2025. október 18., szombat

Szlavicsek Judit: Légy/ott; Hullámsír; Halál ​Tihanyban; Végzetes ​Kékszalag


A sorozat 1. kötetében megismerjük a nyomozónőt, Kardos Júliát, aki magánéleti problémája miatt költözött Budapestről Keszthelyre. Ő nyomoz egy fiatal lány eltűnése, majd halála ügyében. A lány egy helyi gazdag és befolyásos vállalkozó fiának barátnője volt, s a terhességével próbálta magához kötni a középiskolás fiút. A lány nagyon szegény volt, nem illett a családba. Hamarosan egy másik fiatal lányt is meggyilkolnak, s Judit tudomására jut két sokkal korábbi, Pécsen hasonlóan elkövetett gyilkosság is. A szálak egyre inkább a vállalkozó felé mutatnak, aki mindent megtesz a nyomozó leállítására. A kutakodás során fény derül egy fiatal lányokat futtató szexhálózatra, a Balaton körül működő, magas szintre mutató szervezett csoportra, melynek a gyilkos férfi is tagja volt.  

Nagyon jól megírt történet, jó volt olvasni. 


A Hullámsír kötetben Júlát éppen felfüggesztette a kapitánya. Maga alatt van, ezért fogadja el egy középiskolás szerelme hirtelen meghívását az ősszel amúgy is üres siófoki luxus apartmanjába, hogy pihenjen. Váratlanul éri a férfi, Imre Csaba felbukkanása, majd másnap reggel a hirtelen távozása. Csaba híres színész, bár éppen válságban. Beszélni szeretne Júliával, ám a nő este szokás szerint pár üveg borral kiütötte magát. A másnapi ébredés után Júlia a férfi keresésére indul, de csak a meggyalázott holttestét találja a Balatonban. Természetesen ő is gyanúsított, s a kaposvári kolléga, Forrai Csongor igyekszik távol tartani az ügytől. Ám Júliát nem nagyon lehet, ő is kutakodik, s egy idő után meg is beszélik a tapasztaltakat. A jelek előbb-utóbb Júlia múltjához, a középiskolás kórushoz, a karnagyhoz, egy 1994-es táborhoz, s a pár nap múlva meggyilkolt Tóth Andihoz vezetnek. S mire Júlia rájön, hogy köztük kell keresni a gyilkost, addigra még ketten meghalnak, s majdnem ő is áldozatul esik. 

Érdekes a regényben a jelen ábrázolása mellett a régi tábor résztvevőinek visszaemlékezése, Júlia keserves gyermekkorának, s a mai problémáinak bemutatása, a tönkretételének ármányos megszervezése a gyilkos részéről. Szeretem az írónő stílusát.


A Halál Tihanyban négy évvel később játszódik. Júlia és Csongor egy pár lettek, s lombikkal próbálkoznak a kívánt gyermek eléréséhez, sikertelenül. Júlia ezért hagyta ott a nyomozást, s vállalta el Veszprémben a kapitányságon a HR-es állást, Csongor pedig Füreden egy nagy szálloda biztonsági főnöke lett. A sikertelen  babaprojekt után Júlia szakít Csongorral, hogy esélyt adjon a férfinak mással. Mikor Tihanyban egy angolul beszélő idős zavart nőt találnak az utcán, Júliát hívja a körzeti megbízott, akit tanított. Miközben az amnéziás nőt kórházba viszik, az egyik régi, retró szállodában két holttestet találnak, egy esküvői csapat két férfi tagját. A kapitány az alkalmatlan vezető helyett Júliára osztja a bonyolult ügyet, s ő a maga sajátos módján, sokszor a megérzéseire hallgatva végzi a nyomozást hű társával, Horváth-tal együtt. Adva van: egy menyasszony (Laura) az anyjával és a gazdag, építési vállalkozó mostohaapával, s egy kissé túlsúlyos nővérrel (Vera), aki a kamupasijával, a vőlegény gyerekkori barátjával érkezik. A vőlegény "szürke" szülei, akiknek veszélyben van a munkahelye az értékes épület kisajátítása miatt. A feltörekvő vőlegény, s a főnöke és egyben mentora a feleségével. A lányok (Laura és Vera) lecsúszott apja egy nővel, akit amúgy keres a rendőrség. A lányok (Laura és Vera) 1972-ben disszidált nagyapja a feleségével (zavart nő), akit Laura kutatott fel, s hívott meg, s aki még a saját fiát sem ismeri. S van még egy házaspár, Vera főnöke, a lányok mostohaapjának unokatestvére a feleségével. A szállodában még egy idős debreceni tanárnő bukkan fel, majd tűnik el az esküvő idején. Hogy ki és miért ölte meg az idős nagyapát és a magas szinten álló unokatestvért, majd később Laura valódi apját, s mi köze ennek a vőlegény nagyanyjának régi meggyilkolásához, valamint egy debreceni kisfiú   harminc évvel ezelőtti halálához, aki osztálytársa volt az egyik halottnak - mindez, s egy csomó mellékszál kiderítése Júliára vár, akinek újra meg kell küzdenie a főnöke bizalmatlanságával és a saját démonaival is. A csavar a végén, hogy az elfogott gyilkos lehet, hogy nem is egyedül dolgozott? Mi tudjuk, de a többiek nem.


