2013. május 6., hétfő

On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik; Calderon 2.avagy felségáruláshoz bricses dukál

On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik
Jó stílusú, kissé parodisztikus szórakoztató regény. Végig a halálról szól (öngyilkossági kísérletek, gyilkosságok), mégis pozitív kicsengésű a történet. A főszereplő, álnéven és közemberként Genius Calderon kapitány, aki valójában az egyik meghatározó nemesi család fia. Mivel elvett egy közrendű lányt, s munkát vállalt, ezért kiközösítetté vált. A lány azonban meghalt, s Calderon is utána akar halni. Mivel a sorozatos öngyilkossági kísérletei nem sikerülnek, s a majdani halálával nem akar anyagi terhet róni a felesége, Mara családjára, ezért jelentkezik egy űrcirkáló parancsnoki állására, melyet nagy csodálkozására meg is kap. Pénzt akar keresni az urnára, miközben a cirkáló irányításáról semmit sem tud. Kiválóan ért azonban a Játékhoz, mások manipulálásához, éles logikával látja át mindig a helyzetet. A viselkedésével, bohémságával, hozzá nem értésével, jóképűségével nagyon hamar maga ellen fordítja a tisztikart a cirkálón, egyedül a talpraesett japán kadétlányban, Tainában lel rokon lélekre, majd folyamatosan szövetségesre. A 400 fős űrcirkálót ugyanis a vezérkar csalinak használja az anarchisták, s megbízójuk elfogására, feláldozva akár a legénységet is. Calderon és az emberei azonban meglepetést okoznak a támadóknak, a kapitányt pedig önfeláldozó, bátor magatartásáért megszeretik, s ezután mélyen tisztelik az emberei. Kibékül a rég nem látott édesapjával is, s megegyeznek abban, hogy a császár megbocsátását és becsülését csak katonai úton vívhatja ki, ezért kér egy új hajót, melyen parancsnokolhat. Ez a hajó pedig nem más lesz, mint egy lerobbant, selejtezésre váró biológiai kutatóhajó, tele női alkalmazottal és gyerekekkel. 
Ám ez már egy következő történet lesz, mert a regény folytatásért kiált.

S megérkezett a folytatás, amely letehetetlen, szinte jobb az első résznél. Gratulálok a magyar írónőnek! Élvezet volt olvasni, jó volt a történetben élni, igazi kikapcsolódást jelentett. Élveztem a fanyar humorát, a kalandos, különleges történetet, s a változatos jellemű, de szimpatikus szereplőket.
Calderon most a lerobbant kutatóhajó, a Békanyál parancsnoka, melyen kizárólag nők és gyerekek tartózkodnak. Itt is ki kell vívnia a tekintélyét, s egy nagyon összetartó, profi, ütőképes csapatot kovácsol belőlük. Taina is erre a hajóra kerül, miután az életét mentve megszökik a nagyapja elől. A lány felvéve a Tivesgei nevet és örökséget (utolsó élő leszármazottja a régen a császár ellen lázadó családnak) célpont lesz, de egyben sok japán szemében jelkép is, aki képes kivívni számukra az autonómiát. Calderonnal csak kerülgetik egymást, mindketten titkolják az érzelmeiket a másik elől. A kapitány sejti, hogy a császár ellen összeesküvés készül, s az apja jobbnak látja, ha a család előtt felfedik, hogy az elsőszülöttje él, s a közelgő hadgyakorlaton ő lesz az alparancsnok. Rájönnek, hogy a régen lázadásért kiírtott Sexert család lombik gyermeket hozott világra, s az immár felnőtt Henna Sexert áll a készülő merénylet hátterében. Végül ország-világ előtt is kiderül, hogy Alaxandro Ferrero főnemes egyenlő Genius Calderonnal, s az is, hogy ő a Wellston cirkáló elleni támadás hőse, nem pedig áruló.
Calderon és csapata természetesen megmenti a császárt és a fiát, s a sok játszma és ügyeskedés révén Taina is kivívja a népének a függetlenséget, s a két fiatal is végre összeházasodhat.
Nagyon röviden ennyi a történet, de a sok bonyodalmat, történést, a különleges űrbeli világot, a sokféle érdekes szereplőt természetesen itt nem tudtam bemutatni. Aki jól akar szórakozni, ki akar kapcsolódni a mindennapokból, az olvassa el a könyvet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése