2014. november 15., szombat

Kordos Szabolcs: Taxisvilág, Hungary

Az író tényfeltáró sorozatának tagja e könyv, mely szórakoztatóan avat be bennünket a budapesti taxis szakma titkaiba. Megtudhatjuk, hogy régen jól lehetett keresni taxisként, sokan a diplomájukat cserélték le a kormányra. Viszonylag nyugis szakma volt, amit ma már nem mondhatunk el. Nagyon nehéz a megélhetésre valót összegyűjteni, nagyon sokat kell dolgozni, számos megaláztatást elviselni, kellemetlen, veszélyes helyzetet kivédeni. Megismerhetjük a fővárosi taxisvilág felépítését, az alvilági kapcsolatokat, s különleges sztorikat, emlékeket idéznek fel az álnéven megszólaltatott szereplők. Amit leszűrtem magamnak: nagyon kevés a becsületes utasszállító, mindenki a szerencsétlen utason (főleg ha vidéki vagy külföldi) akar minél több pénzt keresni akár csalással is. Ezek után biztosan nem jó szívvel ülnék be egy taxiba sem Budapesten, folyamatosan azon járna az eszem, hogyan és mennyire fognak átvágni.
Érdekes, megdöbbentő, s lehangoló, amit olvashatunk Kordos Szabolcs tollából. 

2014. november 3., hétfő

Janet Evanovich és Lee Goldberg: A nagy zsákmány; A nagy hajsza; A nagy meló

Már a Stephanie Plum, a szingli fejvadász című sorozatát is szerettem az írónőnek.
Janet Evanovich: A nagy zsákmányA Fox és O'Hare sorozat első kötete is szórakoztató olvasmány annak, aki szereti a "kemény csajszi" női főszereplőt, és a sármos bűnözőt, aki az orránál fogva vezeti a nyomában loholó FBI-t. Kate O'Hare eltökélt és ügyes FBI ügynök, aki éveket áldozott arra, hogy elkapja a nagystílű szélhámos, csaló, tolvaj Nick Foxot, aki egy lépéssel mindig előtte jár, míg végül Kate egy busszal börtönbe nem juttatja. Az FBI vezetői azonban titokban egy közös csapatot hoznak létre Nick és Kate aktív közreműködésével, melynek feladata olyan gazdag és befolyásos bűnözők elkapása, akik eddig érinthetetlenek voltak. Ebben a részben a célpont a mások pénzét elsikkasztó, gátlástalan befektető Derek Griffin, aki éppen egy indonéziai szigeten bujkál.  
Nicknek öt évig kell segítenie az FBI titkos akcióit, s utána felmentést kap az addig elkövetett bűnei alól. Nick és Kate természetesen egyre jobban megkedveli egymást, de a közös munka és Kate elhivatott bűnüldöző természete nem teszi lehetővé a bensőségesebb kapcsolatot. 
Fanyar humor, akciók, szuper apa-lánya kapcsolat, érdekes szereplők nyújtanak kikapcsolódást a mű elolvasásakor.

A Fox és O'Hare sorozat második kötete.Janet Evanovich - Lee Goldberg - A nagy hajsza
Ebben a részben Kate-nek és Nick-nek az eredeti bronzkakast kell visszaszereznie a jelenlegi tulajdonosától, hogy Kína visszakaphassa. Nagyon kevesen tudják, hogy a múzeumban kiállított műtárgy csak másolat, miután pár éve ellopták az eredetit. Az akkori tolvaj Nick mestere volt, így most tőle szerzik meg az infót, hogy kinél kell keresniük. Csakhogy a célpont egy nagyon veszedelmes gyűjtő, Carter Grove, aki korábban az elnök kabinetfőnöke volt, most pedig egy semmitől sem visszariadó kommandós cég, a BlackRhino ügynökség vezetője. A hiúságára alapozva, a házáról filmet forgató kamu stáb tagjaként jutnak be a többszörösen védett otthonába, ahol meg is szerzik a kakast. Ám a titkos teremben még számos, régen ellopott műtárgyat találnak, melynek leleplezése lesz Nick újabb célja, ezzel tönkretéve a gátlástalan Carter Grove-t. Újabb cselt vetnek be, ellopva Kanadából három eredeti Rembrandtot, melyek szintén a gyűjteményben landolnak, rajtuk nyomkövető porral. A tervük sikerül is, mikor Kate apjával, s annak katonatársaival felgyújtják Grove vidéki birtokán a benzinkutat, s tűzoltónak álcázva jutnak a közben ide telepített műkincsek közelébe. A biztonsági központban bujkáló, a házra megsemmisítő páncéltörő rakétát irányító Grove lesz végül az áldozat, mikor Kate a húsfeldolgozó épülete felé téríti el a rakétát.
Rengeteg múzeum kapta vissza az ellopott műremekeket szerte a világon a kínai üzletemberhez hasonlóan, akinek a repülőgépén a csomagtérben kellett Nicknek és Kate-nek kicserélnie a másolat kakast az eredetire (újabb kalandos akció keretében).
Szórakoztató, humoros, akciódús kötet.

A Fox és O'Hare sorozat harmadik kötete.
Kate O'Hare FBI ügynök, aki együtt dolgozik a szélhámos betörővel, Nick Fox-szal, akit korábban ő kapott el. Azóta Nick az FBI munkáját segíti titokban. Most egy műkincseket lopó betörő után nyomoznak, aki Nick-nek adja ki magát. Kiderül, hogy ő korábban Nick társa volt, s egy drogbáró, Menendez, aki átszabatta az egész testét, megölte Serena plasztikai sebész bátyját. A lány így tudta csak felvenni az eltűnt Nick-kel a kapcsolatot, s szeretné, ha a férfi tönkre tenné a régóta keresett bűnözőt. Mivel senki sem tudja, hogy néz ki jelenleg Menendez, csapdát állítanak neki. Egy hamis, tengerfenéken rejtőző aranyleletet ajánlanak a feketepiacon eladásra, s azt a vevőt választják, aki a legdrágább csokik vásárlója is. Így kerülnek a bűnöző  világtól elzárt spanyolországi otthonába Kate-ék, ahol Kate-t túszként tartja fogva a drogbáró gyilkos biztonsági főnöke, Reyna, míg Menendez/Violante a kamu hajón, kamu kutatórobottal, számítógépes programmal megformált tengerfenéken csodálja  a mesés kincset. Az üzlet megköttetik, ám Londonban a pénz átadásakor a helyi rendőrök rajtaütnek a két körözött bűnözőn. Nick megszökik, ám a kiütött Menendez/Violantet és a folyón Kate-tel megküzdő Reyna-t elfogják. Az akció tehát sikerrel zárul, s végül hőseink Serenat is megszöktetik a börtönből.
Könnyed hangvételű regény, szuperhős szereplőkkel. Könnyű nyári olvasmány.

2014. október 28., kedd

Debora Geary: Modern boszorkány

Kedves történet egy olyan szerető, elfogadó közösségről, családról, akikkel szeretne az olvasó is együtt lenni. A történet végére így érez a chicagoi ingatlanközvetítő lány, Lauren és a jógastúdiót vezető barátnője, Nat is. Laurent egy beszippantó bűbáj hozza kapcsolatba az interneten keresztül a kaliforniai Berkley-ben élő boszorkány közösséggel, akik még ismeretlen, kiképzetlen boszorkányokat keresnek. Sok szeretettel, empátiával, szigorú szabályok szerint képezik ki a tanoncokat, s tanítják meg őket uralni és használni az erejüket. Laurenről kiderül, hogy erős gondolatboszorkány, aki kanalizálni, vagyis összefogni tudja a boszorkánykör erejét, s ezzel az energiával segíti a bűbájvető boszorkány tevékenységét, aki jelen esetben egy 4 éves kisfiú, Aervyn, aki kora legnagyobb boszorkányává fog válni. Lauren pártfogói az ötgyermekes Nell (Aervyn anyukája) és az öccse, Jamie, aki beleszeret Natbe, s a végén egy pár lesznek. 
Debora Geary: Modern boszorkány
Könnyed stílusú, pozitív beállítású történet, aranyos gyerekszereplőkkel és szimpatikus férfi és női boszorkányokkal. Egy sorozat nyitó kötete ez a mű.

2014. október 27., hétfő

Lori Nelson Spielman: Álomlista

A könyv borítója alapján sokkal lazább történetet vártam. Mellbevágó volt egyből a kezdés: a szerető anya halála, lánya mély fájdalma. Brett Bohlinger nem csak az édesanyját vesztette el, hanem a végrendelet hatására egész addigi életét. Míg testvérei milliókat, a sógornője pedig édesanyja cégét kapta, addig ő egy évet kapott, hogy valóra váltsa a 14 éves korában írt kívánságlistáját. Csak ennek sikeres teljesítése után kaphatja meg az örökségét. Brett így rákényszerült, hogy tanári állást keressen, kutyust és lovat vegyen, lakást béreljen, jót cselekedjen, jó viszonyba kerüljön az apjával, örökre barátnője legyen a gyermekkori barátnője, szerelmes legyen, gyermeke legyen, szuper háza legyen stb. A célok elérésében nagy segítségére van édesanyja ügyvédje, aki közben a barátjává válik. Szépen lassan győzi le a korlátait, a félénkségét a szokatlantól, de rájön, hogy az édesanyja csak a javát akarta, boldoggá akarta tenni az élete megváltoztatásával. Magántanári állást vállal, egyénileg oktat olyan gyerekeket, akik ideiglenesen nem járhatnak iskolába. Különösen megszereti az anyaotthonban élő terhes lányt, aki beteg, s aki az élete árán is megszüli a kisbabáját. Olyan bizalom alakult ki köztük, hogy Brett lesz a gyámja az árván maradt pici lánynak. Több férfi után kerülő úton talál rá a szerelem, s halott apja után, aki sohasem szerette őt, megtalálja az igazit is, akiről csak anyja naplójából értesül. Felbomló régi életét és értékrendjét felváltja egy új, nyitottabb, boldogabb élet és szemlélet új barátokkal, családtagokkal, s a végére minden a helyére kerül. Édesanyja levelei adnak megnyugvást minden teljesített cél után, s erőt, kitartást a folytatáshoz.

2014. október 23., csütörtök

Graeme Simsion: A Rosie projekt, Rosie update, A Rosie-következmény

Nagyon szórakoztató könyv, ajánlom mindenkinek.
Graeme Simsion: A Rosie-projekt - Ésszerű szerelemNagyon szerethető a maga esetlenségében a főhös, aki más, mint a többi ember. Az ő szavaival: " lényegében minden problémám annak volt betudható, hogy az agyam másként van konfigurálva, mint az emberek többségének. Nem valami mélyben rejtőző kórnak, hanem ennek következménye volt az összes pszichiátriai tünet. Természetes, hogy depressziós voltam. Nem voltak barátaim, nem szexeltem, és nem éltem társasági életet, mivel nem voltam kompatibilis az embertársaimmal. A bennem meglévő intenzitást és összpontosítást tévesen mániaként értelmezték. A szervezettség miatti aggodalmamat pedig kényszerbetegségnek címkézték." Mindent a szó szoros értelmében vett, nem látott a sorok mögé. Percre pontos napirend szerint élt, melytől soha nem tért el. 
Don Tillman genetikaprofesszorról van szó, aki Ausztrália egyik nagyvárosában egy egyetemen dolgozik. Nagyon okos, rendkívüli memóriával bír, kisportolt, helyes, magas, mégsem talál párt magának. Barátja is csak kettő van, a pszichológia tanszék vezetője, Gene, és a felesége, a szintén pszichológus Claudia. Claudia látja el folyamatosan tanáccsal a társas érintkezés területén, mikor szisztematikusan próbál feleséget találni magának. Összeállít egy hosszú kérdőívet, mellyel kiszűri a szóba sem jöhető jelölteket. Rosie-val, a csaposlánnyal, aki egyben pszichológushallgató is, Gene közvetítésével ismerkedik meg. Rosie a vér szerinti apját keresi, akiről csak annyit tud, hogy valószínűleg orvos, s ő a közben elhunyt anyja diplomaosztó buliján fogant. Don egyre jobban vonzódik a feleségprojektbe egyáltalán nem illő, az addigi szervezett életét felborító, lelkileg zilált lányhoz, miközben kalandos utakon segít genetikai mintát begyűjteni a rengeteg férfitől. 
Cikis, humoros helyzetek, csodálatra méltó tulajdonságok jellemzik Don változásának útját, melyben egyre több barátra, s elismerésre tesz szert Rosie szeretete, elfogadása hatására.

A 2. rész, a Rosie update: ésszerű házasság már kevésbé tetszett.
Don és Rosie New Yorkban élik házaséletüket, mindketten a Columbia Egyetemen dolgoznak. Don vendégprofesszor, kutató, Rosie posztgraduális medika, a doktori értekezésén dolgozik. Minden jól megy egészen addig, míg váratlanul Rosie bejelenti, hogy terhes. Nem együtt tervezték meg, s ez Dont egy kissé elbizonytalanítja. Mivel mindent tényszerűen, tudományosan közelít meg, így a terhességre, a baba születésére, gondozására is így próbál felkészülni. Rosie-nak egészséges étrendet , testedzést tervez, minden stressztől próbálja óvni. Ezért nem beszél neki az őt ért számos incidensről sem: egy játszótéren a kicsik tanulmányozása során pedofilnak nézik és letartóztatják. Tanácsadóhoz, terápiára kell járnia, s számos kellemetlen meghurcolást kell elszenvednie. Hozzájuk költözik Ausztráliából csapodár barátja, Gene is, akinek a házasságát próbálja Don helyrehozni. Don segít egy másik baráti házaspárnak is a vállalkozásukat megmenteni, s jó barátságba keveredik az idősebb rockzenésszel is, akinek az egyik lakásában élnek ideiglenesen. Minden barátjának segít valamilyen módon, csak a saját házasságában vall kudarcot. Miközben egyedül, vagy mások segítségével próbál felkészülni a kicsi, Bimbó fogadására, szinte alig kommunikál Rosie-val, aki egyedül éli meg a terhességét, s szép lassan elhidegül a férjétől. Rosie úgy gondolja, hogy Don nem lesz jó apa, nem tud majd megbirkózni a feladattal, míg Don végre a tettek mezejére nem lép (igaz, hogy közben terroristának nézik), hogy visszahódítsa a feleségét.

A 3. kötet egész tűrhető volt.
Rosie és Don fia, Hudson 11 éves, s ő is különleges, mint az apja, Visszaköltöznek Ausztráliába, ahol Rosie kutató orvosként fontos pozíciót kap, s Don is oktat Melbourne-ben az egyetemen. Hudsonnal azonban elég sok gond van az iskolában, így Rosie részmunkaidőt vállal, hogy délután haza tudja vinni. Két nap a fitnesztermet üzemeltető édesapja is besegít, s így komoly részt vállal a srác fizikai nevelésében. Mikor Dont támadás éri az egyetemen, s Hudson beilleszkedésével is egyre több gond van,
úgy dönt, hogy ő veszi át a fia nevelését, s a felesége újra a munkájára koncentrálhat. Don elkészíti a Hudson projektet, s tudományos alapon dolgozza ki, hogy miben kellene a fiának fejődnie, hogy el és befogadják a normál közösségben. Az iskola részéről többször is felmerül, hogy viszgáltassák meg a fiút az autizmus szempontjából, de elzárkóznak tőle. Lépésről lépésre kidolgozzák a viselkedésmintákat (később már Hudson egyedül is, s Don barátainak segítségével), így a srác egyre népszerűbb és elfogadottabb lesz a közösségében.
Érdekes, elgondolkodtató regény.







Halusz Léna: Állati 142 nap - avagy Segítség, megszelídítettek!

Ez egy nagyon szórakoztató, humoros, kutyás történet egy szeleburdi keverék kutyusról és csetlő-botló fogadott gazdájáról. 
Halusz Léna: Állati 142 nap - avagy Segítség, megszelídítettek!A fiatal, faluról Pestre került, egy lakótelepi lakásban élő lányt, aki eleinte erősen tartózkodott az állatoktól, szépen lassan meghódított egy kóbor kutyus, aki őt szemelte ki gazdájának. Hosszas összecsiszolódás után a lány nagyon megszerette a Marika névre hallgató kutyát, s számtalan kalandot éltek meg együtt. A kissé túlsúlyos lány folyton diétázna, de imád enni és inni, bulizni. Legrosszabb pillanataiban találkozik a felette lakó szépfiúval, akinek mégis megtetszik a folyton mosolyra fakasztó lány. Szerelem szövődik közöttük, közösen gondozzák Mariskát, s az ideiglenesen a lányhoz költözött iker unokatestvéreket, s számtalan állatukat. Mariska barátra lel a tónál csavargó hatalmas kóbor kutyában, aki rendszeresen a frászt hozza a lányra. A regény végén váratlanul szomorú véget ér Mariska, a sok humor után döbbenetes a tragikus kontraszt. Ám a lány végül nem marad kutya nélkül, hiszen megmenti az óriás kutya életét, aki Mariskát keresve követi őt hazáig. Most már felelősség tartozik érte, így befogadja az újabb hontalan ebet.
Érdemes elolvasni ezt a regényt, melyben karikatúra szerűen megalkotott, eltúlzott helyzetek vannak, időnként kissé nyakatekert mondatokkal. Önkéntelen nevetésre, majd sírásra, a végén megnyugvásra késztet. Szép példája a családi szeretetnek, összetartásnak.

2014. október 3., péntek

Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Nick Hornby: Hosszú út lefelé
Remekül indul a regény: az író fergeteges humorral írja le négy halálra vágyó ember találkozását a tetőn Szilveszter éjszakáján. A létrát Martin cipelte fel az Öngyilkosok Tornyába, s ő vágta a lyukat is a dróthálón. Az élete romokban hever, miután egy kiskorú lánnyal folytatott szexuális kapcsolat miatt börtönbe került, elvesztette a bemondói állását a TV csatornánál, s elhagyta a családját is. Mindenki ismeri az arcát és a történetét, általános megvetés kíséri. Részeg láblógatásában őt zavarja meg Maureen, az idősödő asszony, aki egyedül gondozza a születésétől fogva tehetetlen fiát. Kettejük udvariaskodását szakítja meg a fiatal Jess, akit minden ember magára hagy, akinek eltűnt a nővére, s aki szeretné megtalálni a legutóbbi fiúját, aki magyarázat nélkül sétált ki az életéből. Kicsit hebehurgya, kicsit trágár és idegesítő, de Martin és Maureen együttesen akadályozzák meg, hogy leugorjon a tetőről. Éppen rajta ülnek, mikor megjelenik a pizzahordó fiú, az amerikai JJ, akinek szétment az együttese, a "bandája", s szakított vele a lány is, aki miatt Londonba költözött. Nincs rendes végzettsége, reménye sincs normális munkára. Miután szépen elbeszélgettek a tetőn, s megették a pizzát, elhatározzák, hogy Valentin napig elhalasztják az öngyilkosságot. Rendszeresen találkoznak, próbálnak segíteni egymáson, miközben folyamatosan vitatkoznak, egymás agyára mennek. A regény végére egyre többet tudunk meg az életükről, miközben egyre kijjebb tolják a határidőt. Ők is alakulnak, változnak, új emberek, új lehetőségek bukkannak fel az életükben, egyre "bölcsebbekké" válnak a saját sorsukat illetően is. 

2014. szeptember 7., vasárnap

Rachel Hartman: Seraphina

Egy kedves mese a jó és a rossz harcáról, a másságról, a szerelemről.
Seraphina nagyon tehetséges zenész, aki születésekor elveszítette az édesanyját. Tizenegy éves korában jött rá (anyja emlékeiből, s a helyenként pikkelyes bőréről), hogy ő más, mint a több goreddi polgár, s ezt titkolnia kell. Legfőbb segítője és tanítója Orma, anyai nagybátyja, aki tudós sárkány. A lány ugyanis félvér, az édesapja nem tudta, hogy egy sárkányt vett feleségül. A sárkányok a 40 éves egyezmény következtében Goreddben emberré alakulva élhetnek csak. A sárkányok és az emberek párosodása pedig tiltott, ezért nem tud senki a félsárkányok létezéséről. Seraphina a tudatában érzékeli őket, némelyikkel kommunikálni is tud, néhányukat pedig felismeri a királyi udvarban. A sok rejtőzködés után a zene iránti szeretete ugyanis arra készteti Seraphinat, hogy Viridius mester, az udvari komponista segédje, s a második trónörökös oktatója legyen a királyi udvarban. Amikor a királyi család egyik tagját sárkányra utaló módon meggyilkolják, Seraphina is nyomozni kezd, s éles eszével, bátorságával sokat segít a fattyú hercegnek, Lucian Kiggsnek, akibe lassan bele is szeret. A nyomok egy lázadást szító sárkányhoz, Seraphina nagyapjához vezetnek.
Rachel Hartman: SeraphinaA sárkányok nem érezhetnek, Orma és Seraphina kapcsolata mégis nagyon bensőséges, s a lány édesanyja is szerelmes volt a férjébe, ezért hagyta el a sárkányok népét.
A mű végén a bűnös megbűnhődik, a titok kiderül, de hogy háború vagy béke lesz-e a goreddiek és a sárkányok népe között, s Serephina és Lucian egy pár lehetnek-e majd, az a kérdés nyitva maradt.     
Egy érdekes, szokatlan világ, cselszövéssel, kalandokkal, különleges szereplőkkel.

2014. augusztus 30., szombat

Kevin Hearne: Hounded. Üldöztetve; Hexed. Megátkozva; Hammered: Elkalapálva; Tricked. Átverve

A vasdruida krónikái 1. része.
Egy kellemes stílusú, kikapcsoló fantasy. Atticus O'Sullivan Arizona egyik kisvárosában inkognitóban él ír farkaskutyájával, Oberonnal, akit egyben a barátjának és harcostársának is tekint. Egy ezoterikus könyvesboltot vezet, tiszteletbeli tagja a helyi vérfarkas falkának (melynek néhány tagja egyben az ügyvédje is), egy vámpírral edz, s rendszeresen segít egy környékbeli idős hölgynek, akire még a titkait is nyugodtan rábízhatja. A 21 éves ír srácnak kinéző testben ugyanis egy 2000 éves druida lakik, aki varázslattal, éles ésszel, harci tapasztalattal, s némi egészséges paranoiával maradt eddig életben. Pedig folyamatosan üldözik, s az életére törnek tündérek, óriások, s mindenféle lények a szerelem kelta istenének megbízásából. Ő ugyanis hatalomvágyból egy ősi, varázserejű kardot akar visszaszerezni, ám nyíltan nem meri felvenni a harcot Atticussal. A többi isten és istennő hol támadja, hol segíti a druidát, de hatalmi játszmáikban folyamatosan felhasználják. A végső küzdelemben boszorkányok, démonok, farkasemberek is részt vesznek Atticus oldalán, illetve ellene, s a szemtől szembeni összecsapást az ármánykodó isten, Aenghus Óg sem kerülheti el. A mű végére Atticus egy újabb varázserejű karddal lesz gazdagabb, s egy csinos pincérlány személyében szert tesz egy tanítványra is. Kiszabadított kutyája pedig végre megkapja a hőn áhított uszkárlányokat, igaz, hogy csak ötöt.

Kevin Hearne: Megátkozva
A vasdruida krónikái 2. része egy picit elmaradt az első résztől, de ez is élvezhető volt. Ebben a kötetben Atticus szövetséget köt a helyi boszorkánykör megmaradt tagjaival a városban felbukkanó, démonokkal paktáló gonosz német boszorkányok ellen, akik a történelem során a kabbalisták varázslatait lopták el a megölésük során. A harcnak áldozatul esik Atticus alkalmazottja, s számtalan esetben őt és a barátait is csak a varázsamulett menti meg. Harcolnak az előző részben megidézett, s elmenekült démonnal és egy bukott angyallal, a várost ellepő bacchánsnőkkel, mely esetek kapcsán  a druida többször is a rendőrség érdeklődésének középpontjába kerül. Közben szövetkeznie kell egy erős boszorkánnyal, Lakshával, akinek cserében megígéri, hogy elhoz egy aranyalmát Idun fájáról, mely cselekedettel valószínűleg magára szabadítja az egész norvég hitvilágot, köztük a sokak által gyűlölt Thort.

A vasdruida krónikái 3. része még jobban elmaradt az első kötet színvonalától. Nagyon sok a norvég, s egyéb mitológiai utalás.
Kevin Hearne: Hammered  ElkalapálvaEbben a részben Atticus teljesítette a Lakshának tett ígéretét, ellopta az aranyalmát, miközben felderítette az asgardi lehetőségeket. Leifnek, az ősi vámpírnak ugyanis szintén ígéretet tett arra, hogy átjuttatja a norvég istenek síkjára, s segít megölni Thort Jézus és Morrigan intése ellenére is. Több olyan nagyhatalmú, ősi isten, varázsló, vérfarkas csatlakozott hozzájuk, akik régi sérelmeik miatt szintén holtan akarták látni a gonosz istent. A fagyóriások segítségével végül is elérték a céljukat, de többen közülük sem élték túl a kalandot. Atticus visszatérve Tempébe, Granuaile-lel és Oberonnal sürgősen felkerekedett új otthont, búvóhelyet találni.



A 4. kötetben Atticus és Granuaile álnéven a navahók területén tartózkodnak, miután Prérifarkas (indián isten)  és Morrigan segítségével megrendezik Atticus halálát (a mennydörgésistenek állhattak bosszút rajta). Cserében segíteniük kell egy megújuló energiaközpont kialakítását a sivatagos területen Arizonaban, a Colorado-fennsíkon. Ehhez először egy elemi lény segítségével aranyat kell a területre varázsolni, melynek kibányászásával lehet a tőkét megteremteni a központhoz. Prérifarkas azt elhallgatta, hogy két bőrcserélő területén építkezne, s az ő elpusztításuk is Atticusra vár. Nehéz ellenfelek, kis híján megölik Atticust, miután a szénbányászatot próbálja megakadályozni az elemi lény kérésére. Az életére tör még egy öreg vámpír, aki a legyengült Leif területét igyekszik átvenni. Leif árulással kényszeríti rá Atticust, hogy segítsen eltakarítani az útból a területfoglalót. Atticus kórházba kerül, s Oberon is nagyon megsérül. Az eset után Leifet száműzi a barátai és az ügyvédei közül. Ebben a részben még egy ellenféllel, Loki lányával, Hellel is szembekerül, aki a halottak úrnője, s aki Atticus miatt (Midgardban megölte a nornákat, s megnyomorította Odint) szabadult ki nilfheimi börtönéből.Csatlakozásra akarja bírni Atticust, hogy csapatával egy új világot alakítsanak ki minden síkon, a jelenlegi felszámolása után. A druida természetesen nem fogadja el az ajánlatot, így újabb halálos fenyegetést kap, melynek következményeként később újra le kell játszaniuk a halálát, majd a tanítványáét, Granuaile-ét is.
A számtalan küzdelem és akció, bonyodalom során nem sok ideje jut Atticusnak a tanítványát képezni, ami eredetileg a célja lett volna. A Prérifarkasnak nyújtott segítség után azonban némi utazgatást követően talán a rezervátumban lesz idejük a tanulásra is.

2014. augusztus 26., kedd

Kate Furnivall: A nap túloldalán

Kate Furnivall: A nap túloldalánSajnos A vörös sál című regényét olvastam először, s az utána olvasott könyvei (Fehér gyöngy, A nap túloldalán) a nyomába sem érnek. Így sajnos nem nagyon tetszett ez a regény. Lehangoló is volt, s kicsit unalmas, kicsit vontatott. A Bahama-szigetek fővárosában játszódik a történet a II. világháború idején. A főszereplő egy egyedül élő, szegény fehér lány, Dodie, akit már meghurcolt az élet, mégis erős, jószívű, hűséges. Ez okozza a vesztét, mert nem tud nemet mondani a sikátorban talált leszúrt férfinak, Morrell-nek, akit hazafelé talált éjszaka. Ápolja a titokzatos férfit, ám az mégis meghal, csupa rejtélyt hagyva maga után. Dodie számos fájdalmas figyelmeztetést kap, hogy ne kutakodjon, s tartsa a száját, ám ő szeretne igazságot szolgáltatni a férfinak. Segítőre, védelmezőre, majd szerelemre talál Morrell barátjában, Flynn-ben, aki valójában az amerikai maffia alkalmazottja, s a sziget leggazdagabb emberét kellene meggyőznie, hogy engedje be kaszinók, szállodák építésével a maffiát is a szigetre. Morrell és Flynn azonban Sir Harry Oakes régi barátai, s itt kezdődik a probléma, amire csak apránként, nagyon sokára derül fény. A történetbe belekeveredik Ella Stanford is, egy diplomata felesége, aki véletlenül szemtanúja volt annak, aminek nem kellett volna. Dodie-val szövetkezve ő sem adja fel a nyomozást, így ő is veszélybe kerül. Még egy embere van a szigeten a maffiának, aki gazdag, befolyásos ügyvéd, s a szerepe csak a mű végén derül ki. Megismerjük az akkori kiváltságosok életét, partijait, vöröskeresztes munkájukat, a szenvedély mentes kapcsolatban élő feleség szexuális fellángolását, a hatalmasok gátlástalanságát, s a helyi lakosság szegénységét, életét, szokásait.

2014. augusztus 16., szombat

Papp Diána: Kerek perec

Szeretem Papp Diána történeteit. Sajnáltam, amikor ez a regény véget ért. 
Papp Diána: Kerek perecJó volt olvasni a kicsit bohókás, későn érő Molnár Dóri életéről, mindennapjairól, szerelméről, barátnőiről. Dóri elvégezte az angol szakot, s most, 28 évesen mégis babák, manók készítéséből, árusításából, s jóga oktatásból él. Kicsi, lepusztult lakásban lakik, a szüleivel nagyon szoros a kapcsolata, rendszeresen ők segítik ki anyagilag is. Lelki támasza és vállalkozó társa a kislányát egyedül nevelő Kornélia, ő terelgeti a sokszor álomvilágban élő Dórit. Dóra szingli, számos fiú hagyta már ott magyarázat nélkül. S most a vásárban találkozik a nála 15 évvel idősebb, Svájcban élő Guillaume-mal, akinek a főzés a foglalkozása és a hobbija is. Nagyon jól megértik egymást, összepasszolnak minden szempontból, csak ritkán látják egymást. Dórit a férfi kiutaztatja magához Svájcba, ahol a lány megismerkedik a férfi kisfiával és az édesapjával is. Megtudja, hogy Guillaume még nős, csak külön élnek, s azt is, hogy a férfit 8 éves korában szó nélkül elhagyta az édesanyja, s ez igen nagy trauma neki még ma is. Guillaume kinyomozta, hogy az anyja Magyarországon él, s Dórival meg is látogatják. A találkozás nagy csalódás a férfinak, s ennek hatására dönt úgy, hogy nem hagyja el a kisfiát, visszatér a feleségéhez. Dóri csak később kap magyarázatot a titokzatos eltűnésre, mikor megkapja Guillaume ajándékát is: megvette Dórinak az üzletet, amit addig béreltek Kornéliával. Dóra már az esküvőt tervezgette, ezért  a férfi eltűnése nagyon megviselte. A regény végén azonban ott a fény az alagút végén: betér az üzletbe az a fiú, aki korábban randira hívta az akkor még foglalt lányt.
Papp Diána regényei rólunk szólnak, a mai magyar valóságról. Humoros, pihentető, kikapcsoló olvasmány. Ajánlom mindenkinek!

2014. augusztus 3., vasárnap

Papp Diána: Bodza Bisztró; Mézeshét motel

Ismét egy hamisítatlan Papp Diána regény: harmincas, út- és párkereső női főszereplő, gasztronómia, garázsvásár, romantika.
A határozott és önálló, tipikusan nagyvárosi és modern Petra (folyamatos Facebook jelenlét, minden nap buli, középvezetői állás egy multinál) a régen látott édesapja hirtelen halála után tulajdonosa lesz egy bükki faluban lévő háznak és egy vendéglőnek. Egy-két viszontagságos utazás és egy-két ott töltött hétvége, valamint egy-két barátságos és közvetlen szomszéd, valamint az étteremben dolgozó Pali hatására eláll az eladási szándékától. Egyre inkább érlelődik benne a gondolat, hogy megtartja a házat és az éttermet, holott térerő csak a kamrában van. Egyre inkább megismeri a kisgyerekkorában elhagyott édesapját, újraértékeli a gyerekkorát, s végül a furcsa anyjához is közelebb kerül. Nagy segítsége Pali, aki egy válás után az anyjánál lakik, nincs autója, s a megélhetése a vendéglőtől függ. A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, míg a végén egy pár lesznek. Petra teljesen feladja a pesti létet, s mindent megpróbálnak, hogy a vállalkozásuk sikeres legyen.  
Jó nagybetűs könyv, jó stílusú,  könnyű nyári olvasmány, ajánlom mindenkinek. 
Papp Diána: Bodza Bisztró


Papp Diána - Mézeshét MotelA Mézeshét motel című kötetben sajnos a fiatal pár élete már külön utakon zajlik. Petra elhagyja Palit, s Pestre költözik barátnője nagynénjének padlásszobájába pici lányával, Borival. A sok munka mellett elveszett az intimitás és az egymásra figyelés, s Pali nem volt hajlandó megbeszélni, átgondolni a problémát. Így Petra most új életet próbál felépíteni (munkával, régi/új pasival, a gazdag Gyurival), miközben a gondolatai folyton Pali körül járnak. Palit is behálózza egy fiatal, csinos rúdtáncos lány, Kármi a budapesti TV felvétel során. Odaköltözik Palihoz a Bükkbe, ám a helybeliek nem nagyon akarják elfogadni. Mindenki (Istvánka, Elza, Gizi néni, s az idős hippi világfi, Young is) Petrát szeretné visszahívni, haza kormányozni, ahol már nem csak a Bodza Bisztró, hanem a nászutasokat váró Mézeshét Motel is üzemel. Egy pár tartózkodik ott jelenleg, akik a helyiektől szép lassan mindent megtudnak mindenkiről. Valódi céljuk ugyanis Young megtalálása Kármi, a lánya megbízásából, mivel az apuka annak idején mint a kámfor tűnt el Amerikából és a családja köréből. 
A kötet végére visszatér Young Elzához, Petra Palihoz, tisztázódnak a dolgok, s helyreáll a megszokott rend.
Érdekes a könyv szerkezete, kevés a párbeszédes fejezet. Egy-egy részben egy-egy szereplő monológjából ismerjük meg a történteket.
tra 

2014. július 29., kedd

Papp Diána: Téli fagyi

  Papp Diána rólunk ír, a mi problémáinkról, emészthető stílusban. Jó olvasni. 
Papp Diána - Téli fagyi  Ebben a regényben egy harmincas testvérpár, Judit és Virág sorsát kísérhetjük figyelemmel egy darabig. Virág a fiatalabb, szingli, laza, ám nagyon vágyik egy pasira. Ő a támasza "tökéletes" nővérének, aki húsz éve csak a jól kereső férjének, Bálintnak, három gyermekének és a háztartásnak él. Valami azonban nincs rendben, hiszen férje már egy éve nem közeledik hozzá, s reggelente a WC-ben sírja ki a feszültségeit, hogy utána tökéletes családi robotként működjön tovább. Serdülő lánya lázad, kamaszodik, a középső hiperaktív, a kisfiú pedig még csak egy éves. Judit és Virág rájön, hogy Judit férjének egy jóval fiatalabb szeretője van, így Judit a gyerekekkel külön költözik. Vágyik a férjére, ám a kicsi lakás, az önállóság meg is nyugtatja. 
  Külön szál a műben a lányok édesapjának története Tapolcán. Nemrég őt is elhagyta a felesége egy figyelmesebb férfiért, ám ő nagyon szeretné visszaszerezni az asszonyt. A lányok ebben a válságos időszakban gyakran megfordulnak nála, hogy a család összetartó, vigasztaló ereje hathasson mindannyiukra. A család ideiglenes tagja Béci is, egy játékszenvedélyből, hajléktalanságból talpra álló férfi, akit Frici bácsi oly sok elődjéhez hasonlóan befogadott. 
  Virág egy szimpatikus férfinak köszönhetően kutya tulajdonos lesz, majd szert tesz a férfira és a kislányára is.
  Judit férje nem hajlandó semmit megbeszélni a válságukról és a kapcsolatáról, ennek ellenére  a családját választja, s mindent megtesz, hogy visszaszerezze őket. Judit szereti, örül a közeledésének, de a bizalom helyreállítása nagyon hosszú folyamat lesz. S nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a barátnő gyermeket vár. 
  Itt ér véget a történet, Virág és és az édesapjuk sorsa rendeződik, ám Judit és Bálint életében rengeteg  a kérdőjel a jövőre nézve. 
  Nagyon jó, szókimondó a szövege a regénynek, pozitívak a szereplők, jó velük lenni. Itt is találhatunk recepteket, bolhapiacot, némi flörtöt, s útmutatást az élet problémáira.

2014. július 27., vasárnap

Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!

Kedves, humoros, fiatalos, megható regény. 
Az utolsó éves gimnazista Kléber magához veszi az édesanyjuk halála után 3 évre intézetbe záratott értelmi fogyatékos bátyját, Sutyit, s Párizsba költöznek. Először egy idős nagynéninél húzzák meg magukat, majd egy albérletben kötnek ki, melyen már 4 fiatal osztozik. A két orvostanhallgató, Aria és Emmanuel egy pár. Ott lakik még Aria öccse Clementin és barátja, az írópalánta Enzo is, aki fülig szerelmes Ariaba. Befogadják a két testvért, s Emmanuel kivételével hamar megszeretik Sutyit is. Sutyi egy hároméves gyerek értelmi szintjén áll, elég sok galibát okoz, állandó felügyeletre szorul. Kéretlenül mindig kimondja, amit gondol, s abban sok igazság van. Akaratán kívül tesz dolgokat, s ezzel mások sorsát változtatja meg (pl. Enzo készülő regényét Aria asztalán felejti). Sutyi állandó társa Pupák úr, egy ütött-kopott plüssnyuszi, aki önálló életet él, s állandóan rosszra biztatja, vagy megnyugtatja Sutyit. Kléber az új iskolában rádöbben, hogy csak ő szűz a fiúk közül, s két lány között ingadozva próbál tenni ellene. Végül a libanoni származású Zahra-ban találja meg a számára megfelelő társat. Iskolaidőben gond Sutyi felügyelete, ezért Kléber az új családot alapított apjától kér segítséget, aki Sutyit újra visszaviteti az intézetbe. Ekkorra már a lakótársak és Zahra családja annyira megszerették a fiút, hogy megegyeznek a felügyelet beosztásában, s eldöntik, hogy velük marad a hét végére haza hozott Sutyi. Azonban amíg Kléber lemegy kenyérért, az apja újra elviszi a fiút. Sutyi megszökök az intézetből, s napokig elveszetten kóborol a városban, rádöbbenve, hogy őt nem szeretik az emberek. Két utcalánynak köszönhetően kerül vissza Kléberhez a fiú, aki többet nem ereszti el a testvérét maga mellől. 
Aki szórakoztató, mégis komoly mondanivalójú regényt szeretne olvasni, ajánlom neki.

2014. június 30., hétfő

Milly Johnson: Itt jönnek a csajok

   Egy romantikus regény, modern női sorsokkal és "fehér lovon közeledő tökéletes hercegekkel".
   Négy negyvenes angol nő története, akik már az iskolában is jó barátnők voltak. Ott fogadták meg, hogy a nyári születésű Ven 40. születésnapját egy luxushajón fogják megünnepelni, hiszen akkorra gazdag és sikeres nők lesznek. Ehhez képest a valóság jóval csúfabb: Olive takarítónőként gürcöl, miközben "bunkó", magát hátfájósnak megjátszó férje, és magát nyomoréknak tettető anyósa teljesen kiszipolyozza; Vent elhagyja a férje egy fiatalabbért, s még a szüleitől örökölt szűkös vagyon felét is elviszi; Frankie mellrákon esett áll, erősen megtépázott önbizalommal bír; Rozt pedig már az anyja megnyomorította a férfigyűlöletével, amire csapodár férje még rátett egy lapáttal. Roz 4 éve elvakultan haragszik Frankie-re és az őt imádó társára, Manusra egy kétségbeesett csók miatt. Egyiküknek sincs jó munkája, jó élete, gyermeke, boldogsága. Ekkor szervezi meg Ven a tengeri utat, melyet egy pályázaton nyert. (Legalábbis ezt mondja a többieknek,a lottónyeremény csak a végén derül ki). Titokban meghívja Frakie-t is, s végül Olive is elmegy az útra, mikor rádöbben a családja csalásaira. Csodálatos 16 napot töltenek a Mermaidia fedélzetén eszem-iszommal, vásárlásokkal, színházi előadásokkal, strandolással, városnézéssel pl. Velencében Dubrovnikban, Gibraltáron, Kefalóniában stb. Kisimulnak, feltöltődnek, kiderülnek a titkok, megbocsájtanak, helyükre kerülnek a múlt kellemetlen és kellemes emlékei. Az út végére mindenki rátalál a párjára, vagy visszatalál hozzá.

2014. június 3., kedd

Mark Lawrence: Tövisek hercege; Tövisek királya; Tövisek császára

  A Széthullott birodalom trilógia első része.
Mark Lawrence: Tövisek hercege  Középkorias környezet, embertelenség, brutalitás, mágia, bosszú, harc, s érdekes, egyéni, kissé szarkasztikus stílus. Jorg egy 14 éves fiú, akinek 4 éve kegyetlenül meggyilkolták a szeme láttára az édesanyját és az öccsét, s aki egy tüskebokor tövisei között alig élte túl a támadást. Aki Ancrath hercege, de 4 éve gyilkos útonállók vezére. Könyörtelen és kegyetlen, nagyon hasonlít az apjára, aki holtan szeretné látni. Eleinte csak a bosszú élteti Renar gróf iránt (aki egyben a nagybátyja, s szerettei gyilkosa), amíg egy mágus el nem téríti ettől a gondolatait. Attól fogva a célja a százak háborújának megnyerése, 15 éves korára királlyá válni, majd 20 éves korára az egész birodalom császári címének megszerzése. 
  Jorg nagyon eszes, jó stratéga; merész, vakmerő harcos; kissé arrogáns személyiség. Küzdelmei során sok veszteség éri, de mindig eléri, amit akar. S valóban, 15 éves korában Renar birodalmának királya lesz.

Mark Lawrence: Tövisek Királya  A trilógia második része is elég meredek fantasy. Ebben a kötetben a széthullott birodalom egyesítéséről, a császári pozíció eléréséről van szó. Négy év telik el, mialatt Jorg Renar királya, megismeri a környéket, s hosszú utazások során megpróbál szövetségeseket találni magának. Felkeresi a Lovasparton anyai ági rokonait, s egy házassági szerződés keretében biztosítják is a katonai segítségről. Északra, a dánokhoz kis torzszülött védence, Góg érdekében utaznak. Meg akarják tudni egy tűzmágustól, hogyan uralhatja a gyermek az őt elemésztő tüzet. Góg is és a tűzmágus is elpusztul, a dán király, s a hegyekben élő trollok azonban lekötelezettjei  lesznek Jorgnak.
A császári hatalomért harcba szállva Nyíl hercege, Orrin sorra hódítja meg a birodalmakat. Jó uralkodó lenne, békében egyesítené a népeket, ő Jorg fő ellenfele. A szálakat a háttérből azonban mágusok húzogatják, sakkbábuként mozgatva az embereket a hatalom tábláján. Az egyik Sageous, egy álomboszorkány, aki Jorg összes kínjáért felelős (sugallatára Jorg unszolta az anyját a végzetes utazásra gyermekként; ő bocsátott téves álmot Katherinre, aki elhajtatta a magzatát, s így többet nem lehet gyermeke; ő vezette mostoha kisöccse ágyához Jorgot, hogy az a kezében haljon meg stb.).
A végső összecsapásban, mikor már minden veszni látszik, Jorg mindent egy lapra tesz fel. Kihívja párbajra Orrint, (aki közben elvette feleségül  Katherint), s akit a testvére Egan (Sageous sugallatára) orvul meggyilkolt. Tisztességtelen harcban győzi le Jorg a bátyja helyébe lépett Egant, s egyben kényszeríti, hogy fogadja rokonává. Így válik Nyíl hercegévé, az addig meghódított birodalmak jogos urává. A pusztítás hevében elveszik belőle a nekromancia és a tűz birtoklásának képessége, újra csak egy harcos férfi marad.
Még nincs itt az ideje a megnyugvásnak, még meg kell küzdenie majd az egyre erősödő Holt Királlyal.

  A 3. kötetben is több szálon fut a cselekmény. Az egyik szál öt évvel korábban játszódik, mikor Jorg a nagyapja várában megismerkedett egy gépben rekedt adatszellemmel, Fexler Brews-szel, akit egy korábbi Építő emlékeiből, s mintájára hoztak letre. (Ezer éve az Építők nagyon fejlett civilizációban éltek, de egy robbantással megsemmisítették az akkori emberiséget. Néhány tárgy, gép, épület, feljegyzés, s adatszellem megmaradt utánuk, s Jorg egyre többet talál meg, s derít fel a titkaik közül.) Ő segíti, irányítja Jorgot az útján. Ő vezeti el végül a nagyapja egyik ellenségéhez, Liba uralkodójához is, akin Jorg véres bosszút akar állni, ám végül is a szövetségesévé teszi. Korábban egyszer már elment Vyene-be is, a császárválasztó kongresszusra, de akkor a benne rejlő mágia miatt nem engedték át az Aranykapun.
  A másik szál Chella története, aki nekromantaként a Holt Királyt szolgálja, de aki Jorg miatt egyre-másra kudarcot vallott az öt év alatt, s ezért büntetésből egyre inkább emberi lesz, sokat veszít az erejéből. Hűen követei ura utasításait, s egészen a császárválasztó kongresszus helyszínéig segíti a Holt Királyt.
  A harmadik szál Jorg jelene. Az Arany Őrség kíséretében és védelmében utazik a kongresszusra fő tanácsadóival, valamint egy pápai orgyilkos támadásától megmenekült állapotos feleségével. Az úton születik meg a fia, akit minden áron védelmez. Eltökélt szándéka a császári trón megszerzése, de ehhez minimum negyven szavazatra lesz szüksége. A cél elérésehez semmilyen taktikától, gyilkosságtól sem riad vissza, szokásához híven. Mikor a Holt Király behatol a trónterembe a felélesztett holtak seregével, Jorg végre megkapja a hiányzó szavazatokat, s végre császár lesz. Kiderül, hogy a halott testvére szervezte a holtak seregét, s Jorgot okolja, hogy annak idején nem sietett a segítségére. A csecsemő gyermekét és a feleségét akarja, ám ezt Jorg nem adhatja meg neki. Újra megöli, de tudja, hogy végleg csak egy módon iktathatja ki William-et, ha ő is utána megy...
  Kicsit véres, helyenként igen naturalisztikus, kicsit misztikus, időnként kicsit érthetetlen, furcsa végű regény, szerethető szereplőkkel. Tetszett a stílusa.
 
Mark Lawrence: Tövisek Császára

2014. május 28., szerda

Susan Ee: Angelfall. Angyalok bukása; World after. Túlélők világa; End of days. A vég napjai

Jó stílusú könyv, olvastatja magát. Egyetlen hibája, hogy nem ért véget a történet, valószínűleg lesz folytatása. De mikor?
Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukásaEgy utópisztikus világban játszódik a történet, San Franciscóban és a környékén. Pár hét alatt, a természeti katasztrófák után az angyalok teljesen tönkretették a földi életet, lerombolták a városokat, földönfutóvá tették az embereket. Lassan kifogynak a tartalékok, a lakosság bujkál. Penryn, egy fiatal lány is elindul a hegyekbe nyomorék kishúgával és őrült anyjával. Nem jutnak messzire, mikor szemtanúi lesznek egy fehér szárnyú angyal és 5 másik harcának. Sajnos meghallják őket, s miközben Penryn segít a fehér szárnyúnak küzdeni, miután levágták a szárnyát, az egyik gonosz angyal elragadja a húgát. Ahhoz, hogy a lány megtalálja Paige-t, egyetlen esélye Rafi életben tartása. Miközben ápolja az angyalt, a kötekedésük ellenére is megkedvelik egymást. Együtt indulnak el a Fészekbe, az angyalok tartózkodási helyére. Útközben végig segítik egymást, vigyáznak a másikra. Belebotlanak az ellenállók táborába, fogságába esnek, ahonnan megszöknek. Penryn szeme előtt csak Paige megtalálása lebeg, Rafi pedig a szárnyait szeretné visszavarratni az angyalok orvosával. Furcsa, gyilkos kis lényekkel is találkoznak az útjuk során, akiket az angyalok állítottak elő embergyerekekből, bár hogy mi a céljuk velük, az nem derült ki eddig (mint ahogy a skorpiószerű lények létrehozásának értelme sem). Rafinak és Penrynnek sikerül bejutni az angyalok közé, ahol kiderül, hogy Rafi egyenlő Rafael arkangyallal, aki Gábriel halála után esélyes jelölt a hírvivői posztra. Az ellenlábasa, Uriel azonban minden lehetséges módon lejáratja, (ő akarta meggyilkoltatni is), s most a szárnyai helyett karmos denevérszárnyakat varrnak rá, tovább rontva a hitelét. Penryn tetszhalottá válik a skorpió-angyal  szúrásától, s az ellenállók által lerombolt Fészekből Rafi, majd az anyja, s a kiszabadított, "átalakított" Paige menti ki.

2. rész: Most a mindenki azt hiszi, hogy Penryn meghalt, így mikor a teherautóban az anyja karjaiban magához tér, csoda, hogy nem lövik le. Mellettük ül a húga mereven, s az átalakításnak köszönhetően úgy néz ki, mint egy összefércelt játékbaba. Nagyobb baj nála, hogy emberi táplálékot nem tud magához venni, csak nyers hús csillapíthatná az éhségét. Nefilimmé alakíttatta Uriel több más gyermekhez hasonlóan, akik a mitológia szerint emberhúst ettek. Uriel ugyanis egy hamis apokalipszist próbál létrehozni, ehhez számtalan embert alakíttat át szárnyas skorpióvá - sáskáknak nevezve őket, nefilimmé (ember - angyal gyermeke), hétfejű tengeri szörnnyé. Így akarja megnyerni a többi angyal szavazatát, hogy ő lehessen a következő Hírvivő. A bukott angyalok a pokolban várnak az utolsó ítéletre, mely az apokalipszis vége után következhet. Rafinak számos harcosa vált bukottá, miután az ember lányával házasodtak. Rafael azóta egyedül van, bár vágyik az angyalok közösségére. Mióta denevérszárnyat kapott, a kardja is elpártolt tőle, így Penryn vigyáz rá. A kard, miközben Rafi emlékeiből is sokat megmutat a lánynak, megtanítja harcolni is. Penryn később sokszor hasznát veszi ennek, még egy angyalt is le tud győzni vele. Penryn és a családja eleinte az Ellenállás táborában tartózkodnak, majd az anyjával és egy megmentett asszonnyal együtt elszöknek. Az angyalok fogságába esnek, s Alcatraz szigetére kerülnek a skorpiókat előállító halálgyárba. Ott Penryn megismerkedik az orvossal, aki a húgát átalakította, s kiderül, hogy Paige különleges, mert tudja irányítani a skorpiókat. Penryn az angyalok egyik ünnepségén Uriel kísérője lesz, így lehetősége nyílik megszervezni az őrizetlen foglyok kiszabadítását. Szerencsére az Ellenállás emberei ebben is partnerek. A fogadáson a megvadult angyalok lemészárolják az összes embert, Penrynt Rafi menti ki a zűrzavarból. Örül, hogy a lány életben van, s ezután újra egymást segítve harcolnak. Egyik legfőbb ellenfelük a démon Beliel, aki korábban szintén Rafi csapatába tartozott, de mostanra nagyon gonosz lett. Ő varratta magára Rafael levágott szárnyait, s most Rafi visszaszerzi tőle őket. Az Alcatraz orvosa szerint Paige mindenkiben csalódva Belielhez kötődik, ezért hozzá tart. Őt követi Penryn, hogy megtalálja a húgát, ám Paige megtámadja korábbi gyötrőjét, s újra Penrynnel folytatja a harcot.

3. rész: Penryn, Rafi, Paige, néhány skorpió és a fogoly Beliel az Angyal-szigetre repülnek, ahol Penryn enged Beliel csalfa szavainak, s míg megmutat egy negatív emléket Rafaelről, a kardon és a testén keresztül pokolfajzatok jönnek fel a pokolból. Penrynt akarják. Rafinak minél előbb orvost kellene találnia, aki visszavarrná a szárnyait, ám az Ellenállás táborába került doki egy csetepatéban eltöri a kezét, így nem tud műteni. Rafitól találkozót kér egy angyal, aki felajánlja az angyal orvos segítségét, aki tart Urieltől. Mikor Penryn egyedül marad, elfogja egy szekta, akik a bántatlanságért cserébe átadják Urielnek. Pokolfajzatokkal kell megvívnia, s egy kis ideig a szintén fogoly Beliel lesz a szövetségese. A küzdelemből az új(régi) szárnyival pompázó Rafi menti ki, s most már nyíltan indul ő is a Hírvivői címért. Rafinak azonban támogatókra, harcosokra van szüksége, ezért Penrynnel Beliel testén keresztül a pokolfajzatokba kapaszkodva lemennek a pokolba, hogy magukkal hozzák az életben maradt Felvigyázókat, a Bukottakat. Lent az egyik démon alkut ajánl Rafaelnek, amit ő akkor visszautasít. Újra a felszínen Rafi az angyalokkal tart, s megígéri Penrynnek, hogy ha ő nyer, akkor elviszi a Földről az angyalokat. Penryn az Ellenállás táborába megy, ahol siralmasan megfogyatkozott csapatot talál, s még a vezetőjük, Obi is meghal. Nincs senki más, aki össze tudná fogni az embereket, így mikor Rafi üzen neki, hogy az angyalok között a végső megmérettetés az lesz, hogy hány embert tudnak éjszaka összefogdosni, Penryn az emberek élére áll. Amíg csónakokkal átmentik a gyengébbeket az öböl túloldalára, addig páran megpróbálják elvonni az angyalok figyelmét. Harcolni vágyó embereket, bandákat hívnak magukhoz, s egy tehetségkutató show-t hívnak életre, miközben csapdát állítanak az angyaloknak. Fénnyel, hangos zenével, vízbe rántással, cápákkal számos angyalt legyőznek, de igazi esélyt Rafael és a csapata jelent számukra. Ők ugyanis az embereket választják a harcban. Sajnos a hétfejű szörny angyalpestist terjeszt, ezért Rafi kénytelen magára hagyni Penrynt. Így viszont a lánynak esélye sincs, kivéve, ha Rafi alkut köt a pokolbeli démonnal. Így azonban újra elveszíti az angyalszárnyait. Mivel nem akar Hírvivő lenni, ezért már nem is érdekli. Uriel meghal, így Mihály arkangyalra vár ez a megtisztelő cím. Rafi végre elfogadja a saját és Penryn érzéseit, s a lánnyal marad. Paige-t is megpróbálja az angyal orvos helyrehozni, s szépen javul. A mű vége igazi happy end a sok horrorisztikus jelenet után, mely végigkísérte a köteteket.

2014. május 14., szerda

Brenna Yovanoff: Az elcserélt

"Valami rohad Gentry városkája alatt..."
Ez  a borítócím ki is fejezi a regény lényegét. A kisváros alatt különös lények  élnek két táborra szakadva. A Morrígan által vezetett Zűrzavar Házában élők az emberek imádatából merítik az erőt (zenélnek nekik), a gonosz Úrnő által vezetett ház pedig a hétévente feláldozott kisgyermekek véréből, s a félelemből nyeri az erejét,  az áldozatért cserébe pedig felvirágoztatja a várost. Hallgatólagos egyezség van az emberek és a démonszerű lények között. Az ellopott embergyerekek helyére a saját beteg kicsinyeiket rakják, akik hamarosan el is pusztulnak a számukra mérgező külvilágban. Ezek a lények ugyanis nem bírják a fém  és a vér szagát,  érintését, nem mehetnek megszentelt területre. 
Így került a Doyle családba is piciként Mackie, akit nővére töretlen szeretete tartott életben és változtatta a csúf csecsemőt szép kamasszá. Mackie mindig kívülálló volt, igyekezett láthatatlan maradni. Ennek ellenére talált három hűséges barátot, akikre mindig számíthat. Jelenleg haldoklik, egyre sűrűbbek a rosszullétei. Kiutat, gyógyírt számára csak a hozzá hasonló lények nyújthatnak (a Zűrzavar Ház lakói), akiket ő a gitározásával tud támogatni. A gonosz Úrnőtől távol kellene tartania magát, csakhogy a jelenlegi áldozatnak szánt kislány Tate húga, akinek Mackie segíteni szeretne. Szembeszáll az Úrnővel, legyőzi, s talán egy nyugodtabb élet vár rá és a többiekre Gentryben.

Brenna Yovanoff: Az elcseréltÉrdekes, bár kissé nyomasztó fantasy, tini hősökkel, bimbózó szerelemmel, pozitív végkicsengéssel.

2014. május 9., péntek

Marie Lu: Legend. Legenda; Prodigy. Született tehetség

Ez a Vörös pöttyös könyv egy elképzelt jövőben játszódó regény, melyben a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A történet a Köztársaság területén játszódik, ahol jól szervezett és kegyetlen katonai hatalom uralkodik a megfélemlített, nyomorban tengődő tömegeken. A gyerekeknek 10 éves korukban Próbán kell részt venniük, s akinek nem sikerül, az munkatáborba kerül, valójában azonban kísérleteznek rajta, majd meghal. A gazdag szülők gyermekei a próba után katonai iskolába kerülnek, s a Köztársaságért harcolnak. Itt tanul a különlegesen tehetséges, 15 éves June is, akit szüleik halála után a katonatiszt bátyja nevel. June eddig egyedüliként maximális pontot ért el a próbán, s már a végén jár a felsőbb iskolai tanulmányainak is. Kicsit önfejű, ami megengedhetetlen ebben a túlszabályozott, feltétlen engedelmességen alapuló világban. 
A másik főszereplő a bujkáló, renitens fiú, Day, aki ügyességével, éles eszével sokszor tör borsot a köztársaságiak orra alá, akik vadásznak rá. Day álnév, a fiú ugyanis a valóságban mindenki számára halottá vált, miután a bukott próba után (valójában maximális pontot ért el, de veszélyesnek ítélték) a kísérleteket valahogy mégis túlélte. Csak John, a bátyja tudja, hogy életben van, rajta keresztül támogatja Day az anyját és a kisöccsét, Edent.
Marie Lu: LegendaA körzetekben gyakran üti fel a fejét a Ragály különböző variációja, Eden is elkapja. Valójában a köztársaságiak fertőzik meg az embereket, a háború miatt kísérleteznek a vírusokkal, s így selejtezik a lakosság közül is a gyenge géneket. Day is és June bátyja is rájön erre, ezért egy akció közben, mikor Day megsebesíti, a saját társa megöli a tisztet. June Dayt gyanúsítja, s beépülve a csavargók közé, segít elkapni a fiút. Az együtt töltött napok során azonban megkedveli, s később a fogsága alatt hinni is kezd neki. Közben felfedezi a bátyja titkos üzenetét, s rájön, hogy a szüleit is és a bátyját is a saját embereik ölték meg. Ettől fogva Day mellé áll, segít neki megszökni a halálos ítélet elől, ahol John vette át Day helyét. 
June és Day menekül, s tervük, hogy kiszabadítsák Edent is a köztársaságiak keze közül.

A második rész (Prodigy) úgy ért véget, hogy kívánja a folytatást. Nincs pozitív vége a történetnek, nincs lezárás.
Marie Lu: Prodigy - Született tehetségA regény úgy folytatódik, hogy June és a súlyosan sebesült Day vonattal szökik Las Vegasba, s ott a gyógyításért és Day öccsének felkutatásáért cserében csatlakoznak a Patriótákhoz. Kiderül, hogy a lázadók vezetője Razor, aki valójában DeSoto tábornok, s csapata az új Első, az ifjú Anden meggyilkolására készül. A terv szerint June elfogatja magát, majd az iránta erősen érdeklődő Anden bizalmába férkőzik, s csapdába csalja. Day feladata lenne az Első lelövése, melyet lefilmeznének a Patrióták, s a felvételt az egész Köztársaságban levetítenék, ezzel teljesen szétzúzva a Köztársaságot. A terv megvalósítása közben azonban June-nak szimpatikus lesz Anden és az eszméi, s szeretné megvédeni. Ráveszi Day-t is, hogy szabotálja a merényletet. Újra menekülnek, egy alagúton keresztül átérnek a Kolóniák területére. Ott először segítenek nekik, gyógyítják a közben súlyosan megbetegedett June-t, majd mikor rájönnek, ki is a lány valójában, el akarják fogni. Akkorra már mindketten tudják, hogy Razor valójában a Szenátus megbízásából akarta kiiktatni az Elsőt, ő került volna a helyébe, s semmi sem változott volna pozitívan az országban. Kaade segítségével visszatérnek a fővárosba, Denverbe, hogy nyilvánosan is kiálljanak Anden mellett, Day népszerűségét kihasználva győzzék meg az országszerte lázongó tömegeket. Sikerrel is járnak, Day visszakapja az öccsét, June-nak felajánlják, hogy kapcsolódjon be a Princeps képzésbe. Csakhogy az is kiderül, hogy Day-nek agydaganata van, s nem tudnak segíteni rajta. Ő ezt eltitkolja a lány elől, s gyakorlatilag szakít vele. Hát ezért írtam, hogy nincs igazából happy end, s innen még folytatódnia kell a történetnek. 

2014. május 6., kedd

Galgóczi Dóra: Megszülethettél volna

Galgóczi Dóra nagyon szépen ír. Olyan mondatai vannak, hogy öröm olvasni.
Galgóczi Dóra: Megszülethettél volnaEz a regénye nem az abortuszról szól, ahogy a címéből gondolhatnánk, hanem a gyermekvárásról, az anyaságról. Egy nő, a jogász Csilla életsorsának bemutatásán keresztül körbejárjuk az anyává válás, a gyermekszületés szinte minden  aspektusát: pl. a meddőséget, a petesejt adományozást, a sérült gyermek érkezését, az örökbefogadást, a félelmet, hogy lesz-e a nőnek saját élete a gyermek mellett, a fogantatást akadályozó görcsös akarást. Etikus-e úgy teherbe esni, hogy a párunk nem tud róla, s ezzel esetleg tartós kapcsolatra bírni. Mikor van itt az ideje az óhajtott gyermeknek? Van-e hozzá szilárd párkapcsolat, olyan férfi, akit hosszú távon társként és apaként el tudunk fogadni? Tanulás, munka, karrier, megfelelő anyagi háttér, lakás, ház, betegség: mikor ideális egy csöppség? Lehet, hogy a nagy várakozásban kifutunk az időből? Kell-e ennyit tervezni, görcsölni a gyermekvállaláson, vagy merjünk bátran belevágni, hisz ha benne leszünk, tudni fogjuk, hogyan viselkedjünk.
Nagyon sok gondolatot felvet ebben  a témában a regény, inkább elmélkedős, mint pörgős olvasmány, de nem unalmas stílusban.

2014. április 26., szombat

Coert Voorhees: A Torres fivérek

   Ez a könyv egy igazi, tiniknek szóló regény. 
  A 16 éves főhős, Frankie Torres egyes szám első személyben meséli el életének pár hetét. Frankie a sivatagos Új-Mexikóban egy kisvárosban él mexikói származású édesanyjával, fehér édesapjával, s a tehetséges, focicsapat kapitány bátyjával, Steve-vel. A szülei egy kisvendéglőt vezetnek, ahol a kisebbik fiúk is rendszeresen dolgozik. Frankie legjobb barátja a fél szemét egy támadásban elveszített, s ezért sokat csúfolt Zach, akivel sokat robbantgatnak Zachék hátsó kertjében. Frankie átlagos, nem túl jó tanuló, nem túl vagány fiú, rettentő rosszul hazudik, de gyermekkori barátja, a gyönyörű lánnyá érett Rebecca mégis őt választja, mikor a teljesen belé esett fiú gyámoltalanul közeledni próbál hozzá. Frankie a jó oldalon áll, fontos neki az édesanyja véleménye, Zachet ő védte meg kisebb korukban a gúnyolódókkal szemben, s tévútra tévedt bátyját is ő hozza vissza a "sötét" oldalról, vagyis a bűnöző életmódot folytató banda vonzásköréből. Utálja a gazdag, s szemét Daltont, de amikor kell, felül tud kerekedni a gyűlöletén, s amikor nagyon muszáj, akkor nem hátrál meg, keményen küzd az igazáért, a családjáért. 
Coert Voorhees: A Torres fivérek  Frankie stílusa humoros, szókimondó, helyenként ironikus, ő maga szimpatikus személyiség.
   A történet úgy ér véget, hogy akár folytatása is lehet. 

2014. április 15., kedd

James Patterson: Maximum Ride. Az Angyal-próba; Iskolaszünet...örökre; Világmegmentés és más extrém sportok

James Patterson: Maximum Ride 1. - Az angyal-próba   Az Angyal-próba a trilógia első kötete. Gyerekeknek íródott (pl. rövid fejezetek), de felnőttként is élvezhető. Sőt, szerintem nem is való kisebb (12+) gyerekeknek, ami a könyvön áll.  
  A történet magzati korban génmanipulált gyerekekről szól, embertelen kísérletekről, egy titkos "iskoláról", ami inkább kutatóintézet, s rendfenntartóvá módosított/korcsosított másik gyerekekről, a Radírozókról (ember-farkas keverék, később szárnyakkal ellátva).
A madárgénekkel megáldott, a repülés mellett egyéb különleges képességekkel rendelkező 6 gyermek Max csapata, családja. Max 14 éves lány, aki vigyáz a pár hónappal fiatalabb fiúkra, Agyarra és a vak Iggyre, a 11 éves  és a 6 éves kislányra, Bökire és Angyalra, valamint Angyal vér szerinti fiútestvérére, a 8 éves Gázosra. Madárcsontúak, a tüdejükön légzsákkal, gyorsabb szívveréssel, emberfeletti erővel stb. rendelkeznek. Négy éve az egyik "fehérköpenyes", Jeb kimentette őket az iskolából, elrejtette, tanította, gondozta, szerette őket. Egy napon  Jeb eltűnt, azóta Max a főnök, ő tartja össze a csapatot. 
A történetünk elején a Radírozók felbukkanása, s Angyal elrablása bontja meg az addigi idillt. Onnantól fogva a kis csapat folyamatosan harcol a Radírozókkal, kiszabadítja a szörnyű kísérleteknek alávetett Angyalt, New Yorkba mennek kideríteni a származásukat. Folyamatosan menekülnek, mert valahogyan mindig rájuk találnak. Max egyre rosszabbul érzi magát, rettentően fáj a feje, képek, grafikonok száguldanak az agyában. A fejében egy Hang kommunikál vele, segíti, irányítja, azt állítja, hogy a lány az emberiség megmentője. Közben Jeb is előkerül, az üldözők között van, bár állítja, hogy Max megbízhat benne. Jeb fia (Ari), a hét éves, Radírozóvá alakított srác Maxék legádázabb ellenfele, aki lehet, hogy Max testvére?

   Tetszik a könyvben a hat gyermek összetartása, egymást segítése, a karakterük, a képességeik. Szurkolunk nekik, hogy a valódi család, a szerető szülő utáni vágyuk valóra váljon, bár a másságukkal nehéz lesz elfogadtatni magukat (bár egyre többen látják meg a valódi énjüket/szárnyukat). Még azt sem tudják, egyáltalán meddig élhetnek ilyen kevert génekkel.
Mozgalmas, kalandos, akció dús regény.

