2016. június 13., hétfő

Jennifer Probst: Keresd az alkalmat; Keresd a tökéletest

1. kötet: Alcím: Szerelmi gyakorlatok kezdőknek. 
Ebben a részben megismerjük Kate-t, aki egyetemi barátnőivel alapított egy társkereső vállalkozást húszas, harmincas magányos emberek számára egy New York melletti kisvárosban. Személyesen figyelnek mindenkire, alaposan felkészítik őket a társkeresésre. Sikerüket nagyban segíti Kate különleges adottsága, mellyel megérzi, hogy két ember lelki társa-e egymásnak. A gyönyörű, magányos Kate csak magának nem talál megfelelő partnert, sérült kutyusának szenteli magát. Mikor megismerkedik az elvált, arrogáns, de nagyon dögös válóperes ügyvéddel, Slade-del, aki csak a húgát védve kerül kapcsolatba a társkereső irodával, beléjük csap az összetartozást jelző villám. Slade, hogy bebizonyítsa, hogy a társkereső szolgáltatás csalás, ő is jelentkezik ügyfélnek. Számos, az igényeinek megfelelő nővel hozzák össze, ő azonban egyre inkább csak a profilba egyáltalán nem illő Kate-hez vonzódik. A lány is igyekszik távol tartani magától a férfit az egyre nyilvánvalóbb vonzás ellenére, még annak az árán is, hogy elveszti különleges képességét. A hosszú macska-egér harc, számos ágybeli jelenet és szakítás után azonban minden a helyére kerül, s végre elfogadják a megérdemelt boldogságot.
Elég kiszámítható a történet, részletes erotikus jelenetekkel tarkítva. Nagyon könnyű nyári olvasmány.

2. kötet: Alcím: Szerelmi gyakorlatok haladóknak.
Ebben a kötetben az egyre sikeresebb társkereső ügynökség másik alapító tagjának, Kennedynek a társtalálását követhetjük nyomon. A háromfős csapatban ő a divattanácsadó, az átalakító ember, s most egy embert próbáló klienst kapott, a rakétatudós Nate személyében. A munkájának élő férfi a nőkben csalódott bátyja tanácsára bő, műszálas gatyákat hord, s hosszú, loboncos haj, vastag szemüveg, valamint állandóan pecsétes laborköpeny mögé rejti jóképűségét, s kidolgozott izmait. A társalgási stílusán is van mit csiszolni, hogy ne gázoljon folyamatosan a párkereső hölgyek lelkébe. Nate-nek egyből megtetszik a jó lakú, egyéni stílusú Ken, ám  a lány folyamatosan próbálja elnyomni a vonzódását a rokonlelkű férfi iránt. Nate-hez hasonlóan Ken-nek is vannak a gyermekkorból hozott fóbiái, hiszen duci lányként számos támadás érte az iskolában. A kövér lány később kórosan sovány lett, s még ma is küzd a démonaival. Ahogy a lány alakítja Nate-t, ő is változik, s végre a regény végére mi is örülhetünk a boldogságuknak.

2016. június 11., szombat

Ilona Andrews: Magic bites. Pusztító mágia; Magic burns. Perzselő mágia

Ez a könyv is valószínűleg sorozat része. Hasonlít témájában az Anita Blake regényekhez, de egyelőre az jobban tetszett. Egy nagyon újfajta fantasztikus világba helyezi az író az eseményeket, ahol  a mágia és a technológia váltakozik. Két nagy népcsoport van, a falka (alakváltók) és az emberek (varázstudók, halottidézők, akik vámpírokat irányítanak). Működik még az atlantai Lovagrend, melynek Kate gyámja is tagja volt a meggyilkolásáig, valamint a Zsoldosok Szövetsége, akik "megoldják" az emberek problémáit. Kate ennek a szervezetnek a tagja, egy gyilkos fegyver, akinek a vérében ősi mágia csörgedezik. Kate vagány, szókimondó, szemtelen, de megbízható, hűséges, önfeláldozó. Az utóbbi tulajdonságainak köszönheti, hogy a Greg halála miatti nyomozásban maga mellé tudja állítani a Falkát, s annak félelmetes vezetőjét, az oroszlán Currant. Együtt győznek le egy nagyerejű halottidézőt, s Greg gyilkosát is, a magát sokáig jól leplező upirt, aki Bono névre hallgat. Ők akarták összeugrasztani a Falkát az Emberekkel, s mint minden, ez is a hatalomról szólt. Az upir egyébként halottakat eszik, félig ember, félig állat utódokat nemz, s csak erős asszonyok tudják kihordani és megszülni a kis upirt, aki utána felfalja az anyját. Bono Katet nézte ki a párosodásra, így a lánynak egyetlen esélye maradt a túlélésre, ha ő öli meg előbb Bonot.
Számos küzdelem, harc, egymásnak feszülés jellemzi a számomra eleinte kissé nehezen követhető regényt. Érdekes, szimpatikus szereplők, s rusnya, kegyetlen lények világa ez. Aki szereti a harcos fantasztikus műveket, nekik ajánlom.

A 2. kötet egyértelmű, élvezetes. Kate magára vállalja egy fiatal lány, Julie védelmét, akinek eltűnt egy boszorkánygyülekezethez csatlakozott anyukája. A nyomok arra utalnak, hogy a Morrighan hívő boszorkányok egy másik, veszélyesebb, életre vágyó kelta istenséget segítenek a Földre. Ebben szerepe van egy mágikus üstnek és a fedőjének, mely kicsinyítve egy nyakláncon előbb az utcakölyök Redhez, majd Julie-hoz, végül Kate-hez kerül, aki a Falka vezetőjére bízza. A túlvilágról átkelő démoni tengeri lények (fomoriak) ezt akarják megszerezni mindenáron, hogy segítségével még több lényt és Morfrant, az istenséget is át tudják hozni. A fomoriak ellen harcol Morrighan csatlósa Bran is, hisz az üst az istennőé. Végül csak összefogva: emberek, alakváltók, Bran, varázslónők és Kate tudják legyőzni a világukat elfoglaló betolakodókat, s kiszabadítani az elrabolt, különleges képességekkel bíró kislányt.
Rengeteg nyomozás, harc, érzelmek, önfeláldozás, mitológia olvasható a regényben 

2016. június 6., hétfő

Anne Eliot: Toplistás szerelem

Hunter Kennedy 17 éves rocksztár, aki ezen kívül más életet nem is ismer. Fiatal élete megfeneklett: depressziós, részegen kárt tett magában, az anyjával megromlott a kapcsolata. Egy pszichiátriai intézetből kijöve a coloradoi nagynénihez kerül egy kisvárosba, hogy ott töltsön álcázva egy tanévet. Csak Nan néni szomszédai ismerik a titkát, s az ő gyerekeik, különösen a csodabogár, érzékeny Vere segítenek az immár Dustin névre hallgató fiúnak. Rettentően csúnya lúzert kreálnak belőle, akit senki sem ismer fel a suliban. Vere nagyon sok időt tölt a fiúval, rengeteget beszélgetnek, a legjobb barátok lesznek. Vere megtanítja Dustint, hogy másképp lássa a világot, új dolgokat fedezzen fel, miközben a fiú is rengeteget segít neki, hogy meghódíthassa Curtist, a sztárfocistát, akire gyermekkora óta vágyakozik. Csakhogy közben Dustin/Hunter beleszeret a pirulós, kontyos lányba, aki a regény végére viszonozza az érzéseit. Hunter gondolkodása, élete átformálódik a kisvárosban töltött egy hónap alatt, s a lelepleződése után már tudatosan tud új életet kezdeni.

2016. június 1., szerda

Monika Peetz: Léböjt Hotel

Peetz Monika - Léböjt HotelA keddi barátnők középkorú német nők: Eva orvos, 4 gyermek anyja; Judith özvegy, egy étteremben dolgozik; Kiki formatervező, de nem kap megbízást, pici lányát együtt neveli 12 évvel fiatalabb párjával; Caroline sikeres ügyvéd, aki külön él csapodár férjétől; Estelle boldog gazdag patikatulajdonos férjével. Ők öten nagyon jó barátnők, s egyszer az évben együtt elutaznak egy hétre valahová. Most Eva találja ki az úticélt, ami nem más, mint Achenkirch kastélya, ahová léböjt kúrára fizetnek be. Eva apa nélkül nőtt fel, s titkolt célja, hogy a kastélyban kiderítse az apja személyét, akiről az anyja sohasem beszélt. Eva ugyanis akkor fogant, mikor az anyja 16 évesen ott dolgozott az akkor táborként működő kastélyban. A sok éhezés, testedzés közepette Eva nyomoz, Caroline nem tudja, hogyan mondja el a többieknek, hogy randizik a volt férjével, Kikit pedig elhagyja Max, amíg ki nem derül, hogy a kicsinek valóban ő-e az apja. Judith teljesen beleveti magát a sportba,  a böjtölésbe, míg rá nem ébred, hogy csak olyan kapcsolatba érdemes belemenni, ahol nyíltan felvállalják. Közben egyre jobban megismerik a falusi történeteket, pletykákat, miközben pár kilótól is megszabadulnak.

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?


Egy érdekes párhuzamos világba vezet át a cselekmény időnként. Álmukban lépnek át az emberek a mágusok és lovagok birodalmába, ahol a tini Mia Anne varázslólány lesz, erejét pedig a két világot elválasztó Falból meríti. Első álombeli kalandja során megmenti a rablóktól a fiatal Kósza lovag, akinek életét később a lány is többször megmenti a történet során. Mia Anne-nak tetszik a lelkes, pajkos fiú, szívesen bosszantja. Kószát sem hagyja hidegen a pimasz lány, pedig nehezen elért lovagi státuszát semmiképpen sem veszélyeztetné a szerelemmel. A lovagi világ ellenségei a dólények (az emberi világban diók), melyek harc közben elveszik az emberek életét és elszívják az energiájukat. Ez a rettentően sok energia egy felbukkant istent táplál, aki az emberi világot akarja elpusztítani. Mindkét világ harcol ellene: az embereknél tudósokból álló titkos csapat dolgozik a problémán, melynek tagja Mia Anne aspergeres zseni (agykutató) apja is. Az apa, Amon szinte csak a munkájának él, nem nagyon törődik a félárva lányával, míg majdnem késő lesz. Végül egymást segítve, egymással összedolgozva, csellel tudják legyőzni az istent, apa és lánya végre egymásra találnak, s Mia Anne és Kósza lovag is végre hivatalosan randizhat egymással. 
Megismerünk egy érdekes középkorias világot, az ártatlanokat védő hős lovagokat, varázslókat, valamint egy budapesti középiskola bántó és segítő életét, szereplőit.

2016. május 26., csütörtök

Fejős Éva: Karibi nyár


 Fejős Éva - Karibi nyár
Ebben a regényben a karibi szigetvilágot ismerjük meg közelebbről, miközben egy luxushajón dolgozó, utazó emberek élettörténetébe, munkájába is belepillanthatunk. Magyar szereplői is vannak a történetnek: az elvált, kisfiát egyedül nevelő Adél, aki recepciós munkát vállal a hajón, hogy a munkanélküliséget elkerülje. Utasként utazik az oknyomozó újságíró Niki,  akit az egyik újság delegált a hajóra. Míg ő egy mítosz után kutat, Budapesten, s az ő életében is újra felbukkan egy veszélyes bűnöző, aki őt és a szeretteit fenyegeti. Megismerjük Niki és a barátja fiatalkori tragédiáját, ami megakadályozza, hogy a lány boldog tudjon lenni. A hajón tölti a nászútját egy fiatal pár is, akinek a hölgytagja Juli, megszállottan játszik egy telefonos, hajós játékkal. A játékban is, és a hajón is sokan egy korábban élt, lelket gyógyító nő szigetét és házát keresik, mert szeretnék a rossz emlékeket elfelejteni, s boldogan élni tovább az életüket. Carol Santos emlékét titokban egy magyar nő, Leonora és segítője, egy idős, helyi férfi elevenítette fel, ők segítenek a kiválasztott keveseken, mint például Nikin és Julin is.

A regényben nem a luxushajó, s a rajta utazók, hanem Carol Santos élete, tevékenysége, s a jelenben való továbbélése a fő motívum. 

2016. május 10., kedd

Katie McGarry: Aki mer, az nyer. Dare you to

Ebben a regényben egy amerikai kisvárosban két teljesen eltérő hátterű fiatal egymásra találását követhetjük nyomon.
Beth Risk nyomorúságos körülmények között nőtt fel erőszakos nagyapával, apával, drogos anyával, akiről már kisgyerekként neki kellett gondoskodnia. Sok emberben csalódott, számosan elhagyták, két barátján kívül nem bízik senkiben. Vadóc és agresszív, kihívóan öltözködik és beszél. Mikor az anyja helyett bevállal a rendőrségen egy erőszakos cselekedetet, a fogdából a régen eltűnt nagybátyja, Scott váltja ki, ő lesz a gyámja. Visszaköltöznek a szülővárosukba, ahol Beth végzősként új iskolába kerül. Scott menő, visszavonult baseball játékos, számosan csodálják a településen, ahol nagyon menő sport a baseball. A helyi középiskolás csapat egyik erőssége Ryan, egy befolyásos család gyermeke, aki a barátaival állandóan fogadást köt mindenre. Így kerül kapcsolatba Beth-szel is, ám  a sok vita, huzavona után egyre inkább megkedvelik, megszeretik egymást. Beth szép lassan gyökeret ereszt az új életében, mely ellen sokáig kézzel-lábbal tiltakozik.
Mindkét fiatal sérült, zilált családi hátérrel birkózik, de mindketten jószívű, igaz emberek, akik segítenek a helyes utat megtalálni a másiknak.
Jó stílusú, könnyen olvasható mű.

2016. május 5., csütörtök

Pamela Redmond Satran: Korához képest

Egy mai történet egy negyvenes háztartásbeli anyukáról, akinek kirepült a gyermeke, elhagyta a férje, s nincs helye a munkaerőpiacon. Alice-t gyermekkori barátnője, Maggie rángatja ki kertvárosi magányából egy szilveszter éjjel. Mivel fiatalos az alkata is, így új frizurával, ruhával, sminkkel 20 évet letagadhat Alice. Próbaképpen így ismerkedik meg egy bárban egy 25 éves fiúval, akivel később találkozgatni kezd. Az új külsejének és hiányos önéletrajzának köszönhetően végül asszisztensi állást is talál egy könyvkiadónál egy rettenetes főnök mellett, aki sorban ellopja a jobbnál jobb ötleteit. Beköltözik Maggie-hez New Yorkba, sokat dolgozik, szórakozni jár egyik fiatal kolléganőjével, s komolyan összejön Josh-sal. Mindenki előtt titkolózik a valódi korával és a múltjával, családi körülményeivel kapcsolatban. Végül azonban minden kiderül, s a végén a happy end sem marad el.
Komoly témákat is felvet a könyv: anyaság, vagy karrier; gyermekvállalás 40 éven felül; 44 évesen kezdőként a munkaerőpiacon - a kutyának se kellesz; idősebb nő, fiatal pasi - sok kétség; felnőtt gyermek elengedése; életünk gyökeres megváltoztatása idősebb korban stb.

Nem egy óriási durranás a könyv, de jó volt benne, hogy egy hétköznapi nő problémáiról szól.

2016. április 10., vasárnap

Kristin Hannah: Szenjánosbogár lányok

Kristin Hannah: Firefly Lane – Szentjánosbogár lányokKét lány, Kate és Tully harmincéves, örökre szóló barátságát követhetjük végig a regényben. 
Tullyt gyerekként a nagyanyja nevelte, drogos anyja csak néha bukkant fel az életében, hogy újra elhagyja. Tully egy olyan időszakban ismerkedett meg a szerető családban felnövő, az iskolában magányos Katie-vel, mikor éppen az anyjával lakott egy rövid ideig. Tully dögös volt, menő a suliban, ám a megerőszakolását követően a szomszéd lány, Kate nyújtott neki vigaszt. Onnantól fogva elválaszthatatlan barátok lettek, ám mindig Tully volt a domináns. Elhatározta, hogy híres és gazdag hírolvasó, TV sztár lesz Katie-vel együtt, s mindent megtett célja elérése érdekében. Együtt jártak egyetemre, majd egy kis hálózatnál dolgoztak mindketten. Kate ott ismerte meg Johnny-t, a producert, akibe egyből beleszeretett, ám akinek Tully tetszett. Évek múlva, mikor Kate végre otthagyta a TV-s munkát, színt vallott Johnnynak, aki végül is a férje lett. Tully egyre sikeresebbé, ismertebbé vált, a magánéletet feláldozta a hivatásának, míg Kate főállású anya és háziasszony lett. Mikor lánya nagyobb lett, kreatív írást kezdett tanulni, hogy megírja az első könyvét, azonban váratlanul újra terhes lett, s iker fiai születtek. Rengeteg önkéntes munkát vállalt a család és a háztartás mellett, állandóan fáradt és kimerült volt, miközben serdülő lányával is folyamatosan hadakozott. Tully a családjuk része volt, ha bajuk volt, egymást keresték, gyakran beszéltek egymással. Időnként voltak félreértések közöttük, s mindig Kate kezdte a békülést. Egy nagy összeveszés után sokáig nem keresték egymást, ám közben Kate beteg lett. Mikor már nem volt remény, akkor kereste meg újra Tullyt, aki végigkísérte barátnőjét a haláláig vezető úton. 
Kate fiatalon halt meg, rettenetes volt olvasni, hogy ott kellett hagynia középiskolás lányát és hétéves fiait, idős szüleit, szerető férjét és a legjobb barátnőjét, aki szintén elveszett lesz nélküle.
Nagyon jól megírt élettörténet, családregény ez a mű. Csak ajánlani tudom  mindenkinek.

2016. március 14., hétfő

Vivien Holloway: Végtelen horizont; Vérvörös horizont

Nagyon élveztem az álneves magyar szerző jövőben játszódó regényét. Ebben a világban a földön semmilyen elektromos kütyü sem működik, kizárólag 3000 méter felett. Az emberek jó része léghajókat használ utazásra, kereskedelemre, kalózkodásra. Becky Dwyer is egy ócska kereskedelmi léghajón nőtt fel a nagybátyja mellett, aki a szülei halála után az apja is volt. Becky ügyes műszerész, mindent megszerel, de egy kicsit mindenhez ért a léghajón. Nagyon határozott, makacs, és folyton bajba kerül. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy pókerben elveszti a nagybátyja hajóját, ám a hajó helyett magát ajánlja fel. Így kerül a rossz hírű Nick Mattock léghajójára, ahol azonban a kezdeti lázadás után egyre jobban megkedveli a legénységet és Nicket is. A fiatalember ugyanis korántsem olyan rossz, mint gondolta róla. Beckyt védve a kalóz vezértől, aki egy korábbi egyezség miatt jogot formál a lányra, számtalan összecsapásba, harcba keverednek. Elveszítik a hajójukat, majd elrabolják Beckyt...számos akció-dús és váratlan fordulat kíséri a történetet. Romantika, szerelem, hűség, barátság, kaland jellemzi ezt a jó hangulatú regényt. (A helyesírási hibákra és az elírásokra jobban ügyelhetne a kiadó!)


Megjelent két kiegészítő novella egy vékonyka kötetben. A Táguló horizont című részben kicsit részletesebben ismerjük meg Nick és Becky találkozását, s a Lélekvesztő nevű hajó elkártyázását, majd Nick és Becky egyezségét.


Vervoros horizont

A másik írásban, a Vérvörös horizontban Juniper, Nick korábbi "pesztrája", majd Garrahy, a kalózvezér elsőtisztje  a főszereplő. Az ütközet után Nick apja, Garrahy meghal, a Tartarosz legénységének egy része elszökik a Lélekvesztővel, a pár megmaradt, sérült ember vezetője, a hajó kapitánya pedig a szintén megsebesült Juniper lesz. Jun  kemény, jó harcos, s bár nem akar végleg kapitány maradni, amíg meg nem találja a méltó, bábként engedelmeskedő utódját, addig ő fogja össze Garrahy flottáját. Elszántan, okosan szilárdítja meg a pozícióját, s szervezi meg a hajó és a flotta megerősítését.




2016. március 3., csütörtök

Kresley Cole: Poison Princess. Méreghercegnő

Az Arkánum krónikák 1. kötete. Sajnos nekem nem tetszett, a közepénél majdnem abbahagytam. Számomra túl horrorisztikus, időnként kissé zavaros, lehangoló olvasmány volt. A főszereplő tini lány, Evangeline (Evie) az őt segítő fiúval, Jacksonnal gyakran arrogáns, lekezelő, pedig tetszik neki a fiú. Az érzéseit és titkait mégsem bírja megosztani vele, s mindez egy állandó, feszült légkört teremt kettőjük között. 


Történet: A környezet a gondtalan iskolás időszaknak véget vetve egy posztapokaliptikus világ, melyben  a Villanás óta alig maradt nő, a vizek, növények eltűntek, nincs élelmiszer- és üzemanyag utánpótlás. A megmaradt emberek egy része folyadékra áhítozó zombi lett, más részük kannibál vagy rabszolga-kereskedő, illetve a nőket rabságban tartó katonai csapat tagja. Pestis dúl, hullák hevernek mindenütt. Evie-nek már régóta rémálmai vannak, hangokat hall, s ezekért anyja egy pszichiátriai intézménybe záratta. Pedig nála ez családi örökség, a nagymamája 8 éves korában megpróbálta felkészíteni a rá váró feladatra. Mert ő a Tarot kártya egyik lapja, a Császárnő, a Nagy Arkánum tagja, s rendeltetése szerint meg kell majd küzdenie a többi kártyalappal. Az ő hangjukat hallja a fejében, s párral találkozik is útközben, mikor anyja halála után a nagyanyja keresésére indulnak Jacksonnal. Evie csak apránként jön rá, hogy ki is ő, kik a többiek, mit lát a rémálmokban, s milyen különleges ereje van. S mindez egy keretes történetbe zárva történik, Evie elbeszélésből tudjuk meg az egészet, akit egy pszichopata gyilkos készül kegyetlen rabságba vetni.


