Egy ismerősöm ajánlotta elolvasásra a regényt. Neki nagyon tetszett. Nekem nem. Főként a végét éreztem kissé giccsesnek: a tökéletes családi idillhez már csak a kutya hiányzott. Nem éreztem valóságosnak Julia lányának, a 16 éves kamaszlánynak szüleihez való bújós, kitárulkozós viszonyát sem, s azt sem, ha egy apa (Julia apja) rajongásig szereti a lányát, hogyan képes szó nélkül otthagyni egy rideg anyánál. Julia már nem volt kisgyerek, mindent meg lehetett volna beszélni vele, s egy új életet kialakítani. (De akkor miről szólna a regény?) Az apja a szeretetével át tudta volna segíteni a nehézségeken, megelőzve a későbbi 25 év lelki gondokkal terhelt életét, mely végül a férjével való konfliktusok kialakulásához vezetett. Erről az időszakról szól a regény: két ember hihetetlen szerelméről, lelki és szexuális gondokról, egymás megcsalásáról, a múlt valós és vélt rémeiről, szeretetről, barátságról, árulásról, s rokonokról, akiket nem választhatunk.
