2012. augusztus 25., szombat

Shannon Hale: A suttogó

    Egy felnőtteknek is élvezhető meseregény, kalandos, romantikus történet, nehezen letehető, elmegy a ma divatos fantasyk között.
    Anidori koronahercegnő különleges kislány, aki beszéli a madarak nyelvét, s képes az újszülött csikóval, s a széllel is beszélgetni. Kiskorában nagynénjétől tanulta e képességeket, s sok különleges mesét is. Magányosan, elzártan, barátok nélkül nőtt fel, s 16 éves korában édesanyja, a királynő elküldte a szomszédos királyságba, hogy a felesége legyen az ottani hercegnek, ezzel megelőzve, hogy birodalmukat, Kildenreet elfoglalja a katonailag sokkal erősebb Bayern. A hosszú út során a kísérői nagyobb része és a barátjának hitt udvarhölgye azonban merényletet kísérel meg ellene. Sikerül elszöknie, s egy, az Erdőségben élő bayerni anyának és fiának köszönhetően életben marad. Királyi libapásztorlányként rejtőzködik, ahol számos barátra tesz szert a béresek között. Megismerkedik a herceggel, Geric-kel, akit testőrnek hisz, s gyengéd érzelmek alakulnak ki közöttük. Az udvarhölgye közben kiadja  magát hercegnőnek, s megpróbál háborút kirobbantani a két birodalom között. Anit folyamatosan keresik az áruló testőrök, s többször megpróbálják megölni. Geric a jegyese miatt szakít Anival.
    Ani, hogy elkerülje a hazája elleni háborút, s megakadályozza a szélhámos udvarhölgy esküvőjét, kénytelen a király elé állni. A titkát megtudó béresek lesznek a kísérete, s kisebb zökkenők után a végén minden a helyére kerül. Igazi happy enddel végződik a mese.
    Jó a stílusa, helyes a történet, olvastatja magát.

2012. augusztus 22., szerda

Veronica Roth: A beavatott; A lázadó; A hűséges

   Tetszett a regény, kicsit hangulatában hasonlít az Éhezők viadalára. Egy utópisztikus, jövőbeni társadalomban játszódik a történet, ahol szigorúan szabályozott csoportokban élnek az emberek. A fiatalok 16 éves korukban dönthetik el, hogy a szüleik csoportjában maradnak-e, vagy váltanak. Az új csoportjukban egy beavatáson vesznek részt, s aki elbukik, az csoportnélküli lesz (olyan, mint ma a hajléktalanok).
Veronica Roth: A beavatott   A főszereplő Beatrice Prior, aki az Önfeláldozók (mások szerint Szerencsétlenek) csoportjában nőtt fel szigorú szabályok szerint. A vizsgán az eredményei szerint kilóg a sorból, az Elfajzottakhoz tartozik, s erről jobb, ha senki sem tud. Felavatottként Tris néven a Bátrakat választja, ahol kicsi, vézna termetével hátrányban van a többiekkel szemben. Nagyon elszánt, okos, könnyen tanul, lélekben erős, bátor, s bizonyítani akar, ezért jól megállja a helyét a próbák során. Talál barátokat  és szerez könyörtelen ellenségeket, akik az életére törnek. Az egyik kiképzővel, Négyessel gyengéd szálak szövődnek közöttük, s kiderül, hogy a fiú is Elfajzott, csak nagyon jól titkolja.
   Ezt a szabályozott társadalmat a megvesztegethetetlen Önfeláldozók irányítják, ám a Műveltek vezetője szeretné átvenni az irányítást. Kidolgoz egy szimulációs szérumot, s a Bátrakat bábként felhasználva próbálja az Önfeláldozókat leigázni. Az Elfajzottakra nem hat a szérum, ezért Tris és Négyes próbálja megállítani az eseményeket. A tervük végül sikerrel jár, ám a Bátrak és az Önfeláldozók csoportja is szétzilálódik, nem tudni, Trisékre milyen jövő vár.

   Olvasmányos, izgalmas, érdekes történet.

