Jodi Picoult: Bár itt lennél

Nagyon jól indul a regény. A covid járvány kitörésekor New York utcái kiürülnek. Finn orvos rezidens, s nem utazhat el az álomnyaralásra a barátnőjével, Diana-val. A lány egy nagy aukciósházban dolgozik, műtárgyakat kutat fel eladásra. A párja rábeszélésére ő elutazik egedül a Galápagos szigetekre, amit éppen a megérkezésekor zárnak le. Se szálloda, se internet, se telefonkapcsolat, se komp és repülőjárat. Egy idős asszony fogadja be a fia korábbi lakásába. Lassan telik az idő, közben megbarátkozik egy magát vagdosó lánnyal, akinek sokat segít a beszélgetésük. Lassan megszelídíti a lány mogorva apját is, aki egy farmot vezet. Felfedezi az egzotikus szigetet, s nagyon jól érzi ott magát. Aztán jön a hirtelen fordulat: Diana kórházban van coviddal,  lélegeztetőgépre kellett tenni, s ő a kevés ilyen túlélő egyike, s természetesen nem utazott sehova. Lassan gyógyul, újra meg kell tanulnia járni, az izmait használni. Amit ő kirándulásnak hitt, az a jelenség sok lélegeztetőgépre került emberrel előfordult. Amíg Finn éjt nappallá téve dolgozott, Diana megváltozott. Nem hiszi el, hogy nem történt meg vele, amit ő olyan valóságosnak gondol. A megszállottja lesz, kutakodik, s felbontva a kapcsolatát, a járvány után elutazik a szigetre. Hiszi, hogy ott várja egy férfi, aki után ő is vágyakozik.  

Nagyon részletes leírást kapunk a kórház munkájáról, a reménytelenségről, a vírus természetéről. De betekintést nyerünk az anya-lánya kapcsolat megromlásába, majd a felismerésbe és megbékélésbe is. Érdekes szakmákat, életsorsokat ismerünk meg. 

Emma Robinson: A férjem lánya

 Érdekes és szomorú történet is egyben. A fiatal, magányos anya, Cara nagyon beteg. Imádott kislánya sorsát egyengetve csenget be a régi szerelméhez, akiről úgy gondolja, hogy a 4 éves Sophie apja. Soha nem beszélt neki a kislányról, mert nem akart osztozni rajta, bár az életkörülményeik valószínűleg jobbak lettek volna. Ám Jack házas, s a feleségével, Rebecca-val egyetértenek abban, hogy soha nem vállalnak gyermeket. Cara beköltözik hozzájuk az okos, bájos kislánnyal, aki meghódítja a házaspár szívét is. Nagyon megrázó olvasni a fiatal anya leépülését, a menthetetlenséget, az elviselhetetlen tényt, hogy nem láthatja felnőni a lányát. Egyetlen vigasza, hogy emberséges, segítőkész emberekre talált Jack-ben és az eleinte unszimpatikus Rebecca-ban, akikre nyugodtan rábízhatja a szeme fényét.

Emma Cooper: Dalban mondom el...

Egy nagyon szomorú témájú könyv, mégis számos pontja megragadó. Kivételes a két testvér egymáshoz és az édesanyjukhoz való viszonya, az összetartásuk, a gondoskodásuk, az odafigyelésük. Sok szeretet van könyvben.

Melody férje, Dev 11 éve eltűnt, miután autóbalesetet okozott, melyben megsérült az akkor 5 éves kisfia. Flynn elvesztette egyik szemére a látását, s egy csúnya forradás maradt az arcán, melyet a hajával takargat, s ami miatt folyamatos gúnyolódás tárgya, s ami miatt sokat verekszik. Nincsenek barátai, csak a mellé kirendelt pedagógiai asszisztens, Shane áll mellette. Miután kitalálták, hogy képzőművészettel foglalkozhat, jobbá vált az élete, s egy kedves lányban a szerelmet is megtalálja. 

A húga, Rose 3 évvel fiatalabb, vörös, fehérbőrű, nagyon jó tanuló. Megszállottan keresi az apját, még gyűjtést is szervez a hajléktalanoknak. A pénzt azonban az apja felkutatására fordítaná, ezért lopással vádolják. A lelki terhek elől az önvagdosásba menekül, míg az egyszer majdnem az életébe kerül.

Az anyuka, Melody egy esés utáni fejsérülés következményeként mihelyt felizgatja magát, kényszeresen dalra fakad, fújja a slágereket, úgy fejezi ki a gondolatait. Előfordul ez a boltban, a vonaton, az iskolában, még éjjel álmában is. Sokszor nem is tud róla, hogy énekel. Ő  is és a gyerekei is elég jól viselik a kellemetlen szituációkat, bár lelkileg megviseli őket. 

