelát a korántsem gondtalan életébe: a drogos anyja helyett ő neveli a két kishúgát, dolgozik éjszakánként, s priusza lesz, mert megüti az anyját verő pasiját, s az anyja sem áll ki mellette. Szeretne bekerülni a helyi egyetemre a futballon keresztül, s esélyes is mindaddig, míg Harper apja, a híres edző házasságtörési botrányba nem keveredik egy kolléganőjével. Az O'Malley család egysége, biztonsága meginog, Harper újra aggódik, hogy elveszíti a biztonságot és a szeretetet. Hosszú folyamat, mire rendeződnek a dolgok, s végre Harper is elfogadja, hogy a jó megoldásnak, biztonságosnak tűnő Andrew helyett a szívét megdobogtató Ridley mellett a helye, valamint újra tud bízni a családját választó apjában.

Kieran Larwood: Rémségek

Gyerekkönyvnek írják, de nem annyira gyerekeknek való. Egy egyszerű kis történet, melyben a 10 év körüli farkaslány, Sába a főszereplő. Nem emlékszik a szüleire, csak egy kis fadoboz minden emléke. Szánalmas körülmények között él, s mint rémséget mutogatják. Mikor új gazdához kerül, legalább társakat talál, kik pótolják a családját. Majomfiú, Patkánymama és patkánykái, a nindzsa Holdnővér, s a hatalmas, ám írói vénával megáldott Gigantusz segítenek neki nyomozni a folyó sarában eltűnt koldusgyerekek után. Az életüket kockáztatva mentik meg a kis Tillt és társait a gonosz bűnbanda markából. 

2019. július 21., vasárnap

C. L. Stone: Találkozások


Egy sorozat első kötete. A 15 éves Sang szülei (főleg az anyukája) nagyon furcsán viselkednek, mindenkiben veszélyt látnak. Szigorúan tiltják két lányukat minden embertől, minden kapcsolattól. Mikor új városba, egy kertvárosi házba költöznek, Sang titokban egy éjszakát egy üresen álló házban akar tölteni, bizonyítva, hogy a fele sem igaz azoknak a szörnyűségeknek, amiket az anyja szajkóz folyamatosan. Kis kalandja azonban egy váratlan balesettel, s egy még váratlanabb barátsággal kezdődik, mikor a környéken lakó fiú, Kota kutyája ledönti a lábáról. Az éjszakát a gondoskodó fiú szobájában tölti, s nagyon örül, hogy nincs egyedül. Másnap és a későbbiekben megismerkedik Kota barátaival is, akik egytől egyig nagyon kedvesek és közvetlenek vele. Victortól kap egy telefont, amelyen elérik egymást (az anyja ecetes citromlét itatott vele, mikor Silas a vonalas telefonon felhívta); Gabriel elkészíti a frizuráját és stílustanácsokat ad neki; Silas védelmet nyújt hatalmas termetével; Nathan engedi úszni a medencéjükben; Luke megosztja vele a tervét egy vendéglőről, North pedig viszi a motorján. Számos élmény, amit még nem tapasztalt, vagy amihez már régen nem jutott hozzá, s mindez titokban, kiosonva a házból, hogy senki ne vegye észre. Sang más mint a többi lány, de a fiúk is titokzatosak, s csak a kötet végén derül ki, hogy ők egy magániskola, az Akadémia tanulói, akiket két tanárral egy évre kölcsönadtak az állami iskolának, így osztálytársai lesznek Sangnak, akit bevennének maguk közé. Sok a titok az Akadémia körül, de talán a folytatásban több minden kiderül. Jó volt olvasni.

2019. július 2., kedd

Kelly Oram: Sz mint szűz

Egy 18 éves lány, Valerie az édesanyja példáján okulva fogadalmat tesz, hogy megőrzi a szüzességét a házasságig. Az anyukája ugyanis egy részeg éjszaka után 16 évesen esett teherbe, az apát sem ismeri, s a kislányát kénytelen volt örökbe adni. Csak egy V betűs nyaklánc és egy levél maradt tőle. Amikor Valerie-t dobja a barátja emiatt a döntés miatt, a lány felindultságában az iskolában egy asztalra állva világgá kiáltja a fogadalmát. Természetesen felkerül a Youtube-ra, s egy lavina indul el.  Kap hideget-meleget, s mikor egy híres, feltörekvő rockbanda frontembere, Kyle is érdeklődik iránta, megkapja a médiafigyelmet is. Természetesen ellenáll a nőfaló fiúnak, pedig izzik köztük a levegő, s a legjobb barátnője is szerelembe esik az együttes másik tagjával. Sűz Val kampányt indít (V mint vigyázz!), honlapot működtet, egyedi ékszereket tervez, filmet forgatnak róla, az arcát adja a Nem Mindenki Csinálja Alapítványnak, s előadásokat tart középiskolásoknak. Jó barátokat és segítőket szerez, s a végén a közben megváltozott herceget (Kyle-t) is megkapja.
Igazi tiniregény, sokat boncolgatják a szüzesség mellett és ellene szóló érveket.

