2022. február 24., csütörtök

Czank Nelli: Menekülés, New York, szerelem


 Loni a művészettörténeti tanulmányai mellett hoszteszkedést vállal a nagybátyja cégénél. Az utolsó ügyfele egy nagyon jóképű fizikus, Alex, akit egy üzleti fogadásra kísér el. Alex és kollégái egy úttörő találmányon dolgoznak, mely forradalmasítaná az energia ipart, s ehhez pénz szeretnének szerezni. Alex ellenlábasa bejelentést tesz az esten, s váratlanul rosszul lesz. Alex és Loni megmentik, majd meglátogatják a kórházban. Ezzel egy veszedelmes csoport célpontjává válnak, akik Alex kollégájának életére törtek. Ettől kezdve menekülés az életük, s Loni nagybátyjának magánnyomozó barátja siet a segítségükre. Az olajlobbi áll a háttérben, s semmitől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy a találmány ne kerülhessen szabadalmaztatásra és nyilvánosságra. Természetesen a két fiatal is egymásra talál a bujkálás során. Akcióban gazdag regény pozitív lezárással.

Nina Kenwood: Fejben jobban hangzott

 Natalie nagyon gátlásos serdülő volt a pattanásos bőre miatt. Csak két barátját, Lucy-t és Zach-ot engedte közel magához, rengeteg időt töltöttek együtt. Natalie most 18 éves, s teljesen önbizalom hiányos. Az sem segít, hogy válnak a szülei, amit egy évig titkoltak előle, hogy ne legyen hatással a jegyeire. Lucy és Zach egy boldog párrá vált, miközben ő elképzelni sem tudja, hogy tetszhetne valakinek. Zach bátyja azonban észreveszi, s nagyon tetszik Alex is Natalie-nak. Egy sor bénázás után lesznek egy pár, miközben Natalie-t felveszik a melbourne-i egytemre, s albérletbe költözve Lucy-val megkezdi az önálló életét.



2022. február 9., szerda

Baráth Viktória: A napfény földje; A lótusz virága

 


Elizabeth egy fiatal, ambiciózus, törtető üzletasszony, aki a családi nevelés és elvárás áldozata. Kényszerbetegséggel küzd, de ezt még magának sem ismeri be, mert az nem illik a tökéletesség álcájába. Gond nélkül átlép mindenkin, senki nem érdekli saját magán kívül. A cégénél küzd a megüresedett tulajdonosi székért, melynek eléréséhez Afrikába, Elefántcsontpartra kell utazni. Egy, a munkahelyének kedvező kakaóbab vásárlási üzletet kellene véghezvinnie, ám a helyiek lázadása ezt lehetetlenné teszi. Ott ragad az országban, s egy ott élő fehér férfi menekíti ki a szállodából és a városból. Egy Isten háta mögötti területre viszi, ahol pár kunyhóból áll az otthona. Adamnek eleinte nagyon nem szimpatikus a lány, a régi önmagára emlékezteti. A tisztaságmániás Elizabeth-re sokként hat a környezet és a változás, egészen addig, míg meg nem tanulja elfogadni a körülményeket. Egyre jobban megismeri a környezetét, a közeli faluban élő embereket, a helyiek problémáit, s Adamet. Szép lassan átalakul a szemlélete, amikor megtapasztalja az elfogadást, a barátságot, a szeretetet, amit a családjától és a munkatársaitól soha nem kapott meg. Feltör benne a segíteni akarás, kitalál egy új projektet (csokigyár), mellyel segítene a helyieknek. Mikor ennek a kis videóin keresztül híre megy a nagyvilágban, egyből repülőt küld érte a régi cége, de mint később kiderül, hátsó szándékkal. Szerencsére Elizabeth jól dönt, s így talán a saját boldogságának is új lehetőséget ad.

Érdekes történet, jó volt olvasni.


A lótusz virága című kötetben folytatódik Elizabeth története, aki elvonult egy csendes angliai kisvárosba. Ott éli nyugodt, kiegyensúlyozott életét mindaddig, míg Ava meg nem keresi egy ajánlattal. Szeretne egy dokumentumfilmet forgatni a világ olyan szegletéről, ahol elkel a segítség. Liz lenne a riporter és az arca a produkciónak, az afrikai videók mintájára. Négyen indulnak el Indiába, egy testvérpár (Leah és Noah), akik a sminkért és a hangért felelnek, s egy operatőr, Liam,  aki 18 éve Liz szerelme volt. Ők maguk tervezik meg az útvonalat, s igyekeznek úgy bemutatni Indiát, hogy a szörnyű részek mellett szépség is legyen.Sokszor Liz intuíciójára hagyatkoznak, s az soha nem csalja meg. Liz a betegségével küzd, miközben töltődik a tibeti szerzetesek között, a szikh templomban az ételosztásnál, s a Tadzs Mahalnál. Ezekkel ellensúlyozza a reménytelen szegénységben élők, a hajóbontók, az árva kisgyerekek sorsa általi elkeseredettségét. S ez hozza meg az elhatározását, hogy segítsen az ártatlan gyermekeken egy gyermekotthon hálózat létrehozásával. Hazatérve segítenie kell szponzorokat találni a filmhez, hogy minél szélesebb rétegekhez, befektetőkhöz eljusson, s csak utána tud a betegségére koncentrálni. A filmbemutató visszahozza hozzá Adam-et is, aki többé nem engedi el a lányt, s aki a sikeres műtét után egy indiai árva kislánnyal együtt újra Afrikában találja magát. 

2022. február 3., csütörtök

Fejős Éva: Athén, végállomás

 Ez a könyv több másik regény folytatása, Ladányi Niki története. Sajnos nagyon gyenge regény, s az előzmények nélkül nehezen érthető. 

Niki Santorinin van a barátnőjével, Csillával, a magánnyomozó nagymamájával, s annak idős barátnőjével. Ott tartózkodik influenszer barátnőjével és a fiával Tiszai is, aki Niki férjének, Andrásnak a főnöke, főügyész-helyettes. A két idős hölgy nyomoz a férfi után, aki Nikit akarja lecsukatni koholt vádakkal. Végül azonban ő esik bele a saját csapdájába, s nem tudni, hogy megúszhatja-e a letartóztatást. Közben  Laura (András féltestvére) is megérkezik Athénba a balerina lányához, Adélhoz, s annak albán párjához. Felbukkan Adélnál a bűnöző politikus apja is (Bert), aki eddig más fizimiskával a Karib térségben bujkált. Magával hozza ifjú szeretőjét is, akit egy múltbeli vétke miatt üldöz egy férfi. Tiszai fülest kap Bertről, ezért Athénba küldi András társát, Petrit is. Bertet átvágja és kirabolja a lány, így nem menekül el időben, s elkapja  András, aki éppen akkor érkezik Athénba Nikivel. 

Számos kérdésre nem derült fény, így szerintem még lesz folytatása a regénynek. 


2022. január 22., szombat

Ashley Elston: 10 vakrandi, hogy megtaláld a nagy őt

 Sophie, a 17 éves középiskolás lány csalódik a barátjában, akivel együtt szerette volna tölteni a téli szünetet. Szakít a fiúval, s mivel a szülei a babát váró nővéréhez utaztak, ő a nagyszüleihez megy karácsonyozni. Ott számos nagynéni, nagybácsi és unokatestvér várja, köztük Charlie, Olivia és a szomszéd Wes, akikkel együtt nőtt fel, s korábban elválaszthatatlanok voltak. Sophie szomorú, ezért a nagymamája kitalálja, hogy minden nap másik családtag szervezzen számára vakrandit egy korabeli fiúval. Az olasz származású nagycsaládban játékos fogadássá növi ki magát az akció, s Sophie-nak számos kellemes és kevésbé élvezetes programban lesz része, miközben egyre jobban érzi magát, s kezdi más szemmel nézni West. 


2022. január 16., vasárnap

Emily Blaine: Az álmok könyvesboltja

 Sarah rettentő félénk és visszahúzódó, csak a nagyanyjától örökölt, csőd szélén álló könyvesboltjában boldog. Imádja a könyveket, fel is vásárol minden hagyatékot a környéken. A kistelepülés megbecsült tagja, olvasókört és színjátszókört vezet. Ezt a békés, megszokott világot borítja fel a Párizsból érkező, dühkezelési problémákkal küzdő híres filmszínész, Maxime. Sarah-nak pénzre és segítségre van szüksége a boltja felújításához a csőtörés után, Maxime-nek pedig egy nyugodt helyre, ahol a börtön helyett letölti a kéthavi büntetését. Mindkettejüknek pocsék szülők jutottak, ezért Maxime senkihez nem tud kötődni, alkalmi szexben és verekedésben vezeti le a feszültségét. Sarah derűje és nyíltsága lassan kezdi felmelegíteni Maxime lekét, s mire letelik a büntetése, végleg elveszíti a szívét. Közben arra is rájön, hogy van körülötte pár olyan ember, akire mindig számíthat.


2022. január 8., szombat

Farkas Andrea: Bejössz nekem, Rosszfiú

 Réka érettségi előtt áll, ír az iskolai újságba, kitűnő tanuló, országos tanulmányi versenyeket nyert. Mégis láthatatlan, könyvmoly, stréber, lúzer - a "menők" (táncosok, focisták, divatosak, felszínesek, olykor gonoszak) szerint. Réka nehéz időszakot él át: nyár óta a két legjobb barátja átpártolt a menőkhöz, nem keresik őt, nem állnak mellé, amikor szüksége lenne rá. Mert számtalan esetben bántják, megalázzák, lejáratják, nevetségessé teszik (a sorstársaival együtt). Csakhogy egy idő után Réka elhatározza, hogy végre a saját életét fogja élni, hiszen addig mindig alárendelte magát a barátai akaratának. Kiáll a gyengébbért, majd magáért is, még akkor is, amikor a tanárok és az igazgató elfordítják a fejüket. Váratlan támogatóra talál az iskola legdögösebb fiújában, a rossz hírű Zádori Dénesben, akit nem tud elűzni maga mellől, akinek úgy tetszik, ahogy van. Hosszú vívódás után megbízik a fiúban, akivel átélheti az első szerelmet is. 

Szívszorító, felháborító, ám humoros is a történet. Nagyon jól lehet olvasni, nehéz letenni. 



Julia Dippel: Izara: Az örök tűz; Csendes víz; Viharos lég; Felperzselt föld

 


Nagyon jó fantasztikus regény. Mozgalmas, mindig történik valami, s érdekes lényeket, világot talált ki az író. Ariana átlagos középiskolás lány, aki elvált apja akaratának megfelelően egy elit iskolába jár. Mikor feltűnik egy nagyon jóképű srác a színen, megváltoznak a dolgok a lány körül. Hirtelen többen is érdeklődni kezdenek utána, hiszen Lucian hatására megreped a védőburok, ami addig védte őt. Van, aki meg akarja szerezni Ariana-t, van, aki meg akarja öletni. Ő ugyanis különleges, de erre csak lassan derül fény. Lucian, aki primus, azon belül is brachion (olyan harcos, aki képes megölni a primusokat is, akik angyalok vagy démonok, általában halhatatlanok), a lány mellé áll, s igyekszik megvédeni. Szövetségeseik az emberek közül a Phalanx vadászai, Aaron, Ryan, Gideon, az ő apja, Mr. Rossi, s a húga, egyben Ariana legjobb barátnője, Felizitas (Lizzy). Ifjú boszorkánymester segítőjük Toby, aki Lizzy barátja is, valamint az újonnan beavatott Jimmy, a számítógépek mestere. Lucian régi, eltűnt mesterét Thanatost keresi, s a nyomok Ariana gyűlölt apjának cégéhez vezetnek. Közben kiderül, hogy valójában nem Wilson Harris Ariana apja, hanem Thanatos, s Ariana az egyetlen a számtalan kísérlet közül, aki maga az örök tűz, s halhatatlan lelke miatt üldözik. A számtalan támadás során derülnek ki a rejtett harci képességei, s hogy ő is félig brachion, félig ember. Végül Harris helyett a valódi apjával kell megküzdenie az életéért és a lelkéért, miközben megbizonyosodik Lucian hűségéről és szerelméről, s közben készül a találkozóra a veszélyes és nagyhatalmú Beliallal.