Mikor Rose az interneten egy, az utcán összeesett és kórházba került férfiről olvas, akinek olyan tetoválása van, mint az apjának volt, útra kel a család egy utolsó kutatásra. Már Melody is elkönyvelte, hogy a férje meghalt, most azonban egyre több olyan nyomra bukkannak, mely az ellenkezőjéről tanúskodik. Így döbbenten veszik tudomásul, hogy az apjuk elhagyta őket, s nem is kereste velük a kapcsolatot ilyen hosszú ideig.

Melody mikor Dev kiállításáról olvas, a gyerekeket hátrahagyva utazik a tengerparti kisvárosba, hogy megpróbálja megtudni, miért hagyta el őket a férfi, akit még most is szeret. Kiderül, hogy Dev/Tom csak az elmúlt 11 évre emlékszik, semmi nem rémlik neki azelőttről. Nem ismeri meg a feleségét sem, mégis újra beleszeret az egy hét alatt, melyet együtt töltenek. A férfinak is rémálmai vannak, így Melody nem terheli a múlttal. 

A hazatérése után derül ki, hogy agydaganata van, ez okozza az éneklést is. Flynn kihallgatva egy beszélgetést jön rá, hogy él az apja, s elhatározza, hogy megkeresi, hiszen szükségük van rá. Dev így szembesül az igazsággal, s egy kis időt még együtt tud tölteni a kis család ismerkedve egymással. 

Sajnos Melody gyógyíthatatlan, de a gyermekei és szeretett férje élete egyenesbe került.

Sándor Anikó: Tévúton

Ebben a könyvben az írónő kicsit csapongva az életének talán legrosszabb időszakát, a betegségét, a rákkal vívott küzdelmét mutatja be. 

Leírja a betegséghez vezető utat: azt, amikor az El Camino utáni feltöltődést, életmód- és szemléletváltást lassan bedarálja a régi beidegződés: a nagyobb pénz utáni/anyagi biztonság utáni vágy; a régi szakma beszippantó ereje a a korábbi elvek ellenére; az édesanya sorsának tudat alatti követése.

Végigkísérhetjük nagy vonalakban a történéséket a betegség diagnosztizálásától a rengeteg vizsgálaton át a műtétig, majd a helyreállításig. Siralmas, ám igencsak valós képet kapunk a magyar közegészségügy rettenetes állapotáról, a hónapokkal későbbre kapott időpontokról, az órákig tartó folyosói várakozásról, az embertelen szakszemélyzetről és bánásmódról, a későn érkező eredményről...a magánklinikák szolgáltatásairól - ha van pénzünk megfizetni. Elvétve azért egy-két jó példa is akad. 

Mindenki tudja, a saját bőrén tapasztalja, hogy mennyire kiszolgáltatott a beteg magyar ember, milyen állapot uralkodik az egészségügyben, s a "vezetőink" semmit nem tesznek ellene (persze ők meg tudják vásárolni maguknak a színvonalas ellátást). Tetszik, hogy az írónő ennyire őszintén le merte írni a tapasztalatait, a véleményét.

A könyvben számos életvezetési, túlélési tanácsot is kaphat, aki jól figyel, s szerintem éppen ez a lényege a műnek. Példát mutat, ötletet ad, elborzaszt, szűrésre biztat, s nagyon őszintén bepillantást enged az író intim szférájába, gondolataiba.

Nagy Bandó András: Sosemvolt Toscana

"Közben önmagának ismételgette: hasnyálmirigy. És persze rák...Tudta, hogy előbb-utóbb mindenkit elér, akár őt is. Csupán idő kérdése, hogy mikor."

"Kevés, hihetetlenül kurta ez a hatvanhat év, de nem vagyok, és nem leszek elégedetlen. Jó a rosszban, hogy megúszom az aggkor összes nyavalyáját, kínját és fájdalmát, baját, keservét."

Halász Bódog életének utolsó három hónapját követhetjük nyomon a regényben. Kimerítő ismereteket kapunk a rákról, a halálos betegek lelkiállapotáról, a kezelésekről, az önfeláldozásról, a szeretetről, szerelemről. Megható emberi történeteket ismerünk meg, s közben reménykedünk, hogy mi nem leszünk öregek, betegek, magányosak, kiszolgáltatottak, de ha mégis, akkor emelt fővel tudjuk fogadni a bajt, mint Halász Bódog, s lesz egy olyan barátunk, mint Halász Bódog.

Szép mondatokkal megírt szomorú történet, mely rólunk szól. Ez benne a legijesztőbb is.