2020. március 21., szombat

Papp Diána: Most élsz


A főszereplő, harmincas Zoli egy mozit üzemeltet is vidéki kisvárosban. Szétcsúszott alkoholista, reménytelen jövővel. A gödörből az ágya alatt megtalált levelek húzzák ki, amit az osztálytársai írtak a tizenöt éves érettségi találkozójukra. Zoli elolvassa őket, s elhatározza, hogy valahogyan megpróbál segíteni annak az öt embernek, akivel diákként barátok voltak. A legmaradandóbb emlékük egy közös balatoni nyár 2003-ban. Közben megkapja Iza üzenetét, aki elkezdi szervezni az októberi osztálytalálkozót, melyhez Zoli is segítőnek ajánlkozik. Abbahagyja az ivást, s a barátja Wendy segítségével (férfi/nő) kezd magára találni. Sorban felveszi a kapcsolatot a többiekkel, meghallgatja őket, s segít, ahol tud. Megismerjük a New Yorkban élő Iza sorsát, akit vert az apja gyerekként, majd a maffiózó Tamás is hasonlóan bánt vele. Külföldön építi újra önmagát, jelenleg az idősebb James a segítője és alkalmi párja, bár a múltja Ervin képében újra megtalálja. Menekül a lelkiismerete elől is, hiszen mikor rosszul volt az apja és Tamás is, hagyta meghalni őket. A másik barát, Helga Baliig menekült, mikor szerelme újra rákos lett, ő elvetélt, s Beni elküldte magától. Azt sem tudja, túlélte-e a fiú, de magát kárhoztatja, hogy nem tartott ki vele a végsőkig. A harmadik barát Kati, aki már az érettségikor terhes volt, s egyedül neveli a lányát a szülői házban. A szülei rátelepszenek, nem hagyják önállóan élni. Tibi a másik fiú a csapatban, orvos apával és báttyal, magas elvárásokkal. Viki az ötödik, aki mindig is farmot, állatokat szeretett volna, de a szülei ezt nem értették meg. Ő Zoli szerelme tinikoruk óta, de ő sosem merte bevallani. Most Zoli segítségével Iza megszabadul Ervintől, s régi szerelmével kezd új életet itthon. Helga hazajön Baliról, s megkeresi Beni szüleit, majd az egészséges, boldog Benit is, aki leveszi róla a lelkiismeretfurdalás terhét. Így Helga is újra élhet. Kati Zolit az udvarlójaként mutatja be a szüleinek, így végre külön költözhet a lányával. Tibi is családot alapított, s ápolóként dolgozik. Az egyetemet két év után otthagyta, hogy a saját álmait valósítsa meg. A családjával nem tartja a kapcsolatot. Sérült kisfiának és a barátainak Zoli egyedi filmvetítést rendezett a moziban. Vikivel véletlenül találkozik Kapolcson, s onnantól kapcsolatban maradnak. Segít a lánynak egy farmot venni, s végre összeszedi a bátorságát, hogy soha nem múló szerelmét végre megossza a lánnyal is.

Jól megírt, több szálon futó történet, remek szereplőkkel, jól bemutatott életsorsokkal.

2020. március 19., csütörtök

Szurovecz Kitti: Az egyetlen ismerős arc

Szurovecz Kitti - Az egyetlen ismerős arcJó stílusú, olvasmányos regény egy 28 éves lányról, Dorináról, aki hét éve nem emlékszik semmire, csak ami előtte történt. Ez szerencse, mert így az édesapjától és a nővérétől, Lindától nem ijed meg minden reggel. A vele történteket egy naplóba jegyzeteli szorgalmasan, hogy reggelente újra képbe kerüljön az életével. Hét éve Szegedre utazott szilveszterezni a barátnőivel, s ott történt valami, ami miatt azóta memóriazavarral küszködik. Most, egy színházi előadás után másnap felébredve eszébe jut a főszereplő fiatalember, s ez akkora áttörés, hogy Linda felkeresi az otthonában a szoknyapecér, csélcsap színészt, Heltai Nolent. A sármos fiatalember is a démonaival küzd, a szerelme múltbeli öngyilkossága miatt (magát okolja érte) nem enged érzelmileg senkit közel magához. Nők sokaságával próbál felejteni, mígnem hangos botrány kerekedik belőle. A menedzsere tanácsára találkozik Dorinával, majd a botrány ellensúlyozására egy amerikai utazást szerveznek nekik, amiből egy TV sorozat készül. Nolen először nem akar segíteni Dorinának az emlékei visszanyerésében, ám az út során nagyon közel kerül a lányhoz, aki bele is szeret a fiúba. Végül a Dorinát ért sokkra is fény derül, hiszen azon a szegedi éjszakán megismerkedett egy lánnyal, aki az öngyilkossága előtt rábízott egy Nolennek szóló levelet, melyet most tud átadni a címzettnek. Ebből kiderül, hogy halálos beteg volt, s a fiú nem tudott volna segíteni rajta akkor sem, ha a lány kérésére hazautazott volna hozzá. Nolen így felszabadulhat a lelkiismeretfurdalás alól, s új életet kezdve gyógyulhat. Dorina egy kis időt kér, de ő is a fiúval képzeli el a jövőjét. Egészen addig, míg egy korábbi szerető meg nem lepi Nolent a lakásában, s Dorina egy félreérthető helyzetben találja őket. Senki nem hisz a fiú ártatlanságában, mígnem fél év múlva, valószínűleg a régi szerető őszinte levelének köszönhetően Dorina új lehetőséget ad Nolennek.

