A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Farkas Andrea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Farkas Andrea. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 8., szombat

Farkas Andrea: Bejössz nekem, Rosszfiú

 Réka érettségi előtt áll, ír az iskolai újságba, kitűnő tanuló, országos tanulmányi versenyeket nyert. Mégis láthatatlan, könyvmoly, stréber, lúzer - a "menők" (táncosok, focisták, divatosak, felszínesek, olykor gonoszak) szerint. Réka nehéz időszakot él át: nyár óta a két legjobb barátja átpártolt a menőkhöz, nem keresik őt, nem állnak mellé, amikor szüksége lenne rá. Mert számtalan esetben bántják, megalázzák, lejáratják, nevetségessé teszik (a sorstársaival együtt). Csakhogy egy idő után Réka elhatározza, hogy végre a saját életét fogja élni, hiszen addig mindig alárendelte magát a barátai akaratának. Kiáll a gyengébbért, majd magáért is, még akkor is, amikor a tanárok és az igazgató elfordítják a fejüket. Váratlan támogatóra talál az iskola legdögösebb fiújában, a rossz hírű Zádori Dénesben, akit nem tud elűzni maga mellől, akinek úgy tetszik, ahogy van. Hosszú vívódás után megbízik a fiúban, akivel átélheti az első szerelmet is. 

Szívszorító, felháborító, ám humoros is a történet. Nagyon jól lehet olvasni, nehéz letenni. 



2021. január 11., hétfő

Farkas Andrea: A Főnök ajánlata; Szerelem az étlapon; Randik és más katasztrófák

Jól olvasható romantikus történet a fiatal szerzőnő műve, bár nagyon kiszámítható.  

Kornélia (Lia) egy szépészeti magánklinikán asszisztens, s egészen addig szereti a munkáját, amíg az arrogáns "szexisten" orvos-tulajdonos személyi titkárnője nem lesz. A bunkó főnök (Iván) megkeseríti az életét annak ellenére, hogy kiválóan látja el a munkáját, sőt még a magánmegbízásait (kocsimosás, tisztítóból ruha elhozása) is szó nélkül teljesíti. Iván remek és korrekt plasztikai sebész, ám agyonterhelt, s a korábbi menyasszonya (Pamela = aranyásó) félrelépése miatt nem is akar komoly kapcsolatot senkivel. Liát is megcsalta a korábbi barátja, Gergő, s azóta ő is a szinglik életét éli a barátnőjével, Hannával közös lakásban. Ivánt az édesanyja folyamatosan össze akarja hozni az ismerősei lányával, ezért a húga (Luca) szülinapi partijára Liát kéri meg, hogy kísérje el, mint a barátnője. A lány hosszas tanakodás után elfogadja, mert nem tud nemet mondani senkinek. Számos támadás éri ott, egyrészt őt is pénzhajhásznak nézik, másrészt Pamela szeretné visszaszerezni az immár vagyonos Ivánt annak ellenére, hogy most Lia korábbi párjának, Gergőnek a menyasszonya (a srác rengeteg pénzt örökölt a nagyapjától). A  szülinap után Iván anyja meghívja őket a makarskai nyaralóba is, ahol tovább játsszák a színjátékot a család és  Luca barátnőjeként szintén meghívott Pameláék előtt. Liának számos megalázó megjegyzést kell eltűrnie, miközben kezdi megkedvelni, sőt megszeretni Ivánt. Az érzés kölcsönös, bár a férfi még Pamelát sem tudta teljesen elengedni. Amikor Iván apja kórházba kerül, durván elküldi Liát, szakítanak. Lia felmond, bár továbbra is szereti a férfit, aki nagy sokára jön csak rá a valódi érzelmeire.


A 2. kötet kissé gyengébbre sikeredett, nehezebben olvastam, untatott, túl sok volt benne a huzavona.

Itt Lia barátnője, Hanna, és Iván üzlettársa, Olivér a két főszereplő. Egy Balaton menti kisvárosból származnak mindketten, s Hannának már 12 éves korában tetszett a nála idősebb, jóképű fiú. Egy buli után Olivérnek is megtetszett a lány, s találkozgatni kezdtek, majd egy játéknak vélt eseményen házastársak lettek. Egy hét után érvénytelenítették, s mikor Olivér elutazott tanulni, s Hanna nem tartott vele, szakított a lánnyal. Hanna számára akkor derült ki az édesanyja betegsége, s nem hagyhatta magára. Olivér meg sem hallgatta, úgy adta ki az útját. Olivér hét évet külföldön töltött, s az új beruházás miatt tért vissza Budapestre. Lépten-nyomon Hannába ütközik, aki nagyon haragszik rá, ám még mindig nem tudta túl tenni magát a férfin. Állandóan civakodnak, Hanna tetlegesen is bántalmazza Olivért, ő mégsem tudja elengedni a lányt. Hanna után utazik Kincseskertre, ahol a munkanélkülivé vált lány a nagyanyja segítségével próbálja eladni a családi panziót, amihez még mindig erős szálak kötik. Miközben Hanna próbálja kitalálni, hogy mihez kezdjen magával, rájön, hogy a sütés-főzés az ő világa, s ezt a panzió felújításával el is tudná érni. Természetesen a sok buktató után a boldogságot is megtalálják a fiatalok. 


A 3. kötet tetszett. Gördülékeny a történet sok humoros résszel. 

A lányok negyedik barátnője, Kinga a főszereplő. Magas, szőke, bögyös, kicsit cinikus és határozott. A férfiak beskatulyázzák, s kevesen hajlandók megismerni. Számos szörnyű randin van túl, még enyhén ittasan társkeresőkre is regisztrált, mégsem találja a boldogságot. Nyugodt, szeretetteljes párkapcsolatra vágyik a zilált gyermekkora után. Matektanár egy magángimnáziumban, s jól tudja kezelni a fiatalokat is. Egy zűrös karácsonyi időszaknak vagyunk tanúi a regényben, melyben Kinga kicsit jobban megismeri a munkamániás, bizalmatlan fiatal építészt, Hunort, akivel eleinte kellemetlen félreértésekbe keveredik. Hunor belerángatja a lányt egy elveszített telek utáni nyomozásba, s egyre jobban megismerik és megkedvelik egymást. Lehet, hogy sikerül hosszabb távon megtalálniuk a szerelmet?

Gergő egy mellékszál, ismeri az alvilág szereplőit és titkait, segít Kingának és Hunornak a telek utáni nyomozásban. Csak a legvégén derül ki, hogy ő a főnök, s valószínűleg vele fog folytatódni a következő kötet.