Veronica Roth: A lázadóSajnos a 2. kötet (A lázadó) meg sem közelíti az elsőt. Zűrzavaros, nyomasztó, s alig történik benne valami. Az addigi társadalmi forma felbomlóban van.
A Bátrak egy része a csoportnélküliek népes tábora mellé áll (Tris és a barátai is), akiket Négyes rég eltűnt anyja irányít, másik felük pedig a Műveltek csatlósaivá válnak. A Barátságosak kívülállók maradnak, az Őszinték pedig a végső küzdelemben a Művelteket védik. A Műveltek vezére újra irányítani akarja más csoportok tudatát , s hogy ezt elérje, megpróbálja az elfajzottakat összegyűjteni. Mi történik Trissel? A lelkiismeret furdalása miatt nem tud pisztollyal harcolni; megvallja a szerelmét Négyesnek; önfeláldozó módon jelentkezik a Művelteknél, akik kísérleteket végeznek rajta; a végső küzdelemben Négyes gyűlölt apja, Marcus mellé áll, veszélyeztetve ezzel a kapcsolatukat; az ösztöneire hallgatva végül is jól dönt, mert az összes Művelt, s az adattárolóikon lévő adatok megsemmisítése hibás lépés lenne.
Ebben a részben is sok az értelmetlen halál, szimpatikus, fiatal emberek elvesztése. Meghal a gonosz Jeanine (a Műveltek vezére) is, s a csoportnélküliek ragadják magukhoz az abszolút hatalmat. Megtorlásra készülnek. A mű végén egy titokzatos video felvételt vetítenek le, melyben kiderül, hogy nem véletlenül éltek eddig a kerítésen belül az emberek. A kerítésen kívülieknek ugyanis tervük van velük.

Veronica Roth: A hűségesA 3. kötet sem tetszett jobban, mint a második. Nagyon nehezen olvastam, csak a vége felé lett érdekes. Ebben is elég zavaros a történet: kiderül, hogy a városon kívül létezik egy központ (a Genetikai Jóléti Hivatal), ahonnan folyamatosan szemmel tartják a kísérleti jelleggel sok generációval ezelőtt létrehozott településeket, ahol a génmanipuláción átesett emberek, majd leszármazottaik élnek. Figyelik őket, s ha szükséges, különböző hatású szérumokkal beavatkoznak a létezésükbe, működésükbe. Géntiszta egyedeket szeretnének elérni, s a génkárosodott embereket nem tekintik egyenértékűnek. Tris, Tobias és néhány barátjuk elszökik Chicagoból, s erre a telepre kerülnek. Fokozatosan jönnek rá az igazságra, s mikor a küszöbön álló polgárháborút a városban élő emberek memóriájának újraindításával akarják megoldani a Hivatal azon vezetői, akik a barátaik és hozzátartozóik halálát okozó szimulációs szérumot is a Műveltek kezébe adták, Trisék a jelenlegi hivatalvezetők tudatát akarják inkább újraindítani. Tris vállalja magára az öngyilkos küldetést, s a szervezete le is győzi a betöréskor felszabaduló halálszérumot, ám a helyiségben tartózkodó Daniel (a fő vezető) lövéseit nem tudja elkerülni. Ő is felkerül a regénybeli áldozatok listájára, ezzel garantálva a sorozat végét. A tervét azonban meg tudja valósítani, s egy új társadalmi rend és egy új világ épülhet ki Chicagoban új vezetőkkel, akik között Tris barátai is helyet kapnak. 