2020. március 10., kedd

Erica Bauermeister: Tedd meg magadért!




Érdekes, időnként tragikus női sorsokat mutat be a regény, mégis felemelő a különböző korú barátnők egymást segítő összefogása, s egy kihívás végrehajtása során az életük jobbra fordulása.
Kate az első, aki mellrákból áll talpra a barátai segítségével, s aki az első feladatot kapja: el kell mennie jövő nyáron a lányával egy grand canyoni vadvízi evezésre. Az ő teljesítése és önmaga legyőzése, a betegségtől való lelki megszabadulása az utolsó történet a regényben. Közben ő is oszt ki teljesítendő feladatokat a többieknek, így ismerjük meg a sorsukat. 
Az első történet Caroline-é, akinek a fia együtt járt óvodába Kate lányával, s azóta barátnők. Akit elhagy a férje egy fiatalabbért, s akinek a fia elkezdi a főiskolát. Egyedül marad imádott könyveivel s a könyvesbolti állásával, ahol az ajándék könyveket veszi át az adakozóktól, s író-olvasó találkozókat szervez. Neki a férje könyveitől kell megszabadulnia, s miközben megteszi, újra végigéli a megismerkedésüket, a szerelmüket, a házasságukat.
A következő Daria, akit soha nem akart és nem szeretett az anyja, aki miatt feladta a művészetét. Folyton dühös, és csodás tálakat készít agyagból. Ő Marion kishúga, tele tetoválással. A nővére hozta be a lányok közé, amikor Sara ikreinek babavigyázó csoportot szervezett. Daria feladata a kenyérsütés lett, s Sara-nak köszönheti, hogy a világutazó ikertestvérében megtalálja a neki való férfit, aki egyben kenyeret is tud sütni, s aki mellett békére lel. 
A harmadik Sara, aki korán férjhez megy, s a kisfia után ikrei születnek. Boldog a családjával, de az utazós álmairól mondott le értük. Ezért kapta feladatul, hogy egyedül utazzon el valahová. A testvére segítségével a kiválasztott úticél Velence lett. Egyedül birkózik meg az utazással, a szállás megtalálásával, s a város felfedezésével, melyet új fényképezőgépével örökít meg, miközben megismerjük a gyermekkorát is. 
A negyedik sors Hadley-é, aki egy balesetben elveszíti fiatal férjét. A lány nem tudja feldolgozni a veszteségét, otthagyja a munkáját, vesz egy kicsi házat, s évekre begubózik. Hagyja a kertet elvadulni, hisz az így jobban elrejti őt. A csigaházból Sara barátságos kisfia és az anyjukat leterhelő ikrek húzzák ki, mikor szó nélkül átmegy a szomszédba, s kiveszi Sara kezéből az egyik kicsit, míg ő megeteti  a másikat. Így lesz része a Sara-t, majd Kate-t támogató csoportnak, akik közben neki is segítenek talpra állni. Az ő feladata az elvadult kert rendbetétele, s mikor ezzel Marion segítségével végez, megtalálja az új hivatását is.
Marion boldog házasságban él a férjével, felnevelt három gyereket, kertészkedik és cikkeket ír. Neki tetoválást kell készíttetnie,  amit már tinikora óta akar. Újságíróként járja körbe a témát, s mire rászánja magát a tetováltatásra, a történetekből összeáll egy könyv is. 
Ava kislánykorában végigasszisztálta az édesanyja rákos megbetegedését és halálát. Különleges szaglása van, előre megérzi a halált is. Ezért nem vállalta Kate aktív segítését a betegségében, ami miatt azóta is orrolnak rá a többiek. Kate gyermekkori barátja, a szüleik nyaralója a Lopez-szigeten közös nyarakat jelentett. Az élet más városba sodorta őket, így nem volt nehéz Kate-től távol maradnia. Most ő feladatul a három napos zarándoklatot kapta a mellrákosokért. A feladat kapcsán utazott haza, a nyaralóba, ahol a testét edzve készül a megmérettetésre. Kate meglátogatja, s elárulja neki, hogy nem büntetés a feladat, hanem így akarta hazahívni a barátnőjét. A háromnapos túra kemény próba volt, de szerzett barátot, megismerte mások veszteségét, beszélt az anyukájáról, legyőzte önmagát, s a célban két barátnője és az apukája várta.