A folytatás is nagyon izgalmas és mozgalmas. Mindig történik valami. Ariana halandóvá tette Thanatost, aki Harris képében a Líceumban raboskodik. A Thanataos által létrehozott fekete aziamokkal megölt halhatatlanok ereje mind Lucienbe száll, akinek már a viselkedése is kezd megváltozni emiatt. Tristan, Thanatos másik kreálmánya és hűséges alattvalója újra életre kel, s folyamatosan Ariana körül ólálkodik. Tetteivel, sugallataival befolyásolja a történéseket, a célja a mestere kiszabadítása és erejének visszaadása. Többször segít megmenteni Ariana életét, de csak ő tudja, hogy a lány össze van kötve az apjával. Ariana bemutatkozik a Liga-nak (a halhatatlanok gyülekezete), akiknek Lucian apja, Nemides a vezetője. Egy ideig a vadászok mellett a gárda is vigyáz rá Lucian bátyjának, Eliasnak a vezetésével. Ariana menekül a boszorkányok, majd a Liga elől is, miközben Tristan és boszorkányai elrabolják Lizzyt. A kiszabadítása miatt egyeznek bele Luciannal, hogy szabadon engedik Thanatost, s visszaadják az erejét is. Végül a lány párbajra hívja az apját a halhatatlanok birodalmában, mert különben az összes szerette veszélybe kerülne. Sikeresen legyőzi az apját, miközben engedményeket csikar ki Nemidestől. Megszerzik tőle titokban Lucian szívét is, melynek elrejtésére kéri Ariana a démon fiút. Ariana hátáról azonban hirtelen eltűnik Lucian jele, a kötelékük, s itt lesz vége ennek a résznek.
 

A Viharos lég című kötetben Ariana abban a tudatban él, hogy Lucian meghalt. Nagy erővel kutatja a gyilkosait, s Lucian apja a fő gyanúsítottja. A kicsit szövevényes történetben szerepel Mara, a rég bebörtönzött, nagyhatalmú brachion, akinek a visszatértét szeretnék Tristan és a követői, ezzel egy új világot előidézve. Ariana, a barátai, s Bel, aki szállást és védelmet biztosít neki természetesen ellenállnak. Csapás és ellencsapás követi egymást, miközben a mégis életben lévő Lucian folyamatosan megpróbálja megölni Arianat, mivel semmire sem emlékszik. Természetesen a lány varázsa újra meghódítja, s mikor bebizonyítják neki, hogy manipulálták, Ariék mellé áll. Mara feltámasztásához Ariana vérére van szükség, ezért Tristan zsarolással ráveszi az áldozatra. Ám az életre kelt Mara elpusztítása csak Ariana lelkének, erejének Lucianbe való átáramlása révén lehetséges, s Ari természetesen semmitől sem riad vissza.


Ez a 4. kötet egyben az Izara történet vége is. Számomra kissé zavaros, már agyon csűrt-csavart a sztori, nem bánom, hogy véget ért.
Ariana az előző kötet végén meghal Tristan keze által. Izara, a halhatatlan lelke átszáll Lucianbe, aki szinte beleőrül a veszteségbe. Hatalmas ereje romba dönti Patriát, s a világ felégetésével fenyeget. Hat hónap telik el, mikor Tristan életre kelti Ariana-t, aki immár brachion és primus is egyben. Újra találkozva a barátaival és Lucian-nel együtt szőnek terveket a boszorkánykirálynő elpusztítására. Mara rengeteg boszorkányt, primust és brachiont állított maga mellé, s gyilkos vámpírokat hozott létre. Miután nem sikerül Arit és Luciant is behódolásra bírnia, csak a harc marad számukra. A döntő csatában, mikor a tervük kudarcot vall, s Lucian meghal egy réztőr, s Ari keze által, minden veszni látszik. Tristan azonban még utoljára kihúzza a lányt a Csendes vízből, ahová a párjával zuhantak Mara helyett, így Ari újra fel tudja venni a harcot Marával, a tőrrel őt is megszúrni, majd együtt újra a Csendes vízbe zuhanni. Itt robban fel a tőr, s így kerülnek a fogvatartottak velük együtt a szabadba. Ari magához térve látja, hogy a szerettei, a barátai túlélték az ádáz küzdelmet, s kiderül, hogy a Csendes víz megmentette Lucian életét is. 
A regény végén az újjáépítést látjuk, a reményt egy jobb jövőre.




2022. január 3., hétfő

Palotás Petra: Recepciós kisasszonyok 1-2.

 Ebben a regényben Bécs 1920-as évekbeli életét láthatjuk részletesen. Az I. világháború után a nők helyzete sokat változott: munkát vállaltak olyan munkakörökben is, ami korábban lehetetlen volt; emancipálódtak, szabadosabban viselkedtek és öltözködtek, mint korábban. A történet középpontjában a budapesti szolid lány, Dalma áll, aki szobalányként kerül Bécsbe a híres Kirschbaum Hotelbe a nagynénje segítségével. Itt ismerkedik meg és barátkozik össze a cserfes, vidám, Liselottéval, aki megtagadva gazdag családját a szálloda konyháján dolgozik, miközben újságírói szárnyait bontogatja. Bejárása van a lényeges bécsi szalonokba (Pl. Josephine Mahleréba), számos híres művészt, tudóst, értelmiségit ismer. Nem veti meg a testi örömöket sem, Oscarral, a szállodatulajdonos fiával is intim kapcsolatot ápol. A szép férfi jól ismert a bécsi hölgyek körében, miközben a házában él az apja mentése során megnyomorodott Clara, a menyasszonya. Clara apja támogatja az egyre több gonddal küzdő szállodájukat, melynek leépítése lehet, hogy nem is a véletlen műve. A harmadik főszereplő hölgy Berta, aki éppen jókor jelentkezik a szálloda recepciósi állására. Ő már Salzburgban vezetett egy kis panziót, ahol fiatal lányként megismerte a szerelmet, igaz, egy másik lány iránt. A lány eltűnt a gazdag családjával együtt, s majd Bécsben találkozik újra az útjuk. Oscar beleszeret a szép magyar lányba, Dalmába, aki még a szigorú anyával is megküzd a férfiért. Clara a londoni orvosoknak köszönhetően felépül, s harcba száll Oscarért, egészen addig, míg Bertával nem találkozik újra, aki jobb belátásra bírja. Lotte is megtalálja a szerelmet az egyik munkatársával, Gustavval, miközben Dalma, Lotte és Berta, a három recepciós kisasszony újító ötleteikkel megmentik a szállodát, visszaszerezve a vendégeket. 