2012. augusztus 20., hétfő

Spirit Bliss: A múlt árnyai; A jövő árnyai

A Démoni érintés 1. kötete.
   Érdekes, izgalmas történet egy szép, de kicsit suta női főszereplővel, Katie-vel. 2033-ból, a vérszomjas vámpírok uralta jövőből, ahol a föld alatti csatornákban élő maroknyi embercsapatok harcolnak a fennmaradásért, utazik vissza az apja által készített időgéppel Katie a középkorba. Az a feladata, hogy megölje Véreskezű Casimirt, a vámpírok vezérét, mielőtt vámpírrá változna, s létrehozná a birodalmát. A lány azonban egy kedves, jószívű, sármos Casimirt talál, aki befogadja a kastélyába, mivel a barátja esküvőjére érkező Rodericanak véli. Gyengéd szálak alakulnak ki köztük, s a felfedezett titkok ellenére (vámpírrá változott anya, kislány) a lány képtelen megölni a férfit. Kiderül, hogy az egyik helyi pap, s az általa létrehozott Rend kísérletezik az örök élet feltalálásával, s korábban a próbához a karanténba zárt beteg embereket használták. Az eredmény könyörtelen, vérengző vérszívók lettek, s hogy Casimir anyja szelíd vámpírrá vált, az csak a fertőző betegség ellen kikísérletezett gyógyszernek köszönhető, mely módosította a vámpírrá válás szerét. A karantént senki, sem ember, sem vámpír nem élte túl, csak az elrejtőzött Ulysses, a későbbi felesége Nelda, s Casimir barátja, Keith, valamint a birtokon lábadozó anya, egy kislány, s egy idős javasasszony. Az eset óta titokban élnek Casimir birtokán, s nyomoznak a Rend tagjai után. Casimir az elrejtett Kódexben örökíti meg a tapasztalatait naplószerűen, s a jövőben ezen nőnek fel a bujkáló gyerekek.
Spirit Bliss: Démoni érintés - A múlt árnyai   Közben megjelenik Katie egyik iskolatársa is, Payton, hogy segítsen a lánynak épségben hazajutni, s Katie legjobb barátja, gyermekkori támasza Hale is (ő azonban a püspök fogságába esik). Payton azonban a Rend kezébe kerül, s Casimir meghal. Innentől kezdve kerül erős csavar a történetbe: kiderül, hogy Hale lesz az igazi Véreskezű Casimir, akinek az anyja Katie lesz, az apja pedig valószínűleg a közben vámpírrá változott Casimir. A középkorból Payton szabadítja ki a lányt Hale időgépével de nem 2033-ba, hanem 2012-be kerülnek, 4-5 hónappal korábbra, mikor Hale megfogant, s 4 évvel az összeomlás elé (a vámpírok a felszín alatt várakoznak, hogy kitörhessenek). Csak arra kell vigyázniuk, hogy Hale ne foganhasson meg. Itt lett vége az első kötetnek. Várom a másodikat.

A jövő árnyai a Démoni érintés 2. kötete. Izgalmas, olvasmányos, fordulatos, jó stílusú  regény, csak sajnos a történet közepén ér véget, s ismét várni kell a folytatásra.
2012-ben folytatódik a történet. Katie-t Payton és Valdemar próbálja megóvni a rá leselkedő ellenségtől, s önmagától. Nem szabadna intim közelségbe kerülnie Casimirral,  nehogy megfoganjon a jövendő gonosz, Hale, vagyis a Véreskezű Casimir. Az igazi, vámpírrá változott Casimir 500 évig várt a szerelmére,  felkészültek (búvóhelyek kialakítása, védelmező csapat toborzása) a vele való találkozásra, s mindent megszerveztek a védelmére. Katie-t azonban többen is elárulják, egyrészt, hogy megváltozzon a múlt, ne jelenjen meg Casimir birtokán, másrészt, hogy Hale megszülethessen. Minden óvintézkedés ellenére a lány Hale fogságába esik, ahol mesterséges megtermékenyítéssel teherbe ejtik. Az igazi apa azonban nem Casimir, hanem Payton. S meglepetés a regény végén, hogy Katie ikreket vár.