Feszültségekkel, szörnyűségekkel, nélkülözéssel teli történet, ahol még az egymásért epekedő két főszereplő sem tud egymással zöldágra vergődni. Azt hiszem, én a folytatásokat kihagyom.

2016. február 28., vasárnap

Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája; Itt nincsenek hercegek; Jótett helyébe

Egy trilógia első része, nagyon izgalmas olvasmány felnőtteknek is. 
A vaskos kötetben két barátnő, Agatha és Sophie a két főszereplő. Sophie gyönyörű, szereti a ruhákat, az arckrémeket, minden csajos dolgot. Szeretne jó lenni, ezért keresi a visszataszító, magának való, temetőben lakó Agatha barátságát. Sophie készül arra, hogy a négyévente felbukkanó Gazgató őt rabolja el, hogy végre az álmodott hercegnős mesében éljen. Agatha meg akarja menteni a barátnőjét, így őt is magával ragadja a púpos árny. Hosszú utazás után a Jók és Rosszak iskolájába kerülnek, de nem úgy, ahogyan gondolták. Sophie kerül a rosszakhoz, lepusztult környezetbe, csúnya gyerekek közé, hiába bizonygatja, hogy ő a jó, Agatha pedig a gonosz, akiből majd boszorkány lesz. Agatha is kilóg a jók közül, ahol gyönyörű hercegnők és hercegek vannak csodálatos környezetben. Agatha belülről jó, mindig helyesen cselekszik, Sophie viszont minden tettével, mondatával bizonyítja, hogy önző, gyáva, rosszindulatú. Csakhogy ezt ők nem ismerik fel, folyamatosan helyet akarnak cserélni, illetve időnként vissza szeretnének kerülni a szülőfalujukba. Ők ugyanis kívülállók, ők a meseolvasók, míg a többiek valódi mesebeli családokból érkeztek. Szigorú szabályok vonatkoznak a két iskola diákjaira, például nem barátkozhatnak, Sophie és Agatha azonban "akcióikkal" rendesen megkeverik a normális működést. Az iskola a mesebeli létre készíti fel a gyerekeket, s a tanulmányi eredményüktől függ, hogy a mesében milyen lényként fognak élni: hercegként és hercegnőként, őket segítő vagy akadályozó lényként, vagy állatként. 
A fordulatos, izgalmas mesében a lányok számos kalandjában vehetünk részt. Izgulhatunk Sophie folyamatos pálfordulásai miatt, mérgelődhetünk Agatha számtalan megalázása miatt, reménykedhetünk, hogy Tedros herceg megtalálja az igazi hercegnőjét, s az iskola túléli az iskolamester ármánykodását, a diákok csatáját. Agatha folyton megmenti, segíti Sophie-t, s időnként Sophie is megteszi ugyanezt a barátnőjéért. Ők végig hol jobb, hol rosszabb barátok maradnak, s a küzdelem Tedrosért, a legügyesebb hercegért is folyamatos. A Ténetész (lebegő toll) pedig írja tovább a meséket, a két lány meséjét is. A mű végén a két Sophis és Agatha újra barátként eltűnik, s gondolom, innen folytatódik majd a történet.

A 2. kötet kissé nehezen indul, picit zavaros a történet. Később azonban belendül, s közelít az első kötet színvonalához. Érdekes, izgalmas ez is.
Agatha és Sophie a falujukban vannak, ahol körülrajongják őket, míg Agatha azt nem kívánja, hogy a hercegével lehessen. Ettől fogva támadások érik Sophie-t, menekülniük kell, s visszakerülnek a mesék világába, a régi iskolájukba. Csakhogy korábbi távozásukkal, ahol Agatha a herceg helyett Sophie-t választotta, átírták az addigi világot. Most lányok és fiúk iskolája van, s harcolnak, gyűlölködnek egymással. Ebben az új világban a nőknek nincs szükségük férfikra, így a hercegek is földönfutók lettek, s a fiúk iskolájában gyülekeznek. A fiúk vezetője a sértődött Tedros, s Sophie a célpontjuk. A lányok iskoláját olyan tanárnő vezeti, akit korábban kitiltottak onnan, s valójában ő irányítja az eseményeket. Mindig egy lépéssel a két lány előtt jár, s csak felhasználja őket célja elérésében. Agatha és Sophie szeretné elsimítani Tedros-szal és a fiúkkal a dolgokat, szeretnének együtt hazajutni, de ez nem sikerül nekik: Agatha tudat alatt végig Tedrosra vágyik, s a Ténetész-t sem sikerül megszerezniük, hogy végre leírja a mese vége szót. Végül a két lány újra egymás ellen fordul, Sophie az életre keltett Gazgatót választja, így Agatha visszakerül a falujába. Ám utolsó mozdulatával magával rántja a biztos halál elől kedvesét, Tedrost is.

Agatha és Tedros nem érzik jól magukat Gavaldonban, sokat veszekednek, s mindkettőjüknek hiányzik Sophie. Mikor a városiak ki akarják végezni őket, Agatha anyukája feláldozva az életét, s Sophie apja, valamint később Uma hercegnő segítenek nekik a szökésben. Uma egy rejtekhelyre viszi őket, ahol öreg mesehősök bujkálnak Merlin segítségével. Közben az iskolában a csalódott Sophie elfogadja a megfiatalodott Gazgató gyűrűjét, bár titokban azt szeretné, ha Tedros igaz szerelme lenne. A mesék világában a gonosz egyre jobban előre tör. A Gazgató feltámasztotta a rég halott gonosz szereplőket, akik sorra gyilkolják a jó mesehősöket. Közben a Ténétész átírja a régi mesék végét, melyekben most a rossz a jó. Mihelyt az utolsó pozitív szereplő is meghal, Gavaldon is elesik, s a Gonosz fog minden fölött győzedelmeskedni. Az iskolában tudják, hogy Tedros és Agatha ki akarja majd szabadítani Sophiet, így minden diákot, s régi galádot az ő megölésükre készítenek fel. Agathanak és Tedrosnak az lenne a feladata, hogy meggyőzzék régi barátnőjüket, hogy hagyja el a Gazgatót, s az Excaliburral semmisítsék meg a gyűrűjét. Csak így lehet ugyanis elpusztítani. Sophie el is megy velük, annyira vágyik Tedros csókjára. Merlin a Tó tündérének segítségével a tóban rejti el őket, ahol Tedros találkozik az anyjával és Lancelottal. A csók azonban nem váltja be Sophie reményeit, így újra a Gazgató mellett találja magát, immár teljes egészében átadva magát a gonosznak. Egyre inkább megszilárdul az elhatározása, hogy királynőként kipusztítja a jót, s az ő vezetésével készítik fel a diákokat és az öreg galádokat a harcra, miközben az idő egyre fogy. Ebben az igen vastag, 766 oldalas, bonyolult történetvezetésű könyvben még kiderül Agatha és Sophie származása, anyáik története, s végül természetesen az utolsó pillanatban Sophie jó döntést hoz, s helyreáll a rend a Jók és Rosszak Iskolájában.











2016. február 14., vasárnap

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem; Sötét diadal; Halandó szív


1. kötet: Középkorias környezetben, a 15. században játszódik a történet, amikor Breatgne független állam volt. A herceg halála után 13 éves lánya, Anne a következő uralkodó. A franciák folyamatosan el akarják foglalni az országot, ezért fontos lenne egy nagyobb haderővel rendelkező férjet találni a hercegnőnek. Az egyik erőszakos kérő d'Albret gróf, egy idősebb, kegyetlen, hatalomvágyó ember, aki már hat feleséget elfogyasztott. Anne semmiképpen sem akar hozzámenni, féltestvérével, fő támaszával, Gavriel Duvallal folyamatosan másik kérőkkel próbálnak megegyezni. Árulás, intrika, cselszövés, gyilkosságok nehezítik a dolgukat. Segítségként érkezik körükbe Ismae, aki Mortain, a halál istenének gyermeke, s aki három évig a szent kolostorában tanulta a gyilkolás művészetét. Ismae sanyarú gyermekkora után menedéket talált a kolostorban, s orgyilkosként hűségesen szolgálja Mortaint. Csak azokat a bűnös embereket öli meg, akiken rajt van Mortain jele. Különleges képességként a mérgekkel szembeni immunitást kapta, s bőrén keresztül másból is ki tudja szívni a halálos mérget. Így menti meg a közben számára fontossá vált férfit, Duvalt is.

   Érdekes, izgalmas, akciókban, érzelmekben, fordulatokban gazdag regény.


A 2. kötet a Sötét diadal, talán még érdekesebb, izgalmasabb, mint az első kötet. Ennek a résznek a főszereplője Ismae kolostorbeli barátnője, Sybella, aki Ismae-vel egy időben, de nagyon zaklatottan, a családja elől menekülve érkezett a kolostorba, s három év után őt is küldetésbe küldte az apátasszony. Sybella hosszú időre eltűnik a társnői elől, s feladata d'Albret gróf terveinek kifürkészése. Könnyen beépült a gróf udvarába, ő ugyanis a kegyetlen ember lánya. Rémséges gyermekkora és az őt ért trauma után csak azzal az ígérettel tudták rávenni a visszatérésre, hogy ő ölheti meg a sok gonoszságért, árulásért már valószínűleg megjelölt grófot. Sybella azonban már fél éve hiába keresi a jelet a grófon, s egyre nehezebben viseli a gyilkos légkört. Kevés szövetségesének egyike Julian, az egyik bátyja, aki azonban helytelen érzelmeket táplál iránta. Sybella időnként az életét veszélyeztetve ártatlanoknak és Ismae-nek segít, legnagyobb tette azonban a hercegnőhöz hű Rémlovag kiszabadítása és megszöktetése. A többnapos út során ápolásával megmenti a lovag életét, s jobban megismerve a jószívű, ám nagyon rút óriást, lassan beleszeret. Később a hercegnőért egymás mellett harcolnak a franciák ellen, s szép lassan minden titkát felfedi a lovag előtt. Kis húgait menteni tér vissza az apja udvarába, ahol fogságba esik, ám végül Juliant elveszítve, de az apját megölve, Rémlovag segítségével megmenekül .

A 3. rész a Halandó szív. Ez a történet kevésbé ragadott magával, sok volt az elmélkedés, a magyarázat, kevesebb volt az akció, a kaland. Több volt a természetfeletti (hellequinek csapata: megváltásra vágyó elátkozott lelkek, akik a bűnös lelkekre vadásznak; Mortain megtestesülése, szerelme), mint a többi részben. Ennek a kötetnek a kolostorbeli harmadik barátnő, Annith a főszereplője. Ő a legügyesebb lány, az apátasszony mégsem engedi küldetésre. Bezárva a kolostorba látnoknak szánja, amit ő nagyon nem szeretne. Csecsemő kora óta él a kolostorban, az előző apátnő számos rettenetes próbatételnek vetette alá, sokat szenvedett. Egyetlen reménye Mortain isten volt, mindig hozzá imádkozott. A jelenlegi apátasszony viselkedését furcsának találja, ezért a távollétében megszökik a kolostorból, hogy a királyi udvarban megkeresve számon kérje rajta a sérelmeit. Veszélyes utazása során a hellequinek, különösen a vezetőjük, Balthazar segíti, aki nagyon vonzódik a lányhoz. Annith azonban attól fél, hogy az elfogására küldték őket, ezért megszökik tőlük, s Arduinna istennő papnőinek segítségével jut el a hercegi udvarba. Itt az apátasszonnyal folytatott számos vitája során fény derül a származására, s az apátasszony számos rossz cselekedetének indítékára. Kiderül, hogy ő nem a Halál istenének leánya, Balthazár pedig, akit immár szerelemmel szeret, nem más, mint maga a Halál. Barátnőivel együtt Annith is segít a hercegnőnek a franciák elleni, kitörni készülő háborút békés eszközökkel megoldani,  s az immár emberré változott istennel megpróbál boldog lenni.

Egészében véve jó, olvasmányos, valós történelmi eseményeken alapuló trilógia, azoknak ajánlom, akik szeretik a kalandos, romantikus, harcos női főszereplős történeteket.

2016. január 30., szombat

Romain Puértolas: A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt

   Ez egy furcsa, szatirikus történet, mely a migráns kérdést boncolgatja az illegális bevándorlók iránti szimpátiát mutatva. A regény egy különös históriát mutat be szinte hihetetlen történésekkel és egybeesésekkel, jó humorral.
   A főhős egy egyszerű, harmincas indiai fakír, aki párizsi utazása előtt szinte semmit sem látott a világból. Mostoha sorsa volt, s eddig ő is szinte mindenkit becsapott. Egy szöges ágyért érkezett Párizsba,s másnap már vissza is kellett volna utaznia a hazájába. Az IKEA áruházban azonban nem volt pillanatnyilag ilyen ágy, s Hathadrab a másnapig hátralévő időt (éjszakát is) az áruházban szándékozott eltölteni. A büfében találkozott a kicsit idősebb, elegáns Marie-vel, akinek őszintén beszélt magáról, s aki közelebbről is szívesen megismerkedett volna vele. 
Az áruházban töltött éjszaka folyamán a hirtelen megjelenő dolgozók elől Hathadrab egy fém szekrénybe mászik, mely bútort sok másikkal együtt kamionra raknak, s Angliába szállítanak. A raktérben a bezárt férfi megismerkedik szudáni illegális bevándorlókkal, s szomorú történetükkel. Párizsban eközben egy dühös cigány taxis feljelentést tesz az indiai ellen, aki nem fizette ki a fuvart. Az áruház kameráit visszanézve jönnek rá, hogy hol kell keresni a férfit, s a Csalagút végénél rendőrök meg is állítják a kamiont. Hathadrab történetét senki sem hiszi el, ezért társaival együtt Barcelonába repítik. Ott a reptéren fakírunk újra belebotlik a vakációzni induló vérszomjas taxisba, s innen csak egy luxusbőröndbe bújva menekül meg, ezúttal Rómába kerülve. Egy híres színésznő csomagjában érkezve a szállodába, a hölgy meghallgatva Hathadrab történetét, a szárnyai alá veszi. A repülőút során a fűtött csomagtérben vaksötétben fakírunk az ingére írta meg első novelláját, melyet a színésznő kiadó ismerőse kiadásra méltónak ítél. Így az addig nincstelen Hathadrab egyszerre százezer euro gazdája lesz. Nem sokáig tud örülni  a pénznek, mert a taxis ráküldi a rokonát, aki elől egy hőlégballonnal tud csak elmenekülni - ezúttal a tengerig, majd onnan kis hajóval Líbiáig. Közben rájön, hogy eddig ő sem volt jó ember, másokat kihasznált, pedig új tapasztalatai szerint vannak jó emberek. Neki is többen önzetlenül segítettek, s ő is ilyen ember szeretne lenni, mert adni jó. Rájön, hogy szeretné Marie-t megtartani, szeretni, s ezután fakír helyett író lesz. Végül minden jóra fordul, bár a taxisba még egyszer belefut... 