A 2. kötetben 1927-ig jut a történet. Clara Berta biztatására felvállalja önmagát, s szórakozni akar. Egyre több, hasonló beállítottságú nőt vonz maga köré, megbántva ezzel Bertát. Berta titka is kitudódik a barátnői előtt, ám ők nem fordulnak el tőle. Lotte-ról meztelen képek jelennek meg, s ez egy időre eltávolítja tőle Gustav-ot, aki még verekedésbe, s így hatalmas költségbe is keveredik. Dalma-nak meghal a nagypapája, s Tihanyban Oscar megkéri a kezét. Oscar édesanyja is kedveli a lányt, csak a társadalmi különbségek zavarják. Theresa, az egyik özvegy szobalány gyanúsan viselkedik, s a lányok gyanítják, hogy esetleg a testét árulva próbál pénzt keresni. Az arrogáns Gröger parancsnok rendszeresen erőszakoskodik a fiatal nővel, s más utcalányokkal is. Lotte leleplező cikket készül írni róla, míg a férfi meg nem fenyegeti. Szilveszter éjjel a szállodában Theresa kislánya, Emma leszúrja az erőszakoskodó férfit, s a rájuk találó recepciós kisasszonyokra vár a feladat, a holttest eltüntetése Hildegard parancsára.
A regényben 20 évvel azelőtti szerelmi háromszöget, s két terhesség megszakítását is láthatjuk: Hildegard, a férje és a fiatal Josephine (akivel felnőttként Oscar is szerelmi viszonyt folytatott) az áldozatai. 
Részletes korképet, leírást kapunk a korabeli bécsi életről. 


2021. december 24., péntek

Meagan Brandy: A Brayshaw bandái; A Brayshaw-balhé; A Brayshaw uralom

 


Raven egy lakókocsiban nő fel prostituált anyja mellett. Utálja az anyját, nem bízik senkiben, késsel és villanynál alszik, s mindig a maga útját járja. 17 éves korában veszik állami gondozásba, s egy másik kisvárosba kerül egy otthonba hasonló sorsú lányok közé. Az egyik helyi középiskolába jár, ahol három fiú, fogadott testvér az úr. Az egész település az ő családjuk (Brayshaw-k) és a Graven család között van felosztva. A két család között ellentét van, s mivel a vadóc Ravent végül befogadják a Brayshaw fiúk ( Maddoc, Royce, Captain), így Collins Graven is mindenáron meg akarja szerezni. Raven kezd feloldódni a fiúk között, akik egyre jobban bíznak benne és védelmezik, ám a lány engedetlen, s mindig a saját feje után megy. Egy kompromittáló videó miatt (hogy mentse a fiúkat - Maddoc leendő sport ösztöndíját, Captain kislányának örökbe fogadását...), kész odaadni magát Collinsnak, az ellenségnek, annak ellenére, hogy ő már mindenestül Maddoc-é. 

Itt ér véget az 1. rész. A mű második fele tele van erotikus jelenetekkel, s nagyon szabadszájú a fiatalok jellemének ábrázolása miatt. 



A 2. rész A Brayshaw-balhé, melyben Raven a fiúk védelmében úgy tesz, mintha Collins barátnője lenne. Collins egy szexvideóval tartja sakkban a lányt, s ő abban hibázik, hogy ezt nem osztja meg a srácokkal. Maddoc nem érti Raven viselkedését, de nem mond le a lányról. Végül kiderül az igazság, s Raven végre visszaköltözik a Brayshaw házba. Közben Maddocot verekedésért rövid időre letartóztatják, s a háttérben az apja mozgatja a szálakat a saját szabadon bocsátása érdekében. Ez be is következik, s kiderül, hogy miért hozta Ravent a menhelyre, miért támogatta az anyját éveken át, mikor őmiatta ítélték el, s miért rabolja el a lányt a másik ellenséges család. Megtudjuk, hogy valójában ki Raven anyja, s ki volt a vőlegénye, aki elől állapotosan megszökött annak idején.

A számtalan naturális erotikus jelenet ebből a kötetből sem hiányzik.


A 3. részben lezárul a történet, igaz, kicsit kacifántosan. Ennyi kihagyás után nehéz volt újra felvenni az események fonalát. Sok csavarral jutunk el a végső lezárásig. 
Ravent egy régi egyezség szerint Donley családjának kell adni, egy Brayshaw-t egy Gravennek. Ha nem Ravent, akkor Captain kislányát, Chloe-t. Ravennek Collins lenne a férje, ám, hogy időt nyerjenek, Captain ajánlkozik férjnek, akiről kiderült, hogy valójában az iskolaigazgató az apja, egy valódi Graven. Maddac jóváhagyásával Raven belemegy, s titokban házasságot is kötnek. Így ők lesznek a város és a Graven birtok urai. Maddoc összeomlik, Captaint Raven anyja megpróbálja megölni, Raven pedig a sarkára állva végez tisztogatást és tesz rendet a városban. Sok titokra fényt derít (ki a valódi apja, miért menekült el annak idején az anyja, s hogy van egy féltestvére, aki egyben a legjobb barátnője is). Végül visszakapja az igaz szerelmét is, a Brayshaw családot teljes egészében, s maga mellé állítja a többi uralkodó családot is. Végre talán boldogan élhetnek valamennyien.







2021. december 20., hétfő

Leia Stone: Bukottak akadémiája. Első év; Második év

 


Nagyon jól olvasható, érdekes történet. Az angyalok és démonok közti háborúnak az emberek voltak a kárvallottjai, mikor mindenféle mágikus tulajdonságokat kaptak. Csak a gyerekek 18. születésnapján derül ki, hogy kinek miféle ereje lett, s ennek megfelelően tanulnak tovább a Bukottak vagy az Alantasok Akadémiáján. Los Angeles is két részre osztott, egyik fele az Angyalváros, másik fele pedig Démonváros. Brielle Démonvárosban nőtt fel, miután az édesapját démoni segítséggel akarták kigyógyítani a rákból. Az apja azonban balesetben meghalt, így az édesanyja, s az elsőszülött gyermeke is démonrabszolgává váltak. A Feltáráson azonban kiderül, hogy Brielle különleges: négy arkangyaltól is kapott erőt, sőt Lucifertől is. Arkdémonnak tartják a fekete szárnyai miatt, s ő is attól fél, hogy gonosszá válik. Lincoln lesz az égi tanítómestere, egy pár évvel idősebb dögös srác, akivel azonban nem indulnak jól a dolgaik. Lincoln azonban, miután megismeri a lányt, mindent megtesz a biztonságáért és a sikeres kiképzéséért. Brielle-t ugyanis folyamatosan megpróbálják elrabolni a démonok (akiktől Lincoln segítségével visszaszerezte a szabadságát, sőt fogadott nővérét is). Mindkét oldal a háborúban fegyverként akarja használni a lányt, csakhogy az angyalok az emberiség védelmében. 

Van a regényben barátság, szerelem, rivalizálás, sok akció és harc. 

A következő kötetben folytatódik a Bukottak Akadémiáján a képzés a 2. évfolyamon. Már várom!


A 2. kötetben elmélyül Lincoln és Brielle szerelme, pár év múlva össze is akarnak házasodni. Brielle öccse, Mikey  is a Bukottak Akadémiájára kerül, mint szabad lélek. A feltáráson rémszipák, egy hatalmas farkas lesz belőle, s a farkasfalka tanítja meg uralni a vérszomját. Már csak Bri anyukája maradt démon rabszolga, akit egyre jobban sanyargat a tulajdonosa. A kivásárlása érdekében indul Bri és a fogadott testvére, barátnője, Shea a Küzdelmek Éjszakáján, ahol ők az egyetlenek a Bukottak Akadémiájáról, s a démonok mindenáron a vesztüket akarják. Ők azonban nagyon kemény kiképzést kaptak Lincoln-tól, s Bri angyali fegyvere, szeráftőre, Sera is segít nekik. (Serát előtte a pokolból kellett kiszabadítania a lánynak, ugyanis egy küzdelem során a szukkubusz átküldte a nyitott portálon.) Így az anyukája is végre velük élhet szabadon. Brielle-t kétféle prófécia nyugtalanítja: egyikben leszáll a pokolba, s megöli Lucifert, a másikban a tanítványa lesz az ördögnek. Lucifer többször is megpróbálja  elragadni az arkdémonnak tartott lányt, míg végül sikerül neki, s Brielle fogságba esik a pokolban.


2021. december 16., csütörtök

Szurovecz Kitti: A kisemmizett angyal

 


Nagyon érdekes, szókimondó regény a kiskorúak prostitúciójáról és az emberkereskedelemről. Széleskörű képest fest erről a világról, a rémségekről, a kiszolgáltatottságról.

Panka 16 éves, gazdag családban élő gondtalan tini, aki lázad a válófélben lévő szülei ellen. Az éjszakát a pár hete megismert barátjánál szándékozik tölteni, ahonnan elrabolják a fiú tartozása fejében. Egy bezárt alagsori lakásban ismerkedik meg Miával, a nyírségi cigány lánnyal, aki próbálja átsegíteni a rémületen, az első sokkon és a megpróbáltatásokon. Mia egy éve önként vállalta ezt az életet, hogy kisebb testvéreinek és beteg anyjának legyen mit ennie. Panka ártatlansága, elesettsége segítségre ösztönzi az amúgy is jószívű lányt, így mikor külföldre akarják küldeni és prostitúcióra kényszeríteni, megszervezi a szökését. Félrecsúsznak a dolgok, így ő is Pankával tart. A lány szülei nem fogadják be, így ő is a testvérei sorsára jut, nevelőotthonba kerül. Ott még pokolibb a helyzet, gonoszabbak a lakók és a nevelők, mint a korábbi futtatói. Közben a rendőrség is nyomoz Panka elrablói után, hiszen egyik lány sincs biztonságban, míg a klán tagjai szabadlábon vannak. Panka nagyon ragaszkodik Miához, így mikor a szülei nem hallgatják meg a kérését, a korábbi barátjához fordul, aki ki akarja engesztelni. Meg is találják a szökésben lévő Miát, ám a fiú segítség helyett, a klán embereként az életükre tör. A rendőrség szerencsére követi őket, s időben közbe tudnak lépni. A két lány egymásban testvérre talált, s később, az egyetem elvégzése után harcolnak azért, hogy más ne kerülhessen az ő helyzetükbe. 

2021. december 1., szerda

Rachel Bateman: Valaki más nyara


 Anna nővére a ballagás után fának csapódik, s meghal. Anna nagyon nehezen viseli a gyászt, hiszen Storm, Cameron (a szomszéd fiú) és ő gyermekkoruk óta elválaszthatatlanok, bár a kapcsolatuk a középiskolában lazult kicsit. Mikor Anna Storm szobájában egy bakancslistára bukkan, elhatározza, hogy a nővére helyett ő valósítja meg az álmait. Az anyja elől titkolva Cameronnal útra kelnek, hogy átszeljék a fél országot. Számos kalandban lesz részük, miközben kipipálják az egyes pontokat. Van benne meztelen fürdés az óceánban, ejtőernyős lebegés a víz fölött, tartózkodás világítótoronyban, tetoválás készíttetése, napfelkelte megnézése, brit akcentussal beszélés egész nap, beszökés egy esküvőre, mozizás medencéből, alvás az egyetemi kollégiumban. Ez utóbbi üt szöget el Anna fejében, hiszen úgy tudja, hogy a nővére ősztől oda fog járni. Rájön, hogy a testvérénél kiújult a rák, s önként hajtott neki a fának. Mikor arra is rájön, hogy Cameron tudott a dologról, nagyon megharagszik a fiúra, akibe közben szerelmes lett. Így teljesítik Storm listájának ezt a pontját is, s az otthoni kibékülés után kipipálhatják a csókot az esőben. Storm fő útmutatása azonban az, hogy bátran kell élni az életet.

Egy kalandos, romantikus regény fiatalokról, melynek mégis a fő témája a gyász, a veszteség, a túlélés.

2021. november 27., szombat

Mariana Zapata: Szívvel a falnak

 Nagyon érdekes történet egy profi sportolóról és egy egyszerű tehetséges lányról. 

Vanessa zűrös családi háttere miatt óriási diákhitellel küzd, s hogy ezt visszafizethesse, asszisztensi állást vállal Aiden Graves mellett. Tökéletesen gondoskodik a férfiról, miközben saját grafikai vállalkozását igyekszik fejleszteni.  Aiden magába forduló élsportoló, akit csak önmaga érdekel. Egészen addig nem értékeli a lány erőfeszítéseit, amíg ő fel nem mond. Pár hónap után azonban Aiden felkeresi egy szokatlan ajánlattal: a zöldkártya miatt (Aiden kanadai) menjen hozzá feleségül a lány, s cserébe ő kifizeti a hitelét. Három évig kell együtt élniük, mindenkivel elhitetve, hogy boldog házasok. Hosszú hezitálás után Vanessa elfogadja az ajánlatot, s a futballsztárhoz költözik. Külön szobában laknak, ám lassan elkezdődik köztük a kommunikáció, kölcsönösen segítik egymást, s Aiden nyit a lány felé. Hosszú folyamat, de egymás bizalmasai, támaszai lesznek, majd a szerelem is megérkezik.



