Egy újabb, párkeresésről szóló regényt olvastam el. Nem volt könnyű olvasmány, mert az író végig egyes szám első személyben beszél, még a párbeszédeket is úgy meséli el. Hosszú mondatokban időnként csapongva ismerjük meg a történteket, s legtöbbször a női szereplőket is csak vezetéknévvel illetve, úgyhogy időnként nem bírtam követni, hogy ki a fiú és ki a lány.
A főszereplő egy 32-35 éves angol tanárnő, bölcsészdoktor lány, aki évekig keresi a társát sikertelenül. A regényben sorban bemutatja a párjait, akik vagy őt hagyják el, vagy ő szakít velük. Egyetlen normális férfit sem találunk a regényben: van, aki nem akar kapcsolatot, csak szexet; van, aki merevedési zavarral küzd, s nem hajlandó kezeltetni magát; van, aki a megszokások rabja; van, aki még mindig az édesanyját helyezi előtérbe; van, akit csak a hivatása érdekel.
Főszereplőnk állandó kapcsolatban áll a barátnőivel és barátaival, akikkel mindent részletesen megtárgyal, s akikkel szingliként folyamatosan járja a kocsmákat. Legtöbb barátnője elvált, egyedül neveli a gyermekeit, a férfi barátai pedig egyik kapcsolatból ugranak a másikba.
A regényben rengeteg filmes és irodalmi utalás van, időnként a jó humor trágár szókimondással váltakozik. Nagyon sarkítva és negatív szemüvegen át, női szemszögből mutatja be a társkeresés fonákságait és a mai fiatalok ismerkedési nehézségeit.