Sándor Anikó: Hamis profil

Jó stílusban megírt könyv egy nem normálisan viselkedő egykori modellről, exfeleségről. Adélt gyermekkorában szexuálisan zaklatta az apja, az anyja semmilyen pozitív érzelmet nem mutatott iránta, s elmebeteg is volt a családjában. Nem csoda, hogy Adél szeretett férje, védelmezője halála után teljesen magába fordul, két évig szinte a házat is alig hagyja el. Nincsenek emberi kapcsolatai, néha a szomszéd pszichiáternő próbál közeledni felé. A jég akkor látszik megtörni, mikor készít egy kitalált férfi profilt a Facebookon, az interneten talált sármos férfifotó felhasználásával. A férfi nevében írogat magának és a tolakodó Laurának, újra törődni kezd a házzal, elolvas egy könyvet, hogy meg tudja tárgyalni a kitalált Imrével. Egyre hevesebb érzelmeket kezd táplálni Imre iránt, aki látszólag viszonozza is. Adél elmegy programokra a találkozás reményében, s mikor a egy eseményen ráismer a fotó alapján a szeretett férfira, alakot is ölt a fantomképe. Csakhogy a hús-vér ember egy ismert sorozatszínész, aki nem érti Adél heves közeledését, s elmenekül tőle. Adél követei, figyeli a lakását, felbéreli a színész házvezetőnőjét, akitől infókat, lakáskulcsot szerez. Bepoloskázza a férfi lakását, s mikor rádöbben a hűtlenségére, mérget kever a tejporába. Abban a tudatban, hogy meghalt a színész, kilöki az erkélyen a tanút (takarítónőt), aki hozzá vezethetné a nyomokat, majd elüti a nyomulós Laurát, akit a vetélytársának gondol. Úgy hiszi, három hullát hagy maga után, mikor a sors kegyelméből belé rohan egy busz, így ő is életét veszti. A színész megmenekül, miután leszakadt reggel a konyhaszekrénye, s nem ivott kávét. 
Adél a férje hálába őrült bele, miközben a gazdag maffiózó megcsalta a szomszéd pszichiáterrel, s mivel forró volt a talaj a lába alatt, megrendezte a saját halálát, magára hagyva a labilis feleségét.

2019. június 10., hétfő

Lakatos Levente: Simlis

Haraszti Éva, a népszerű divattervező mélyponton van. Elszállt a kreativitása, lekoppintja egy híresség ruháját, ami kiderül, s anyagi csőd fenyegeti, ami a munkatársai elbocsátását vetíti előre. Ekkor találkozik a barátnője, a feltörekvő politikai párt vezéralakja, Liza estélyén a sármos, pimasz Balogh Györggyel, vagyis Majori Ádámmal, aki megbízást teljesítve egy megbuherált tollat csúsztat egy gazdag fiatal lány táskájába, miközben szórakozásból meglop egy-két vendéget. Éva amúgy is szabados erkölcsű, így nem furcsa, hogy az egyik hotelszobában gyorsan egymásba is gabalyodnak. Ádám köszönés nélkül távozik, ám az irattartója a szobában marad. Éva személyesen keresi fel a forgalmiban található címen, ám ott az érettebb Nellit, Ádám korábbi élettársát, s egyben munkatársát találja, aki mindenáron szeretné visszaszerezni a férfit. Éva végül újra találkozik Ádámmal, s a számtalan szexuális aktus mellett egyre többet tud meg a férfi életéről, tevékenységéről, aki a lány hatására szeretne új életet kezdeni, s kiválni a bűnbandából. Ez azonban nem egyszerű. A meghalt társa, Marci lakásában talált terhelő dokumentumok segítségével tudja az elrabolt lányt kiszabadítani, a Liza esküvőjére tervezett akciót meghiúsítani, s a megbízást adó, a másik párt emberét lebuktatni. Mindehhez azonban el kell hagynia Évát, akivel remek párost alkotnak. 
Szerintem még lesz folytatása a történetnek, a kapcsolatuk így nem érhet véget.


2019. május 31., péntek

Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már

Brett Shaw, a felesége Akiho, Paul Wittgen és a barátnője, Dana Djokics a császár parancsára titkos és sürgős küldetésre indulnak. Elloptak ugyanis a császári mauzóleumból egy megaira kristályt, melynek a feladata volt lezárni az Anstettenek korábbi világát és a mostani univerzumot. Most rés keletkezett, s mindenféle veszélyes lény szivárog át, s ha nem sietnek, leigázzák a mostani világot. Kiderül, hogy egy hajókat építő cég félkész űrhajójában rejtette el a tolvaj, hőseinknek már csak az 5 fotonklippert kell megtalálnia, s az egyikből visszavinni a kristályt. Bolygóról bolygóra utaznak, számos problémát kell megoldaniuk, miközben egy titokzatos nő megbízásából egy nagyon ügyes ellenlábasuk is akad. Dana apja, a híres Djokics az illető, aki miután megtudja, hogy veszélyben a világa, a négyes mellé áll. 
Jó humorú, akciódús regény, érdekes kalandokat élünk át érdekes világokban a vagány szereplőkkel.

