2015. július 31., péntek

Jandy Nelson: Az ég a földig ér

Eddig ez a legjobb LOL könyv, amit olvastam. Szép mondatokkal megírt regény az első, elsöprő szerelemről és a mérhetetlen gyászról. Hol könnyezik az ember, hol mosolyog olvasás közben.
  A 17 éves Lennie egy szívprobléma miatt hirtelen elveszíti 2 évvel idősebb nővérét, Bailey-t akivel olyanok voltak, mint az ikrek. Imádták egymást, s Bailey megígérte a húgának, hogy sohasem hagyja el, mint őket az édesanyjuk. A nagymamájuk nevelte fel őket nagy szeretetben. Hogy lehet ezt a tragédiát túlélni, főleg, hogy kiderült, hogy Bailey gyermeket várt, s menyasszony volt. Lennie a fájdalmát csak Bailey vőlegényével, Tobyval tudja megosztani, s őrült vágyakozásuk a halott lány után  helytelen közelségbe kergeti őket. Csakhogy közben új fiú érkezett az iskolába, a tehetséges, gyönyörű és lehengerlően vidám Joe, aki meghódítja Lennie szívét. Mellette  újra van kedve élni és zenélni. Ám egy félreértés miatt jön a szakítás, a fájdalom, a harc a szeretett fiúért, miközben Lennie is megváltozik. Lesznek céljai, elfogadja az új, erősebb önmagát, s bár tudja, hogy a gyásza élete végéig vele lesz, el tudja fogadni a boldogságot és a jövőt.
A fejezeteket mindenféle papírra, szekrénybe írt, fába vésett emlékek, történetek, párbeszédek tarkítják, melyeket Lennie írt kettőjükről, vagy a  nővérérétől, s eldugdosott, vagy eldobott mindenfelé. Ezekből még többet tudunk meg az életükről. 

Ajánlom mindenkinek, fiatalnak, idősebbnek egyaránt!

2015. július 28., kedd

Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában

Marni Bates történeteinek szereplői kapcsolódnak egymáshoz. Ebben a történetben Logan régi barátnője, a gimi királynője, Chelsea Halloway a főszereplő. Chelsea karcsú, szőke, kék szemű szépség, akiről még a saját anyja is azt tartja, hogy butácska. A Logannal való szakítás után, a Jake-kel való romboló kapcsolaton túl, a szülei szétment házasságának következményeként Chelsea Kambodzsában találja magát egy főiskolai csapat tagjaként, tanulmányúton. A dacos tini mindenkibe beleköt, csak kísérő tanáruk kedvessége, s lánytársai közeledése oldják a jeget. Igazi csapattá az öt fiatalt tanáruk félreértésen alapuló megverése és bebörtönzése teszi. Chelsea a tanártól korábban kapott egy Buddha szobrot, mely kábítószert rejt, s melyet a drogdílerek vissza szeretnének szerezni. A lány ennek tudatában kovácsol tervet a tanár kiszabadítására. Megkeresi a neten, ki a fő drogbáró, s alkut ajánl neki. Az élete kockáztatásával, társai segítségével száll szembe a drogmaffiával, hiszen a mottója: senkit nem hagyunk hátra. 
Chelsea sokat fejlődik lelkileg az úton, a gonosz királylányból barátokra és igaz szerelemre talált lány lesz, aki képes elfogadni saját magát és rendet tenni az életében.
Kellemes tiniregény, de felnőttek számára is élvezetes lehet.

2015. július 27., hétfő

Sarah Addison Allen: A barackfa titka

Egy amerikai kisvárosban él a harmincéves Willa, aki korábban a gimi mókamestere volt. Most nyugodt, egyhangú életet él egyedül, egy sportboltot vezet, s vágyakozva nézi a Blue Ridge Madam épületének felújítását, mely régen az ő családja tulajdonában volt. Régen fakitermelésből éltek itt az emberek (Willa ősei is), ám a nemzeti park létrehozása számos családot tönkre tett (Willáékét is). 1936-ban a nagymamája megesett lányként hagyta el a házat, de a városban maradt szolgálóként. Egyedül nevelte fel imádott fiát, aki szinte a haláláig csak az anyjára hallgatott. A nagyi most az Alzheimer kórral küzdve egy otthonban él, ezért nem tud segíteni Willának kideríteni az igazat a Madam kertjében álló barackfa alatt talált holttesttel kapcsolatban. Paxton Osgood és a családja tulajdonában van most a ház, az ő nagyanyja meséli el a két lánynak - akik egyre közelebb kerülnek egymáshoz - a régi titkot a sármos és szélhámos utazó ügynökről, aki 1936-ban tűnt el, s aki felbolygatta a városka életét, s aki egyben Willa nagyapja volt. Természetesen a szerelem sem hiányzik a regényből, Willa is és Paxton is megtalálja a boldogságot.