2012. augusztus 15., szerda

Tera Lynn Childs: Hableányok kíméljenek; Forgive my Fins

Egy könnyed, romantikus tiniregény, egy kedves mese.
Tera Lynn Childs: Hableányok kíméljenek
Lily már 3 éve titokban szerelmes Brodyba, az úszócsapat sztárjába, akit párjának szeretne majd víz alatti királyságában, Thalassziniában. Lily édesapja ugyanis sellőkirály, elhunyt édesanyja azonban ember volt. A lány csak 3 éve él a szárazföldön a nagynénjénél, hogy tanuljon, s tapasztalatokat szerezzen. Nagyon haragszik az őt folyton bosszantó szomszéd motoros srácra, Quince-re, s az álomkép Brodyn kívül semmit sem vesz észre. Az idő nagyon telik, Lily nemsokára 18 éves lesz, s ha nem talál párt, elveszíti a trónt. Meg kellene vallania a szerelmét Brodynak, aki azonban elutasítóan viselkedik. Quince egy titkos randit szervez nekik, melyen azonban ő csókolja meg a mit sem sejtő lányt. A csókkal kötelék alakul ki közöttük, mely a sellőknél a házassággal egyenértékű. Quince teste megkezdi az átváltozást, s Lily magával viszi a palotába, hogy édesapja szétválassza őket. Az apa azonban próba elé állítja, s pár hét türelemre ítéli őket. Közben Lily magának sem bevallva egyre jobban megkedveli az izmos, jóképű, megbízható fiút, aki végül a szerelmét is megvallja a lánynak. A történet végén Lily is rájön, hogy az imádott Brody nem az a csodás fiú, akinek képzelte, a köteléket azonban mégis megszüntetteti közöttük, mert Qiunce-t nem akarja elszakítani a szárazföldtől. Qiunce így már soha nem élhet a tengerben, ezért pár nap őrlődés után Lily mond le a királyságról, s megy a közben megszeretett fiú után.

2012. augusztus 14., kedd

Lakatos Levente: Loveclub


Lakatos Levente: LoveClub - Ahol valóra válnak legmerészebb vágyaid   Az egyik legjobb könyv, amit mostanában olvastam. Letehetetlen. Fiatalokról szól, de a szülőknek is kötelező olvasmány. Mennyire ismerjük, vagy nem ismerjük serdülő gyermekeinket? Miben hibás a szülő, miben a gyerek adottságai, tulajdonságai, baráti köre? Ha megtörténik a tragédia, utólag már hiába firtatjuk az okokat.
   A regény egy sokkoló, ám remek krimi. Két, gyermekkorától fogva lelkileg sérült fiatal (egy fiú és egy lány) erőszakos, perverz vágyait éli ki kalandra vágyó, magát internetes partnerkereső oldalon (LoveClub) felajánló szerencsétlen lányokon.
   Az egész történet 4 nap párhuzamosan futó eseményeit írja le. A főszereplő az újságírótanonc Lili, akinek albérletében meggyilkolják az egyik barátnőjét, Nicolt, aki a LoveClub portál "Fáj az élet" oldalának egyik moderátora, ahol az öngyilkosságra hajló fiatalok lelki segítését tűzték ki célul. Lili éppen akkor békült ki a 8 hónapja szó nélkül eltűnt kedvesével, Bencével, akivel lépésről lépésre kezdi újraépíteni a kapcsolatát. Lili egyre több információmorzsához jutva kezd nyomozni az ügyben, mert rájön, hogy Nikolett meggyilkolása és a korábban öngyilkosoknak kikiáltott lányok halála között összefüggés lehet. A téma segíthet a gyanútlan emberek figyelmét felkelteni, s az ő újságírói karrierjét is egyengetheti.
A másik szál a rendőröké. A nyomozást vezető "Terminátor" Kovács súlyosan megsérül, ezért a több szempontból is társa, Laura veszi át a csoport irányítását. Neki is vannak "démonai", mint ahogy a nyomozást segítő fiatal pszichológusnak, Lengyel Dénesnek is, aki nemzetközi hírű profilozó, s szinte belelát a sorozatgyilkosok agyába.
A harmadik szál a gyilkos fiú (Bloodsmoke20) mindennapjait, gondolatait, tettének előzményeit mutatja be. Rendszeresen vezeti egy füzetben az Érzékek memoárja című naplóját. Ebből ismerjük meg részletesen a meghatározó kapcsolatait:  az első lánnyal, akihez igazán kötődött, s aki elhagyta; majd a LoveClubon Daemonnal, aki lelkileg megerősítette, majd ő is csalódást okozott neki; s a jelenlegi, hozzá nagyon hasonló, s még kegyetlenebb Cicamicával, aki leginkább felelős a lányok haláláért. Ebből az írásból "élvezhetjük" végig  a tőrbecsalt fiatalok megkínzását, megerőszakolását, meggyilkolását is.
Az utolsó áldozat Lili lenne, ám szerencsére őt kisebb testi, nagyobb lelki sérülésekkel megmentik.
   Megdöbbentő a gyakran kiskorú tini lányokról vetített kép: a gátlástalan kitárulkozásuk, felajánlkozásuk egy internetes szexportálon, a szexjelenetek részletes leírása, a drogok használata, kevés önbecsülésük, öngyilkos hajlamaik. Mindezt valószínűleg sokkolásnak szánta az író a fiataloknak és a szülőknek, hogy rádöbbenjenek, mennyi veszély leselkedik rájuk (főleg a lányokra) ebben a hazug internetes világban.