A 2. kötet címe: Iskolaszünet...örökre.
   A csapat még az első részben gyarapodott az egyik intézetből kiszabadított intelligens, beszélő kutyával, Totállal, aki színesíti a történetet. Ebben a kötetben a Radírozok hátára szárnyakat operáltak, így már a levegőben is tudják üldözni a madárgyerekeket. A kis csapat Washingtonba tart, de az egyik támadás során Agyar súlyosan megsebesül. Mentőt kell hozzá hívni, s csak a gyors orvosi beavatkozás menti meg az életét. A gyerekek az FBI figyelmének középpontjába kerülnek, s az egyik befolyásos tagjuk, Anne a házába fogadja őket, vigyáz rájuk. Beíratja őket a közeli iskolába, s a gyerekek belekóstolnak az átlagos fiatalok életébe. Barátokat szereznek, s az első párkapcsolati próbálkozáson is átesik Agyar és Max is. Rendezett körülmények között élnek, bőven van ennivalójuk, ruhájuk, s semmi sem gátolja a szabadságukat. Agyar elkezd írni egy blogot, melyben leírja mindazt, ami velük történik. Tetszik az embereknek, egyre többen olvassák. Az iskolaigazgató egy nagyon ellenszenves alak, Gázos és Iggy sokszor törnek borsot az orra alá. Közben Washingtonban megtalálják Iggy szüleit, akik elfogadják korántsem átlagos, rég eltűnt fiukat, így Iggy velük marad. Egy romos házban Gázosról is találnak egy csecsemőkori fotót, melyen az anyukájával látszik. Közben az iskolában is találnak egy csomó régi iratot, melyből kiderül, hogy nem is olyan régi, mint ahogy állítják. S valóban, Iggy eltűnése után Maxéket megtámadják az iskolában, s kiderül, hogy az igazgató is, és Anne is beépített ember, sőt ő Jeb főnöke. Ebből a pácból is sikeresen szabadulnak, s Iggy is újra felbukkan. Elhagyta a szüleit, akik meg akartak gazdagodni a másságából. A következő úti cél Florida. Ekkor szereznek tudomást Angyaltól, aki kiolvasta mások gondolataiból, hogy az események irányítója az Itex nagyvállalat, mely a gazdasági világ számos területét uralja, s céljuk az emberiség létszámának megfelezése. Vesszenek a gyengék, a haszontalanok. Maxnek ezt kell megakadályoznia a Hang szerint, ez a küldetése. Közben álmában a Radírozók elfogják Maxet, s egy izolálótartályban tartják fogva, kísérleteznek vele. Nagyon legyengül, alig tud gondolkodni is. Halottnak tetteti magát, s így kiszabadul a fogságból. Megszökik, s a társai keresésére indul. Míg távol volt, a helyére állítottak egy klón Maxet, akinek a vezetésével a gyerekek betörnek az egyik Itex központba. Az ál Max csapdába csalja a csapatot. Max a segítségükre siet, s küzdelemben legyőzi a klónját. De nem öli meg, ezzel is bebizonyítva a tudósoknak, hogy ő nem süllyed le az ő szánalmas szintjükre. Némi robbantással ebből a kutyaszorítóból is kiszabadulnak, hogy folytassák harcukat az Itex ellen.


James Patterson: Maximum Ride 3. - Világmegmentés és más extrém sportok

A 3. rész: Világmegmentés és más extrém sportok. Ez a kötet nem a vége, még 3 rész várható.
   Ebben a részben célegyenesbe érkezik a Felező terv, a Re-evolució megvalósítása. Az Itex kutatói folyamatosan megsemmisítik a génkezelt hibrid lényeket, ez a sors vár a madárgyerekekre is. Lélektelen robotok és klónok veszik át a különleges lények helyét, a Radírozókat pl. a sokkal szuperebb Repkedők váltják fel. A megsemmisítés vár a madárgyerekekre is, ám ők mindig megmenekülnek. Többször fogságba esnek, sokszor élethalál harcot vívnak, ám leleményességgel, kitartással, emberséggel mindig győzedelmeskednek. Max és Ari esküdt ellenségből barátokká (s féltestvérekké) válnak, Ari segít Maxéknek a szökésben, ám amikor Max magukkal viszi, a csapatuk kétfelé szakad. A fiúk Agyar vezetésével Amerikában maradnak, s a fiú népszerű blogjának segítségével az egész világon az Itex elleni lázadásra serkentik a fiatalokat. A lányok  Max-szel a Hang hatására  Európába utaznak, hogy az Itex "fejét vágják le". Németországban találják meg a legfőbb igazgatót, s legyőzik. Max megtudja, hogy egy korábban megismert állatorvos az anyja, s Jeb az apja. Arinak lejár az ideje, s harc közben meghal. A történet végén újra egyesül a csapat, s megfogadják, hogy soha többé nem hagyják el egymást.

Samantha Young: Dublin Street

   
Samantha Young: Dublin Street

     Ez a könyv a ma oly divatos erotikus regények sorát gyarapítja.
   Joss 14 éves korában egy balesetben elveszítette a szüleit és kishúgát, majd egy év múlva egy részeg buliban a legjobb barátnőjét is. A veszteséget nem tudta feldolgozni, barátnője haláláért magát okolja, családjának emlékeit pedig mélyen magába zárta. A nevelőszülőknél töltött kamaszkor után hátrahagyva Amerikát, Skóciába, anyja szülőföldjére költözött, ahol a főiskolát elvégezve írással próbálkozik. Az öröksége miatt anyagi gondja nincsen, főiskolai barátnője elköltözése után ezért tud drága albérletbe költözni. Hamar megszereti a lakást és az ott lakó Ellie-t. Ellie mostoha bátyja a gazdag, kigyúrt, jóképű Braden, akivel Joss véletlenül már korábban egy taxiban megismerkedett.  A fiúnak is egyre jobban tetszik a szókimondó, eredeti, természetes lány, aki azonban fél elkötelezni magát, fél az újabb veszteség lehetőségétől.  A köztük szikrázó levegőt azonban nem hagyhatják figyelmen kívül, ezért megegyeznek egy baráti szexpartneri viszonyban. Egyre jobban megismerik és megszeretik egymást, de Jocelyn  (Joss) nagyon sokáig nem tudja elkötelezni magát, pedig őket a sors is egymásnak teremtette.
                                                                   
                                                          

2014. április 7., hétfő

Patrick Ness: Szólít a szörny

Patrick Ness, Siobhan Dowd: Szólít a szörny  Rettentően szomorú, de szép történet. Nem gyerekeknek való, vagy csak olyan gyerekeknek, akik kénytelenek átélni Conor veszteségeit. Mert Conort 6 éves korában elhagyta az édesapja, s Amerikában új családot alapított. Ott a fiának nincs helye. Mert a 13 éves Conornak végig kell élnie az édesanyja betegségét, küzdelmét a rákkal, a reménykedést, s az elkerülhetetlen véget. Mert az anyai nagyanyjával "nem éppen egymásnak valók", mégis meg kell próbálniuk majd együtt élni. Mert Conor az iskolában szinte láthatatlan lesz, mikor kiderül az anyja betegsége. Mert egyedül kell megküzdenie a félelmével (az anya elvesztése), a rémálmával (az anyja keze kicsúszik az övéből, s a szakadékba zuhan), a lelkiismeretfurdalásával (már szeretné, ha vége lenne), a bűntudatával. Ezek feldolgozásában csak az általa hívott Szörny segít, a közeli tiszafa megtestesülése, az örök Zöld Ember, aki csak élet és halál dolgában kel útra. Három történetet mesél Conornak, a negyedik történet pedig a fiúé. Conor csak úgy tud meggyógyulni, hogy hangosan kimondja, ami bántja, bevallja a titkos gondolatait, az igazat, s ha ráébred, hogy a gondolatainkért nem bűnhődhetünk, a tettek számítanak.
   Az egész történetet kifejezi az utolsó két sor: "Conor egészen szorosan fogta az édesanyját. Így tudta végül elengedni."

   Patrick Ness jó stílusú író (korábbi trilógiája már bizonyította). A korán meghalt Siobhan Dowd alapötletét dolgozta fel a család kérésére. Az illusztrációk (fekete, szürke) ijesztőek lehetnek a gyerekeknek, de a történet hangulatát jól visszaadják.

2014. április 6., vasárnap

Leila Meacham: Rózsák

   Olvasói ajánlásra olvastam el ezt a családregényt. Tetszett benne, hogy a különböző szereplők szemszögéből mindig újabb időszakkal, eseményekkel bővült  a történet, s így kerekedett ki egy egésszé.
   A történet azzal kezdődik, hogy a gazdag és tekintélyes idős hölgy, Mary Toliver megváltoztatja a végrendeletét, s imádott gyapotültetvényét mégsem a rá nagyon hasonlító unokahúgára hagyja. Még aznap meghal, így nem tudja elmondani Rachelnek, hogy csakis a lány érdekében cselekedett így, mert szeretné megóvni őt attól, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint ő, valamint a Toliver átoktól. Mióta ültetvényesek lettek, a családjukban ugyanis mindig csak egy gyermek maradt életben. Mary is elveszítette a fiát, s nem szeretné, ha az unokahúga is átélné ezt a fájdalmat.
  Mary őse egy másik angol, s egy francia arisztokrata fiatalemberrel együtt a 19. században telepedett le Amerikában, Texasban, Howbutkerben. A három család alapította a várost, örökre barátok maradtak, s megfogadták, hogy anyagi segítséget soha nem fognak kérni egymástól. Ősi szokásként megmaradt az is, hogy vörös rózsával kértek bocsánatot, fehér rózsával pedig megbocsátottak. 
Mary sorsa akkor fordult rosszra, mikor 16 éves korában az elhunyt édesapja őrá hagyta a családi birtokot, a gyapotültetvényt, mert tudta, hogy a lánya ugyanolyan megszállottja a területnek, mint ő, s soha nem adná el. Az édesanyja belebetegedett ebbe a döntésbe, s örökre megutálta a lányát. Miles, a bátyja is haragudott a döntés miatt, ám az első világháborúban szerzett betegsége, s franciaországi szerelme eltávolította őt Mary közeléből. 
  Milesnek két barátja volt a két másik családból. A fatermesztéssel és feldolgozással foglalkozó, jó kiállású, szép fiú, Percy Warwick, s a mindig kedves, megbízható, kereskedéssel foglalkozó Ollie DuMont. Mindkét fiú szerelmes volt a gyönyörű Marybe, s Percy érzései viszonzásra is találtak. A házasságuknak csak a makacsságuk, a büszkeségük és az ültetvény, Somerset állt az útjában. Mary Percy bizonytalan idejű távollétében, születendő gyermekét és a becsületét óvva ment feleségül Ollie-hoz, akihez élete végéig hűséges maradt. Később Percy meggondolatlanul elvette az iránta rajongó Lucyt, akit azonban nem tudott szeretni. Percy Mary fiát, Matthew-t is jobban szerette, mint a feleségére hasonlító sajátját, s csak akkor próbált ezen változtatni, mikor már késő volt. A fia halála után felnevelhette az unokáját, Mattet, aki beleszeretett Mary unokahúgába, Rachelbe.
  A végrendelet, melyben Mary Percyre hagyta Somersetet, s egy régi csalás feltárása ellenségekké teszi a fiatalokat. Újra megismétli a sors önmagát, s Somerset elválasztja az egymásnak rendelt szerelmeseket, vagy happy end lesz?

  Érdemes elolvasni a regényt, s minden részletre fényt deríteni, mely a három család sorsát, barátságát, életét mutatja be.