Grégoire Delacourt: Vágyaim listája

Kissé nyomasztó történet egy középszerű középkorú nő közepesnél is rosszabb házasságáról, s annak kudarcáról. 
Jocelyne elégedetlen a testével, a kisvárosi életével, ifjúkori sikertelenségével, nagy törésként cipeli magával az édesanyja korai és váratlan halálát, az édesapja sztrók utáni hatperces memóriáját, fia eltévelyedett életét. A házassága vacak a kisbabája haláláért őt okoló, önző emberrel, ő mégis ragaszkodik hozzá, s a megszokott életéhez. Pedig Jocenyne jó ember, felvirágoztatja a rövidáru boltját, munkát ad elesetteknek, a blogjával örömet okoz számtalan embernek, jó barátja a szomszédos ikerpárnak, s megérti hallgatag művész lányát.
Óriási összeget nyer a lottón, melyet eltitkol mindenki elől. Eltervezi, mit venne, listákat ír, ám a megvalósítás elmarad, mert fél az esetleges negatív változástól. A baj mégis megtörténik, mert a férje szó nélkül elhagyja, miután megtalálja az elrejtett csekket. A férj megveszi álmai tárgyait, mégsem lesz boldog tőle. Visszakönyörögné magát, de már késő. Belehal a magányba és a boldogtalanságba. A tettével tönkretette a feleségét is, mert már ő sem tud többé mosolyogni és boldog lenni az új társával sem.

2019. május 10., péntek

Szurovecz Kitti: Hópelyhek a válladon

A regényben a fiatal, 28 éves Arlene elhagyja a férjét és unalmas házasságát, szerelemre, izgalomra vágyik. Elköltözik Clevelandből Franklinbe, a nagyanyja házába, gyermekkora színhelyére, ahol beleszeret a sármos jégszobrászba, Hayden Clarkba. A kapcsolattal egy érzelmi hullámvasút és eszményi szex jár, s Arlene egyre jobban elveszíti önmagát, a barátnőjét, s elhanyagolja az ötéves kislányát. Egyetlen támasza továbbra is a válófélben lévő férje, aki törődik vele, aggódik érte és a lányukért. Hayden furcsa, kiszámíthatatlan viselkedése egy betegség, a borderline szindróma következménye, s nagyon nehéz tartós párkapcsolatban élni egy ilyen emberrel. Arlene kitartóan próbálkozik, hisz szerelmes a férfiba, ám a fizikai bántalmazás után, ami a boldogtalan gyermekkorára emlékezteti, kilép a kapcsolatból. Visszatér a férjéhez a biztonságba, pszichológus segítségét kéri, s a korábban lagymatagnak ítélt kapcsolatát is átértékeli. Haydent nem tudja teljesen elfelejteni, hiszen a férfi kedves oldalát szereti, de folyamatosan próbál érzelmileg is elszakadni tőle. A férfi azonban nem adja fel, s hónapok múlva megjelenik, mint Arlene-ék szomszédasszonyának a szerelme. 

2019. május 4., szombat

Fejős Éva: Mi sem voltunk angyalok

A Hotel Bali egyik szereplőjének, Dórának a házassági és munkahelyi válságáról szól ez a regény.
Dóra, a szállodavezető és Péter, a híres sebész szerelme az egymásra találás után kezd elhalványulni a mindennapi rutinban. Kevésbé figyelnek egymásra, kevés időt töltenek együtt, s ez eltávolodáshoz, majd Péter esetében egy másik nőhöz vezet. A kislányuk, Zsófi mellé csak nem akar megérkezni a második gyermek, s a Dóra által felfutóban lévő szállodát is eladják. Péter újra ugrik, s balesetet szenved. 
Közben megismerjük a magyar-arab származású Halinát, aki szobalány, majd recepciós Dóra szállodájában, s rajta keresztül egy kicsit bepillantunk a dubaji ingatlanfejlesztő apa világába, s kiderül, hogyan lesz egy fiatal lány egy magyarországi szálloda tulajdonosa.
Újra találkozunk Dóra ifjúkori barátnőivel, akik valamennyien külföldön találták meg a boldogságukat és a karrierjüket, s akik az időnkénti ellentétek és korábbi bűnök ellenére is újra összefognak, segítenek Dórának, s egy közös vállalkozást is létrehoznak. 
Végül Dóra és Péter újra egymásra találnak, a várva várt gyermek is érkezik, s újra sínre kerül az életük.
Képtalálat a következőre: „mi sem voltunk angyalok”

2019. április 28., vasárnap

Szurovecz Kitti: A sokszívű

Szurovecz Kitti - A sokszívű [eKönyv: epub, mobi]
Egy érdekes társadalmi jelenségről szól a regény, a sokszívűek, sokszerelműek elfogadó rétegéről. Ezekben a családokban, kapcsolatokban az elsődleges partner vagy házastárs mellett más szerelmeknek is helye van, ismerik egymást a résztvevők, nincs titkolózás, megcsalás, a család részévé válik az illető. Az ilyen családokban élő gyerekek sínylik meg legjobban a dolgot, hiszen a társadalom nem elfogadó az ilyen nyitott kapcsolatok iránt, így a gyermek titkolózik még a barátai előtt, s nehezen viseli a közben megszeretett személy esetleges elvesztését is, amikor az kilép a kapcsolatból. 
A regény főszereplője Kertész Annabella, angol-olasz tolmács és tanár, aki éveken át él szerelemben és párkapcsolatban két férfival: Andrissal Budapesten, Darioval Olaszországban. Mikor véletlenül terhes lesz, s nem tudja, ki a gyermek apja, úgy dönt, hogy szembesíti a két férfit a helyzettel. Hiszen közben tájékozódott az interneten, s rájött, hogy nem ő az egyetlen, aki kettőt szeret. Segítséget, tanácsot is kap a leszbikus, gyermeket váró Laurától, s a nyitott házasságban élő Kingától. Sajnos a várakozása ellenére is kidobja mindkét szerelme, elveszíti a gyermekét, ám része lesz egy különleges közösségnek, ahol befogadják, segítik, tanítják. Itt ismerkedik meg a pszichológus bróker Olivérrel és az eleinte nagyon unszimpatikus, nőfaló állatpreparátor Szakival, akik sokat segítenek neki talpra állni és újra megtalálni a szerelmet.

2019. április 13., szombat

Abbi Waxman: Új örömök kertje


Egy nagyon könnyed történet Liliről, a két kislányáról, a húgáról Rachelről, aki vigyázott a gyerekekre az édesapjuk halála után, mikor Lili elmerült a szomorúságban. Négy év telt el, s Lili még mindig nagyon kötődik balesetben elhunyt férjéhez, ám már megcsillan a remény egy új kapcsolat számára. A választott Edward, aki egy hobbi kertészeti tanfolyamot vezet, s az ő családja számára fogja Lili illusztrálni a zöldségekről szóló könyvet. A tanfolyamon résztvevők szoros kapcsolatba kerülnek, segítenek egymás kertjének kialakításában, s később egymásnak is. Család, szerelem, barátság, újrakezdés - röviden ennyi a regény.

2019. március 31., vasárnap

Mörk Leonóra: A porcelánlány

Két idősíkban játszódik a regény. Ma Lilit, egy szállodában dolgozó gyógytornász lányt ismerünk meg, akinek a volt vőlegénye norvég fogakat töm, s aki folyamatosan az Instagramon lóg. Itt lát meg egy romos udvarházról posztolt fotót, s ez a ház szerepel az üknagymamája naplójában is. Nem sikerül kideríteni a ház helyét, ám a véletlenek a segítségére sietnek, ugyanis a szállodából a Keleti-tenger egyik szigetének szállodájába küldik tanulmányútra, s itt rá is bukkan a különleges házra és sármos lakójára. Nemcsak az ősei titkát, hanem a szerelmet és a lelki békét is megtalálja a csodás vidéken.
A másik idősík a 20. század elejére vezet, Miskolcra, ahol egy fiatal úrilány, Julianna történetét követjük nyomon. Az édesapja üzlettársának fia érkezik hozzájuk Németországból, s a csinos, kedves, jól rajzoló fiú meghódítja a lány szívét. Mikor Heinrich megsérül, a lábadozás alatt a diósgyőri víkendházban Julianna vigyáz rá a szülői szemektől távol. Így esik meg, hogy a fiatalok egymáséi lesznek, s a nagy boldogságban még a közelgő háború híreit sem hallják. Ám Heinrichnek végül is haza kell térnie, hogy részt vegyen a gyilkos háborúban, így a szerelmesek elszakadnak egymástól. Julianna rájön, hogy gyermeket vár, s az egyetlen szóba jöhető lehetőség a tisztessége megőrzésére, ha hozzámegy egy nála idősebb, jól szituált, a férfiakat szerető férfihoz, aki szeretettel gondoskodik róla és a kislányáról. Egy későbbi levél kapcsán tudja meg, hogy a szeretett férfi él, s a szigeten magányosan tölti a napjait. Egy utolsó látogatás, egy utolsó találkozás, s sérült férfi kérése, hogy ne találkozzanak többet.

Ez a befejezés nagyon szomorú, ám összességében pozitív kicsengésű a regény, hiszen Lili felfedi részben az üknagymama történetét, a családja kapcsolatát a távoli udvarházhoz, s ő is megtalálja a boldogságot.

2019. március 1., péntek

Markus Zusak: Az üzenet

Ausztráliában játszódik ez az érdekes témát felvető, pozitív kicsengésű, egyedi hangú történet. Egy viszonylag lepusztult környéken lakó, egyik napról a másikra élő baráti kör tagja Ed Kennedy, akinek fokozatosan változtatja meg az életét az a tény, hogy lefegyverez egy kétbalkezes bankrablót. Bekerül az újságba, "hős" lesz, s egy nap titokzatos üzenetet, feladatot kap egy kártyán, majd még 4 másikon.  Neki kell megfejtenie, hogy milyen címre menjen, s ott mi a teendője. Hosszas megfigyelés után végül jobbá teszi más emberek, családok életét (segít egy papnak megtölteni a templomot; megtestesíti egy öreg hölgy rég elvesztett szerelmét; égősort ajándékoz egy sokgyermekes család házára; megment egy feleséget és a kislányát az erőszakos apától; tisztázza az anyjával, az miért nem szereti őt; segít a futóversenyen egy zárkózott, tehetséges lánynak; fagyit vesz a három gyermekét egyedül nevelő anyának stb,) s közben ő maga is változik pozitív irányban, miközben új barátokat  is szerez. Megváltoztatja a barátai életét is, köztük a szeretett lányét, aki végül mégiscsak őt választja.

Nagyon szimpatikus, ahogy Ed az öreg kutyájával és az emberekkel bánik. 

2019. február 10., vasárnap

Connie Glynn: Beépített hercegnő; Hercegnő bevetésen

A Rosewood Krónikák 1. része. Jó kis tiniregény lányoknak. Érdekes világba, az uralkodó családok gyermekeinek életébe kapunk bepillantást. Maravia hercegnőjét, Eleanor Wolfsont (Ellie Wolf) nagyon kevesen ismerik személyesen, de nagyon vad híre van. Kiharcolja a szüleinél, hogy a nagy-britanniai Rosewood Hall-ba járhasson középiskolába inkognitóban. Szobatársa a Cornwallból ösztöndíjjal érkező árva lány, Lottie Pumpkin lesz, s nagyon megkedvelik egymást. Valahogyan kiszivárog a hír, hogy a maradovi hercegnő az iskolába jár, s Lottie-val azonosítják. A két lány megegyezik, hogy maradjon is így, mert akkor Ellie rejtve ott maradhat az iskolában. Közben megjelenik egy új fiú is, Jamie, aki Ellie személyi testőre (partizán), s akit gyermekkora óta erre a szerepre készítenek. Lottie veszélyes üzeneteket kap, így Ellie kezdeményezi a szüleinél, hogy Lottie a hivatásos alakmása lehessen, melyet a lány örömmel elvállal. Hercegnő képzésen vesz részt, s minden tudásával óvja a barátnőjét. Számos kaland, veszély után a maradovi nyári bálban az egyik iskolatársuk, Saskia (szintén partizán) megpróbálja elrabolni Lottie-t, mivel a királyi gyermekek fejére egy szervezet (A Leviatán) vérdíjat tűzött ki. Jamie és Ellie menti meg a lányt, s Lottie megkéri Jamie-t, hogy tanítsa meg harcolni, hogy még jobban védhesse az igazi hercegnőt. 

A 2. részben Lottie egyre jobban ráérez az Ellie-re vigyázó, éber testőr szerepére, miután visszatérnek az iskolába. Néhány diák furcsán viselkedik, ezért Lottie a társaival (először Ellie-vel és Binah-val, majd Jamie-vel, Anastacia-val, a Thompkins ikrekkel, Percy-vel kiegészülve) nyomozni kezd. A szálak a Thompkins csokihoz, azon egy különleges bevonathoz vezetnek, ami a különös tüneteket és illatot okozzák. Rájönnek, hogy Jamie siket, alvajáró szobatársa, Percy teríti a mérgezett csokit, s az ő apja vette át a csokigyár irányítását a beteg tulajdonos helyett. Felfedezik, hogy minden mögött a Leviatán áll, s mikor kiderül, hogy az iskolák közötti vívóversenyt a Thompkins birtokon tartják, valamennyien odautaznak, hogy a Leviatán előtt szerezzék meg az ott elrejtett formulát, mely a szert tökéletesíti, s amivel bábokként tudják irányítani az embereket, ahogy Percy-t és az apját is. A Leviatán újra megpróbálja elrabolni az Ellie-nek vélt Lottie-t és Jamie-t is, ám a szervezete ellen fordult Saskia-val legyőzik őket, bár a formula sajnos végül az ellenség kezébe kerül. 
Lottie a kutatásaik és a tanulmányai során arra is rájön, hogy a féltett családi tiarája eredetileg egy eltűnt albán hercegnőé, Liliana-é volt, aki az ő egyik ősébe szeretett bele, s gyermeket szült neki. Liliana alapította a Rosewood iskolát férfiként álcázva magát. 
Számos titok vár még felderítésre, s a harc az egyre hatalmasabb Leviatánnal folytatódni fog a következő kötetben is. Érdekes, izgalmas a 2. rész is.

2019. február 7., csütörtök

Martin Kay: Eastern; Titkok útvesztője

Ez is egy első rész, folytatása lesz. 
Egy utópisztikus világban játszódik, ahol szinte minden romokban áll. A régi rendet egy erőszakon alapuló váltotta fel (Bagoáz zsarnoksága alatt). Az egyik főszereplő egy vörös hajú japán lány, Yuko, akinek szüleit és nővérét megölték, őt meg megbecstelenítette a zsoldosok vezére (Corben), akit azóta is szeretne megölni. Ez a küldetése, őt hajszolja pár revolverrel, a mostohaapja katanájával és egy lóval. Amerre jár, hullák maradnak utána. Egyszer csak akad egy társa egy fiatal férfi személyében (Vajk), aki korábban a nővére (Saori) kedvese volt. Ő a szerelme gyilkosát üldözi, hogy megtudja, mi történt valójában. Szövetkeznek, s egymást segítve, egymással veszekedve haladnak előre egyik bajból a másikba. Számos harc, küzdelem, csodás megmenekülés kíséri útjukat.

A 2. rész a Titkok útvesztője. 
Számomra kicsit zavaros és unalmas volt a történet. Többször visszamegyünk Yuko múltjába is. Innen ismerjük meg, hogy hogyan halt meg az apja és a nevelőapja, mikor megdöntötték a korábbi király hatalmát, valamint hogy hogyan tudott megszökni Corben hajójáról, ahol megölték volna. Tetszik neki Vajk, de nem tudja eldönteni, hogy engedjen-e a vágyának. A titok, amit nem mondott el neki a nővéréről, mindig megakadályozza. Kiderül, hogy Saori él, s egy báróval állt össze. Saori történetét is megismerjük, mikor Corben bandája megölte az anyját, s ő végül elmenekült. A báró menekítette el a sérült lányt. Vajk múltjába is belenézhetünk. Fiatal korában egy nomád klánnal járta az utakat, harcolt értük, s ott ismerte meg Ninát és az apját, akiknek most fogadójuk van. Láthatjuk Saorival is, aki gyermeket várt tőle, s amiről Vajk nem is tud. A jelenben Vajk és Yuko együtt utaznak, hogy harcoljanak Bagoáz (jelenlegi király) zsoldosai ellen, akik között Corbent is meg fogják találni. Vajk a hidegben magára hagyja a sérült lányt, de megígéri, hogy visszamegy érte.



2019. január 31., csütörtök

Fredrik Backman: Egymás ellen

2. kötet. Két északi kisváros, Led és Björnstad ellenségessége, vetélkedése, egymás elleni küzdelme áll a regény középpontjában, melyet mások manipulálásával még egy helyi politikus, Richard Theo is szít. A középpontban a hoki áll, hiszen Maya megerőszakolásával, Kevin döntő mérkőzés előtti eltávolításával a björnstadi csapatból az edzővel együtt sokan átigazoltak a ledibe. Petert, Maya apját csak a kemény Mag tagjai tartották meg a sportigazgatói állásában. Kevés ember kivételével Mayát okolják a vereségért és klub széteséséért, a többség a sztárjátékos Kevint fedezi.
Rengeteg emberi probléma (alkoholista apa, gyógyszerfüggő anya, homoszexualitás, halálos beteg anya, fiatal srác halála...) szerepel az egyéni stílusú regényben, de nagyon szép emberi gesztusok, barátságok is megnyilvánulnak a rengeteg verekedés, erőszak mellett.
Maya kezd a rémálmokon túl lenni, mióta Kevin fejéhez fegyvert fogott a futópályán. A magába fordult Kevin családja elköltözött a városból, de Maya családja, bár a szétesés szélén áll, kitart a támadások ellenére is. Theo segítségével a klub újra indul új (női) edzővel, s a Maya mellett álló/valló tehetséges játékosok is új esélyt kapnak (Amat, Benji, Bobo). 

