2022. december 29., csütörtök

Vivien Holloway: A vihar ígérete


1. rész. Izgalmas, kalandos, akciódús ez a képzelt világban játszódó történet. Egymás mellett lévő veszélyes birodalmakban (Éjföld, Láp, Sivatag)játszódik a történet, ahová az átjárást mágia nehezíti. Középkorias környezet, kegyetlen császár jellemzi a Sivatagot, aki még mindig keresi a 10 éve kiirtott uralkodó család esetleg életben lévő tagjait. Csak a véletlennek köszönhető, hogy a vérengzéskor 11 éves Sharalyn Tanner életben maradt egy öntörvényű kanca hátán elmenekülve. Utcagyerekként, majd pár évig egy idősebb férfi gondozásában élte túl a gyermekkort, tanult meg fegyverekkel bánni, s túlélni. A mentora halála után folyamatosan úton van, üzletel, megbízásokat teljesít, s kerüli a bajt. Mágikus karkötővel, lidérceket rejtő gömbbel, a menedékét rejtő varázslattal vértezte fel magát. Már kétszer került az útjába apja korábbi katonája, Carden Wade, aki mulasztása miatt élte túl azt az éjszakát, mikor minden társa odaveszett. Az új császár kötelét csak az anyjának köszönhetően kerülte el, aki kimenekítette a börtönből. Az apja ellene fordult, hogy a húgait védje, s behódolt a császárnak. Azóta Wade zsoldos, s a megbízatásai során akadt össze Shara-val. A lány nem bántotta, mikor megtehette volna, sőt az életét is megmentette. Mikor Calden titokban meglátogatja 10 év után a haldokló édesanyját, aki bízik benne, akkor határozza el, hogy segíteni fogja Shara-t, ugyanis a császár olyan amulettekkel keresi a lányt, ami az ősi vért kutatja. Shara többször veszélybe kerül, elveszíti a menedékét is, mikor újra találkozik Cardennel, aki egy 16 éves fiúnak segít. Kiderül, hogy a korábbi császár kisebbik fia (Reed/Kian) is életben maradt, s eddig titokban rejtegették, de most ő is veszélyben van. A császár korábbi katonája, Draven szeretne bosszút állni a császáron a felesége miatt, s ő próbálja megdönteni a hatalmát, majd a trónra ültetni az ifjú Kian-t. Még nagyon korai az idő, hiszen a fiú mit sem sejtve nem tudott felkészülni sem a harcra, sem a kormányzásra. Shara azonban a szárnyai alá veszi, hiszen az unokaöccse. Közben Cardennel közel kerülnek egymáshoz, együtt mennek el Éjföldre kopóvérért, s csak egy ottani "utazó" (állatokba tudja áthelyezni az elméjét) fiú, Raze segítségével élik túl a kalandot. Raze is menekül a bátyja, a helyi uralkodó, Ry'mus elől, s a határátlépés során Shara-ék is megmentik az életét. Közben a fővárosban elárulják a császár elleni összeesküvést, Carden apja meghal, a kisebbik húga, Aya padig a császár kezére kerül. Az idősebbik húga, Eliza árulta el őket védve a gyermekeit és a saját családját. A császár már korábban ultimátumot adott Carden apjának, hogy vegye rá a fiát, hogy hozza el neki Shara-t. Shara-ék tudják, hogy ez gyilkos küldetés, mégis útnak indulnak. Raze is segít nekik, s nem is sejti, hogy Éjföldről egy nagyon erős nekromanta, Shalen indult utána.

Nagyon jó volt olvasni, azonosulni Shara szerethető karakterével, s bízni, szurkolni a lehetetlen küldetésnek. Remélem, mielőbb megjelenik a folytatás, mert eléggé a közepén maradt félbe a történet.

2022. december 28., szerda

Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony

 Egy elég egyszerű romantikus történet. Adott egy fiatal nő, Megan, aki özvegy. A férje halála után Londonból hazaköltözik Yorkba az édesanyjához és a családi könyvesbolthoz. Három éve ott él és dolgozik begubózva, a fájdalmába és a bűntudatába kapaszkodva. Csak pár embert enged közel magához, akik egyben a romantikus könyvklub tagjai is. Ebbe az állóvízbe hoz változást egy híres író könyvbemutatója. Xander maga is sebzett, gyászolja az édesanyját és a házasságát. A két ember a kezdeti döccenők után mégis egymásra talál, s talán kiutat a magányból és a gyászból.


2022. december 22., csütörtök

Baráth Viktória: Bűnösök közt

 Becca FBI ügynök, aki rémes családban nőtt fel, s akinek az apja tettei még mindig meghatározzák a sorsát. Egyedül áll a világban alkalmi szeretőjét, munkatársát, Olivert leszámítva. Az irodában az előléptetése folyton várat magára, nem akarják terepre küldeni, pedig ő bizonyítani szeretne. Csellel jut információhoz egy készülő nagyszabású nyomozásról, mely a Káin Fiai motoros banda felszámolásáról szól. Ittasnak tettetve magát betéved a banda törzshelyére, egy lepusztult kocsmába, ahol Tommy, az egyik tag megsajnálja és munkát ajánl neki. Becca így meggyőzi a vezetőit, hogy beépülhessen csaposként a bandába, s információkat, terhelő bizonyítékokat szerezzen. Egyre jobban bekerül ott a belső körbe, szerelmi viszonyba bonyolódik Logan-nel, az alvezérrel, s megpróbál segíteni neki az apja tartozását törleszteni egy rivális banda felé, hogy Logan kisfia biztonságban legyen. Becca dilemma előtt áll, hiszen ebben a közegben elfogadásra, családra talált, s rájön, hogy nem minden fekete vagy fehér, s mindenhol lehetnek jó és rossz emberek. 


2022. december 19., hétfő

Jaymin Eve: A sárkány jele; Sárkánymágusok

 


Nagyon jó fantasy. Sajnos a vége még várat magára.

Egy természetfeletti közösségben Sratfordban játszódik az első rész. Elválasztva az emberek világától élnek itt alakváltók, vámpírok, tündérek, féltündérek, varázslók, s őrzik az egyik  jól elrejtett börtönt, Vanguardot. Itt nő fel falkavezér édesapjával, Jonathonnal Jesse Lebron farkasváltó, akit elhagyott az édesanyja. A 22 éves lány legjobb barátai kicsi kora óta a Compass fivérek (Braxton sárkányváltó, Tyson boszorkánymester, Jacob tünde, Max vámpír), akik négyes ikrek, s egyidősek Jesse-vel. Egy falkát alkotnak, s az életüket adnák egymásért. A természetfeletti világot veszély fenyegeti, hiszen hamarosan eljön az ezer éve megölt kegyetlen sárkánykirály feltámadásának jósolt időpontja. A halála előtt megjelölt kiválasztottakat, akik a sárkány jelével, billoggal jönnek a világra, s ők fogják a seregét alkotni. Ezért nem hagyják életben az ilyen jellel született csecsemőket, s egy másik négyes ikerpár Négyek) vadássza le ezeket az egyedeket. Mikor Jessa-t koholt vádakkal börtönbe vetik, s ott támadás éri, akkor aktiválódik az addig varázslattal elrejtett sárkány énje. Kiderül, hogy a közben visszatért édesanyja és a sosem ismert húga (Mischa) az ikertestvére, s mivel mindketten billogosok, ezért menekült el az anyja a húgával. Mischa emberek között élt, mit sem sejtve alakváltó mivoltáról. Kiderül, hogy a börtön egy elzárt részében billogosokat tartanak fogva nagy titokban, mivel nem lehet megölni őket, mert halhatatlanok. Ezt akkor tudja meg Jesse, mikor őt is elkapják a keresésére érkezett Négyek, akiktől a család barátja, egy nagyon erős boszorkánymester, Louis szabadítja ki, s szökteti el Romániába. 


A második rész is nagyon izgalmas. 

Természetesen Jesse a kis falkájával utazik, s csatlakozik hozzájuk egy gyógyító boszorkány, Grace is. Egy menedékbe tartanak, ahol Louis féltestvére, Quale az egyik vezető, az egyik sárkánymágus. Itt csoportosulnak a börtönökből egy női ikerpár által kiszabadított billogosok is. Itt nem érzékelik őket a Négyek. Kiderül, hogy Jesse jele jóval nagyobb a megszokottnál, s az is világossá válik számára, hogy ő az egyetlen kettős alakváltó. A többi billogos csak szellemsárkányt tud létrehozni. Jesse különleges, s döntő szerepe van a sárkánykirály feltámasztásában a húgával együtt. Hiába tiltakozik ez ellen, s hiába választja párjának Braxtont, a másik párja a sárkánykirály, aki a feltámasztása után magával viszi a lányt egy köztes világba, annyi időt kérve, amennyit eddig Braxtonnal töltött. 

Sok érzelem, kialakuló szerelem, küzdelem Tündérországban egy dzsinnek köszönhetően, Mischa árulása, a két idős női ikerpár cselszövése teszi izgalmassá a kötetet.

2022. december 13., kedd

Charlie Jonas: Mimi kávézója

 Kölnben egy idős, özvegy hölgynek évek óta vigasza egy fehér cica, Mimi, aki átsegítette őt a férje elvesztése utáni időszakon. Ám még egyszer utoljára szeretne elutazni Ischia szigetére, ahol olyan sokszor megfordult a férjével. A cicát egy fiatal tanárnőre, Leonie-re hagyja, aki a környéken lakik, s akivel összebarátkozott. Ám Lonie életét felforgatja Mimi, a cica nem érzi jól magát a kicsi lakásban, s rengeteg kárt és álmatlanságot okoz. Így kerül Mimi Maxie-hoz, Leonie barátnőjéhez, aki a nagynénje örökségéből éppen egy kis kávézót nyitott. A barátságos, házias sütiket árusító kávézó, a Paula kisasszony ezután cicás kávézó lesz, s mikor váratlanul kiscicák is születnek, sokan miattuk keresik fel a helyet. Mindhárom hölgy keresi a párját és boldogságot, s a mű végére természetesen valamennyien megtalálják a szerelmet egy elveszett kislány apukájával, egy arrogáns újságíróval, illetve egy sármos régiségbolt tulajdonossal. 

Elég egyszerű a történet, de szerethetők a karakterek.



2022. december 9., péntek

Nicola May: Apró bolt az öböl partján

 


Larkin árvaházban nő fel, nehezen bízik meg az emberekben, s kissé felelőtlen életet él. Ivás, buli, alkalmi szex, nincs gondja semmire, mivel Josh, a főbérlője és barátja rengeteget segít neki. Egyszer csak örököl egy kis boltot emeleti lakással együtt egy tengerparti kisvárosban, s fogalma sincs, kitől.  Odaköltözik, ismerkedik a helyiekkel, miközben takarítja az 5 éve üresen álló házat. Szeretett társa egy kis lopott/mentett törpetacskó, Virsli, akivel nagyokat sétálnak. Egyre több barátot szerez, pl. a 18 éves Titch-t, aki babát vár egy erőszak eredményeként, s akivel kisegítik egymást; Jacobot és Raffaellét, a meleg házaspárt, akik vendéglátóhelyet üzemeltetnek; Mary-t és a nagymamáját, akikről végül kiderül, hogy a rokonai. Hazug férfiak is megfordulnak az ágyában, mire rájön, hogy Josh iránt vannak érzései. Számos kutya és macska is előfordul a regényben, ezért is nyit végül Rosa kisállat felszerelés boltot, ami nagyon jól kezd beindulni. Van egy krimis szál is a műben, s a rosszak végül elnyerik méltó büntetésüket. 

Könnyen olvasható, jó kis történet. 

2022. december 5., hétfő

Fejős Éva: Elhitted álmomat

 Nizzában gyűlik össze egy maroknyi, nagyrészt magyarokból álló csoport. Terápiára érkeznek, egy korábbi tragédiát próbálnak feldolgozni a sebek feltépésével. Bár nem érzik, de valamennyien elakadtak az életükben. Csakhogy nem csak ők érkeznek Nizzába, hanem bosszúra szomjazó exférj és testvér is, akik egy-egy nő halálát akarják. S van egy hírességre törő magyar író is, aki a kiadó pénzén nyaralgat, miközben a tragikus végkifejletet segíti megtervezni, s egyben ihletet meríteni a regényéhez. Szerencsére van két tini lány, akik baráti kérésre nyomozni kezdenek az író után, s rájönnek az összeesküvésre. 



2022. december 2., péntek

Sophie Irwin: Hozományvadász hölgyek kézikönyve

Kitty Talbotnak fiatal lány létére egyedül kell megvédenie az otthonát a hitelezőktől, s biztosítania négy húgának a jövőjét, miután a helyi földesúr fia felbontotta vele a jegyességét. Egyik húgával, Cecilyvel Londonba utazik az édesanyja régi barátnőjéhez a báli szezonra, s feltett szándéka egy magas jövedelmű urat találni férjnek. Első választottja a fiatal Mr. de Lacy-re esik, akit sikerül magába bolondítania. Mielőtt azonban megkérné a kezét, megjelenik Archie bátyja, lord Radcliffe, aki átlát a lány mesterkedésén, s megállapodást köt vele. Ha békén hagyja az öccsét, segít a lánynak eligazodni az úri világban. Kitty okos, sikeresen veszi az akadályokat, meghívást kap a bálokra, ismerkedik a pénzes, arisztokrata fiatalemberekkel nem titkolva az anyagi helyzetét. Ám a végén csak egy, nagyon visszataszító jelölt marad, aki megkérné Kitty kezét, ám szerencsére máshogy alakul a talpraesett lány sorsa. 

Jól megírt történet érdekes karakterekkel olyan történelmi korba ágyazva, amiről esetleg kevesebbet tudunk.