Fejős Éva: Száz éjjel vártam; Száz éjjel ügynökség

Ez a regény egy kalandos, romantikus kémtörténet. Van egy furcsa magyar lány, Andi, aki éppen szakít a sráccal (Sanyi=Alex), akivel már 5 éve együtt élnek. Elveszíti a helyettesítő tanári állását, ezért kiköltözik a délegyházi nyaralóba/házba. Alkalmi fordításokat vállal újságoknak, s angolt tanít, ha van éppen tanítványa. A nővére, a barátnője és meleg barátja látogatják rendszeresen, velük beszéli meg a problémáit. Andi a fehérneműs dobozban 8 millió forintot talál, mely csak Alextől származhat. Egyre furcsább dolgok történnek vele: megelevenednek a képek, hangokat hall, utasításokat kap - melyekre egyelőre természetesen nem hallgat. Egy idő után elkezdi keresni a fiút, hogy megbeszélje vele a szakítás körülményeit, ám Alex eltűnt, csak számos hazugság maradt utána. Andi végső lépésként e-mailt ír neki egy régi címre, s ezzel tudtán kívül bele is keveredik egy nemzetközi összeesküvésbe. Alex (Kid) ugyanis a Párducok tagja volt, s legjobb barátja halála után Jillel, Bulival, Konraddal megfogadták, hogy megdöntik Ryx Ton zsarnoki hatalmát, s felszabadítják Ghenerra népét. Ezért már évek óta bujkálnak, s közben ellopták a diktátor rengeteg pénzét is a svájci bankszámlájáról. Ryx Ton egyre közelebb kerül hozzájuk, s mikor Andit is elrabolják, Kidék kénytelenek azonnal megindítani a támadást. 
Jó stílusú, érdekes regény, természetesen a romantika sem hiányzik.

Fejős Éva: Száz Éjjel ÜgynökségA Száz éjjel ügynökség című kötetben követjük Alexet és Andit Mexikóba. A házasságkötésük után közvetlenül mindketten más-más kalamajkába keverednek. Andi az ellopott tornacipőjét (benne az Amirától kapott gyémánttal) hajszolja végig iratok és pénz nélkül szigetről szigetre hol lopott csónakkal, hol potyautasként repülőn, luxushajón. St. Maarten szigetén túlél egy hurrikánt, majd segítséget kap egy idős, magyar származású szállodatulajdonos hölgytől. Közben Alex az esküvő után rablásba keveredik, túszként fenéklövést kap, a lábadozás után pedig Jillel együtt próbálnak Andi nyomára jutni, s a rablás ügyében is nyomoznak. Meglepetésként a fiatal pár után utaznak a szülők is, s nem tudni, melyik anyuka a zakkantabb (talán Andié). 
Kicsit felületes, csapongó a történet, hihetetlen kalandokkal, zizzent szereplőkkel. Szórakoztató, de nem mélyenszántó a sztori.

Sándor Anikó: Pillangó a vállamon


Női szemmel nagyon érdekes Sándor Anikó önéletrajzi ihletésű regénye. Életének egy merész lépéséről, argentínai útjáról kapunk dokumentumregényszerű mozaikokat. Anikó élete éppen válságba került: fiatalabb párja elhagyta, a munkahelyét feladta, így kapóra jött régi álma, hogy kiteljesítse az argentin tangó iránti rajongását, s fejlessze tánctudását. Egy Youtube videó miatt vágyott oly nagyon Buenos Airesbe, a La Boca negyedbe, egy étterem teraszára, mely előtt egy gyönyörű fiatal pár elmélyülten tangót táncol. Az álma valóra válik, az először 3 hétre tervezett út 3 hónapig, a pénz elfogytáig tartott. Nagyon megszerette a büdös, piszkos, veszélyes, hajléktalanokkal teli várost, melynek bejárta minden zegzugát, miközben nappal táncolni tanult, éjszaka pedig milongákon gyakorolta a tanultakat. Nagyon sok ismerőst, barátot szerzett, s még a videón látott gyönyörű férfi szerelmét is elnyerte.

Apró szösszenetekből nagyon sok mindent megtudunk a tangóról, az ott élő emberekről, az idősek tiszteletéről és elfogadásáról, a helyi szokásokról és az ottani életről, Anikó magánéletéről. Őszintén, leplezetlenül mesél az érzéseiről, gondolatairól, arról, hogy ötven felett is lehet értékes és kívánatos egy nő.
Ajánlom mindenkinek, különösen ötven feletti nőknek.