Borsa Brown: Gyalázat és hit; Gyalázat és szenvedély; Gyalázat és szerelem

Egy trilógia 1. része. 
Az amishok világát ismerhetjük meg részletesen egy fiatal lány, Dorothy Miller életén, bimbózó szerelmi kapcsolatain keresztül. Dorothynak mindig is tetszett a közösség fekete báránya, Samuel Zook, aki nehezen tartja be a szigorú szabályokat. A Rumspringáról (mindent ki szabad próbálni a való világban az amish fiataloknak, s eldönthetik, visszatérnek-e a közösségükbe, vagy nem; ez utóbbi esetben soha többet nem találkozhatnak a hozzátartozóikkal) csak a szülei miatt tért vissza az amishok közé, mert egyetlen gyerekük. Nagyon tetszik neki a nem amish Gregory Hamilton titkárnője, Sharon, aki miatta bontja fel az eljegyzését. Samuel mégis Dorothyt kéri feleségül, akinek a szívét azonban az amish piacot felvásárolni készülő Gregory dobogtatja meg. Mikor csókolózáson kapják az englischer Gregoryval, szigorú büntetést kap: elküldik Pennsylvaniaba, az apja rokonaihoz, akik egy sokkal szigorúbb, puritánabb amish közösségben élnek. Közben Gregory Dorothy miatt kitalál egy együttműködésen alapuló megoldást, amit Samuelnek tálal, hogy közvetítse a közösség felé. Az öregek azonban nem hallgatják meg a fiút, sőt verekedésig fajul a dolog, melynek végén Samuelt valószínűleg kitaszítják a közösségből. 
Érdekes olvasni a kettősséget az amish világról: egyrészt szelídek, mégis megvédik a sajátjukat (amish maffia); a férfiaknak ott is mindent szabad, amit a nőknek nem; álszent közösség - Samuel pozitív tetteit elfelejtik, csak a hibái számítanak; a Rumspringa ideje alatt kivetkőznek önmagukból, utána pedig szenteskedve élik tovább az életüket. 
Érdekes könyv, bár elsősorban az érzelmi háromszög dominál, sok történés nincs.

Borsa Brown: Gyalázat és szenvedélyA 2. részben Dorothy nem sok időt tölt a zord, barátságtalan rokonainál, máris atrocitás éri: egy erőszakos amish fiú megveri és részben megerőszakolja (ő maga sem tudja, meddig jutott el a fiú, mikor unokabátyja megmentette).  Joshua félelmetes, hasonlít Samuelre, ő is a helyi közösség védelmezője, s megkedveli Dorothyt, megpróbál vigyázni rá. Dorothy már első éjszaka engedve a kíváncsiságának, szemtanúja lesz a helyi fiatalok rumspringájának, s a kintről hívott örömlányok bántalmazásának. Akkor is csak Joshuának köszönheti, hogy nem veszik észre, s nem keveredik nagyobb bajba. Az erőszak után őt, és Sarah-t (Joshua testvére, akit korábban szintén meggyalázott az a fiú) Joshua és Oliver (másik testvér) elviszik a közösségből kivált, szabadabban élő nővérükhöz, miközben tombol a térségre lecsapó tornádó. Másnap akarják felhívni Dorothy apját, hogy engedélyt kérjenek a hazatérésére.
Közben a szerelmes Gregory, miután meglátogatta a haldokló, börtönből szabadult apját a kórházban, a lány után indul, hogy bocsánatot kérjen, s visszahozza. Samuel sem nézheti ezt tétlenül, s miközben a nagyanyja haldoklik, ő is Dorothy után indul, bár a szíve Sharon után áhítozik. A két férfi együtt érkezik meg a lányért, s Gregory kocsijával indulnak vissza. Dorothy bevallja Gregorynak az érzéseit iránta, s elárulja, hogy Samuellel megállapodtak a szakításban, bár ezt a lány nagykorúságáig titokban tartják.

A 3. kötet a beteljesülés. Kicsit gyengére sikerült kötet, kiszámítható, egyszerű tartalommal.
Dorothy hazatérve rumspringára megy a barátnőjével. Feltett szándéka Gregory megkeresése, hogy ezt a kis időt vele töltse. Terve valóra is válik, így az izgalmakra vágyó Hannah tovább is utazik New Yorkba, kettesben hagyva a szerelmeseket. Gregory feledteti Dorothy-val a nemi erőszak rémképeit, s bevezeti a testi szerelem rejtelmeibe.
Közben Samuel is megkeresi Sharont, aki újra összejött az exével, bár továbbra is Samuelért lángol, s az ő gyermekét hordja  a szíve alatt. Mikor erre Samuel rájön, többé nem ereszti a lányt. Mivel a közösségének szüksége van rá, mint  a védelmi szervezet vezetőjére, alkut köt a püspökkel, s így angol nőt elvéve, a közösségen kívül lakva, de velük dolgozva és kapcsolatot tartva élhet.
Közben Dorothy unokatestvére, Joshua is meglátogatja Samuelt, s együtt más amish közösségekkel közös érdekvédelmet hoznak létre. A közben egy ficam miatt visszatérő Hannah-nak megtetszik a "veszélyes" férfi, aki kerülgetni, "kóstolgatni" kezdi őt, ám ő nem enged  a közeledésének. Három évbe telik, míg Joshua is végleg elhagyja a saját közösségét, s Hannah után jön.
Természetesen Samuel után Dorothy előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy úgy legyen Gregory felesége, hogy nem űzik ki a közösségből. Egyetlen bánata, hogy a gyermekáldás még várat magára.

