2022. május 29., vasárnap

Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya

 Lady Calpurnia Hartwell gazdag, egy báró húga és vénlány. 28 éves, s még egyetlen szóba jöhető férfi szeme sem akadt meg rajta (az idős özvegyeken és a hozományvadászokon kívül). Pedig Callie rettentően romantikus, az összes szerelmes regényt elolvasta, s hisz a szerelemben. Kissé gömbölyded, dús alakja nem felel meg a kor divatjának, s nem feltűnő szépség, ezért a bálokat általában szemlélődve végigállja tánc helyett. 17 éves korában egy rövid időre találkozott Ralston márkival, a híres nőcsábásszal, aki beszélgetett vele, s akibe azóta szerelmes. Most már mindenki unalmas, bátortalan vénlánynak tartja, ezért elhatározza, hogy olyan dolgokat fog kipróbálni, amit még soha nem tett, vagy amit nőknek nem szabad. Listát ír, s összeszedve a bátorságát elkezdi megvalósítani. Az első pontot egy éjszaka Ralston márki házában pipálja ki, megkérve a férfit, hogy csókolja meg. Mivel akkor érkezett hozzájuk a féltestvérük, a húguk, aki csak anyai ágon nemesi származású, ezért a férfi egyezséget köt Callie-val. A csókért cserébe ő segít bevezetni Julianát az előkelő társaságba. Ezután Callie mindig Ralston márkiba botlik, amikor valami újat próbál ki (pl. vívás egy férfiklubban), később pedig a márki segít neki a többi pontot megvalósítani, mert nem szeretné, ha a lány bajba kerülne. Ahogy megismeri Callie-t, ahogy csábítgatja, rájön, hogy a szégyenlős lány nagyon okos, belevaló és szenvedélyes. Némi bonyodalom után aztán az élvhajhász gyönyörű férfi úgy érzi, hogy nem tudja elengedni a lányt, s végre mindketten megtalálják a szerelmet.


2022. május 17., kedd

Beth Morrey: A remény lányai

 Egy fiatal anya útkeresése a történet. Delphine tinédzserként szült, ezzel derékba vágva az iskolai tanulmányait és az egyetemi álmait. Lánya most 13 éves és nagyon okos, fura gyerek. A felesége halála óta magába fordult apjával élnek egy pici lakásban, Delphine gyerekkori ágyában alusznak a kislánnyal. A tinikori szerelme után, egy sikertelen kísérlet kivételével nehezen enged kapcsolatot az életébe. Mikor kirúgják a nemszeretett állásából, a kezdeti kétségbeesés után sorra jönnek a lehetőségek számára, megcsillantva  egy reménytelibb élet lehetőségét. Új állást kap egy kedves, könyves étteremben, elkezd készülni a magas szintű érettségire angol irodalomból a lánya tanárával, énekelni kezd két férfival egy alkalmi zenekarban, gyakorolja a francia nyelvet (édesanyja nyelvét) egy idős asszonnyal, kiderül számára is, hogy ki a lánya valódi apja, s ezt végre el meri mondani a kislánynak, s alakul egy szerelmi kapcsolat is a regény végére. 

A jelen és a múlt keveredik a regényben, így téve teljessé a történetet.


2022. május 13., péntek

Erin A. Craig: Só és bánat háza

 Egy furcsa, misztikus, időnként horrorisztikus történet. Egy kitalált országban játszódik, a tenger mellett, ahol Annaleigh él számos lánytestvérével, az apjával és fiatal mostohaanyjával. Az évek során már 3 nővére meghalt betegségben vagy balesetben, s mikor a negyedik is lezuhan a szikláról, felmerül benne a gyilkosság gondolata. Az emberek a családot sújtó átokról beszélnek, de ő szeretné kideríteni az igazságot, mielőtt rákerül a sor. Felbukkan az életében egy titokzatos férfi, aki a beteg apját látogatja a szigetek egyikén, aki végül segít neki a titok megfejtésében, s aki elrabolja a szívét is. Olvashatunk titkos bálokról, széttáncolt cipőkről, rémálmokról, a tudat befolyásolásáról, gonosz mostoháról, testvéri szeretetről, istenekről, gyilkosságokról és a gonosszal kötött alkuról.

Jobbat vártam.


2022. május 3., kedd

Rhys Bowen: Az Angyal-öböl felett

 


Bella elszegényedett angol arisztokrata családban nevelkedik édesanyja haláláig. Alkoholista apja szolgálónak adja, hogy a keresetéből eltartsa őt és a húgát. Egy újgazdag családnál szolgál, s ráébred a főzés iránti vonzalmára. A szakácsnőtől sok fortélyt magtanul, ám továbbállni nem tud, mert a gazdaasszonya az úri modora miatt (amivel dicsekedni lehet a vendégeknek) ragaszkodik hozzá. Ajándékként kerül hozzá az utcán elgázolt fiatal lánynak szóló levél, melyben meghallgatásra hívják a királyi palotába, mint szakács segédet. Bella nem sokat gondolkodik, elmegy Helen helyett, s felvéve a lány személyazonosságát felvételt nyer Viktória királynő konyhájára. Ügyességével, szorgalmával elismerést vált ki nem csak a szakácsokból, hanem a királynőből is. A felettese megbetegedése miatt ő utazik Nizzába a királynő kíséretével, ahol a nyelvtudása miatt tolmácsként is működik. Szemrevaló lányként több ajánlatot is kap, de ő szerelmet szeretne. Sokat tanul a fiatal francia séftől, aki a a szívét is megdobogtatja. Egy váratlan haláleset miatt gyanúba kerül, s csak az éles eszének, megfigyelőképességének köszönheti, hogy kiderül az ártatlansága. A királynőnek bevallja a valódi kilétét és a történetét, s ezzel nagy tehertől szabadul meg, miközben megtalálja a párját és a hivatását is Nizzában.

Érdekes a kor szokásait, ételeit megismerni a jól olvasható regényből.