2012. augusztus 9., csütörtök

Lauren Beukes: Zoo City


Lauren Beukes: Zoo City
A téma érdekes, újszerű. A főszereplő lány a bátor, talpraesett, cinikus stílusával szimpatikus. A helyszín is  érdekes lehet számunkra: Dél-Afrika, s közben ízelítőt kapunk a környező országok problémáiból is. A történet azonban kicsit lapos, helyenként számomra nehezen követhető, sok ismeretlen szóval, idegen kifejezéssel megtűzdelve.

Zinzi December korábbi, kábítószeresként elkövetett bűnéért "megállatosodott". Egy lajhár lett az állandó társa, akinek mágikus képességével elveszett tárgyak felkutatása lett a specialitása. Drogos adósságának törlesztésére csali internetes levelek írására kényszeríti egy csoport, melyekkel pénzt csalnak ki hiszékeny emberektől. Zinzi folyamatosan megpróbál egyenes útra térni, újra újságíróként pénzt keresni, de nem bír kikeveredni a rá záporozó sok negatív hatás alól. Társa egy mongúzzal rendelkező, megégetett férfi, Benoit, akiben újraéled a remény, hogy megtalálhatja halottnak hitt feleségét és gyermekeit.
Egy gyenge krimis motívum a fő szál: Zinzit egy frissen felfedezett tini énekes lány megkeresésére bérelte fel a híres és gazdag zenei producer, Odi Huron. Több gyilkosság, az énekes ikerpár, s Odi halála, a barátja életveszélyes megsebesülése után Zinzi újra másokért kockáztatja az életét: megpróbálja megtalálni Benoit családját.

2012. augusztus 3., péntek

Kate Furnivall: A fehér gyöngy

A történet a II. világháború alatt Malajziában játszódik. A japánok támadása vet véget a régóta fennálló brit uralomnak. A főszereplő Constance Hadley, aki unalmas, szeretetlen házasságban él a gazdag gumiültetvényes Nigellel, akiről később derül ki számára, hogy titokban a fiúkat szereti. Connie egyetlen öröme a hétéves fia, Teddy. Az asszony lelkét véletlen halálesetek nyomasztják, először a japán szeretője halt meg egy veszekedés alkalmával, mikor Connie rájött, hogy kém, s ezért a férfi meg akarta őt ölni. Másodszor egy gyorsan hajtó sofőr miatt, elvesztve uralmát az autó felett, egy maláj asszony halálát okozta az iker gyermekei szeme láttára. Connie próbál gondoskodni a tinédzser lányról, Mayáról, s a fiúról, Razakról, ők azonban sokáig ártani akarnak neki, hogy megbosszulják az anyjukat.
A japánok első támadásai után a Hadley család 3 barátjukkal, a 2 maláj gyerekkel a titokzatos hajókereskedő Fitzpayne parancsnoklatával a Fehér Gyöngy  nevű jachttal elmenekülnek Malajziából, hogy biztonságos helyet találjanak. Connie és  Fitzpayne között egyre erősebb érzelmek alakulnak ki. Hosszú és viszontagságos út során, megfogyatkozva (két barát és Nigel meghalt útközben), végül egy angol hidroplán fedélzetén utaznak Ausztrália felé, hogy átvészeljék a háborút, s utána megállapodva tovább élhessenek.
Connie személye példamutató: nagyon erős, tettre kész, segítőkész nő, aki abban a korban az ő társadalmi helyzetében ritka volt.
Kate Furnivall: A Fehér gyöngy