K. A. Tucker: Az egyszerű vadon

 


Érdekes könyv a veszteségről és a szerelemről. Első kötet, de a többi része még nem jelent meg magyarul. 

Calla bár Alaszkában született, Torontóban nőtt fel az édesanyja és a nevelőapja mellett. A hosszú évek alatt egyszer sem találkozott az Alaszkában élő édesapjával, s az érzései lassan haragba, sértődöttségbe váltottak. Váratlanul éri apja munkatársának, Agnesnek a hívása, hogy utazzon Alaszkába a nagybeteg apja meglátogatására. Hosszas dilemma után vállalja a hosszú utat, melynek végén apja egyik pilótája, a sármos, jetire emlékeztető, mogorva Jonas várja, s viszi el kicsi gépén a kis településre. Jonas csak egy elkényeztetett Barbie-t lát a lányban, s keresztbe tesz neki, ahol csak tud. Calla azonban nem adja fel, s miközben egyre közelebb kerül az édesapjához, megkedveli a helyieket és beleszeret a közben változó Jonasba is. Ez a kapcsolat segít átvészelnie az apja halálát, ám az ő élete Kanadában van, így haza utazik. Kellemes meglepetésként éri, hogy Jonas őt tartja fontosnak, s utána megy, hogy együtt építsék fel az életüket.

2021. november 3., szerda

Amy E. Reichert: A kókusztorta-véletlen

 Lou egyedül áll a világban, egy-két barátját, munkatársát, vendégét leszámítva. Remek szakács, működteti a francia stílusú éttermét, mely éppen kezd beindulni. Ügyvéd vőlegénye nem támogatja a munkáját, csak kelléknek használja a karrierjéhez. Mikor a születésnapjára Lou meglepi egy kókusztortával, ő lepődik meg, mert egy nőt talál nála félreérthetetlen helyzetben. Aznap az étteremben hibát hibára halmoz, s éppen akkor jár nála a hírhedt étteremkritikus, aki szörnyű cikkével tönkreteszi Lou vállakozását. Al az étteremkritikus, egy cinikus, kiábrándult férfi, aki álnéven írja kíméletlen cikkeit. Csakhogy véletlenül találkozik a lánnyal, aki nagyon megtetszik neki. Egyre többet találkoznak, egyre jobban megkedvelik egymást, bár egyikük sem ismeri a másik foglalkozását, életét, problémáit. Al megváltozik, megszereti a várost, életvidám lesz. Csakhogy a titok kiderül, benne is csalódik Lou. A végén azonban helyére kerülnek a dolgok, s megtalálják a boldogságot.  

 


2021. október 20., szerda

Sarah Morgan: Könyvesbolt Párizsban

 Grace-t a 25. házassági évfordulójukon hagyja el a férje egy huszonévesért, épp Valentin napon. Grace tökéletesnek látta a kapcsolatukat, hisz még mindig szerelmes a férjébe. Fél év alatt sem tud helyrejönni, úgy utazik el az ajándéknak szánt párizsi útra, első szerelme színhelyére. Akkor kezd jobban lenni, amikor megismerkedik a lányával egykorú lánnyal, Audrey-val, aki visszaszerzi az utcán ellopott táskáját. Elkezdi franciául tanítani az angol lányt, s önkéntesként segít neki az antikváriumban, ahol szobát is kapott a munkájáért. Audrey az alkoholista anyukája és a tanulási nehézségei miatt menekült ilyen messzire. Diszlexiás, így ez az állás kész katasztrófa számára. A két nő segít egymásnak, megosztják egymással a titkaikat, igazi barátnők lesznek, akik számíthatnak a másikra. Grace is kivesz egy kis lakást a könyvesbolt felett, már nem tervez meg mindent előre, felveszi a kapcsolatot az első szerelmével, s újra jól tudja érezni magát. Audrey tanulja a nyelvet, beleszeret egy egyetemista fiúba, aki igazi társa lesz. Az anyukája az új férje mellett talán gyógyulni tud majd. Ebbe az idillbe ront bele a volt férj, aki vissza akarja könyörögni magát, s meglepi a feleségét Párizsban. Magával viszi Grace imádott nagyanyját is, aki a könyvesboltban találkozik ifjúkori szerelmével, akinek elárulja, hogy Grace az ő unokája is.

Természetesen a végén minden a helyére kerül, s mindenki boldog.


2021. október 13., szerda

Dr. Jenkel Gabriella - Both Zoltán: A vadállatbefogó



Both Zoltán önéletrajzi írása. Őszintén ír a gondokkal nehezített gyermekkoráról, az iskolai piszkálódásról, a magányról, a beteg anyáról, s a gondoskodó nagymamáról. Fő témája azonban különös szenvedélye a hüllők iránt, akik egyedüli társai voltak már gyermekkorában is. Óriási szeretettel ír róluk, hiszen az életét azok népszerűsítésére, védelmére tette fel. Már fiatal korától fogva gyűjti és fogadja be őket. Az első bemutatók után sorra keresték az újságírók és riporterek, majd a minisztérium kérte a segítségét az elkóborolt vagy kidobott egzotikus állatok befogásához. A könyvben számos érdekes esetet, történetet olvashatunk, köztük egy Guinness kísérletet is. 

Carolyn Brown: Az Eperszív Étkezde

Egy könnyed romantikus regény, mely egyben családtörténet is. Egy texasi kisvárosba érkezik Jancy, ahol korábban már két évet élt az időközben meghalt szüleivel. Folyton vándoroltak, ő is csak a nagyanyja sírját látogatta most meg. Csakhogy a sors ottmaradásra készteti egy kigyulladt autó formájában. Pincérnői állást vállal az Eperszív Étkezdében, mely két hölgy tulajdona. Vicky fiatalon szült, s a férje halála után a nagynénje, Nettie segítségével nevelte fel a lányát, Emily-t, aki most készül végleg hazatérni a főiskoláról. Szerelmes a kisváros szoknyapecér fiújába, aki feleségül kéri. Jancy-t befogadják a családba, a közösségbe, s ő is megtalálja a szerelmet egy helyi fiúval. Egy kis izgalmat egy gátlástalan ingatlanfejlesztő felbukkanása okoz, aki fel akarja vásárolni a kisvárosi üzleteket, telkeket. 

