A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leányrablás ​Budapesten. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leányrablás ​Budapesten. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 12., csütörtök

Böszörményi Gyula: Leányrablás ​Budapesten; A ​Rudnay-gyilkosságok; Beretva és tőr

 Nagyon szeretem Böszörményi Gyula könyveit, ez sem okozott csalódást. Tetszett a régies nyelvezet, a korabeli dolgok, személyek, helyek részletes leírása, látszik, hogy sok kutatómunka áll mögötte. Kalandos, izgalmas, krimiszerű történet. 


Hangay Emma, egy marosvásárhelyi könyvesboltos lánya a milleniumi ünnepségekre érkezik 1896-ban Budapestre a nagynénjéhez és annak fiához. A nénit és a fiát is csak a pénz érdekli, így nem csoda, ha Ottó részt vesz Emma elrablásában. Annyi derül csak ki, hogy Bissingen báró (aki a valódi apja Emmának) titkára, Matolcsy Kamill áll a háttérben. Emma azonban megszökik, s egy vándorcirkuszban lel menedékre, ahol titokban tartja a valódi nevét és a történetét. Egészen addig rejtve marad az üldözői elől, míg Pozsonyban fel nem ad egy táviratot az édesapjának. Ekkor majdnem meghal, ám a cirkuszi jósnő segítségével titokban megszökik. Az égési sérüléseit a pozsonyi kórházban látják el, ahol álnéven kitanulja a nővéri munkát is. Itt él addig visszavonultan, míg újra a nyomára nem lelnek. 

Közben eltelik 4 év, mikor a marosvásárhelyi posta hivatalnoka meghal, s az új postás megtalálja a táviratot. Emma apjának és az akkor 17 éves hugának, Milinek ez új reményt ad. Mili Pestre utazik ugyanahhoz a nagynénihez, hogy Emma után nyomozzon, ám a néni bezárja a lakásba. Ottó egyszer bukkan fel részegen, s Mili foszlányokat csíp el a néni és a fia veszekedéséből, melyben Ottó beismeri a tettét. Másnap Mili kitör a lakásból, s mikor később visszamegy a holmijáért, a nénit holtan találja. Gyilkosság történt, melynek köze lehet a reggel elküldött (zsaroló) levélhez. Mili zavarodott menekülése közben egy kocsi kereke alá kerül, s csak a fűzőjének és a szerencsének köszönheti az életét. Ambrózy Richárd báró (az ő kocsija volt) és az édesanyja, Agátha grófnő gondoskodnak a lányról, magukhoz véve a Buday hegyen álló villájukba. Ambrózy báró amatőr nyomozó, aki számos esetben segíti a rendőrfőnök, Rudnay Béla főkapitány munkáját. A fél karja hiányzik, mogorva természetű, s lenézi a nőket, így Milinek nehéz dolga van, hogy együtt nyomozhassanak Emma ügyében. A cirkuszi tűzeset után Emmát amúgy is halottnak tartja mindenki. Ám a gyilkosságok nem állnak meg, Ottó is áldozatul esik. 


A 2. kötet A ​Rudnay-gyilkosságok. 

1900 őszén Ambrózy báró segítségét kéri a főkapitány számos régi eset kibogozásához, felderítéséhez, melybe Milit is bevonja a báró. Látszólag nincs összefüggés a gyilkosságok között, nehéz kapcsolatot találni a gyilkos és az áldozat között is. Számos akta átnézése során merül fel ugyanaz a név, egy kuruzsló gyógyító, egy ügyvéd neve, s egy rosszarcú nagydarab férfi említése, valamint kiderül egy tény, miszerint a gyilkosok halálos kórban szenvednek, s a tettükből a családjuk profitált. A mű végére összeáll a kép, s az összes bűnös holtan végzi, miközben hőseink életére törnek. 

A másik szál Emma sorsa, aki Pozsonyból Pestre menekülve a Tabánba téved, ahol Hülné veszi a szárnyai alá az etévedt lányt. Bezárja, s a többi három lánnyal együtt rabként tartja fogva és dolgoztatja a bűnöző fiával együtt. Reménytelen a lányok sorsa, hisz az egész környék a zsebükben van, ám Emma okos lány, s megtalálja a módját a szabadulásnak. Emmát addig követhetjük, míg Hülné meghal egy rablás során, s a nagydarab, rosszarcú fia is életét veszti a báró és Mili megtámadása során. A lányok ekkor a rendőrök látószögébe kerülnek, így Ambrózy báró is találkozik Emmával, aki azonban álnéven él. Richárdnak gyanús a lány, ám Milinek nem beszél róla. Egy bűnöző árulja el a Milinek pénzért, hogy él a testvére. 


A 2,5. kötet Beretva és tőr. Ez csak egy nyomozás története. A perzsa uralkodó Budapestre látogat, s a szállodájában megmérgezik a kutyáját, megölik az ajtaja előtt posztoló rendőrt, s kizuhan az ablakon egy borbélymester. Két különálló bűnesetre derít fényt a báró és Mili. Az egyik: egy gyűjtő megbízásából a sah bajszát kellett volna leborotválni, ám a borbély egy másik támadóval való dulakodás során 
kizuhan az ablakon. A másik: a sah apját meggyilkoló, majd kivégzett férfi fia próbál bosszút állni az uralkodón, beépülve a sah kíséretébe.