2016. január 25., hétfő

Vass Virág: Szoknya-blues

Érdekes, elgondolkodtató, izgalmas, mai problémákat felvető könyv.
Vass Virág - Szoknya-bluesAdott egy harmincas, özvegy, gyermekét egyedül nevelő, de a saját lábán megállni nem tudó nő, Anni, aki öt éve él homokba dugott fejjel. Van egy ambiciózus anyukája, Jutka, aki a mai napig istápolja a lányát, a lakásuk elvesztése után befogadta őket, s szeretné, ha Anni találna egy jó munkát, s egy alkalmas férjet. Van még egy ötéves kisfiú, Beni, aki aspergerses autista, s ragaszkodik a megszokotthoz. Adott még Anni párja, a menő, majd becsődölő Laci, aki az esküvő előtt balesetet szenved, s a koraszülött babával magára hagyja a lányt. Főszereplő még Barna, aki a krimis szálat viszi a cselekménybe. Programozóként, rendszergazdaként megfigyeli, kikémleli a körülötte lévő embereket, belelát a számítógépükbe, telefonjukba, minden titkukat ismeri és kihasználja. Szerelmi csalódása miatt teljesen elfordul a valós nőktől, csak a pornó elégíti ki. Létrehoz egy netes közösséget (Fűevők) is a csalódott, kisemmizett férfiakból. Behálózza Annit is egyrészt a bosszú, másrészt a kisfiú miatt. Majdnem késő lesz, mire Anni végre észbe kap, kicsit körülnéz maga körül, s megmenti magukat egy jóképű szomszéd srác, Szepi segítségével.
Ha Anni kicsit megkapargatná a felszínt a majdnem férje balesete körül, érdekes dolgokra jöhetne rá. Arra, amire mi csak a regény végén, a különböző szereplők által megvilágított részek összerakása után.
A végén azonban maradtak kérdéseim: hogy lehet, hogy Barnát nem kapcsolták le a tettei miatt, hogyan zaklathatja továbbra is Annit? Egész gyermekkorában veszélyben lesz Beni? Laci gyerekvállalással, elköteleződéssel kapcsolatos nézetei és megoldásai is "érdekesek".

2016. január 10., vasárnap

Kae Westa: A démon és a papnő

Kae Westa: A démon és a papnőNagyon kalandos, fordulatos, izgalmas történet, jó volt olvasni. 
Egy különleges világban járunk, ahol a nagyon megbecsült szellemvilág igazgatja az emberek életét, tartja fenn a jólétet és a békét. Középkorias környezetben játszódik a cselekmény, ahol fejedelem uralkodik, rendházak működnek, akikre a Szárnyas Korona Lovagrend felügyel. A papoknak, papnőknek, a lovagoknak különleges kapcsolata van a szellemekkel, különösen a Kegyelteknek és a Szolgálóknak. Eben a világban tiltják a varázslást, s a közöttük megjelenő démonnal szemben is erős fenntartással viseltetnek.
Az egyik főszereplő a fejedelem lánya, Mortua, aki papnő, s a szellemek kegyeltje is. Fiatal, szertelen, bátor, s nagyon tud szeretni. Egy közös küldetés során ismerkedik meg jobban a védelmével megbízott démonnal, Valiannal, aki ismeri a világok közötti átjárókat, s így került ide, egy számára szimpatikusabb, békésebb világba. Igyekszik erőszakos énjét visszaszorítani, ám erejének, harctudásának sokszor hasznát veszik a gonosz varázslók elleni küzdelemben. Varázslók kis csoportja ugyanis szeretné kiszabadítani egy ősi, gonosz varázstudó királynőt, Nimortanát, s ehhez felhasználják a védett ereklyéket, elüldözik a szellemeket, manipulálják a nagymestert. Mortua, Valian, és Lyr (Koronás lovag) próbálja kideríteni a történések okát, s lerázni a Nagymesterről a bűbájt, majd papokkal, Szárnyasokkal, fejedelmi katonákkal együtt indulnak Zulkaranba, hogy véglegesen elpusztítsák Nimortanát, s visszahívják a szellemeket. S hogy igazából Nimortana vagy más a valódi ellenél, az csak a mű végén derül ki.  

Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a valóságtól elrugaszkodott, kalandos, romantikus történeteket, ráadásul magyar írónő tollából.

2016. január 3., vasárnap

Fiona Wood: Vadvilág

Egy ausztrál magániskola 16 éves diákjai egy szemesztert (9 hét) egy erdei iskolában töltenek. Sok mindent tanulnak a környezetükről, a túlélésről a természetben, a ház körüli és szociális munkákról, egymásról és nem utolsó sorban önmagukról. Barátságok, szerelmek alakulnak vagy mennek szét. Két főszereplője van a regénynek: egyik a szigorú, meleg családi környezetből érkező, okos, kiegyensúlyozott, nem túl szép Sibylla, aki egy parfümöt reklámozó plakátnak köszönhetően hirtelen népszerű lesz, s még a suli legkapósabb fiúja, Ben is megcsókolja egy bulin. A táborban nem túl feltűnően "együtt járnak", ám alig találkoznak, igazából nem is ismerik egymást. Bennek egészen mást jelent ez a kapcsolat, mint Sibnek, aki nem ilyen körülmények között szeretné elveszíteni a szüzességét. Sib legjobb barátnője Holly, aki még a legádázabb ellenségnél is rosszabb. Folyamatosan kever, Sibet utasítgatja, s magának akarja Bent megszerezni. Soha nem áll ki a barátnője mellett, rosszindulatú  mindenkivel. Sibyllának ez a tábor kellett, hogy végre elismerje, jobb barátra van szüksége Hollynál. A másik főszereplő Lou, aki új lány a suliban, s szörnyű fájdalmat rejteget: balesetben meghalt a szerelme, Fred. Alig éli túl a napokat, de a tábor, az új emberek neki is segítenek.
Érdekes könyv a fiatalokról, a barátságról, a toleranciáról, a veszteség mélységeiről, a túlélésről, a tiniszerelemről, a testiség felfedezéséről.

2015. december 30., szerda

Lana Millan: Átkozott Hannah Brown

Ízig-vérig mai történet az álneves magyar szerző műve. Londonban játszódik, s egy 29 éves lány életének egy rövid szakaszát kísérhetjük figyelemmel. Hannah nincs jó passzban: hajnalban kel, mert egy TV reggeli műsorának szerkesztője, majd kényszerből a műsor vezetője lesz; régóta nincs pasija, csak egy régi kapcsolata, Gerard üldözi folyamatosan. Kerüli az anyja hívásait, az apja pedig gyermekkorában elhagyta, s új családot alapított. Egyetlen jó a mindennapjaiban, hogy váratlanul a lakásában talál egy félmeztelen dögös pasit, aki egy másik nőtől hirtelen távozva az erkélyen keresztül érkezett. Clive az eset után megkeresi Hannah-t, ám egy vidéki romantikus hétvége után nem jelentkezik többet.  Hannah csalódott és dühös, s ekkor kezd hallgatni a műsora egyik vendégére, egy jósnőre, aki szerint a lány el van átkozva. Csak úgy törheti meg a generációkon át ható átkot, ha kiengeszteli azt a személyt, akit megbántott. Sokan vannak ilyenek Hannah környezetében, s ő sorban mindenkivel igyekszik kedves lenni. Ez a gesztus az ő életét is rendbe teszi: megbocsát az időközben meghalt édesapjának, és az apjától őt elszakító édesanyjának. Megszereti az újonnan megismert kisöccsét, tisztázza a viszonyát Gerarddal, s végre felébred a kómából Clive is, aki még mindig emlékszik rá. Nem maradhatnak el a legjobb barátnők sem, akikkel végig egymás támaszai. S időközben Hannah felnő a bajban.
Közvetlen stílusú szórakoztató regény.
Lana Millan: Átkozott Hannah Brown

2015. december 27., vasárnap

Kiersten White: Paranormalcy. Természetfölötti

  Egészen jól indul a regény, de a vége felé kicsit zavaros lesz. Túlbonyolítja az író a természetfeletti lények fajtáit, s a történet sem eléggé kidolgozott szerintem. Remélem, nem tervez folytatást, de a történetben maradt számos lyuk miatt várható lesz.
  Evie egy helyes tini lány, akit pici korától az állam nevelt, majd 8 éves korától tartozik az NPEH-hez. A bázison él és tanul, s különleges képességének köszönhetően dolgozik is. Ő átlát minden természetfeletti lény álcáján, így ő azonosítja be a vámpírokat, vérfarkasokat, mocsári boszorkányokat, trollokat stb. Sokkolóval, lábbilinccsel el is fogja őket, így immár beazonosítva dolgoznak e lények a szervezetnek. Evie legjobb barátnője a bázison egy sellőlány, szerelme pedig az illegális behatolásért elfogott "vízfiú", Lend lesz. Evie sokáig embernek gondolja magát, ám egy hozzá nagyon hasonló, gyilkoló tűzlány, Vivian felvilágosítja, hogy ő egy tündérek által létrehozott üres lény, aki lelkekkel feltöltekezve érezheti jól magát. Vivian ezt természetfeletti lények gyilkolásával éri el, s feladata lenne Evie elpusztítása is. Ő azonban szövetkezni szeretne a lánnyal, akire azonban egy tündér, Reth is folyamatosan igényt tart.
Menekülés, harc, szerelem, vágy a normális életre, a titkok, a származás kiderítése, sokféle különleges lény - mindez része a regénynek.

2015. december 22., kedd

Katie McGarry: Crash into you. Szívkarambol


Magával ragadó, nehezen letehető olvasmány. Szurkolunk a tizenhét éves Rachelnek és Isaiah-nak, hogy legyőzzék a saját démonaikat és az utcát rettegésben tartó Ericet.

Rachel és Isaiah nagyon ellentétes világban nőtt fel, mégis sok közös van bennük. Rachel szülei gazdagok, négy bátyja van, akik óvják, ő mégsem boldog. Meghalt, tökéletes nővére pótlására született, s a feladata, hogy boldoggá tegye az édesanyját. Elnyomja az igazi énjét, a kocsik iránti imádatát, titkolja a pánikrohamait, amit a nyilvános szereplés vált ki nála. Az iskolában kinevetik a gyengesége miatt, pedig valójában nem az. Igazi énje, kedvessége, határozottsága Isaiah-kal való kapcsolatában teljesedik ki. A fiú erősnek, gyönyörűnek, szeretnivalónak látja, olyannak, aki nem hagyta cserben. A fiú életében kevés ilyen ember van, hiszen hat éves kora óta az állam nevelte. Nagyon rossz tapasztalatokat gyűjtött, s megtanulta megvédeni magát. Ennek ellenére jó ember lett. Tanul, autószerelőként dolgozik, s igyekszik a függetlenségét megőrizni az utcai bandától. Mivel már egyszer összetörte egy lány a szívét, nehezen köteleződik el, ám Ráchel törékeny bájával, őszinteségével szemben esélye sincsen. Egy gyönyörű szerelem kibontakozását, őszinte barátságok kialakulását, kisiklott emberi sorsokat, a gyorsulási versenyek világát kísérhetjük figyelemmel a regényben. Fiataloknak, idősebbeknek egyaránt tudom ajánlani.

2015. december 17., csütörtök

Shannon Hale: Austenland. Vakáció Mr. Darcyval

Jane a harmincas éveire számos sikertelen, megalázó, kiábrándító kapcsolatot tudhat a magáénak. Pillanatnyilag le is számolt a férfiakkal. A kudarcait részben magának is köszönheti, ugyanis a fiúpartnereit rendszerint a Büszkeség és balítélet Mr. Darcyjához hasonlította, s a mércének egyikük sem tudott megfelelni.
Jane dúsgazdag nagynénje halála után egy háromhetes tartózkodást örököl az angliai Pembrook Parkban, ahol Jane Austen korában, 1816-ban időzhet az akkori szokásoknak megfelelően. Kalandra vágyó gazdag nők és profi színészek között tölti kissé unalmasan az időt, ám egyre jobban idomulva a szerepéhez. Közben a sármos urakat alakító színészek és a helyes kertész mellett rájön, hogy még mindig vonzódik a férfi nemhez, s a történet végére le tud számolni a Mr. Darcy iránti rajongásával, s a görcsös férjhez menési akarásával. Őszinte viselkedésével pedig megnyeri magának Mr. Nobley-t (az egyik "urat"), aki már nem igazán hitt a női nemben.
Nagyon laza olvasmány.

2015. december 15., kedd

Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel

Egy szórakoztató, kedves, tinikről szóló regény, ami idősebbeknek is kellemes olvasmány lehet.
Egy húszfős amerikai diákcsoport tanulmányi kirándulásra érkezik a tavaszi szünetben Londonba. A 17 éves fiatalok között van az élsportoló, éltanuló Julia is, egyetlen barát nélkül, számos útikönyvvel felszerelkezve. Nagyon várja London megismerését, mert a szülei is itt voltak nászúton, s amúgy is Shakespeare rajongó. A csoport másik tagja a feltűnési viszketegségben szenvedő, bohóc Jason, aki mellett egy percig sem lehet unatkozni. Julia és Jason a kijelölés szerint egy pár lesznek a kötetlen kulturális programokon, vigyázniuk kell egymásra, s közösen kell elkészíteniük a beadandó dolgozatokat. A szabálytisztelő, tapasztalatlan Juliát Jason folyamatosan kirángatja a komfortzónájából, számos szabályszegésre kényszeríti, lehetetlen kalandokba, cikis helyzetekbe rángatja. Julia eleinte nem kedveli a fiút, aki időnként kellemesen meglepi, majd rá sem néz. Ahogy azonban egyre jobban megismeri Jasont, a fiú észrevétlenül Julia szívébe lopja magát. Pedig a lány évek óta epekedik egyik gyermekkori barátja után, vagy éppen Jason segítségével SMS románcba bonyolódik Londonban a titokzatos Chrissel. Az út végére minden a helyére kerül, s egy nyitottabb, szerelmes Julia repül vissza az otthonába.