Példamutató a regényben a helyiek összefogása és az erős családi szeretet, összetartozás, egymás segítése. 



2021. október 5., kedd

Mary Kay Andrews: Szervusz nyár!

 


Conley oknyomozó riporter. Mikor megszűnik az új munkahelye, mielőtt elhelyezkedett volna ott, hazaköltözik a nagyanyjához a floridai kisvárosba. Pihenni szeretne, de egy helyi képviselő váratlan balesete és halála a családi újság felé tereli, melyet a nővére vezet. Megpróbál utána járni, mi vezetett a képviselő halálához, miközben számtalan támadás éri. A történet folyamán bepillantást nyerünk Conley családi életébe, az apja halálának hátterébe, a nővérével való barátságtalan viszonyba, a családi újság problémáiba. Megismerjük a politikusok vagyongyarapodását, az idősebb feleség lecserélését a fiatalabb szeretőre, a családtagok egymás ellen fordulását a politikai karrierért, a vasúttársaság környezetszennyezésének eltussolását ügyvédi módszerekkel. Krimis elem és romantika is színesíti a művet. A regény végére minden a helyére kerül, Conley megtalálja a lelki békét és a társát is.

2021. szeptember 14., kedd

Borsa Brown: Sapho 1-2.

 


Az 1. részben Massimo Borelli korábbi ellenfele, most a barátja és a lánya keresztapja, Umberto Sapho a főszereplő. Az apja halála után, aki kegyetlen mészáros volt, most ő a klánjuk vezetője, donja. Taorminába utazva leütik egy sikátorban, s a karabélyosok századosa, Lia találja meg és viteti kórházba. Mikor rájön, hogy kit mentett meg, mindenáron le akarja csukni a családját ért veszteségek miatt. Harcolnak egymással, miközben az erős vonzalom hatására szexuális kapcsolatba is kerülnek. Ám Liának kislánya és férje van, aki kapitány és egy erőszakos fráter. Lia már nem szereti, de szabadulni sem tud tőle, mint ahogy a nagybátyjától, Veltától, a szintén Cosa Nostra család fejétől sem. Velta Taorminát akarja elvenni a Sapho-któl, ehhez használja Liát és a férjét, Umberto pedig a Velták által uralt szorost szeretné szabadon használni. Ebből lehet, hogy háború lesz, de Umbertonak meg kell mutatnia, hogy bár fiatal, számolni kell vele. 

A 2. részben Lia rendőrségi akció keretében lelövi a nagybátyját, aki korábban elrabolta a kislányát, hogy őt zsarolja vele. Umberto előtt így megnyílik Messina, és az öböl is, melyet minden érintett család rendelkezésére bocsát. Mivel Velta beárulta a románcát a nyomozónővel, halál várt volna rá. Ő azonban ebből a kelepcéből is kimászott, feleségül kérve a haldokló capo lányát, a védelme alá vonva az ő családjukat is. Sajnos semmit sem érez Nicole iránt, de csak így, a boldogságról lemondva szilárdíthatja meg a hatalmát. Egészen addig bír így élni, míg nem találkozik újra az addigra elvált, másik városba költözött Liával. A lány újra a szeretője lesz, a feleségével harcban áll - de övé a legfőbb hatalom.

2021. augusztus 24., kedd

Jennifer L. Armentrout: Megveszekedett

 Egy érdekes fantasy sorozat első kötete. Létezik a Rend és a mi világunka átkerült kegyetlen tündérek. Csak a Rend tagjai képesek látni őket, s az ő feladatuk az elpusztításuk (visszakerülnek a saját világukba). Az egyik vadász Ivy, akit nevelőszülők fogadtak be és képeztek ki a feladatra. Az ő halálukért és az első szerelme elvesztéséért magát és a meggondolatlanságát okolja. A tragédia után költözött New Orleansba, ahol az őrzői feladatok mellett beiratkozott a helyi főiskolára is. Megpróbál normális életet élni, bár az övé nem az. Kevés embert enged közel magához, az egyik a rendtársa, Val, aki később elárulja, a másik az új fiú, Ren, akibe beleszeret. Kiderül, hogy Ren egy titkos csoport tagja, akik őstündérekre vadásznak. Egyre többen bukkannak fel a városban, ezért küldték Rent oda. Közeleg a napéjegyenlőség napja, s a tündérek meg fogják próbálni a városban található lezárt kapukat kinyitni, melyen a másvilág hercege  fog átjönni, ez pedig az emberek pusztulását fogja hozni. Ren feladata a féltündérek megölése is, s mint a végén kiderül, Ivynek lesz félnivalója. 

Érdekes regény rengeteg erotikus jelenettel. 


2021. augusztus 10., kedd

Ally Carter: Tolvajok klubja; Különös bűnözők; Tökéletes gazemberek

 


Egy érdekes témájú, tinikről szóló regény. Ők hatan zseniális bűnözők, tolvajok. A vezetőjük Katarina Bishop, akit már három éves korától bevezettek a családi bizniszbe. Nagyon jól kitanulta a szakmát, 15 évesen mégis hátat fordít a családnak, s beiratkozik egy rangos bentlakásos iskolába. Három hónap után kicsapják egy el sem követett bűnért, mellyel egyik legrégibb barátja, Hale hozza el onnan. Kat apja segítségre szorul, mert egy hírhedt, olasz alvilági figura őt gyanúsítja öt festménye ellopásával. Katre és a barátaira vár a feladat, hogy két héten belül visszaszerezzék számára a régi mesterek képeit. Éles logikával és sok utazással fokozatosan derítik ki a képek helyét, s agyafúrt gondolkodással szerzik vissza az egyik legjobban védett, addig betörésbiztos múzeumból őket. Az eredeti, zseniális tolvaj kilétére nem derül fény, talán majd a következő részben. Kat túljár a gengszter eszén is, lecsukatja, a nácik által elrabolt festmények pedig vagy visszakerülnek az eredeti tulajdonosokhoz, vagy múzeumban láthatja mindenki.

Jók a karakterek, változatos a cselekmény, érdekes a téma.

