2015. március 24., kedd

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől; Családi sírbolt

Szellemes, humoros, helyenként elgondolkodtató, szórakoztató regény.
Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől
Svédországban játszódik a történet. Desirée és Benny a temetőben ismerkednek meg egymással. A lány a hirtelen elhunyt férje sírjához látogat el naponta, a férfi szeretett szülei sírját gondozza. Egy kisgyerek által kiváltott mosoly hozza közel őket egymáshoz, hiszen addig mogorván osztoztak a közös padon. Desirée könyvtáros, ügyesen vezeti a könyvtár gyermekrészlegét, a magasabb kultúrát szereti, amúgy egy színtelen, jellegtelen, vékonyka nő. Benny pár km-re a várostól vezeti a környék egyik utolsó tanyáját, gondozza a teheneit és birkáit, reggeltől estig dolgozik a földeken. Ragaszkodik az ősei életmódjához, bár az anyukája halála óta a ház rendben tartása és a háztartás kezelhetetlen problémát okoz neki. Nagyon szeretne egy feleséget, aki a munkában is a társa lenne, s gondoskodna róla. Sajnos Desirée nem az a lány, pedig ilyen viharos és erőteljes szerelmet még egyikük sem élt át. Mindketten a 30-as éveik közepén járnak, a lánynak ketyeg a biológiai órája, de egyikük sem enged az elképzeléseiből, mígnem makacsságuk szakításhoz vezet. Benny megpróbál új életet kezdeni egy lánnyal, akibe sohasem lesz szerelmes, mígnem Desirée megkéri, hogy nemzzen neki gyermeket, hiszen a petesejtjei csak Bennynek ugrálnak.

Tetszett a regényben, hogy átlagos, hétköznapi emberek életébe kapunk bepillantást, nem a tökéletes superman és álomnő eleve elrendelt egymásra találásáról olvashatunk.
A történet folytatásért kiált.

Katarina Mazetti: Családi sírbolt

A babaprojekt végül sikeres lesz. Benny dobja Anitát, és összeköti az életét Desirée-vel, aki hozzá költözik a tanyára. A lány a kisfiú mellett vonakodva ugyan, de besegít az istállóban, s több ideje jut a háztartásra is. Közös nyaralás azonban az állatok és a szezonális munkák miatt szóba sem jöhet. Egymásra is egyre kevesebb idejük jut, így csoda, hogy Desirée újra teherbe esik. Hipphopp itt a második kisfiú, akit a nagyobbik  folyamatosan ki akar nyírni. Desirée egyre fáradtabb, Benny rengeteget dolgozik, pénzük azonban nincs, csak adósságuk. Desirée egy időre visszamegy dolgozni, ám az állandó hiányzás, egy törtető kolléganő, egy abortusz és egy újabb terhesség után (kislány születik), pillanatnyilag otthon marad. Ám a felfogásuk, az álláspontjuk Bennyvel nem igen találkozik még ennyi idő után sem.
A humoros történetszövés továbbra is megmarad, s kapunk némi információt a svéd kisemberek életéről is.

2015. március 23., hétfő

Sebastian Fitzek: Ámokjáték

Ez a regény fordulatos, csavaros krimi. Az utolsó pillanatig tartogat meglepetést. Szerencsére nem durva és véres, a kevésbé krimirajongóknak is ajánlható. 
Berlinben adott egy öngyilkosságra készülő kriminálpszichológusnő, Ira, akinek lelkiismeretfurdalása van nagyobbik lánya öngyilkossága miatt. Kisebbik lánya sem áll szóba vele, alkoholista, s elege van az életből. Egy utolsó Cola light lemon-ért ugrik le a sarki boltba, mikor korábbi kedvese, a kommandósok vezetője, Oliver Götz magával rángatja a 101 egész 5 rádióadó épületébe, ahová egy túszejtő férfi zárkózott be. Ira lesz a túsztárgyaló, miközben kisebbik lánya is a túszejtő fogságában van. A férfi halottnak feltüntetett menyasszonyát akarja Irával megkerestetni, s amíg elő nem kerítik a lányt, minden órában játszik a hallgatókkal. Az általa kért mondatot kell bemondania a vaktában felhívott félnek, s akkor elenged egy túszt. Ha mást mondanak, akkor kivégez valakit. Az első holttest után kezdik komolyan venni. A főparancsnok minél előbb támadást akar indítani, csak Ira és Götz veszi komolyan a követelést, s kezdenek nyomozni a lány után. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a lány halála megrendezett volt, azt is kiderítik, hogy egy ukrán maffiafőnök lánya, aki tanúskodni akar az apja ellen. Tanúvédelmi programban vett részt, s aközben szeretett bele a neves pszichológusba, Janba. Mikor veszélybe került, akkor rejtették el újra, s neki és a vőlegényének is hazudott a helyzetről főügyész. Jan May a túszejtős, nyomozós akciójával veszélybe sodorja a menyasszonyát és a közben megszületett kislányát, hiszen a lány apja holtan akarja látni a vesztét akaró lányát. A maffiafőnöknek természetesen van beépített embere a kommandósok között is, s csak Ira önfeláldozásának, s a főparancsnoknak köszönhető, hogy a végkifejlet nem zárult még több áldozattal. A túsztárgyalás során Ira és Jan egyre többet beszélgetnek egymással, s míg Ira a férfi kérdéseire keresi a választ, ő is segít neki a lányával kapcsolatos problémáinak feltárásában. Jan jó ember, akit tönkretett a hatalom, eszes, hiszen remekül felépítette a rádió elfoglalását, s végigcsinálta a célig az általa eltervezetteket.
Ajánlom mindenkinek.

2015. március 15., vasárnap

Rachel Hawkins: Hex Hall; Demonglass; Démonüveg

A Hekaté Hall (Hex Hall) egy különleges, elzárt iskola, ahol olyan boszorkány, alakváltó és tündér gyermekek (prodigiumok) tanulnak 12-től 18 éves korukig, akik valamilyen galibát okoztak az emberek világában. Ide kerül a 16 éves Sophia Mercer is, akit eddig ember anyukája nevelt. Apukája boszorkánymester, őt azonban Sophie nem ismeri, később tudja csak meg róla, hogy ő a Tanács vezetője, s minden diákot ő küldött ebbe az intézménybe. Ez a tény nem teszi a lányt népszerűvé, egyetlen barátja a szobatársa, a vámpír Jenna, aki fajtája egyedülijeként szintén kitaszított. Sophie magára haragít három dögös boszorkánylányt is, mikor nem csatlakozik a körükhöz. Ők erősek, sok varázslatot ismernek, Sophie pedig nagyon elmaradott a boszorkánytudományok terén. Mikor az iskolában egyre több támadás éri a boszorkánylányokat, Jennát gyanúsítják. Barátja védelmében Sophie nyomozni kezd, s rájön, hogy a vámpírtámadáson kívül csak démon, vagy a természetfeletti lényekre vadászó L'Occhio di Dio (Szem) tagjai ejtenek olyan sebet, s tüntetik el az áldozat vérét. Tehát az ellenség a védőbűbájok ellenére is beszivárgott a falak közé. A helyzetet bonyolítja, hogy Sophie is beleszeret az iskola ügyeletes szépfiújába, Archer Crossba, aki Eloide-vel, fő ellenfelével jár, s mikor végre egymásra találnának, kiderül, a hogy a fiú a gyilkos szervezet tagja. Archer felszívódik, Sophie pedig rájön, hogy a szellemnek hitt dédnagyanyja, aki titokban tanítgatta őt, démon, s ő a felelős a támadásokért. A korábbi boszorkánykör idézte meg, de a nagyerejű lénnyel nem bírtak. Eloide is áldozatul esik, Sophie azonban megsemmisíti a lényt. Így derül ki, hogy benne is démonvér csorog, s bármikor veszélyessé válhat hatalmas ereje a körülötte lévőkre. Ezért dönt úgy, hogy aláveti magát a Megfosztásnak, ám a képességeivel együtt az életét is nagyon könnyen elveszítheti.