2015. december 8., kedd

Papp Csilla: A másik oldalról

Szerettem olvasni Papp Csilla első regényét, jó volt együtt élni a szereplőkkel. Sokrétű történet bontakozik ki sokféle szereplővel, sok aktuális utalással a mai Magyarországon. Négy huszonéves barátnő (ügyvéd, színész, rendezvényszervező) és négy harmincas barát (ügyvéd, orvos, építési vállalkozó, rendezvényszervező cég tulajdonosa) és a hozzájuk kapcsolódó barátok, barátnők, exfeleség, exbarátok története ez a mű. Szerepel benne szakítás, megcsalás, jóbarát halála, bulizás, új kapcsolatok alakulása, a korkülönbség kérdése, exbarát általi erőszak, halálos kór, baleset. Megtapasztaljuk a szoros barátságot, az összetartást, a segítést. Betekintést kapunk kicsit a rendezvényszervezői és az orvosi munkába, a celebvilágba Hanna, Olivér és a barátaik által.

2015. november 18., szerda

Holly Black: A fehér macska; A vörös kesztyű; Fekete szív

Az Átokvetők sorozat első része a White cat. 
Egy 17 éves fiú, Cassel a főszereplő, aki egy ősi varázsló/átokvető családból származik. Sajnos két bátyjához, szüleihez és nagyapjához képest neki nincsen varázsereje. Ebben a társadalomban az embereknek csak kis százaléka varázstudó, ezért próbálják tiltani ezt a tevékenységet. Az átokvetés (melynek nincs sok köze az átok szó jelentéséhez) érintéssel történik, ezért mindenki kesztyűt hord. Minden bájolásnak hasonló visszahatása van a kibocsátóra pl. aki más emlékeket ültet valaki fejébe, ő fokozatosan elveszti a sajátjait. Ez történik Cassel bátyjával, Barronnal is, aki gyakran módosítja öccse memóriáját. Fontos szereplő még Cassel gyermekkori barátja, Lila, akibe a fiú már régóta szerelmes. Lila az egyik legnagyobb bűnöző átokvető családfő, Zacharov lánya, aki azonban útjában áll az unokabátyjának, ezért három évig átváltoztatva macska alakban kénytelen élni, miközben Cassel azt hitte, hogy meggyilkolta a lányt. Végül, mikor ideiglenesen eltanácsolják Casselt az iskolából, fokozatosan  rájön, hogy bátyjai kihasználják, hogy mégis van varázsereje, s nem is akármilyen, hogy Lila nem halt meg, s jobban jár, ha gyilkosság helyett megmenti a lány apját.
Érdekes, új világ tárul a szemünk elé a regényben. Cassel tépelődő, kicsit magányos, a családtagjai szeretetére éhes, Lila után vágyódó kamasz fiú, aki azonban okos, képes barátokat szerezni, s még a két bátyját is megvédi, még akkor is, ha nem érdemlik meg.

A 2. rész címe Red glove.
Ebben a részben Cassel sokat szervezkedik, cselez, titkolózik, nyomoz. A szövetségiek be akarják szervezni a bátyja, Philip halála után ügynöknek, azt várják tőle, hogy egy csomó eltűnt személy, s Philip gyilkosát a kezükre adja. A mű végére kideríti, hogy ki ölte meg a testvérét, de ezt a tudást megtartja magának. Fokozatosan jön rá, hogy a többiek esetében ő a keresett gyilkos, aki tárgyakká változtatta az eltűnt embereket. Kisgyerekként mindig a bátyjai után koslatott, s szeretett volna közéjük tartozni. A két testvérével évekig bérgyilkosként működtek Zacharov megbízásából, ám Barron mindig módosította a memóriáját, ezért nem emlékszik szörnyű tetteire, sem arra, hogy ő az egyik legritkább átokvető. Zacharov is megkeresi, munkát, gazdag életet ajánl neki, de ő nem fogadja el. Cassel a szíve mélyén jó, amellett képzett szélhámos és csaló, amit a szüleitől már korán megtanult. Nagyon szereti Lilát, aki ugyanabba az iskolába iratkozik be, s egy átok miatt szerelmes Casselbe. A fiú eleinte távol tartja magát tőle, mert nem tudni, mik Lila valódi érzései, később azonban kamuból járni kezdenek, majd a mű végén Lila meggyűlöli a fiút.  A 2. kötet végén Cassel egyezséget köt a szövetségiekkel Barronnal együtt, miközben leleplezi saját magát.

A 3. rész címe Black heart.
Cassel újabb nyomozói feladatot kap Lila apjától, aki fogva tartja az édesanyját, akit amúgy az átokvetők ellen fellépő Patton kormányzó is üldöz. Meg kellene találnia a valódi Feltámadás Gyémántját, amit régen Cassel anyja lopott el Zacharovtól.
Az iskolában is felkéri egy iskolatársa egy zsarolási ügy felgöngyölítésére, melynek során az igazgatóhoz vezetnek a szálak, s a barátja, Sam is megsérül.
Közben Lila szakít Cassellel, otthagyja az iskolát, s beáll az apja mellé a maffiába. Egy találkozás alkalmával Cassel elmondja neki az érzéseit, megmagyarázza a tetteit, s a mű végére végre egyenesbe kerül a kapcsolatuk.
Cassel látszólag tovább dolgozik a Szövetségieknek, akik szintén bérgyilkosként akarják használni: egy rendezvényen kellene Patton kormányzót átváltoztatnia. Ő azonban információt szerez arról, hogy tőrbe akarják csalni, ezért magát átváltoztatva lejáratja, börtönbe juttatja a kormányzót. Ő azonban majdnem az életével fizet ezért.
A regény végén Lilával együtt elhagyja a várost, s talán képes lesz új  életet kezdeni.

2015. november 13., péntek

Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

A LOL könyvek közül az egyik legegyszerűbb történet. 
Ashton és Luca szomszédok, gyermekkorukban elválaszthatatlan barátok voltak. Mikor Luca édesapja balesetben meghalt, a fiú bánatában eltaszította magától Ashtont, aki aztán más barátokat talált. Ashton pomponlányokkal és menő sportolókkal barátkozott, nagyon népszerű lett. Luca rockzenekart alapított édesapja emlékére, fekete hajával, tetoválásaival lúzernek számított. Mikor Ashtont a legjobb barátnője álnok módon kitúrta a népszerűek csoportjából, s még a neki tetsző fiút is elcsábította, a lány újra elkezd közeledni a fura szomszéd sráchoz. Hét évig egy szót sem szóltak egymáshoz, most azonban újra elkezdenek beszélgetni, s rájönnek, hogy nagyon vonzódnak egymáshoz. Először csak kamu kapcsolatot alakítanak ki, hogy Ashton visszaszerezze elvesztett népszerűségét, ám Luca hatására az addig gyakran undok lány is megváltozik, s előbb-utóbb rájön, hogy kik is az igazi barátai. Jutalmul pedig megkapja az igaz szerelmet.