2019. január 20., vasárnap

Nicholas Eames: A Wadon királyai; Véres Rózsa

Kalandos, vicces, szerethető fantasy.
Egy fantasztikus világban játszódik, ahol az emberek mellett rengeteg más teremtmény is él: pl. orkok, kentaurok, koboldok, sárkányok, óriások, druinok stb.
Clay és társai fiatalon ezekre a lényekre vadásztak a Belvadonban, ők legendás hősök ma is. Mára megöregedtek, Clay a feleségével és kislányával boldogan él egy kis településen, Matrick király lett, és a felesége számtalan gyermekkel ajándékozta meg más-más férfitól, nem csoda, hogy elhízott és alkoholista lett. Moog varázsló, akinek a társa egy gyógyíthatatlan betegségben, a rothadásban halt meg, ő pedig azóta is a gyógymódot kutatja. Ganelon évtizedeket töltött kőszoborrá változtatva, Gabriel pedig elhagyta magát, mióta a felesége összeállt a volt ügynökükkel. A lánya, Rose ugyanolyan zsoldos lett, mint ő volt, s most veszélybe került egy druin által vezetett, szörnyekből álló sereg által ostromlott városban, ahol csak a halál vár rá. Egy jó apa ezt nem nézheti tétlenül, ezért Gábriel felkeresi Clayt, s megkéri, segítsen kiszabadítani a lányát. A teljesen reménytelen küldetésre végül összeáll a régi banda, s számtalan nehézség, kaland, küzdelem, s rengeteg csoda és segítség kíséri az útjukat. Jó szereplők, érdekes világ, fanyar humor jellemzi a regényt. Jó volt olvasni.


A 2. rész kissé véresebbre, szomorúbbra sikerült, de nagy összességben pozitív a vége.
Az egyik főszereplő Véres Rózsa, Arany Gabó (Gábriel) lánya, aki folyamatosan túl akarja szárnyalni híres apja tetteit. Bandájával, a Fabulával a turnéik során arénákban küzdenek fogságban tartott, az emberektől különböző lényekkel (szörnyekkel), s mindig ők kapják a legnagyobbat, legveszélyesebbet. A csapatukhoz tartozik Rose druin szerelme, Szabadfelhő, a sámán Barnu, aki előbb óriás medvévé, majd az anyja után farkassá sámul át harc közben. Érdekes tagja még a bandának Cura, a Tintabanya, aki idéző. A testére tetovált szörnyeket szabadítja az ellenségre a csatában. A banda menedzsere Roderick, a szatír, aki rejtegeti patáját és szarvait az emberek elől. Ehhez a csapathoz csatlakozik bárdként a másik főszereplő, a 17 éves lány, Tam, aki halott édesanyja lantjával énekli meg a csapattagok történetét. Számos esetben bizonyítja a bátorságát is, mikor íjjal, késsel vagy karddal a társai segítségére siet. Mikor az összes zsoldos az embereknek hadat üzenő "szörnyek" ellen vonul, ők egy megbízást teljesítenek. Egy gazdag özvegy kérésére elpusztítják a legendának vélt sárkányt, Sárkányfalót. Csakhogy a megbízó nem egyszerű nő, hanem a Télkirálynő, Astra, aki Gábrielt okozza a korábbi háborúban meghalt fia, Rozsdalomb haláláért. Astra feltámasztja,  bábjává teszi a holtakat, így a sárkányt is, s óriási haderővel indul elpusztítani Gábrielt, Rose-t, és az egész világot. A lányát védve Gabó meg is hal, s ezek után természetesen nem élhet nyugodt családi életet Rose és Szabadfelhő sem a kislányukkal, Cinegével, ahogy korábban tervezték. Rose lesz Conthavár védelmének megszervezője, aki kitalálja, hogyan lehet megölni a veszélyes druin királynőt, s megmenteni a világot. A brutális harcban sokan meghalnak, köztük Szabadfelhő is, ám végül győzelmet aratnak az emberek s a velük harcoló szörnyek. Rose megkeresi a lányát, s ezután anyuka lesz. A banda többi tagja együtt marad, s csatlakozik hozzájuk Clay Cooper lánya is.
Ez a kötet is jól olvasható, sok harci leírást tartalmaz, időnként túl naturálisan is. Visszataszító a rasszizmus, mely belengi ezt a világot (a másfajta lények folyamatos gyilkolása, az arénában történő kivégeztetése nagyon hasonlít a való világunk embertelenségére).
A szereplők szimpatikusak, összetartásuk példamutató.