2015. július 26., vasárnap

Lauren Barnholdt: Titkok és exek éjszakája

A 17 éves Elizának elutaztak a szülei, s két barátnőjével, Clarice-szel és Marissa-val csajos estét tervez a házukban. Csak sajnos nem találja a lila noteszét, melybe a félelmeit írta össze, azokat a dolgokat, melyeket nem mert megtenni. Ekkor kerül a képbe korábbi barátja, Cooper, akibe Eliza szerelmes volt, de mikor rájött, hogy a fiú egy beavatási szertartás feladataként kezdett járni vele, kidobta a srácot. Mérgében felírta a nővére által létrehozott Lanesboro Lúzerei című internetes oldalra, hogy Cooper ismerte a matek záródolgozat feladatsorát, s ezért nem vették fel a szülei által kiválasztott egyetemre. Most ez a tette ütött vissza, ugyanis Cooper is tagja egy titkos társaságnak, a 318-asoknak, s a srácok bosszút akarnak állni Elizán. A notesz ugyanis náluk van, s egész éjszaka azokat a feladatokat oldatják meg a lánnyal, melyek a füzetében szerepelnek (pl. egy éjszakai bárban fel kell kérnie táncolni egy helyes srácot; énekelnie kell egy karaokét; meg kell csókolnia egy buliban azt a fiút, aki régen tetszett neki stb.), mert ha nem teszi, akkor az egész füzetét felteszik a netre. Ezt pedig nem engedheti, mert olyasmit is írt bele naplószerűen, amit nem szeretne, ha a barátnői megtudnának. A két lány többé-kevésbé egész éjszaka kitart mellette, fuvarozzák, segítik, de legfőbb támasza Cooper lesz, aki a fiúkat kijátszva próbál segíteni a lánynak, pl. úgy hogy neki adja a titkos társaság noteszét a tagok névsorával, s ez már jó alap a cserére . Az éjszaka végére a kettejük dolgát is tisztázzák, végre meghallgatják egymást, s újra egymásra találnak.
Jó kis szórakoztató regény.

2015. július 14., kedd

Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra

Hollyt a szülei korai halála után a nagypapája nevelte fel. A nagyapa a 75. születésnapját egy mexikói hajóúton szeretné megünnepelni Holly, s a lánya családja körében. Nem elég, hogy Holly tengeribeteg lesz az úton, még közös szobájukból is elüldözik utálatos unokatestvérei, az iker Claire és Allison. A nagyapjának nem szólhat, mivel a balul sikerült krampuszos, Télapós esetet lefotózták a lányok, s ezzel zsarolják Hollyt. Így hát, mivel sürgősen egy WC-re lesz szüksége, beoson egy nyitott ajtajú kabinba. A lakosztály tulajdonosa, a dögös Dominic Wyatt, a ReadySet dobosa, rocksztár, első ijedtségében paprikaspray-vel szembefújja a sápadt lányt, majd megengedi, hogy éjszakára meghúzza magát a kanapéján. Így indul az ismeretségük. Másnap azonban sikongó lányok várják őket az ajtó előtt, s felkerülnek az első fotók és hírek az internetre, mely szerint a fiú bántotta a barátnőjét. Az együttesnek nagyon rossz ez a reklám, ezért Dom megkéri Hollyt, hogy játssza el a szerelmes barátnő szerepét. Holly is nyer az üzlettel, ugyanis így ott maradhat a fiúnál, s ő is részesül a celebek kiváltságaiból. Az egyezség szerint Domnak hercegnőként kell kezelnie, s a pár nap múlva esedékes szülinapjára is meg kell lepnie valamivel. A sajtó előtt játsszák a szerelmespárt, s közben egyre jobban érzik magukat a szerepben, miközben lassan megismerik egymást. Holly a szürke verébből vonzó lánnyá válik Dominic szemében, de erre igazán csak akkor jön rá, mikor a hajóút végével a lány szakít vele.
Jó humorú, szórakoztató tiniregény.

2015. július 6., hétfő

MaryJanice Davidson: Egy haláli szingli meséi

Elizabeth Taylor (Betsy) nem túl okos, magas, szőke lány, hajdani modell, kirúgott titkárnő, egy korábbi harapdálós csoport támadása után nem sokkal halálos balesetet szenved. Ő azonban nem marad halott, hanem a temetés előtt fitten és egészségesen, felturbózott szaglással, hallással, sebességgel és erővel megáldva kiesik a koporsójából. Semmilyen módon nem tud véget vetni az életének, pedig megpróbálja. Így hát hazalátogat a szüleihez, utált mostohaanyjához, legjobb barátnőjéhez, hogy megnyugtassa őket, hogy igaz, hogy élőhalott vámpírként, de újra életben van. Az életét azonban nem tudja nyugodtan élni, sem a vámpírlét titkait kitapasztalni, mert elrabolják, s kényszeríteni akarják, hogy hódoljon be a környék ősöreg, kegyetlen vámpírurának, Nostronak. Betsy azonban nem szokványos vámpír: nem égeti a nap, tud keresztet viselni, nem hat rá a szentelt víz, nem gyötri annyira a vérszomj, mint más újszülött vámpírokat. Ő különleges, s egy ősi jóslat megjövendölte az eljövetelét, mint a vámpírok majdani királynőjét. Nostroval szemben az igen szexi Sinclair is meg akarja nyerni Betsyt, akivel együtt végül is legyőzik Nostrot. Sinclair vonzza és taszítja is a lányt, ám végül a férfi leveszi a lábáról. Így lesz Betsy királynő, Sinclair pedig a királya. A lány azonban ebbe nem nyugszik bele, még hosszú utat kell bejárniuk a harmóniáig, az egyetértésig, egyelőre még a márkás cipők garmadája sem tudja meglágyítani a szívét.

Ez egy humorosnak szánt vámpírregény, szinte paródia, csekély tartalommal. Idegesítő Betsy szinte már indokolatlanul bántó stílusa, megnyilvánulásai. Szórakoztató regény annak, aki nem keres mélyebb tartalmat.