A második rész Angliában játszódik. Sophie-t, Jennat és Calt (Sophie névleges jegyesét, gyógyító boszorkánymestert) a lány apja elviszi magával a nyári szünetre a Tanács kastélyába, hogy jobban megismerkedjen a lányával, megtanítsa a démonerejével bánni, s ezáltal lebeszélje a Megfosztásról. A laza vakációból azonban akciódús eseménysorozat lesz, melynek középpontjában két démon tinédzser áll, akik semmire sem emlékeznek az átváltozásuk előtti dolgokból. Kiderül, hogy a Tanács londoni székházát felgyújtotta a Szem, 7 tanácstag elpusztult, s a prodigiumok ellenségei összefogva egyre erősebbek, s egy háború van kibontakozóban a természetfeletti lények és üldözőik között. Valakik a prodigiumok közül démonokat hoznak létre, akiket erős harcosokként akarnak használni, de éppen ez váltja ki a Szem egyre erőteljesebb akcióit is. Sophiet egy támadás során Archer menti meg, s később ő mutatja meg neki a Hekaté Hall szigetén lévő démonelőállító helyet is. A fiatalok között minden tiltás ellenére újra fellobban a szerelem, titokban találkoznak, így lehetséges, hogy a Tanács megmaradt tagjai, s a Hex Hall igazgatója el tudja fogni Archert, s vele Sophiet. A hatalomért meg akarnak szabadulni az egyre erősebb lánytól, s az apjától, akin el is végzik a Megfosztást. Sophie csak a Szem támadásának és a fékezhetetlenné vált démonfiú viselkedésének köszönheti, hogy megmarad a varázsereje, s Cal unszolására egy itineris varázskapun át eljut az édesanyjához. Cal pedig elindul, hogy kiszabadítsa az égő kastély cellájából Archert és Sophie apját.

Maggie Stiefvater: The Scorpio Races; A Skorpió Vágta

Nagyon magával ragadott a könyv. Félelmetes és mégis bájos történet a bátorságról, a kitartásról, a testvéri szeretetről, a szülőföldhöz való ragaszkodásról, a csendes, de mérhetetlen szerelemről, a gonoszságról, az állatokkal való kapcsolat mélységéről, az önfeláldozásról.
Egy kis, kopár szigeten játszódik a történet, ahol minden év októberében ragadozó, veszélyes és hatalmas tengeri lovak bújnak ki a tenger habjaiból. Közülük néhányat elfognak az emberek, s megpróbálják az uralmuk alá hajtani őket, hogy a novemberi Skorpió Vágtán rajtuk lovagolva elnyerjék a pénzjutalmat, a hírnevet, s bebizonyítsák a bátorságukat.  Sokan meghalnak, ám ez nem szegi kedvét az indulóknak. A sziget is megélénkül ilyenkor, számtalan turista, újságíró, lókereskedő érkezik a szárazföldről. A 19 éves árva és anyja által elhagyott Sean Kendrick nagyon ért a lovak és tengeri lovak (capall uisce) nyelvén, ő a legfontosabb embere a szigetet uraló gazdag lótenyésztő Benjamin Malvernnek. Magába forduló, magányos fiú. A kedvenc capall uisce-je Corr, a vörös ló, akivel már négy versenyt megnyert. Nagyon szeretné megvenni a lovat, de Malvern hajthatatlan, nem adja el neki. Seant nagyon gyűlöli Malvern fia, aki nem ért a lovakhoz, irigy, s mindent megtesz Sean tönkretételére.
A másik főszereplő Kate (Puck) Connolly, aki bátyjával és öccsével próbálja meg fenntartani magát a szüleik halála után. Nagyon jól lovagol kicsi lován, Galambon, ám a capall uisce-ktől távol tartja magát, mivel azok okozták a szülei halálát. Mikor a bátyja bejelenti, hogy őket hátrahagyva a szárazföldre költözik, s Malvern  a tartozásuk miatt ki akarja lakoltatni őket, nem marad más választása, mint indulni a versenyen, s megnyerni azt. A sok gyors és erős tengeri ló helyett a saját póniját választja, s a férfiak gáncsoskodásán túl az életükre törő capall uisce-ket is túl kell élnie. Sean becsüli a lány bátorságát, kitartását, egyenes jellemét, s egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A fiú tanácsokat ad neki, s segíti a felkészülését a versenyre, majd a döntő pillanatban feláldozza a saját győzelmét, hogy megmentse a lányt.
A vége igazi happy end, megható és felemelő, csendes, mély érzelmekről szól. Jó volt olvasni.

2015. március 5., csütörtök

On Sai: Scar; Lucy; Szürke szobák; Miogin bázis; Artúr

A Szivárgó sötétség 1. része.
Egy fantasztikus világban játszódik a regény, melyben a Föld megsemmisült, számos más bolygón élnek az emberek és megmentőik, a  mentálok. A mentálok belelátnak mások tudatába, tudnak teleportálni, tárgyakat átalakítani, gyógyítani stb. A birodalmat a császári trónörökös, Chester és a mentáltanács igazgatja, a végeken pedig Ferrington, a kalózkirály az úr. Az egyik eldugott, távoli bolygóról, az Astorról szökik meg Scar, ahol a vallásosságukat titkoló katolikusok élnek. Scar egy renitens, feltűnő lány, aki navigátorként kerül egy futárhajóra, ahol a kívülálló mentál, Don a hajóorvos. Dont elbűvöli a lány géntérképe, s a szárnyai alá veszi, figyel rá, segíti, majd mikor Chester beszervezi, segíti a titkosügynöki kiképzését. A lány szerelmes régi barátjába, Artúrba, aki más lányt készült feleségül venni, ám Scar eltűnése ráébreszti a fiút a valódi érzéseire. Artúr is elhagyja a bolygóját, s egy kis keresztény csempészhajón szerelőként dolgozik, miközben mentik a kalózok fogságából a rabszolgákat. 
A másik fontos mentál Lucy, aki belső tanácsos, egyre népszerűbb, s nagyon jó elemző. Régen Don legjobb barátja volt, de most ellenséges a viszony kettőjük között. Mindkét mentál, Chester és Scar is észleli két idegen entitás jelenlétét, de míg az egyik az Isten, addig a másik az egyik mentálba bújt gonosz, a Sátán. Scar feladata titkosügynökként felderíteni, azonosítani a gonoszt, s megállítani a mentál további ténykedését, kísérletezését az űrhajón. A megszállott mentál elpusztítása után ördögűzést végeznek a fertőzött embereken, s egy mentál csecsemőn is. Scar és Artúr találkoznak, de az otromba szerelmi vallomás után a lány a kétéves kiképzést választja a fiú helyett
Engem egy kicsit zavart az erős vallásos vonal a történetben. Az író korábbi regényei (Calderon) jobban tetszettek.

A 2. kötettel sincs vége a történetnek.
On Sai: Lucy - Szivárgó sötétség 2.Ebben a részben kitör a háború a kalózkirály és a birodalom között, miután Ferrington hajói megtámadják a Navran bolygót. A mentálok ennek hatására kivonulnak az emberek életéből, teljesen magukra hagyva őket. Lucy kezdi meg a két nép szétválásának megszervezését. Egyedül Don siet a megtámadottak segítségére, atomonként beépülve a bolygóba. Lucyból is időnként előtör a jó oldala, melyet olyan jól leplez. Ő is titokban segít, hogy minél kevesebb legyen a halálos áldozat, s Artúrék hajójáról is biztonságos helyre teleportálja a menekülteket. Megszervezi azt is, hogy a fiú és a barátja, Márk kiszabadíthassák Holderon kapitányt a kalózok fogságából. Scar bravúros navigációjával segít Artúrék hajójának elmenekülni a háborús övezetből, s a hajón végre szerelmet vallanak egymásnak. Scar azonban folytatja a titkosügynöki kiképzését, folyamatosan bajba keveredve, majd börtönbe kerülve. Lucy végül megharagszik mindenkire (Donra, Chesterre, a mentálokra), bujdosik, de közben információkat szivárogtat ki a birodalomról a kalózoknak. Donon agymosást hajtanak végre, úja egy gyermek szintjén kezdi az életét, melyben nagy szerepe lesz a kis mentál lánynak, akit a gonosz kiűzése után megkereszteltek. A mentálok újra segítik Chestert.
A Gonosz és az Isten ebben a részben is főszerephez jut, folyamatosan ők irányítják a történéseket.
A háború pedig folytatódik.

