2025. december 20., szombat

Bonnie Garmus: Minden ​kémia

 


Amerikában az 1950-60-as években járunk, amikor a nők alacsonyabb rendűnek számítottak. Csak a házasság, háztartás, gyereknevelés volt a feladatuk. Aki karriert szeretett volna, vagy okos volt, annak sorozatos megalázás jutott. Elizabeth Zott megtapasztalta ezt már az egyetemen, majd a kutatóintézetben, ahol tudósként, kémikusként dolgozott. Nála butább, felfuvalkodott, gonosz férfiak hiúsították meg a doktoriját, majd ellopták a kutatási eredményét, kirúgták, amikor terhes lett. Számos módon alázták meg, miközben kihasználták. A rettenetes családját maga mögött hagyta, s egyetlen öröme a híres, félszeg tudóssal, Calvin Evanssal való kapcsolata, szerelme volt, egészen annak váratlan haláláig. Elizabeth a saját jogán és nevén akart elismert tudós lenni, ezért utasította el a házasságot és a gyermekvállalást. Így Calvin halála után, a férfi utolsó ajándékaként vált egyedülálló anyává abban a korban, amikor ezt a fajta kapcsoltot elítélték. Ekkor vált munkanélkülivé is, így nagy segítsége lett az idősebb szomszédasszonya, majd később a lánya osztálytársának az apukája, aki egy főzős tévéműsorba hívta. Óriási siker lett a kémiai alapokon nyugvó főzés, melyben a hajthatatlan, határozott Elizabeth önbizalmat és jövőképet adott az amerikai háziasszonyoknak. A magánéletében azonban még több csapás éri, egyre boldogtalanabb, míg végre rátalál egy alapítvány, ami elismeri tudósként. A másik szál Calvin hányattatott gyermekkora, melyben egy gyermekotthon is szerepel egy pénzéhes hazug püspökkel, eltitkolt anyával, evezéssel, természettudományos könyvekkel. Érdekes motívum Elizabeth rettentő okos kislánya, és a hozzájuk csapódott kidobott bombakereső kutya, a védelmező Hatharminc.

Nagyon érdekes, egyben felháborító történet egy nagyon okos, eltökélt nőről.

2025. december 17., szerda

Sue Hincenbergs: A ​nyugdíj projekt

 


Pam, Nancy, Shalisa, Marlene és a férjeik (Hank, Larry, Andre és Dave) hatvanasok, s már régóta barátok. A jól megérdemelt nyugdíjas éveiket kellene élniük, ám a férjek négy éve egy rossz befektetéssel mindenüket elvesztették. Azóta valamennyiük élete és házassága megromlott. Így amikor Dave-re rázuhan a garázskapu és meghal, s Marlene milliókat kap életbeiztosításból stb.-ből, a többi feleség is elhatározza, hogy megöleti a férjét a biztosítási pénzért. Hiszen megérdemlik a jobb életet. A férjek borbélyát, a Salvadorból származó Hectort bízzák meg a feladattal. Ám közben Hank is megkeresi a férfit, mert arra gyanakszik, hogy a barátját a munkahelye, a kaszinó új indiai tulajdonosának a lánya ölette meg, aki rájött, hogy Dave és ő a nyerőgépeken keresztül loptak a kaszinóból, eddig kb. 9 millió dollárt. Hectornak meg kellene ölnie, akik az életükre törnek. Mert természetesen mind a négy férfi benne volt a buliban, Andre a futárcégén, Larry pedig a bankon keresztül. A feleségek mit sem sejtettek a már négy éve tartó lopásról, s mikor a férjek felrobbannak a hajóval, ott maradnak egy árva fillér nélkül, hiszen előtte a férfiak felmondták az életbiztosításukat is. S mindennek tetjében a kaszinó nehérfiúi is rajtuk keresik a milliókat. 

Hogy valóban meghaltak-e a férjek, vagy csak megrendezték, hogy valóban megölték-e Dave-et, vagy baleset történt, hogy a kaszinó új vezetője valóban rájött-e csalásra, s végül hova került a 9 millió dollár, s megtalálják-e hőseink a jobb életet, mindez kiderül a szinte parodisztikus, fefete humorú, érdekes regényből.