A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Harrison Fawcett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Harrison Fawcett. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 4., szerda

Harrison Fawcett: Praetorianus

 Egy újabb Brett Shaw regény, de számomra nem túl jó véggel. Végleges megoldások születtek fontos szereplőket érintve.
Ebben a részben veszély fenyegeti a Katicák (Újklarissza rend) részéről a császári családot, miután megpróbálták kiiktatni Brettet, az apját és Wittgent is. Ez azonban csak figyelemelterelés volt, hiszen így a két praetorianust, akik Berenice nővért üldözve a Földre távoztak, eltávolították az Űrkastélyból. Amikor kiderült, hogy nem Berenice nővér a merénylő, hanem egy szuperképességekkel bíró társa (Éjnővér), aki saját szakállára dolgozik, akkor Berenice Brettékkel tart, hogy segítsen nekik. Éjnővér közben közel kerül Brett apjához, s meg is öli a parancsnokot. Közben az is kiderül, hogy Gwen, a fiatalabb sárkánylány szeretné megkaparintani a trónt, akár a nővére megölése árán is. Éjnővér alvó ügynököket felhasználva harcot robbant ki az Űrkastélyban, s Brettből farag gyilkost, mikor elárulja neki, hogy a húga eltűnése a császárnak köszönhető. Brett közel is kerül az uralkodóhoz, aki elárulja neki, hogyan halt meg a testvére, s  azt is, hogy valójában Brett az ő gyermeke. Brett megöli a IV. von Anstettent, a lányai megküzdenek egymással, s Blindamoor győz. Brett nem akar uralkodni vele, elhagyja Berenice-szel az Űrkastélyt. Wittgen veszi át a helyét, s a baráti viszonyuk sajnos megszakad. A regényben eltűnik Brett felesége, aki egy időutazóval visszament a múltba, s nem tért onnan vissza.

Röviden ennyi ez a rész, kicsit szomorú véggel. 




2019. október 7., hétfő

Harrison Fawcett: A korona hatalma

Nagyon szeretem a Brett Shaw regényeket, főleg az újabbakat. Ez a mű korábban jelent meg, s a sok történelmi utalás miatt kihívás volt olvasni.
Természetesen ez a regény is a 27. században játszódik, s a földlakók egy része elfoglalt egy másik bolygót, s új birodalmat alapítottak. Ősmagyarként élnek ott, egy részük keresztényként, egy részük sámánokkal, boszorkánnyal (Tündér Ilona), őshitűként. Jó magyar szokás szerint széthúznak, de az közös bennük, hogy a korábban elrabolt, s elrejtett szent koronát kutatják. A keresésbe beszáll a Barkóczy klán oldalán az Űrtemplomos Lovagrend, az OPOS nagymestere és mágusai, akik a Szent Jobb-ból létrehozták Szent István klónját, aki a koronakutató Rogeriusból válik a mű végére királlyá. A Turáni Csillagszövetség fősámánja kéri IV. von Anstetten császár segítségét a korona felkutatására, aki Brett Shaw-t és társait bízza meg a feladattal. Nyomozás indul, szövetségek bomlanak fel és köttetnek, miközben számos korona-elméletet olvashatunk. 
Nagyon jó humorral megírt történet, mely a magyarságot is kifigurázza közben. Érdekes az ősmagyar szokásokat együtt olvasni az űrtechnológiával.

2019. május 31., péntek

Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már

Brett Shaw, a felesége Akiho, Paul Wittgen és a barátnője, Dana Djokics a császár parancsára titkos és sürgős küldetésre indulnak. Elloptak ugyanis a császári mauzóleumból egy megaira kristályt, melynek a feladata volt lezárni az Anstettenek korábbi világát és a mostani univerzumot. Most rés keletkezett, s mindenféle veszélyes lény szivárog át, s ha nem sietnek, leigázzák a mostani világot. Kiderül, hogy egy hajókat építő cég félkész űrhajójában rejtette el a tolvaj, hőseinknek már csak az 5 fotonklippert kell megtalálnia, s az egyikből visszavinni a kristályt. Bolygóról bolygóra utaznak, számos problémát kell megoldaniuk, miközben egy titokzatos nő megbízásából egy nagyon ügyes ellenlábasuk is akad. Dana apja, a híres Djokics az illető, aki miután megtudja, hogy veszélyben a világa, a négyes mellé áll. 
Jó humorú, akciódús regény, érdekes kalandokat élünk át érdekes világokban a vagány szereplőkkel.

2017. február 7., kedd

Harrison Fawcett: Hosszú út a trónig, bébi

Ez a regény a 27. századtól visszafelé több korban játszódik. Mindez egy időgéppel lehetséges, melyet Brett Shaw testőrezredes volt barátnője, Angela lop el IV. von Anstetten (sárkány)uralkodó elől. Brettet is magával viszi, hogy aztán magára hagyja az atomrobbanás előtti Hirosimában, ahol a Katedrális emberei gyűjtik be. (A Katedrális tagjai arra ügyelnek, hogy az időutazók nehogy galibát okozzanak a megtörtént történelemben.) Brett feltalálja magát abban a világban is, de nagyon szeretne visszajutni a saját korába. Ez azonban csak Angela időgépével lehetséges, ezért próbálják a Katedrális embereivel megtalálni a nőt a különböző történelmi korokban. Nyomoznak utána, s pár sikertelen kísérlet során találkoznak is vele. Angela célja a von Anstetten uralkodóház felbukkanásának megakadályozása, ezért hozza létre a XIV. században elrabolt gyerekekből a testőrcsapatát, a Százakat, ezért tanul alkímiát, s állít a szövetségébe neves bankárokat, politikusokat, uralkodókat. Folyamatosan keresi és likvidálja a hatalom közelébe férkőző idegen, gyíkszerű lényeket, akik azonban sokan vannak, s egyre erősebbek. Végül Brett Angela halála, s az időgép megsemmisülése után is megtalálja a módját, hogy japán feleségével visszajusson a saját világába, ahonnan csak egy hónapot volt távol, miközben számos évszázadban járt.
Jó humorú, szókimondó kalandregény, fan-fiction, a Mysterious Universe része, érdekes felvetésekkel, összeesküvés elméletekkel, időutazással, modern technikával.