Szépen megírt regény különleges női sorsokról, s hihetetlen barátságról, összetartásról, túlélésről. Minden, főleg női olvasónak ajánlom.

2020. március 8., vasárnap

Csóti Lili: Hetedvérig

A fiatal magyar szerző könyve érdekes világot teremt, melyben az emberek mellett boszorkányok, démonok, vámpírok, szikrák stb. élnek. Egyik fő központjuk Dorcha Baile, Rosewyn anyukájának és itt élő családjának a szülőhelye. Rose a boszorkány anyukájával eddig egy eldugott farmon élt, most költöznek vissza a városba. Mindenki úgy tudja, hogy az apja ember volt, s neki semmilyen képessége sincs, ezért nem is fogadják be. Legjobb barátja és védelmezője egy titokzatos démon fiú, Adriel lesz, aki számos lelki és testi sérülést rejteget a gyermekkorából. Egy barátnőre is szert tesz Abigail, a gyógyító boszorkány személyében, s az egyik, magát gonosznak mutató unokatestvére, Scott is a négyesük tagjává válik.
Két fő momentumra derül fény még a műben: 1. Rose anyukája valójában csak nevelőanyja, az igazi édesanyja az ő testvére volt, akiben boszorkány és démonvér keveredett, s aki alakváltással elcsábította a testvére szerelmét, aki később a szikrák királya lett. Így született Rose, akiben számos  különleges képesség rejlik, s végül megismeri az igazi édesapját is.
2. Gyilkosság történik az egyik bálon, majd még több gyilkosság, majd a holt zombiként életre kel, a szellemek megszállják az embereket, s mindez egy erős, rég holt boszorkány újjáéledési kísérlete miatt történik.
Sok szálú, kissé bonyolult történet, több csavarral.

Sheila Norton: Állatdokik Hope Greenben

Kedves kis történet egy fiatal angol lányról, aki londoni életét (barátját - aki nem szeretne gyereket, és kertes házat; munkahelyét - ahol recepciós egy belvárosi állatklinikán) felcseréli a vidéki életre, hogy a nagymamáját is segítve megvalósítsa a kertes házas, gyerekes, kutyás álmát. Sam terhes lett Adamtől, akivel szakított, s egyedülálló anyaként vállalja a kicsit. A nagymamájával lakik Hope Greenben, ahol csak egy bolt, egy vendéglő, egy posta, egy állatorvosi rendelő, egy kicsi óvoda és iskola működik, de mindenki ismer mindenkit és a szükségben egymás segítségére sietnek. A három gyermekét egyedül nevelő Izzie lesz a barátnője, a kutyákat sétáltató David pedig a barátja, a szíve pedig a mindig morcos, goromba állatorvos, Joe felé húzza. Joe-nak van egy kislánya, a felesége haldoklik, s csak az állatokkal tud kedvesen viselkedni. Sam az ő recepciósa lesz, s beszélgetésekkel, valamint a munka során egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Számos félreértés és távolságtartó viselkedés után törik meg a jég közöttük, miután Joe segíti világra Sam kisfiát a sárban elakadt dzsipben.
Állatok is természetesen szerepelnek a történetben: az öreg Rufus kutya halála után Sam egy mentett kiscicát visz a nagyijának, a történet végén új kutyus is kerül az orvos kislányához, aki szenvedélyes lovas is.