2020. július 29., szerda

Edith Eva Eger: A döntés

                                                           
Egy regényes szakkönyv, mely a magyar származású írónő, pszichiáter műve. Az első részben olvashatunk a Kassán élő családról, a zenei tehetség Kláráról, a fiúkat bolondító Magdáról, s balettozó, tornásztehetség Editről. Az anyáról, aki bölcs intelmekkel vértezi fel a lányait, s aki boldogtalan házasságban él. Az apa ügyes szabó, ám zsidó származásuk miatt nem kerülhetik el a sorsukat, a Budapesten lévő Klárát kivéve. Végigkövetjük a  család négy tagjának elhurcolását a náci haláltáborba, Auschwitzba, ahol a szülők egyből a gázkamrába kerülnek. Magda és Edit egymást támogatva, segítve élik túl a borzalmakat éhezve, fázva, betegen, csonttá soványodva, rettenetes emlékekkel. Egy amerikai katonának köszönheti Edit az életét, aki a halottak alól húzta ki a haldokló lányt. Kassára visszatérve találkoznak Klárával, s megpróbálnak legalább testileg rendbe jönni. A szanatóriumban találkozik Edit jövendőbeli férjével, Bélával, aki partizánként úszta meg az elhurcoltatást. Edit jómódba kerül, ám a kommunista uralom sem kecsegteti őket semmi jóval. Ezért döntenek úgy sok sorstársukhoz hasonlóan, hogy kivándorolnak Amerikába (Klára Ausztráliába, a barátaik Izraelbe költöznek). Amerikában Edit lassan tanulja a nyelvet, egyszerű munkákat vállal, miközben a kislányuk mellé megszületik az újabb kislányuk, s a sérülten születő kisfiuk. Többször költöznek, míg El Pasoban igazán otthon érzi magát. Többször küzd emlékbetörésekkel, melyek rosszullétet okoznak. Eleinte elnyomja magában a rémes emlékeket, míg meg nem tanulja, hogy felvállalja a múltját, s elkezdje ő maga irányítani, s a jelenben élni az életét. Mikor a gyermekei nagyobbak lesznek, akkor kezd el tanulni, egyetemre járni, doktori fokozatot szerezni, s pszichiáterként segíteni a traumán átesett embereknek. Nagyon sikeres, számtalan előadásra, képzésre kérik fel szerte a világon. 
Az olvasmányos családtörténet mellett szakmai útmutatást is olvashatunk a továbbélésről, a megbocsátásról, az elengedésről, a düh kiéléséről, saját magunk szeretetéről, elfogadásáról, s megismerhetjük egypár páciens történetét, esetét is. 

2020. július 17., péntek

Palotás Petra: Circus Monte-Carlo

A Kötéltánc című 1. részben egy vándorcirkuszos családot ismerünk meg az 1987-es NDK-ban, amikor még szorosak voltak a határok nyugat felé, s mikor a pártfunkcionáriusok óriási hatalommal bírtak. A társulatot Simone vezeti, akinek zsidó édesapját a háború alatt elhurcolták (másik szál, 1944-ben járunk), s akinek a Drezdában élő édesanyja erős támasza a gyermekeinek, különösen Izabelnek, aki 20 éves és kötéltáncos. Most kezd ismerkedni a fiúkkal, s leveszi a lábáról a fogorvos Christopher, aki először elkábított állapotban kapja meg a lányt. Hogy a fiú, vagy a legjobb barátnő, Emily a ludas a dologban, nem tudjuk biztosan. Bonyolítja a helyzetet, hogy egy régi botlás miatt Izabel valódi apja Christopher nevelőapja, aki megerőszakolta a vele flörtölő fiatalasszonyt. Gerhard Ziegler ma magas rangú pártfunkcionárius, akihez segítségül fordul a cirkusz a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválra való kiutazás ügyében. A titokról csak Simone tud, s nem is szeretné, ha kiderülne, ezért a kisebb lánya, Sophie segítségével eltávolítja a fiút Izabel közeléből. Sophie és Anika ikrek, 16 évesek és artisták. Sophie kacér és merész, nem tiszteli a szabályokat és a nővérét. Tetszik neki a 25 éves orosz bűvész srác, Valentin, aki inkább Izabelre figyel. A legidősebb gyermek Matthias, aki az édesapjához hasonlóan az állatokat szereti, velük lép fel. Egy csimpánz, két dromedár, lovak, s egy öreg tigris van a társulattal. Ziegler utasítására Magyarországra, a Balatonhoz kell utaznia a társulatnak, ahol helyi fiatal állatvédők támadásának lesznek kitéve, melyet a szeretett öreg tigris nem él túl. A főbűnös Matthias barátnőjének, Cilinek az öccse. Felbukkan a Balatonnál az a nő is, aki felelős Simone apjának haláláért, aki annak idején a fiatal lány ének tehetségét és barátságát használta ki az apa kilétének kikutatásához.                          Itt ér véget az első kötet, melyben sokféle érzelem, cselszövés kavarog, de jó olvasni. 

A 2. részben (Szemfényvesztés) is több idősíkon ismerjük meg a  múlt és a jelen történéseit. 1945-ben Drezda bombázását és a romeltakarításnál segédkező Johannát és Simone-t látjuk, aki ekkor ismerkedik meg későbbi férjével, Arthurral. 1966-ban Gerhard Zieglert és szeretőjét, a magyar cigánylányt, Rosalindát látjuk, aki várandós a férfi gyermekével. Gerhard nem vállalja fel a nőt, s a folyamatos zaklatása ellen azt találja ki, hogy legyen a besúgója a Circus Monte-Carloban. Ő azonban hamis információkkal látta el végig a férfit. A jelenben, 1988-ban Valentinról, az orosz bűvész srácról is kiderül, hogy beépített kém, akit Charlotte (aki korábban Simone pártfogója volt, s miatta hurcolták el a lány zsidó származású apját) szervezett be, így hozva ki őt a börtönből. Ám Valentin második családjának tekinti a társulatot, így ő is fals jelentéseket készített folyamatosan. Közben egyre jobban belehabarodik Izabelbe, aki végül viszonozza az érzéseit. Kiderül, hogy Charlotte végig a családon tartotta a tekintetét, s próbálta segíteni őket, egyengetni az útjukat, így vezekelve a korábbi tettéért, melyet ő is a zsidó édesapja miatt vállalt. A balatoni tűz erősen visszaveti a társulatot anyagilag és érzelmileg is. Közben súlyosbodik Arthur tüdőbetegsége, s egy baleset folytán Sophie élet-halál között lebeg sokáig. Cili, a tüzet okozó srác testvére Matthias után utazik az NDK-ba, így mutatva ki szeretetét a fiú iránt. 
A mű végére jóra fordulnak a dolgok: Arthurt sikeresen gyógyítják egy svájci klinikán, Sophie felépül, s Anikával egy új számot kidolgozva végül a rendszerváltás után kijutnak Monte-Carloba a cirkuszfesztiválra, ahol az egész család nézi őket.


2020. július 10., péntek

Fiona Davis: A lakcím

Két idősíkon játszódik a regény, aztán a végén összeérnek a szálak.
1884-ben a Londonban dolgozó Sara-t, aki egy előkelő szállodában igazgatja a személyzetet, Amerikába csábítja egy fiatal, családos építész. Állást ajánl neki az újonnan épülő, New York külső részén található Dakota Házban, ahol számos pénzes család bérel lakást. Sara igazgató lesz, s miközben lelkiismeretesen szervezi a ház életét, egyre közelebb kerül az építészhez, Theo Camdenhez. Az elveivel ellenkezően dönt, s a férfi szeretője lesz. Egy ármánynak köszönhetően börtönbe kerül, s ott szüli meg a kisfiát, akiről úgy tudja, hogy meghalt a szülés után. A pokoli hónapok után egy fiatal oknyomozó újságírónőnek köszönheti a szabadságát, s újra Theo munkatársaként és szeretőjeként folytatja tovább az életét. Theo felesége közben a három gyermek mellé örökbe fog egy kisfiút, akiről végül Sara kideríti, hogy az ő fia, s Theo tudott az eltitkolt terhességéről és szerencsétlen bebörtönzéséről, miközben semmit sem tett a kiszabadításáért. Végül a felindult felesége szúrja le a férfit, aki helyett Sara magára vállalja a gyilkosságot, melyért újra elítélik.
A másik szál a jelenben Bailey Camden története, ő a fogadott fiú leszármazottja, akit Theo feleségének váratlan halála után kizártak az örökségből, s aki emiatt megkeseredett emberré vált. Ezt a keserűséget cipeli Bailey apja is, aki a felesége korai halála után a lányával sem találta meg a hangot. A felesége szeretett volna a Camden családhoz tartozni, sokszor elvitte hozzájuk a kislányát, így Bailey és Melinda szinte unokatestvérekként nőttek fel. Baley tehetséges lakberendező, de az alkoholproblémái miatt elveszíti a munkáját. Melinda ajánlja fel neki, hogy építse át az ő Dakota-házbeli lakását, s közben ott is lakhat. Baley küzd a vággyal, miközben napról napra él, de igyekszik összeszedni magát. Eljár az anonim alkoholistákhoz, s barátokat szerez a házban egy idős férfi és a gondnok személyében. Közben a ház alagsorában lévő régi ládákban régi tárgyakat, tervrajzokat, ruhákat és fotót talál Saráról és a gyerekekről, s elkezd nyomozni Theo Camden és Sara után. Végül összeáll a mozaik, s kiderül, hogy valójában ő a vérszerinti leszármazottja Theo Camdennek és nem Melinda, így az örökség is őt és az édesapját illeti. Végül helyreáll Bailey élete, kibékül az édesapjával, megveszi és visszaállítja az eredeti formájára Melinda lakását, s a gondnokkal is egymásra találnak.
Érdekes olvasmány, ajánlom mindenkinek.