Két karcsú folytatás is megjelent. A 2.5. kötet a Szürke szobák. Ebben Scar bebörtönzését és küzdelmét követhetjük nyomon.
Mivel nem sikerült a lány szexvizsgája, a Szürke szobák nevű helyre zárták, ahol elítélt ügynökök raboskodnak. Nincsenek cellák, egy térben élnek a foglyok, akik között Acél a vezér, a háttérben Késes támogatásával. Gyakori a verekedés, az erőszak, s az erősebbek birtokolják a gyengébbeket. Az eszméletlenül bekerült, gyengének tűnő fiatal lány is könnyű prédának tűnik mindaddig, míg le nem győzi a támadóit. Donnak köszönhetően egy aberharcos emlékei élnek az agyában, s robotként harcolva, új küzdőstílusban legyőzhetetlen. Arra nagyon vigyáz, hogy senkit ne öljön meg, még ha ezzel több gondot zúdít is a nyakába. Késessel kerülgetik, kóstolgatják egymást, de időnként segítenek is egymásnak. A Gonosz és az Isten ezen a helyen is megmutatja magát a lánynak, aki lehet, hogy nem büntetésből került ide, hanem ez is a kiképzése része. Viselkedésével sikerül egy kis emberséget csempésznie erre az elvadult helyre, s elválik majd, hogy eddigi tettei a halálát vagy az életben maradását segítik számára, mert két törött lábbal egy hét bántatlanságot kapott Késestől. Ennyi idő alatt kell rendbe jönnie és életben maradnia. Kap-e segítséget hozzá? A 3. kötetből talán kiderül.

A 2.7. kötet a Miogin bázis. Ez Artúr történetének folytatása. A Miogin szerelőbázis főként a kalózok háborúban megsérült hajóit javítja, s kétezer ember otthona. Sarcot fizetnek a Kalózkirálynak, Ferringtonnak, de az őket vontató hajó kapitánya is védelmi pénzként levesz belőle 30 %-ot. Ezzel anyagi csődbe juttatja a Miogint, lassan elég élelem sem jut a munkásoknak. Artúr kitalálja a megoldást, mely rajta kívül senkinek sem tetszik, ezért a megvalósításban magára is marad. Egy töltőállomást kerít körbe védelmi hálóval, cserébe annyi üzemanyagot kap, hogy vontatóhajó nélkül is képesek lesznek az ugrásra. Segítségükre lesz a hajón inkognitóban tartózkodó Al herceg is (Ferrington fia). Kijátsszák a császáriakat és a kalózokat is, s így már megkötöttségek nélkül tudnak fogadni javításra mindenfajta hajót.
A kötetben látjuk Artúr távolságtartását a vallástól, a templomtól, melyet a társai nem értenek meg. Összetűzésbe kerül a legjobb barátjával, Márkkal, aki majdnem elhagyja a bázist. Artúrt megkísérti a testi vágy egy helyes, megmentett lány képében, de Scar jobban hiányzik neki. Megjelenik itt is az isteni gondviselés, ami elgondolkoztatja Artúrt.

A 3. kötet Arthúr könyve, de Scarról is bőven olvashatunk benne.
A fiatal császár, Chester háborúban áll a kalózokkal, akik folyamatosan törnek előre. Lucyt és társait kiengedik a börtönből, s kiderül, hogy mindez a kiképzése része volt. Börtönbeli társaival az uralkodót segítik a továbbiakban adatgyűjtéssel, partizán akciókkal. Ő Késessel dolgozik szorosan együtt, poloskákat (csótányok formájában) telepítenek a kalózhajókra, miközben verekedéseket provokálnak.
A Miogin bázison Artúr és csapata továbbra is javítja a császári és a kalózhajókat egyaránt, miközben papokat szállásolnak el, s a kispapok ördögűzéseket végeznek az egész galaxisban. Mikor egy frissen elfoglalt hajót hoznak a kalózok, melyen két gyermek feltrancsírozott holttestét találják, Artúr és maroknyi embere bosszút esküszik: robbanóanyagokat építenek be a kalózhajókba. A mű végén az egyik csatában akkor robban fel az egyik, mikor Scar hajója is a közelben van, s nem tudni, hogy túlélte-e, vagy sem.
Fontos eleme még a regénynek két mentál, Don és Lucy sorsa. Lucyt kiközösítette a fajtája, s a fő célja a császár, majd a főmentál, valamint az egyre jobban terjedő gonosz elpusztítása. Don agymosáson esett át, most építi fel újra önmagát, de csakis a belső hangjára figyelve. Az uralkodót segíti a szeretet erejével, támogatva így az angyalokat, visszaűzve a gonoszt.
A fény és a sötét fontos eleme ennek a résznek is, hisz Artúrban is csatáznak.
Jó stílusú regény, érdekes szereplőkkel.