2015. február 26., csütörtök

Liliana Hart: Go-go girl nyomoz; Go-go girl és a lopott ékkő; Go-go girl és a halott örökös; Go-go girl a pácban

Egy újabb sorozat, mely nagyon hasonlít a Szingli fejvadászra. De nem baj, azt is szerettem.
Itt Addison Holmes történelem tanárnő a főszereplő, aki keresetkiegészítésképpen megpróbálkozik a vetkőzős tánccal. Ekkor kezdődik a kálváriája, ugyanis a bár mögött az igazgatója holttestébe botlik. Az élete már így is egy katasztrófa: a lakása beázik, hamarosan lebontják az épületet; a kinézett házra nincs pénze, s a kolléganője, Veronica el is happolja előle; a vőlegénye az esküvőjük napján éppen Veronicával csalta meg a bérelt limuzinban, s őneki kellett a vendégsereggel tudatni, hogy elmarad az esküvő; Veronica folyamatosan zaklatja;  a kisvárosban pillanatok alatt híre megy minden tettének, így folyamatosan csámcsognak rajta; számtalan testi és lelki sérülés éri a történet egy hete alatt, ugyanis miután táncosnőként nem vált be, a barátnője magánnyomozó irodájában kap megfigyelői munkát, melyet nagyon lelkesen végez. Az útjaik egyre többször keresztezik egymást a nagyon sármos és férfias rendőrnyomozóval, Nickkel, s egyre inkább egymásba gabalyodnak. Addison a nyomozása során egyre közelebb kerül a gyilkosság szálainak kibogozásához, ám közben még két holttest kerül az útjába, s közülük az egyik az exvőlegénye. 
Addison egy csetlő-botló, szertelen, de dögös, s eltökélt nő, aki szerethető. Jó humorú, könnyed olvasmány.

Liliana Hart - Go-go girl és a lopott ékkőA második rész kicsit laposabb, de ez is élvezhető.
Addison elveszíti az állását, s az anyukájánál lakik, akinek elhunyt édesapja rendőr társa udvarol. Elhatározza, hogy hivatásos magánnyomozó lesz, de a tanfolyam elkezdéséig is Kate-nek dolgozik. Most együtt kell működnie az FBI-jal, azon belül is a nagyon dögös és rámenős Savage ügynökkel, hogy kinyomozzák az eltűnt orosz gyémántok lelőhelyét. Néhány kisebb feladatot végez el, egypárszor megsérül, de ez már mindennapos nála. Nickkel számos szexuális kalandot él át, miközben Savage is erősen flörtöl vele.
Addison ebben a kötetben is hozza a megszokott formáját.



Go-go girl és a halott örökösA 3. részben Addison és Nick a két hónapos szakítás után újra kerülgetni kezdi egymást. Addison természetesen ismét bajba kerül, egy drogkereskedő banda bérgyilkosa üldözi. Nyomoz egy dúsgazdag haldokló férfi örököse után, egy nyugdíjas otthonba költözött idős nő után, s egy házastársi hűtlenséggel gyanúsított feleség után. Hozzá költözik a hosszú idő után hazatérő nővére, s ezzel egy csapásra megszabadul az őt ostromló Savage ügynöktől is. Nickkel végül újra egymásra találnak, s a pozitív terhességi teszt a következő kötetre is ígér meglepetéseket.
Vicces, könnyed hangvételű regény olyan szereplőkkel, akikkel szívesen megismerkednénk.


A 4. részben Addison sikeresen leteszi a magánnyomozói vizsgát, így Kate hivatalosan is alkalmazza.
Rosemarie, Addison barátnője bajba kerül egy méretes dildó miatt, ami szinte újként felmondja a szolgálatot. A dühös lány betöri a szexbolt tulajdonosának ablakát, ám másnapra holtan találják tulajdonosnőt. A nyomok Rosemarie-hez vezetnek, így Addison kénytelen kinyomozni, hogy ki rángatja bele a legjobb barátnőjét egy gyilkossági ügybe. Az ő élete is veszélybe kerül, de szerencsére a barátja, a sármos Nick Dempsey nyomozó éppen időben érkezik.
Nick egy kis családi veszekedés után  - egy terhességi teszt miatt - megkéri Addison kezét. Természetesen a dögös FBI ügynök, Savage éppen a legrosszabb pillanatban állít be.

2015. február 22., vasárnap

Vass Virág: Krásznájá Moszkvá

Vass Virág: Krásznájá MoszkváA regény napjaink Moszkvájában játszódik. Igoron és Szásán keresztül bepillantást kapunk a szegénységből indult oligarchák világába, akik szponzorként a családjuk mellett szeretőket is tartanak, akikkel  reprezentálnak. Kátya szintén a szegénységből küzdötte fel magát kemény és kitartó munkával a Bolsoj Színház ünnepelt balett táncosává, Igor mellett pedig anyagi gondjai sincsenek. 35 évesen, egy sérülés után nagyon keményen kell küzdenie a fiatalabb, s elszántan gonosz feltörekvő vetélytárs ellen a színházban, Igor helyett óvatosan másik szponzort találnia, akivel azonban végül ő szakít, miután a new yorki kezeléskor megismerkedik a szintén ott lábadozó hajóáccsal, aki végül elnyeri a szívét. Leendő gyermekéért és a szerelemért le tud mondani a sikerről, a pillanatnyi gazdagságról. Kátya sorsa találkozik a kényszerházasságból kihátráló indiai tévés lánnyal, Nonitával, s a válása után ösztöndíjjal Moszkvában dolgozó magyar Lilivel, aki egy reklámcégnél a Krásznájá Moszkvá parfüm reklámfilmjén dolgozik vele és Igorral. 
Több szálon és idősíkban fut a cselekmény, mozaikszerűen derülnek ki az események, a sorsok. Összekapcsolódnak, majd a végén szétválnak, mindenki megy a maga útján tovább.
Érdekes, a mindennapi ember számára ismeretlen világba kapunk bepillantást.

2015. február 1., vasárnap

Lakatos Levente: Aktus

   Egy majdnem 900 oldalas könyvet írt Levente. Még tartani is nehéz, arról nem is beszélve, hány könyvtári olvasót fog kibírni. Ha már a negatív dolgokkal kezdtem, nagyon zavart a sok elírás, betűhiba a szövegben.
   A történet felépítése szokatlan: egyből egy lényeges és tragikus későbbi jelenettel kezdődik a könyv, mely számos találgatásra és téves megoldásra ad okot a későbbiekben. Aztán hét nappal az "incidens" előtt kezdjük megismerni a szereplőket és az eseményeket. Két szálon fut a cselekmény. Az egyikben Annaróza, Anton, Richárd és a Lélektánc résztvevői , a másikban Fényes Laura, Dr. Szentesy Róbert és Dr. Lengyel Dávid a főszereplők, majd a végén találkozik a két csoport.
Annát kétéves korában egyik napról a másikra elhagyta a táncosnő édesanyja, s homoszexuális édesapja nevelte fel a párjával. Anna lázadó tinédzserkorában ismerkedett meg az éjszakai bárok világával, ahol táncosnőként, de szigorú erkölcsökkel kereste a kenyerét. Itt ismerte meg későbbi szerelmét, Antont, aki bátyja tragédiája és Anna hatására szokott le a drogokról és kezdett új életet. Anna táncosnő lett, önálló bemutatóra készül, s közben a tánccal segít lelki sérült embereknek, ők alkotják a Lélektánc csoportot. Itt találkozik a gazdag fiúval, Richárddal, aki szörnyű titkokat rejteget, de feltett szándéka, hogy megossza Annával. Ugyanis Richárd tragikus élete a lányt is érinti az édesanyja miatt.
Közben megismerjük Fényes Laura jelenlegi sorsát is. (Ő és Lengyel Dávid már 2 korábbi regényben szerepelt.) Laura magánnyomozó lett, szakított korábbi párjával, Kováccsal, s egy rövid, szenvedélyes viszony után másfél éve kilépett Dávid életéből is. Most megismerkedik a playboy Szentesy doktorral, akivel esetleg el tudná képzelni az életét. Ezt az állapotot szakítja félbe Dávid jelentkezése, aki bevonja Laurát egy nőket fogva tartó és kínzó pszichopata utáni nyomozásba. Szörnyű sorsokat és elmebeteg, befolyásos emberek üzelmeit ismerjük meg, mígnem a végén helyükre kerülnek a mozaik darabkái. Egyedül a súlyosan megsebesült kriminálpszichológus állapota,  Anton alvilági kapcsolata, s Szentesy Róbert egészségi állapota marad függőben. Ezek talán majd a következő regényben kiderülnek. Remélem, az új könyvre nem kell majd ennyit várnunk.
   Szeretem Levente stílusát, karaktereit, történeteit, bár továbbra is a Loveclub a kedvenc könyvem tőle.