A 2. részben folytatódnak tini hőseink kalandjai. Kat szeret segíteni másokon, s ezt használja ki egy idősebb nő, aki ráveszi a lányt, hogy szerezze vissza a családjától korábban ellopott Kleopátra gyémántot. A többiek segítségével zseniális tervvel (egy hamisítvánnyal helyettesítik az eredeti követ) meg is szerzik, s átadják a nőnek. Utána derül ki, hogy átverte a lányt, hiszen ő maga is zseniális szélhámos, ráadásuk Kat bácsikáinak ifjúkori szerelme. A nő megpróbálja árverés útján értékesíteni az Antonius gyémántként elhíresztelt drágakövet. Szinte lehetetlen visszalopni a Monacoban kiállított kincset. Segítségükre van, hogy odaviszik a Kleopátra gyémántot is, s egymás mellett állítják ki. Egy zseniális trükkel tudják kijátszani a szélhámosnőt, ám így a gyémánt a korábbi tulajdonosánál maradt. 

A 3. rész volt talán eddig a legjobb. Izgalmas, pörgős a történet. Ebben a részben Kat-nek Hale-nek kell segítenie. Hale nagymamája meghal, s a kiskorú fiúra hagyja a családi céget. Vagyonkezelőnek a család ügyvédjét, Garrett-tet teszi meg. Hale maga alatt van, eltávolodik a lánytól. Kat-et megbízza Hale sofőrje, hogy találja meg a valódi végrendeletet, mert az nem lehet, hogy a testvérét, az idős hölgy komornáját kihagyják belőle. Így kezd el Kat és a családja nyomozni, s egyre több dolog bizonyítja számukra, hogy az ügyvéd és a lánya állnak a csalás hátterében. Bonyolult akciókat, megfigyelést, átverést vetnek be, mire sikerül visszaszerezni az ellopott újítás prototípusát, elfogatni az ügyvédet, s visszaszerezni Hale-nek és Marianne-nak a jogos örökségét.

Papp Diána: A vasárnap délutánok lélektana. Kezdd újra Olaszországban!

 Egy negyvenes, önbizalomhiányos nő, Zsuzsi élettörténete a regény. Miután húsz év házasság után elvált a megbízhatatlan, csélcsap, második legjobb gitáros férjétől, örök szerelmétől, egy évre elutazik az olasz tengerpartra, megtalálni önmagát. Hátrahagyja éppen felnőtt gyermekeit, s munkát vállal egy újsághirdetés alapján. Segít a tengerparti büfében, baráti kapcsolatba kerül az ott dolgozókkal, s összebarátkozik a tulajdonos idős édesanyjával, aki megosztja vele az élete történetét, két fia apa nélküli felnevelését. Zsuzsi lányához írt, el nem küldött leveleiből ismerjük meg az ő behódoló, megalázó kapcsolatát a férjével, s az olaszországi történéseket.

Egy csavar is van a mű végén, mely megvilágítja Zsuzsi apjának búskomor viselkedését egész házassága alatt.

Már olvastam jobb regényt is az írónőtől, ez nem ragadott meg annyira.


2021. július 27., kedd

Jennifer Lynn Barnes: Örökösök viadala; Az örökség ára


Avery gyakorlatias 17 éves lány, aki az édesanyja halála óta csak a féltestvérére, Libbyre számíthat. Kitűzött céljai vannak a jövőjére vonatkozóan, s ezt zavarja meg a váratlan örökség egy vadidegen dúsgazdag ember részéről. Belecsöppen egy családba, akik valamennyien számítottak az örökségre. Egy évet kell velük egy fedél alatt töltenie, hogy valóban örököljön. Szerencsére a család négy fiú testvérében nem ellenséget, hanem segítőket talál. Valamennyien nagy rejtvényfejtők, így hol együtt, hol külön erednek a titkok nyomába, göngyölítik fel a rejtélyt, hogy vajon hogyan került ő a képbe, s mi történt a 25 éve eltűnt fiúgyermekkel, Tobiassal, a nagybátyjukkal. Avery megismerkedik Emily történetével és a halála körülményeivel is, amiért két testvér, Grayson és Jameson  is okolja magát. Közben Libby volt barátja többször is megpróbál Avery életére törni, melyben a fiúk anyjának is szerepe van. A legkisebb fiú, Xander kapta a nagyapjától azt a feladatot, hogy kutassa fel az eltűnt fiát, miközben Avery rájön, hogy azzal a hajléktalan férfival szokott sakkozni a parkban.


A 2. részeben egyre több titokra derül fény. Kiderül, hogy Toby (hajléktalanként Harry) valóban él, csak nem akarja, hogy megtalálják. Avery sokáig azt gondolja, hogy ő a valódi apja, ám a DNS vizsgálat ezt nem igazolja. Rájönnek, hogy Tobyt örökbe fogadták, s a valódi anyja a birtok gondnokának a lánya, aki a meghalt Emily és Rebecca anyja is. Toby lázadott az "apja" ellen, s ő találta ki a szigeten álló házuk felgyújtását is, melyben két fiú és egy lány meghalt. A valódi tragédiát egy villám okozta, ő azonban nem tudott soha megbocsátani magának. Toby egy halásznak és Avery anyukájának köszönhetően maradt életben. A két fiatal között szerelem szövődött annak ellenére, hogy a tűzben meghalt, s utána a sajtóban meghurcolt lány Avery anyjának, Hannah-nak a húga volt. Egy maffiózó családban nőttek fel, de a lányok ki akartak törni onnan, így Hannah elszökött, s álnéven kezdett új életet. Toby elhagyta, mert szerinte nem érdemelte meg a lányt, de Avery életét távolról végigkísérte. A fiatalok a nyomozásuk során megtalálják Grayson és Nash apját is, de ők nem kérnek a fiúkból. Közben többször Avery életére törnek, a közvetlen környezetében lévők árulják el. Kiderül, hogy Tobynak valóban van egy 19 éves lánya, Eve egy alkalmi kapcsolatból, s ő vállalja, hogy segít neki a továbbiakban, ha távol marad a Hawthorne- háztól. Averyt is a fogadott lányának tekinti, de őt sajnos nem tudta megmenteni az apja játékaitól. Avery és Jameson között romantikus kapcsolat van kialakulóban, ami komolyra fordul Avery sérülése után (a repülőgép felrobbantása után). Grayson apja meghal, mikor túszul ejti Averyt, hogy csapdába csalja Tobyt (az ő unokaöccse volt az egyik áldozat a tűzben). A fiúk anyja és Avery züllött apja összeállnak, hogy kitúrják az örökségből a lányt, ám őt közben nagykorúsítják, így saját végrendeletet írhat. Ebben a részben megjelenik Max is, Avery legjobb barátnője, s ő is segíti a lányt a megpróbáltatásokban.