2018. július 30., hétfő

Kathleen Glasgow: Lány, darabokban

Végre újra egy könyv, ami olvastatja magát, ami leköt, amit jó olvasni döbbenetes tartalma ellenére is. Valós történet önbántalmazó fiatal nőkről Charlie Davis alakján keresztül. 
Charlie korán elveszítette az apukáját, akit szeretett, s aki szerette. Az anyja magába zuhant, a lánya idegesítette, s gyakran megverte. Charlie az iskolában is a lúzerek közé tartozott, akit bántottak a többiek. Egyetlen új lány tartotta érdekesnek, s őt választotta barátjának. Ellis-szel együtt bandáztak és balhéztak, mígnem a lány is cserbenhagyta. Carlie eltávolodott tőle, így segíteni sem tudott neki, mikor Ellis öngyilkosságot kísérelt meg. Ellis otthonba került, mert az agya megszűnt működni, s Charlie magát okolja. Charlie élt az utcán, barátaival férfiakat raboltak ki, kukából evett, majd egy férfi házában kurvaként tartották. Itt vagdosta végig a karját és a combját, meg akart halni. A barátai vérbe fagyva, tüdőgyulladással egy kórház előtt hagyták. 
Charlie életének addigi 17 éve lassan bontakozik a történet során, hiszen először a pszichiátrián találkozunk vele bepólyált karokkal és lábbal, magukat vagdosó lányok között. Sokáig nem beszél, s csak szép lassan kapcsolódik be a foglalkozásokba. Óriási szerencséje, hogy jól rajzol, s így van hová menekülnie. Mikor kiteszik a kórházból, egy régi barátja próbál neki segíteni, aki már új életet kezdett Tucsonban. Charlie odautazik, mosogatói munkát talál, bérel egy kis lepusztult lakást, s egyre több emberrel kerül kapcsolatba. Magába gubózik, de a többiek kedvelik, s próbálnak segíteni neki. Sajnos rossz fiúba szeret bele, Riley ugyanis drogos és alkoholista, pedig tehetséges zenész volt. Hiába próbál Charli a felszínen maradni, s ellenállni az üvegcserépnek, Riley árulása visszaveti az addigi javuló állapotát. Munkatársai, a gyógyult alkoholista Linus és a testvére, Tanner, valamint az ő nagyapjuk segítenek neki újra talpra állni. Szerencséje, hogy szerető emberek veszik körül, s új barátot is talál a pszichiátriai társa, Blue személyében.


2018. július 27., péntek

Lana Millan: Raziel

Nem igazán tetszett a könyv, s még folytatása is várható. Váratlanul, a történet közben lett vége a regénynek. Nagyon húzta, bonyolította, csavarta a  történetet az író, pedig egy részben is végig lehetett volna vinni a sztorit.
Raziel egy arkangyal, aki a Tudás Könyvét őrizte. A könyv és a tudás is az emberek kezébe került, akik túl gyors fejlődésnek indultak. Ez nem tetszik az angyaloknak, s Mihály feltett szándéka elpusztítani az emberiséget. Raziel a párjukra állt, s egyszer csak egy meghalt lány testében találja magát összetörve. Az utolsó 200 év kiesett az emlékezetéből, s az új teste eredeti tulajdonosáról sem tud semmit. Szerencséje, hogy egy jószívű lány, Kendra talált rá, aki magához fogadta, gondoskodik róla, s a barátnője lesz. Már éppen kezdi megszokni az emberi létet, mikor megjelenik nála Uriel, s ajánlatot tesz neki. Amennyiben visszaszerzi a Tudás Könyvét, visszakapja a szárnyait. Segítségnek egy emberi testbe bújt démont, Beladert küldi hozzá. Raziel eleinte ki nem állhatja, majd egyre inkább megkedveli a korábban emberként létező, sok veszteséget elszenvedett démont. Csak Raziel látja a a Belader testén lévő térképet, melynek segítségével próbálják megkeresni a könyvet. Többször rájuk támadnak, az életükre törnek, ám végül a rossz szándékúak végzik holtan. Belader börtönbe kerül, Razielnek azonban újabb segítsége akad az útja során Kendra és a annak volt szerelme, Tommy személyében. Mágikus testcserével Belader is újra csatlakozik a két lányhoz, s Raziellel elindulnak egy magas hegyre, hogy immár ne a könyvet, hanem a tudás birtoklóit találják meg. Nekik kell egy ellenszérumot megalkotni az embereket elpusztító kórokozóval szemben. Belader azonban lezuhan, meghal, Razielt kimenti egy hegyimentő, Adam, aki már korábban is megmentette az életét. Ő az egyik ember, akit keresnek. 
Belader azonban nem halhat meg, mert korábban szerződést kötöttek a pokol egyik legerősebb démonával, aki Raziel szárnyát kapja meg jutalmul. A halálból visszahozni valakit azonban csak Lucifernek áll módjában, így lehet, hogy ő pályázik Raziel szárnyára? Ezt már csak a folytatásból tudjuk meg.

2018. július 7., szombat

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Ove egy határozott, szilárd nézeteket valló idősebb férfi, akinek az élete fokozatosan bomlik ki a jelen eseményei között. Egy mogorva, veszekedős, rigolyás öregúrnak ismerjük meg, aki azonban mindig segít másokon. Miután elveszíti  a feleségét, az egyetlen embert, aki szerette és olyannak fogadta el, amilyen, valamint miután nyugdíjba küldik, minél előbb szeretne újra Sonjaval lenni. Azonban még meghalni sem tud rendesen, mert idegesítő szomszédai folyton megzavarják. A mamlasz informatikus Patrick és terhes iráni felesége, Parvaneh, valamint két kislányuk állandóan a segítségét kérik, s szép lassan a családja lesznek. Morogva, de segít két fiatal srácnak is, s a szomszéd, egyedül élő, kövér Jimmynek, valamint öreg, alzheimeres régi barátjának/ellenségének, Runenek és a feleségének, Anitának is. Bővül a kör egy újságíró hölggyel, aki megírja Ove hőstettét, s még egy szomszéddal, aki segít a bürokratikus hatósággal szemben, valamint egy rozzant macskával, aki Ove hű társa lesz. 
Nagyon érdekes, jól megírt, megható, néhol vicces regény.