2016. február 14., vasárnap

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem; Sötét diadal; Halandó szív


1. kötet: Középkorias környezetben, a 15. században játszódik a történet, amikor Breatgne független állam volt. A herceg halála után 13 éves lánya, Anne a következő uralkodó. A franciák folyamatosan el akarják foglalni az országot, ezért fontos lenne egy nagyobb haderővel rendelkező férjet találni a hercegnőnek. Az egyik erőszakos kérő d'Albret gróf, egy idősebb, kegyetlen, hatalomvágyó ember, aki már hat feleséget elfogyasztott. Anne semmiképpen sem akar hozzámenni, féltestvérével, fő támaszával, Gavriel Duvallal folyamatosan másik kérőkkel próbálnak megegyezni. Árulás, intrika, cselszövés, gyilkosságok nehezítik a dolgukat. Segítségként érkezik körükbe Ismae, aki Mortain, a halál istenének gyermeke, s aki három évig a szent kolostorában tanulta a gyilkolás művészetét. Ismae sanyarú gyermekkora után menedéket talált a kolostorban, s orgyilkosként hűségesen szolgálja Mortaint. Csak azokat a bűnös embereket öli meg, akiken rajt van Mortain jele. Különleges képességként a mérgekkel szembeni immunitást kapta, s bőrén keresztül másból is ki tudja szívni a halálos mérget. Így menti meg a közben számára fontossá vált férfit, Duvalt is.

   Érdekes, izgalmas, akciókban, érzelmekben, fordulatokban gazdag regény.


A 2. kötet a Sötét diadal, talán még érdekesebb, izgalmasabb, mint az első kötet. Ennek a résznek a főszereplője Ismae kolostorbeli barátnője, Sybella, aki Ismae-vel egy időben, de nagyon zaklatottan, a családja elől menekülve érkezett a kolostorba, s három év után őt is küldetésbe küldte az apátasszony. Sybella hosszú időre eltűnik a társnői elől, s feladata d'Albret gróf terveinek kifürkészése. Könnyen beépült a gróf udvarába, ő ugyanis a kegyetlen ember lánya. Rémséges gyermekkora és az őt ért trauma után csak azzal az ígérettel tudták rávenni a visszatérésre, hogy ő ölheti meg a sok gonoszságért, árulásért már valószínűleg megjelölt grófot. Sybella azonban már fél éve hiába keresi a jelet a grófon, s egyre nehezebben viseli a gyilkos légkört. Kevés szövetségesének egyike Julian, az egyik bátyja, aki azonban helytelen érzelmeket táplál iránta. Sybella időnként az életét veszélyeztetve ártatlanoknak és Ismae-nek segít, legnagyobb tette azonban a hercegnőhöz hű Rémlovag kiszabadítása és megszöktetése. A többnapos út során ápolásával megmenti a lovag életét, s jobban megismerve a jószívű, ám nagyon rút óriást, lassan beleszeret. Később a hercegnőért egymás mellett harcolnak a franciák ellen, s szép lassan minden titkát felfedi a lovag előtt. Kis húgait menteni tér vissza az apja udvarába, ahol fogságba esik, ám végül Juliant elveszítve, de az apját megölve, Rémlovag segítségével megmenekül .

A 3. rész a Halandó szív. Ez a történet kevésbé ragadott magával, sok volt az elmélkedés, a magyarázat, kevesebb volt az akció, a kaland. Több volt a természetfeletti (hellequinek csapata: megváltásra vágyó elátkozott lelkek, akik a bűnös lelkekre vadásznak; Mortain megtestesülése, szerelme), mint a többi részben. Ennek a kötetnek a kolostorbeli harmadik barátnő, Annith a főszereplője. Ő a legügyesebb lány, az apátasszony mégsem engedi küldetésre. Bezárva a kolostorba látnoknak szánja, amit ő nagyon nem szeretne. Csecsemő kora óta él a kolostorban, az előző apátnő számos rettenetes próbatételnek vetette alá, sokat szenvedett. Egyetlen reménye Mortain isten volt, mindig hozzá imádkozott. A jelenlegi apátasszony viselkedését furcsának találja, ezért a távollétében megszökik a kolostorból, hogy a királyi udvarban megkeresve számon kérje rajta a sérelmeit. Veszélyes utazása során a hellequinek, különösen a vezetőjük, Balthazar segíti, aki nagyon vonzódik a lányhoz. Annith azonban attól fél, hogy az elfogására küldték őket, ezért megszökik tőlük, s Arduinna istennő papnőinek segítségével jut el a hercegi udvarba. Itt az apátasszonnyal folytatott számos vitája során fény derül a származására, s az apátasszony számos rossz cselekedetének indítékára. Kiderül, hogy ő nem a Halál istenének leánya, Balthazár pedig, akit immár szerelemmel szeret, nem más, mint maga a Halál. Barátnőivel együtt Annith is segít a hercegnőnek a franciák elleni, kitörni készülő háborút békés eszközökkel megoldani,  s az immár emberré változott istennel megpróbál boldog lenni.

Egészében véve jó, olvasmányos, valós történelmi eseményeken alapuló trilógia, azoknak ajánlom, akik szeretik a kalandos, romantikus, harcos női főszereplős történeteket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése