2025. október 30., csütörtök

Ruth Reichl: Párizsi ​történet

 


Ez a kissé idealizált történet 1983-ban játszódik. Stella apa nélkül, egy önző anya mellett, szeretet nélkül nőtt fel, így nem csoda, hogy visszahúzódó lett. Az anya a halálakor egy Párizsba szóló repülőjegyet és utazási csekkeket hagy rá, amit egy idő után ő fel is használ. Párizsban eleinte a sivár, visszahúzódó életét folytatja, ám egy vintage ruhaboltba betérve és egy szinte ráöntött Dior ruhát megvásárolva megváltozik az élete. Követve az eladó utasításait, az egyik étteremben megismerkedik egy idős úrral, aki attól fogva segíti és támogatja, hiszen a ruha eredetileg szeretett feleségéé volt (ám Stella ezt csak később tudja meg). Stella Párizsban támogató közösségre lel egy antikvárium tulajdonosa, kislánya, s az ott lakó "kóborlók" között, hisz egy ideig ő is ott lel menedékre. Mindig is szerette a művészeteket, gyerekként a mendéke volt a múzeum, s most elkezd nyomozni Manet Olympiája után, aki annak idején, a férfiak uralta világban modell, majd neves festő lett. A képei azonban eltűntek, s Stella ezeket szeretné megtalálni. A másik nyomozása az apja személyére irányul, hiszen információkat kap az anyja párizsi tartózkodásáról és az akkori kapcsolatáról. 

Stella számára Párizs sokat ad: barátokat, új családot, rengeteg élményt, egy új vállalkozást, majd szerelmet is. Jól olvasható, érdekes regény rengeteg gasztronómiával.

2025. október 18., szombat

Nora Roberts: Halálos elszántság; Halálos ​ráadás

 


Az 55. kötetben Eve Dallas és csapata egy  karóval átszúrt kislány (Mina) halála ügyében nyomoz. A lányon egy másik lány (Dorian) vérét találják, így őt keresik. Az első kislány már régebben eltűnt, az iskolából hazafelé veszett nyoma. A másik kislány elmenekült otthonról az erőszakos, alkoholista anyjától. Ő az utcáról tűnt el. Barátságot kötöttek, majd szökni próbáltak. Mina meghalt, Dorian most sérülten bújkál, nem bízik a rendőrökben, ezért nem jelenti a velük történteket. Eve helyesen gyerekrablásra gyanakszik, a holttest állapotából pedig gyerekkereskedelemre tippel. Végül természetesen sikerül az egész hálózatot lefülelni, s számos elrabolt gyermeket kiszabadítani a reménytelen helyzetéből. 

A regényben részletes képet kapunk a Gyönyörakadémia működéséről, a gyerekek betöréséről, majd eladásukról, az azt működtető emberek kegyetlenségéről. 


Az 56. kötetben egy híres színészházaspár Eliza és Brant) nagy partit ad, melyen a férj a pezsgőbe rejtett ciántól életét veszti. A pezsgőt imádott feleségének vitte, ám míg Eliza énekelt, ő kóstolt bele. Mindketten nagy projekten dolgoznak, Eliza felújítja a színdarabot, mely 25 éve elhozta számára a sikert, miután az akkori főszereplő túladagolásban meghalt. Brant Új-Zélandra készül egy filmforgatásra fél évre, s a közelgő távollét mindkettejüket megviseli. Gyanúsítottként felmerül Eliza korábbi zaklatójának, s a régen meghalt színésznőnek az anyja is, ám végül Eve visszakanyarodik a sztereotípiához, a házastárshoz. 

Szlavicsek Judit: Légy/ott; Hullámsír; Halál ​Tihanyban; Végzetes ​Kékszalag


A sorozat 1. kötetében megismerjük a nyomozónőt, Kardos Júliát, aki magánéleti problémája miatt költözött Budapestről Keszthelyre. Ő nyomoz egy fiatal lány eltűnése, majd halála ügyében. A lány egy helyi gazdag és befolyásos vállalkozó fiának barátnője volt, s a terhességével próbálta magához kötni a középiskolás fiút. A lány nagyon szegény volt, nem illett a családba. Hamarosan egy másik fiatal lányt is meggyilkolnak, s Judit tudomására jut két sokkal korábbi, Pécsen hasonlóan elkövetett gyilkosság is. A szálak egyre inkább a vállalkozó felé mutatnak, aki mindent megtesz a nyomozó leállítására. A kutakodás során fény derül egy fiatal lányokat futtató szexhálózatra, a Balaton körül működő, magas szintre mutató szervezett csoportra, melynek a gyilkos férfi is tagja volt.  

Nagyon jól megírt történet, jó volt olvasni. 


A Hullámsír kötetben Júlát éppen felfüggesztette a kapitánya. Maga alatt van, ezért fogadja el egy középiskolás szerelme hirtelen meghívását az ősszel amúgy is üres siófoki luxus apartmanjába, hogy pihenjen. Váratlanul éri a férfi, Imre Csaba felbukkanása, majd másnap reggel a hirtelen távozása. Csaba híres színész, bár éppen válságban. Beszélni szeretne Júliával, ám a nő este szokás szerint pár üveg borral kiütötte magát. A másnapi ébredés után Júlia a férfi keresésére indul, de csak a meggyalázott holttestét találja a Balatonban. Természetesen ő is gyanúsított, s a kaposvári kolléga, Forrai Csongor igyekszik távol tartani az ügytől. Ám Júliát nem nagyon lehet, ő is kutakodik, s egy idő után meg is beszélik a tapasztaltakat. A jelek előbb-utóbb Júlia múltjához, a középiskolás kórushoz, a karnagyhoz, egy 1994-es táborhoz, s a pár nap múlva meggyilkolt Tóth Andihoz vezetnek. S mire Júlia rájön, hogy köztük kell keresni a gyilkost, addigra még ketten meghalnak, s majdnem ő is áldozatul esik. 

Érdekes a regényben a jelen ábrázolása mellett a régi tábor résztvevőinek visszaemlékezése, Júlia keserves gyermekkorának, s a mai problémáinak bemutatása, a tönkretételének ármányos megszervezése a gyilkos részéről. Szeretem az írónő stílusát.


A Halál Tihanyban négy évvel később játszódik. Júlia és Csongor egy pár lettek, s lombikkal próbálkoznak a kívánt gyermek eléréséhez, sikertelenül. Júlia ezért hagyta ott a nyomozást, s vállalta el Veszprémben a kapitányságon a HR-es állást, Csongor pedig Füreden egy nagy szálloda biztonsági főnöke lett. A sikertelen  babaprojekt után Júlia szakít Csongorral, hogy esélyt adjon a férfinak mással. Mikor Tihanyban egy angolul beszélő idős zavart nőt találnak az utcán, Júliát hívja a körzeti megbízott, akit tanított. Miközben az amnéziás nőt kórházba viszik, az egyik régi, retró szállodában két holttestet találnak, egy esküvői csapat két férfi tagját. A kapitány az alkalmatlan vezető helyett Júliára osztja a bonyolult ügyet, s ő a maga sajátos módján, sokszor a megérzéseire hallgatva végzi a nyomozást hű társával, Horváth-tal együtt. Adva van: egy menyasszony (Laura) az anyjával és a gazdag, építési vállalkozó mostohaapával, s egy kissé túlsúlyos nővérrel (Vera), aki a kamupasijával, a vőlegény gyerekkori barátjával érkezik. A vőlegény "szürke" szülei, akiknek veszélyben van a munkahelye az értékes épület kisajátítása miatt. A feltörekvő vőlegény, s a főnöke és egyben mentora a feleségével. A lányok (Laura és Vera) lecsúszott apja egy nővel, akit amúgy keres a rendőrség. A lányok (Laura és Vera) 1972-ben disszidált nagyapja a feleségével (zavart nő), akit Laura kutatott fel, s hívott meg, s aki még a saját fiát sem ismeri. S van még egy házaspár, Vera főnöke, a lányok mostohaapjának unokatestvére a feleségével. A szállodában még egy idős debreceni tanárnő bukkan fel, majd tűnik el az esküvő idején. Hogy ki és miért ölte meg az idős nagyapát és a magas szinten álló unokatestvért, majd később Laura valódi apját, s mi köze ennek a vőlegény nagyanyjának régi meggyilkolásához, valamint egy debreceni kisfiú   harminc évvel ezelőtti halálához, aki osztálytársa volt az egyik halottnak - mindez, s egy csomó mellékszál kiderítése Júliára vár, akinek újra meg kell küzdenie a főnöke bizalmatlanságával és a saját démonaival is. A csavar a végén, hogy az elfogott gyilkos lehet, hogy nem is egyedül dolgozott? Mi tudjuk, de a többiek nem.


A 4. részben Júlia és Csongor egy balatonfelvidéki kis erdei házban élnek, s támogatják Verát (az 1. részben szerepelt) és az immár egyéves kislányát, Julcsit. A Kékszalag vitorlásversenyen résztvevő és utána eltűnt népszerű fiatal írőnőt, Ernát keresi Júlia és Horváth. Egy baráti társaság utazott a Sallai házaspár hajóján, s Erna egy másik fiatal írőnőt vitt magával, mert a férjének más programja volt. Még egy fiatal fotóművész és az idősebb gyermekpszichológus férje volt velük. Viharba kerültek, Erna vízbe esett, a kimentése után az ábrahámhegyi nyaralóból tűnt el. Júliáék mindenkit kikérdeznek a csapatból, s persze szokás szerint elsőre senki sem mond el mindent. Kiderül, hogy Erna férje, Sallai és a fotóművész hölgy húsz éve egy balatoni gyermekotthonban találkozott, s ott öngyilkos lett az egyik barátnőjük. Ami akkor ehhez vezetett, az az intézeti gyerekek szexuális kizsákmányolása volt, s mivel a jelenben éppen egy ilyen ügy robbant ki, Erna ez ügyben nyomozott. Ám a résztvevők között van valaki, aki annak idején szerepet vállalt a gyerekek kihasználásában, s nem szeretné, ha napvilágra kerülne, ezért Ernának vesznie kell. 
Szerepel a regényben reménytelen szerelem, dacból elvett feleség, rengeteg titok, fiatal feleség kirusítása, gyónási titok, rossz emberbe vetett bizalom, s olyan visszaélés, amitől felkeveredik egy normális ember gyomra. 

Richard Osman: Gyilkosokra ​utazunk

 


Adott egy fiatal nő, Amy, aki személyi testőrként  éppen egy híres, idősebb írónőre (Rosie D'Antoniovigyáz, aki a regényével magára haragított egy orosz maffiózót. Adott Amy apósa, Steve egy vidéki angol kisvárosban, aki régen nyomozó volt, most a településre vigyáz. Gyászolja a feleségét, s a szokásai rabja. Amyvel gyakran beszélnek telefonon, a mikor Amy is a célkeresztbe kerül, természetesen a segítségére siet. Rosie magángépével repkednek országról országra, miközben próbálják kicselezni az Amy után küldött bérgyilkosokat, s kideríteni, ki áll a háttérben. Már azt sem tudják, kiben bízhatnak, beleértve Amy jelenlegi és volt főnökét, a főnök jobbkezét, miközben egyre göngyölítik fel a pénzmosó hálózatot a hátrahagyott hullákon keresztül. A sikeres nyomozás végén hárman létrehozzák a saját vállalkozásukat, melyben gyilkosokra fognak vadászni. 

Nagyon akciódús, humoros történet remek szereplőkkel.