A 4. részben Júlia és Csongor egy balatonfelvidéki kis erdei házban élnek, s támogatják Verát (az 1. részben szerepelt) és az immár egyéves kislányát, Julcsit. A Kékszalag vitorlásversenyen résztvevő és utána eltűnt népszerű fiatal írőnőt, Ernát keresi Júlia és Horváth. Egy baráti társaság utazott a Sallai házaspár hajóján, s Erna egy másik fiatal írőnőt vitt magával, mert a férjének más programja volt. Még egy fiatal fotóművész és az idősebb gyermekpszichológus férje volt velük. Viharba kerültek, Erna vízbe esett, a kimentése után az ábrahámhegyi nyaralóból tűnt el. Júliáék mindenkit kikérdeznek a csapatból, s persze szokás szerint elsőre senki sem mond el mindent. Kiderül, hogy Erna férje, Sallai és a fotóművész hölgy húsz éve egy balatoni gyermekotthonban találkozott, s ott öngyilkos lett az egyik barátnőjük. Ami akkor ehhez vezetett, az az intézeti gyerekek szexuális kizsákmányolása volt, s mivel a jelenben éppen egy ilyen ügy robbant ki, Erna ez ügyben nyomozott. Ám a résztvevők között van valaki, aki annak idején szerepet vállalt a gyerekek kihasználásában, s nem szeretné, ha napvilágra kerülne, ezért Ernának vesznie kell. 
Szerepel a regényben reménytelen szerelem, dacból elvett feleség, rengeteg titok, fiatal feleség kirusítása, gyónási titok, rossz emberbe vetett bizalom, s olyan visszaélés, amitől felkeveredik egy normális ember gyomra. 

Richard Osman: Gyilkosokra ​utazunk

 


Adott egy fiatal nő, Amy, aki személyi testőrként  éppen egy híres, idősebb írónőre (Rosie D'Antoniovigyáz, aki a regényével magára haragított egy orosz maffiózót. Adott Amy apósa, Steve egy vidéki angol kisvárosban, aki régen nyomozó volt, most a településre vigyáz. Gyászolja a feleségét, s a szokásai rabja. Amyvel gyakran beszélnek telefonon, a mikor Amy is a célkeresztbe kerül, természetesen a segítségére siet. Rosie magángépével repkednek országról országra, miközben próbálják kicselezni az Amy után küldött bérgyilkosokat, s kideríteni, ki áll a háttérben. Már azt sem tudják, kiben bízhatnak, beleértve Amy jelenlegi és volt főnökét, a főnök jobbkezét, miközben egyre göngyölítik fel a pénzmosó hálózatot a hátrahagyott hullákon keresztül. A sikeres nyomozás végén hárman létrehozzák a saját vállalkozásukat, melyben gyilkosokra fognak vadászni. 

Nagyon akciódús, humoros történet remek szereplőkkel. 

2025. szeptember 30., kedd

Lucy Score - Claire Kingsley: Whiskey ​kísérővel; Koktél ​tűzijátékkal

 


Az 1. köteteben Scarlett és Devlin történetét ismerjük meg. 

Scarlett egy amerikai kisvárosban él, ahol mindenki ismeri és segíti egymást. Ezermesterként dolgozik, s a javításokat az apjával végezte annak haláláig. Az alkohol vitte az apát a sírba, s a pocsék gyermekkoruk miatt a három fia már rég elfordult tőle. Scar tóparti kis háza szomszédságába egyszer csak az ott élő nagyik unokája (Devlin) költözik be, hogy elmeneküljön az élete elől. A felesége megcsalta, ő behúzott a férfinek, aki egyben a kollégája is, s a botrány elől a szülei száműzték. Már gyerekkora óta a politikusi pályára szánják, s a törvényhozásban dolgozik jogászként. Magasabb babérokra tör, feleséget is így választottak neki a szülei. Bootlegben eleinte magába zárkózik, mogorva, ám a szomszéd lány energiájának, életvidámságának nem sokáig tud ellenállni. Hamarosan belecseppen a Bodine testvérek életébe, s a húgukat védő fiúk egy idő után őt is befogadják, miközben a kapcsolata a lánnyal egyre szenvedélyesebb lesz. Az apa házának pakolásakor előkerül a 12 éve eltűnt fiatal lány kardigánja, s Scar nem akarja Devlint belekeverni a közelgő felhajtásba, ezért elüldözi. Ám a végén rájön a barátai unszolására, hogy a férfit neki teremtették, s a visszaszerzésében a nagyik is szerepet vállalnak.

Egy jó stílusú regény erőteljes erotikus részekkel. 


A 2. részben Jameson (Scarlett bátyja) és Leah egymásratalálását követjük végig. Jameson sikeres fémszobrász, gyerekként is csendes volt, s most is visszavonultan él. Az apjától sok jót nem kapott. Legjobb gyermekkori barátja Leah volt, ám a szülei válásakor az anyja más városba vitte a kislányt. Csak a nyarakat tötötte az apjánál, de a hasonló korú kislány eltűnése után már nem engedte oda az anyja. Leah híres modell lett, a színészettel is kacérkodik, s most egy valóságshaw egyik szereplője a tévében. Most a vőlegényével, aki egyben a menedzsere is, látogat el az apjához, hogy az eljegyzésről tájékoztassa. Leah örömmel fedezi fel a kisváros régi helyeit és gyermekkora szereplőit. Szívesen tölt időt Jamesonnal is, újra közel kerülnek egymáshoz. A vőlegénye nem érzi jól magát ebben a környezetben, hamar el is utazik. Ám Leah marad, hogy segítse az apja gyógyulását. Rengeteg negatív kommentet kap a valóságshaw miatt, ahol gonosz csábítónak állítják be az összevágásokkal. Közben arra is rájön, hogy nincs igazi szerelem közte és a vőlegénye között, s nem akarja követni a számára kijelölt utat a neki szánt műsorokban. A szakítás után összejön Jamesonnal, s kisebb hullámvölgyek után megtalálja a helyét és a hivatását a szeretett környezetben.

2025. szeptember 26., péntek

Virginie Grimaldi: Köszi, ​apu!

 


Ebben a francia történetben Juliane (Bacilus) középkorú anyuka, akinek a kisfia sajátos nevelési igénye miatt más, mint a többi gyerek, s ezért gyakran bántják. Ő visszafogott, szereti a megszokott dolgokat, bár gyermekkorában az édesapja (Jean) mellett sokszor bohém, kiszámíthatatlan, az átlagtól eltérő dolgokban vettek részt a hugával. Most az apja a 60-as évei vége felé még szokatlanabb viselkedést produkál. Mikor leég a háza, Juliane családjához költözik, s a lánya ekkor szembesül szeretett apja szellemi hanyatlásával, a kezdődő, majd rohamosan súlyosbodó demenciával. Rettentő sok kínos helyzetet okoz Jean viselkedése és tettei, ám a család végtelen szeretettel kezeli ezeket, s minden módon védi az apát, kiélvezve azt a kis időt, amit még együtt tudnak tölteni. 

A regényben példamutató a szülők és a nagyapa hozzáállása a kisfiú másságához, a lányok elfogadása az apa idegesítő tetteihez. Részletes képet kapunk a demencia tipikus tüneteiről sokszor humoros leírásban. Jó stílusú könyv egy olyan valóságról, ami sok családot érint.

2025. szeptember 23., kedd

Lucy Gilmore: Magányos ​szívek könyvklubja

 


A regényt 5 szereplő szemszögéből olvashatjuk, s közben belelátunk némileg az életükbe, a gondolataikba. A magány a közös mindannyiukban a koruktól és a párkapcsolatuktól függetlenül. Sloan és Mateo könyvtárosok, kollégák, akik figyelnek egymásra. Sloan menyasszony, Mateonak élettársa van. Mindketten kedvesek és elfogadóak, törődnek másokkal. A munkahelyükön ismerik meg a morcos öregurat, aki egyetemen oktatta az angol irodalmat, s könyvekről vitáznak a könyvtárban. Sloan nagyon megkedveli az érdes modora ellenéra, s mikor pár hétig nem jelentkezik, megkeresi a lakásán, amiért elveszíti a munkáját. Arthur, a gyengélkedő öregúr zsémbesen fogadja, de rábízza a rengeteg könyve katalogizálását. Sloannal tart a szemben lakó középkorú szomszédasszony is (Maisey), akitől éppen elköltözött a tinédzser lánya az apjához. Ő mindenkire figyel, mindenkit ellát élelemmel, s szeret beszélni. Az ő figyelmét kelti fel az első könyv, ami elindítja a könyvklub megalakulását. Maisey ösztönzésére  csatlakozik hozzájuk a kocsijában gubbasztó hatalmas termetű fiatal férfi, Greg is, aki onnan tartja szemmel a lábadozó nagyapját. Még sohasem találkoztak, s az édesnyja a halálos ágyán fogadtatta meg vele, hogy próbálja helyrehozni Arthurral a múlt hibáit. Mateo mint képzett ápoló kerül a csapatba az elüldözött elődök helyére, de őt legalább elfogadja az idős beteg, miközben tovább zsörtölődik folyamatosan. Együtt nagyon jó csapatot alkotnak, egyre jobban megismerik és segítik egymást, miközben valamennyien változnak, s megpróbálják helyes irányba terelni az életüket. 

2025. szeptember 18., csütörtök

Julie Haworth: Újrakezdés ​a Cuki Cica Kávézóban

 


Tori egy váratlan szakítás után tér vissza külföldi útjáról az angliai kisvárosba az édesanyjához. Még nem tudja, hogy mihez fog kezdeni, addig is besegít az anyukája teázójában. Egy japán ötletből merítve javasolja az anyukájának, hogy újítsák meg a teázót, s egy macskás kávézót alakítsanak ki a felújítás után. Számos tervezés, ügyintézés, menhelyi kapcsolatteremtés után öt kedves cica érkezik hozzájuk, hogy akár gazdira is leljenek. A kisváros lakói támogatják az elképzelést és egymást, csupán egy-két akadékoskodó ember próbálja gáncsolni őket. Közben Tori, miután elengedi Ryan-t és vele a családalapítást, egyre közelebb kerül a jóképű tűzoltóhoz, Leo-hoz, s ezt még az időközben megjelenő Ryan sem tudja tönkretenni. A Cuki Cica kávézó sikeres lesz, s egyre több cica talál végső otthonra. 

Kedves, könnyed olvasmány a szeretetről, barátságról, megújulásról, újrakezdésről.

2025. augusztus 27., szerda

Rebecca Yarros: Abban az esetben

 


Ebben a regényben egy 10 éven át tartó szerelmi történetnek lehetünk tanúi. Évente csak egyszer-kétszer tud találkozni Izzy és Nate, hiszen Nate csak úgy tud tanulni, ha beáll a seregbe. Egyre előrébb jut, végül a különleges alakulat tagja lesz, titkos kiküldetésekkel háborús övezetekbe. Mindketten próbálkoznak más kapcsolatokkal de a szívük egymáshoz húz. Egy repülőgépszerencsétlenség hozza össze őket, s Izzy gazdag, ambiciózus családja próbálja szétválasztani őket. A jelen az afganisztani amerikai kivonuláskor játszódik, mikor a tálibok villámsebességgel foglalják el a városokat. Izzy egy szenátor munkatársaként érkezik a kabuli nagykövetségre, hogy a kimenekítést segítse, s közben megtalálja a fotóriporterként ott tartózkodó nővérét. Természetesen Nate (Green főtörzsőrmester) felügyelete alá kerül, akivel már három éve nem találkozott, s egy leendő képviselő jegyese. A regény többi részében vissza-visszatérünk az elmúlt 10 év találkozásaira, az életük alakulására, s a három évvel ezelőtti félreértésükre, "szakításukra". Közben fény derül Nate családi zűrjeire, a barátja halálára, melyért magát okolja, s Izzy pálya- és társválasztásának okaira. Természetesen minden jó, ha a vége jó. 

2025. augusztus 19., kedd

Nora Roberts: Halálos árnyékok; Halálos ​hűtlenség; Halálos ​felejtés; Halálos ​magány

 


A sorozat 51. kötete. Egy kegyetlen bérgyilkos bukkan fel New Yorkban Roarke múltjából. Miután a férj utasítására megöli a hűtlen, de gazdag asszonyt, megmutatja magát a feleségével a helyszínre érkező Roarke-nak. Ez az első hibája a 20 éve sikeresen rejtőzködő és munkálkodó gyilkosnak, akit a világ összes bűnügyi szervezete keres. Lorcan Cobbe Dublinban nőtt fel, született gyilkos, így Roarke apjának verőembere volt. Mindmáig hiszi, hogy ő Patrick Roarke elsőszülött fia, s ő érdemli meg a nevét, ezért a valódi fiút már többször megpróbálta eltűntetni az útjából. A munkája elvégzése után ezért most a városban marad, hogy végleg leszámoljon régi ellenségével, s a feleségével. Nem tudja, hogy egy kemény és okos nyomozóval áll szemben, aki mögé felsorakozik az összes kollégája és vezetője, akik az összes apró nyomot felkutatják utána. Hiszen most a családról van szó, s az számukra szent. 


Az 52. kötetben egy fiatal leszbikus szobrásznő az áldozat, akit a titkos szeretője, egy gazdag, de szigorú családból származó fiatal nő (Gwen Huffman) talál meg, aki egy gazdag férfi jegyese. Természetesen tagadja a kapcsolatot, hiszen a szülei alapító tagok a Természetes Rend nevű gyülekezetben, akik tiltják a másságot (átnevelő tábor), s csak az azonos rasszba tartozók tarthatnak kapcsolatot. A rendnek rengeteg gazdag és befolyásos tagja van, s nagyon számítanak Gwen vőlegényére is, aki a azonban felbontja a jegyességet. A nyomok a rend főemberéhez vezetnek, aki elzárt birtokon él a lányával, aki mindent igazgat, ám lányként semmilyen megbecsülést sem élvez. Rettenetes dolgok derülnek ki: fiatal nőket rabolnak el, tartanak elzártan, mesterségesen megtermékenyítik őket, vagy eladják a férfiaknak, akik gyermekeket nemzenek nekik. Sokszor bántják őket, a haláleseteket eltitkolják. Eve Dallas és csapata az FBI-jal és az Interpollal megtalálja a szobrásznő gyilkosát, s az ő esete vezet el végül a szekta felszámolásához, a felelősök felelősségre vonásához, a szerencsétlen nők és gyerekek kiszabadításához.

Az 53. kötetben két építkezés a helyszín. A Singer család projektjénél meggyilkolnak egy, a környéken élő és népszerű hajléktalan nőt, aki egy füzetben mindig legyegyezte a szabálytalankodók tetteit, majd jelentette a környék járőreinek. Valószínűleg látott valamit, amit nem kellett volna. Mikor a nyomok egy lecsúszott, fogadásfüggő férfihoz vezetnek, s őt is holtan találják, nem nehéz eljutni a családdal társult orosz maffiózó rokonához, aki anyagokat lop már régóta az építkezésről. Csak hab a tortán, hogy a hajléktalan nő korábbi férjét, aki jelenleg rendőrfőnök és egy erőszakos bántalmazó, Eve lecsukatja. A másodok holttest (anya és 32 hetes magzata) már több, mint 30 éve van befalazva egy étterem pincéjében, melyet most Roarke cége éppen bont a silány anyagok miatt. Ő nemrég vette meg a Singer cég jelenlegi vezetőjétől, Bolttól, így kerülhetett a holttest napvilágra. Korábban Bolt keménykezű nagyanyja és bohém apja vezette a céget, s a csontok alapján készített rajz révén kiderül a fiatal nő kiléte, aki Bolt szerelme volt az egyetem alatt. Libanoni származású zenész volt a hölgy, aki a saját és Bolt családja áldását kérte kettejükre, ám a kapcsolat egyik családnak sem felelt meg. Bolt egészen eddig nem tudta, hová tűnt a menyasszonya, aki akkor régen szakított vele, de végül mégis őt és a gyermeküket választotta volna. Természetesen a bűnösök megkapják méltó büntetésüket.


Az 54. kötetben egy ötéves kisfiút kitesz egy kies helyen a drogos anyja, majd egy tóba hajt a kocsijával. A nő túléli, ám elfelejti a múltját, csak a rémálmaiban jönnek elő töredék emlékek. Egy sürgősségi orvos találja meg az anyát, meggyógyítja, majd együtt családot alapítanak. A nő példás életet él, három gyermeket nevel fel. A fiú intézetbe kerül, majd egy házaspár örökbe fogadja. Tudós lesz, precíz, de visszahúzódó, magányos. Most 60 év körüli, s elkezdi elrabolni a fiatal anyjára hasonlító nőket, akikből szerető anyucit akar faragni. Megláncolja őket, de amúgy gondoskodik róluk mindaddig, amíg nem okoznak csalódást neki. Az első két jelölt holtan végzi, hiszen ők rossz anyucik voltak, ám most már ők Eve Dallasé és csapatáé. Küzdenek, nyomoznak, hogy az utoljára eltűnt fiatal nőt élve kiszabadítsák. S lehet, hogy az őrült gyilkost házon belül kell keresni? 


2025. augusztus 9., szombat

Rebecca Yarros: Wilder

 


Egy nagyon erotikus sorozat első kötete a Wilder. A könyv nagy részét az epekedés, majd a szex teszi ki, cselekmény nem sok van. Ám a szereplők szimpatikusak. A főszereplők extrém sportolók, a Renegátok, négy alapító taggal (Wilder, Penna, Landon és Nick), akik közül egyikük sajnos megrokkant. A többiek őmiatta vállalják be, hogy a világ különböző pontjain végrehajtanak hajmeresztő mutatványokat, melyből egy dokumentumfilm készül. Egy tengerjáró hajón egyetemi oktatás folyik, s a kikötőkben hajtják végre a mutatványokat. Paxton Wilder apja gazdag, ő finanszírozza a forgatást, s a hajó is az övé. Egyetlen kikötése volt, hogy a fia teljesítse a tanulmányi kötelességeit. Ezért ösztöndíjjal csatlakozik korrepetítorként Wilderhez Leah, aki súlyok lelki és testi sebeket rejteget, miután túlélt egy autóbalesetet. Mindketten rettentően vonzódnak egymáshoz az első pillanattól kezdve, bár tudják, hogy ez nem a legjobb ötlet. Végül mégis egymásba gabalyodnak, s Leah többször kerül olyan veszélyes helyzetbe, amit el akart kerülni. Ehhez azonban egy szabotőrnek van köze, aki Wildert akarja megbüntetni. A csavar még a történetben, hogy három hónap után csatlakozik Leah-hoz a legjobb barátnője, Rachel, aki már korábbról ismeri Wildert és Landont.

2025. augusztus 6., szerda

Rebecca Yarros: Az utolsó levél

 


Káosz (Beckett) árvaházban nőtt fel, nem ismeri a családot, nem kötődik senkihez. Egyetlen barátja a seregben megismert Ryan, aki ráveszi, hogy legyen a levelezőtársa a húgának, Ellának. Ella egyedül neveli az ötéves ikreket, miután a szülei és a nagyanyja meghaltak, a férje pedig terhesen elhagyta, s azóta feléjük sem néz. A nagyanyja vidéki szálláshelyét vezeti, fejleszti, s a leveleiben őszintén megosztja az életét a számára ismeretlen katonával, akinek nagyon várja a látogatását. Közben a terhek egyre nőnek: a kislánya rákos lesz, a biztosító nem fizeti a legtöbb kezelést, s bátyja, Ryan elesik az egyik küldetés során. Még Káosz levelei sem érkeznek többé, lehet, hogy ő is meghalt? S ekkor felbukkan Ryan egyik katonatársa, Beckett a kutyájával, akit Ryan arra kért az utolsó levelében, hogy vigyázzon a húgára és a gyerekekre. A férfi ezután ezt tartja a küldetésének, bár nem árulja el, hogy ő Káosz, hiszen magát hibáztatja Ryan haláláért. Nagyon lassan nyeri el Ella bizalmát, holott mindketten többet éreznek a másik iránt, mint amit megengednek maguknak. Ám lassan egy család lesznek, amit a hazugságok kiderülése és egy rettenes tragédia nagyon megnehezít.

2025. július 24., csütörtök

Nora Roberts: Halálos ​hatalom; Halálos ​kapcsolatok; Halálos ​vendetta; Halálos ​arany

 


A sorozat 47. kötete. Két álarcos elkövető szerető c saládapákat bújtat robbanó mellénybe és kényszerít robbantásra őket anyagi haszonszerzés céljából. Tőzsde, szerencsejáték, művészet, katonai múlt, háborúban meghalt szeretett öccs, s bekattant beosztottja - ezek után nyomoz Eve a csapatával, hogy igazságot szolgáltasson 18 halottnak és a megtámadott családok életben maradt tagjainak. 



A 48. kötetben veszélyes utcai bandák nyomába ered Eve Dallas és csapata, miután meggyilkolnak egy józan és jó útra tért volt bandatagot (Lyle Pickeringet), majd annak volt barátnőjét (aki lépre csalta Lyle-t), s az egyik gyilkos rosszfiút. Bandaháborút akar valaki kirobbantani két rivális csoport között, aki elégedetlen a jelenlegi vezetővel. A gyilkosság mellett számos egyéb bűncselekmény is napfényre derül, melyhez köze van egy volt ügyvédnek és anyagi érdekeknek is.


A 49. kötetben bántalmazó, hűtlen, kapzsi férfiakat kínoz, kasztrál és gyilkol az Igazság Úrnője. Minden nap egy hulla van kidobva a lakása előtt. A nyomok egy női önsegélyező csopothoz vezetnek, hiszen minden férfi köthető odajáró sérült nőkhöz. Eve már a találkozásuk óta gyanakszik az egyik férfi volt feleségére, s már csak bizonyítékot kell találni, hogy a negyedik áldozatot megmentsék az őrült nőtől.

 
                                                               
A z 50. kötetben az áldozatok csomagot kapnak, benne egy olcsó "arany" tojással és gyorsan ölő méreggel. A célpontok tanárok párjai, így a második haláleset után Eve és csapata a kutakodást a magániskola körül kezdi. Számba veszik a nyolc évvel ezelőtti igazgatóváltás körülményeit, a korábbi igazgató tetteit, az akkori diákok renitens viselkedését. S mindez elvezet a jelenbe, hiszen a gazdag emberek nem felejtenek és érinthetetlennek gondolják magukat.  

2025. július 22., kedd

Rebecca Yarros: Nagyszerű és becses dolgok

 


Camden sokévi katonáskodás után tér vissza a szülővárosába a bátyja és az apja kérésére. Az apja korai Alzheimer-kórban szenved, s Camdenen keresztül akarja elérni, hogy ha arra kerül a sor, ne élesszék újra. Az egészségügyi döntés ugyanis az idősebb fiú, a polgármester kezében van, aki mindenáron életben akarja tudni az apját. Az apa egyébként haragszik Camden-re, mivel az ő parancsnoki döntése következtében halt meg a legkisebb testvérük a háborúban. Cam fiatal korában sok csibészséget elkövetett, amiért a lakók még mindig nem bíznak benne. A kevés barátja egyike a gyermekkori barátja, az öccse volt menyasszonya, Willow, akit már többször megmentett. Mindketten mélyen éreznek a másik iránt, ám ezt sosem vallották be se maguknak, se egymásnak, s most is csak sokára engednek az érzéseiknek. A végére az is kiderül, hogy a jófiú nem is olyan jó, a rosszfiúnak kikiáltott Cam pedig már gyerekként is igazszívű volt. 

2025. július 1., kedd

Nora Roberts: Halálos ​növendék; Halálos ​visszhangok; Halálos titkok; Halálos ​sötét

 


A sorozat 43. kötetében egy lézerpuskával messziről gyilkoló elkövetőt keres Eve Dallas és csapata. Először három áldozat van a jégpályán, s a nyomzók rájönnek, hogy kettő csak az elterelést szolgálja. Roarke új programja a lövés helyszínét segít behatárolni, a szálloda recepciósa pedig jó személyleírást ad. Így a rajzoló hamar felismerhető képet készít a két elkövetőről, apáról és tinédzser lányáról. Rosszabbá teszi az ügyet, hogy férfi régi kolléga, s a következő gyilkosságsorozatban egy fiatal járőr is az áldozatok között van. Kiderül, hogy a férfi második felesége balesetben meghalt a nő hibájából, s aki bármilyen módon részt vett az ügyben, s nem szolgáltatott "igazságot", annak meg kell halnia. A hab a tortán, hogy az apa olyan gyermeket képezett ki a gyilkolásra, aki pszichopata, s még a saját családjára is veszélyt jelent.


A 44. kötetben nagyon kegyetlen elkövető szerepel. Gazdag házaspárokat támad meg az otthonukban jelmezben, miután kamerákon kifigyelte őket. Megveri mindkettejüket, a nőket többször megerőszakolja, majd kirabolja őket. Később már gyilkol is. Az első áldozatába ráadásul szerelmes, mégis bántja. A második pár esetében egy bántalmazott, elnyomott nő az áldozat, aki így legalább szabad lesz. 



A 45. kötetben egy pletykákkal foglalkozó újságírónő az áldozat. Kemény, zárkozott, s mások magánéletében, titkaiban vájkál. Megzsarolja pénzért vagy információért az embereket, akiket sakkban tart. Sok híresség is az áldozata, akik inkább fizetnek, nem fordulnak a rendőrséghez. Eve-ék a környezetükben is kutakodnak, s egy unszimpatikus, szerelmes személyi titkár is a látóterükbe kerül. 


A 46. kötetben (Halálos sötét) egy sikeres krimi írónő regényeiben előforduló gyilkosságokat valósítja meg egy őrült "szürke egérke", aki visszautasított amatőr író, s aki nem szereti, ha a bűnös megbűnhődik. 

Emilia Hart: Vészlény


 Nagyon érdekes családregény, melyben három különleges nő sorsa bomlik ki lassanként. Az első Altha, aki a 17. században élt, szegény gyógyító, füvesasszony volt, s csaknem halálra ítélték boszorkányság vádjával. A második Violet, aki a 20. század közepén egy angol vikomt lányaként elzárva nőtt fel a családi kastélyban, a harmadik pedig 2019-ben Kate, aki egy bántalmazó narcisztikus férfi elől menekül. Mindhármukat összeköti a furcsa képesség, mely a természethez, az állatokhoz köti őket. S amiről nem beszélnek, tudják irányítani az állatokat, s ez megmenti Kate életét is. Egyedül Althát tudta beavatni az édesanyja az ősi tudásba, Violet "furcsa" édesanyját az apja bezárta, majd a halálát okozta. Ő magától, s Altha fennmaradt, elrejtett írásából tanul, miután az unokabátyja megrontja, az apja pedig száműzi az anyja régi kunyhójába. Egyedül az öccsére, Kate nagyapjára számathat. Kate nem ismeri igazán Violetet, egyszer találkozott csak vele kislány korában. Violet mégis ráhagyja a házát, melyben menedéket lel a zsarnok barátja elől, akinek a gyermekét hordja, a következő vészlény kislányt. Szinte semmit sem tud az "örökségéről", hiszen elnyomta magában az apja halála után, melyért magát okolja. A kis házban azonban lassan magára talál, kezdi megérteni a képességét és megismerni a családja történetét.


2025. június 24., kedd

Jojo Moyes: Álmok ​nyomában

 



A 14 éves Sarah a nagyapjával él Londonban. Tőle tanulta a lovaglás csínját-bínját, s együtt gondozzák a lovukat egy híd alatt lévő béristállóban. A nagyapa fiatalon katona volt, minden engedetlen lóval boldogult, s nagy reménysége volt a híres francia lovasakadémiának. Szerelmes lett egy angol lányba, s miatta otthagyta az akadémiát, amit később keservesen megbánt. A feleségével ők nevelték fel Sarah-t, s a kislány számára az egyetlen kitörési lehetőséget az akadémiára való bekerülésben látja. Ám a papa súlyosan megbetegszik, a kislányt pedig végül a véletlenül megismert gyermekjogi ügyvédnő (Natasha) és a válófélben lévő férje veszik ideiglenesen magukhoz. Sarah nagyon zárkózott és bizalmatlan, s óriási teher számára imádott lovának, Boo-nak a gondozása és a díjak fizetése. Lóg az iskolából, pénzt emel el, titkolózik, s majdnem szexuális erőszak áldozata lesz. Elveszíti a lovát, s csak vakmerő csellel tudja visszaszerezni, ami után el kell hagynia Londont. Egyes egyedül elindul lóháton Franciország felé, az akadémiára. 

Natasha el van foglalva a magánéleti és hivatali problémáival, nem igazán tud közel kerülni a kislányhoz. Nem csoda, ha nincs bizalom, s azt sem tudja, hogy eltűnt a kislány. Amikor a férje észreveszi, együtt indulnak a kislány nyomába.

Nagyon megható jelenetek vannak a regényben, hiszen egy sokat szenvedett kislány és egy ártatlan állat is szerepel benne, valamint rengeteg titkolózás és félreértés. Szerencsére minden jó, ha jó a vége. 

2025. június 13., péntek

Katie Fforde: Napsütötte ​sziget




 Cass-t a Skóciában élő híres fotós édesapja elküldi egy régi térképpel Dominikába, hogy vigye el egy régi barátjának, Bastian-nak, aki egy pályamunkán dolgozik. A térkép egy nagyon régi sziklarajz (petroglifa) helyét mutatja, ami nagyon fontos a dominikai ősi nép kultúrájához. Cass-t elkíséri az apja egy barátja, Ranulph, aki régész és újságíró, s aki segíteni szeretne a hurrikán után. Mindketten belevetik magukat a mentésbe, csak Austin (Bastian vetélytársa) akadályozza őket folyamatosan. Hurrikán utáni helyreállítás, a pályamunka eljuttatása a célhoz, Austin legyőzése, s a szerelem megélése Cass és Ranulph között a mű végére. Jól olvasható, szerethető történet.

Gabriel McLoad: A ​fekete lovag legendája

 


 Belthar az istenek kiválasztottja, ám nagyon sanyarú gyermekkora volt. Az apja utálta, kegyetlenül bánt vele, mert az édesanyja meghalt a szülésben. Tolvajnak nevelték, mint a testvéreit, ő azonban felnőve katonának áll. A családja kitagadja, félnek tőle, többször el is árulják. Királyságok vannak a középkorias környezetben, ahol varázslók segítik az uralkodókat. Belthar sorsa rengeteg harc, nagyon naturálisan véresen. Mindig a népét szolgálná, melyben a főurak többször elgáncsolják. Elveszíti az első szerelmét, majd a hazáját, harcol természetfeletti lényekkel és varázslókkal, s új szerelmet talál egy harcos nőben Riannban. Megment népeket, majd meghal egy sárkányon repülő hüllő nép vezetője által. A hüllőemberek meg akarják hódítani az egész emberi világot, s már nyerésre állnak, mikor az istenek ideiglenesen visszahozzák Belthart...

Nagyon véres, nagyon kalandos, nagyon fantasztikus történet. 

Katie Fforde: Száz ​boldog esküvőm

 

Sarah sikeres és keresett esküvőszervező, aki elhárít minden problémát. Mivel már egyszer összetörték a szívét, ezért elzárta azt. Még a sármos fotósnak is ellenáll eleinte, akivel pedig nagyon jó volt csókolózni. Sarahnak vannak bevált segítői, ilyen a szerény és szégyenlős Elsa, aki pazar esküvői ruhákat varr, s Bron, aki ügyes fodrász és kozmetikus, valamint csodás tortákat készít. Egy gazdag lány esküvőjén nyílik ki Elsa, ahol be kell ugrania a koszorúslány helyett, s ahol megismeri a megnyerő vőfélyt. Bron boldogtalan kapcsolatban él egy zsarnok férfival, akit hosszas töprengés után elhagy, miután rajtakapja a gyűlölt főnökasszonyával. Így végre elindítja a saját vállalkozását, s alaposabban megismerkedik az új szállásadója kertészével is. 

Nagyon szórakoztató történet barátságról és szerelemről.

2025. május 28., szerda

Lucinda Riley: Pillangószoba

 


Posy gyermekkorát és a hetvenéves jelenét ismerjük meg. A gyermekkorában a második világháború végén elveszítette szeretett édesapját, s a nevelésére alkalmatlan anyja helyett az apai nagymamája nevelte fel egy kis faluban.Az apját követve botanikát tanult az egyetemen, majd Londonban dolgozott. A vőlegényét elhagyva nagyon szerelmes lett egy férfiba, Freddie-be, ám a férfi váratlanul magára hagyta. Végül mégis a korábbi vőlegényéhez ment hozzá, sokat utaztak a férfi munkája miatt, majd az Posy családi birtokán egy óriási házban telepedtek le. A férfi váratlan halála után Posy egyedül neveli fel a két kisfiát, s egyetlen támasza a gyönyörű kertje, melyet ő hozott létre. A jelenben a nagyobbik fia, Sam nős, két kisgyermeke van, ám eltartani nem tudja őket. Számtalan vállakozása ment csődbe, alig tudnak megélni. A felesége (Amy) kitart mellette, bár egyre nehezebben viseli a rossz körülményeket és a férje italozását. A másik fiú Nick, sikeres régiségkereskedő lett. Szerelmes lett a munkatársába, s mikor a lány elköltözött a vőlegényével, Nick kivándorolt Ausztráliába. Tíz év telt el, s ő újra visszatért Angliába. Londonban nyit üzletet, ahol megismerkedik egy csodálatos nővel, akivel komolyan tervezi a jövőt. Ám a múltja közbeszól, a korábbi szerelme megkeresi, mivel halálos beteg, s a lányának Nick az apja. Közben Posy is újra találkozik Freddie-vel, aki még mindig szereti, s végre elmondja a szakítása okát is, ami az apáikkal kapcsolatos. Amy is szerelemre talál egy híres író személyében, de Sam-et csak azután képes elhagyni, miután ő részegen majdnem megöli. 

Bonyolult, sokrétű történet sok szomorúsággal, de pozitív véggel. 

Katie Fforde: Egy ​varázslatos este

 


Meggie csak 22 éves, csak egy tanfolyamot végzett, de kiválóan főz. Az édesanyja kérésére utazik Dorsetbe egy kis vidéki szállodába, hogy segítsen az édesanyjának. Az agresszív séffel ugyanis nem lehet kijönni, s még a személyzetet is elbocsátotta. S ráadásul közeledik a hagyományos fogadás, melyre sok neves környékbelit várnak. A szálloda tulajdonosa az apja halála, a végrendelet miatt Franciaországban tartózkodik, így a séf hirtelen távozása után Meggie veszi át a konyhát. A helyzetet kissé bonyolítja a tulaj fia, Justin, aki a közeli modern szálloda konyhafőnöke, s nőt nemigen tűr meg a konyhában. Ő felügyeli az apja távollétében a kis szállót, s a közelgő rendezvényt. A kis szálloda bájos, de számos felújítás válna szükségessé, ha növelni szeretnék a látogatottságát, hogy elkerüljék az eladását. Meggie és a barátnői számos ötlettel állnak elő, s apránként hozzá is látnak a megvalósításhoz. A sikerhez nagyban hozzájárul Meggie kedvessége és kiváló főztje, ám Justin és aktuális barátnője átveszik tőle a konyhát. A lány így Franciaországba távozik egy híres étterembe tanulni, ahonnan Justin csábítja vissza, miután szakított az egyáltalán nem népszerű barátnőjével. Meggie és Justin egymásra találnak, s együtt tervezik felvirágoztatni a szállodát. 

Nagyon kedves történet a hatvanas évekből kedves emberi kapcsolatokkal.

Julie Caplin: Villa ​Amalfiban

 


A sorozat 11. kötete. Lia egy nagyon tehetséges fiatal textilművész, aki  30 évesen véletlenül tudja meg, hogy a vér szerinti apja nem az, aki felnevelte. Egy híres olasz származású színész a valódi édesapja, s az anyja döntése volt, hogy ne tartsák a kapcsolatot. Lia nagyon haragszik a családjára, kirekesztettnek érzi magát, s megpróbálja felvenni a kapcsolatot az apjával a képviselőjén Raphael Knight-on keresztül. A fiatal férfi, aki egyben a színész mostohafia, nagyon gyanakvó, s nem engedi a lányt a férfi közelébe. Lia így elutazik Olaszországba, Amalfiba, ahol a színész és családja a nyári szünetet tölti. Ő nem akar semmit a férfitől, csak megismerni, ám Raph ezt nem hiszi el neki. Egy véletlen hozza össze apát és lányát, s a férfi családja szeretettel fogadja Liát. Beköltöztetik a családi villába, a feleség főzni tanítja, s próbálnak inspirációt nyújtani a munkájához, egy étterem pályázatához. A két fiatal is egyre jobban megkedveli egymást, ám a bizalmatlanságot nagyon nehéz legyőzni.

2025. május 19., hétfő

Roxanne de Bastion: A ​budapesti zongorista


 Roxanne az édesapja halála után kezdi kutatni a családi hagyatékban a nagypapája, Bástyai Holtzer István történetét, akiről múltjáról addig nagyon keveset tudott. A nagypapa idősebb korában magnóra mondta az életútját: szerető családban való felnövekedését, szeretetét a zene iránt, melyben ki tudott teljesedni. Híres, keresett  zongorista lett, több nyelven beszélt, gondtalan ifjúkort élt. A második világháború során a zsidó származása miatt előbb oroszországi kényszermunkára vitték, amit csak néhányan éltek túl. Betegen, a fagyos hidegben gyalogolt hónapokig, míg hazaért. Utána hurcolták el a koncentrációs táborba, amit csodával határos módon túlélt. Szerencsére a családja is épen megúszta, akikhez annyira kötődött, hogy a korábbi emigrálási lehetőségeket sorra kihagyta. A család elveszítette a vagyonát, de a végső lökést a külföldre meneküléshez az adta, hogy a sok kínszenvedés után itthon újra börtönbe került minden indok nélkül. Angliában kezd új életet egy korábbi barátja özvegyével, s itt születik két gyermeke. Soha többé nem tette be a lábát Magyarországra, a gyermekeit sem tanította meg magyarul, s a hivatásos zenélést is feladta. 

Nagyon szépen megírt, megható regény az amúgy énekesnő unokától. A családi szeretet és összetartás ragyogó példája a rengeteg veszteség és szenvedés közepette.

2025. május 7., szerda

Nora Roberts: Halálos ​karácsony; Halálos ​rögeszme; Halálos ​kötődés; Halálos ​testvériség

 


A 39. kötetben Eve egy fitneszedző meggyilkolásának ügyében nyomoz. A férfit senki sem szerette önző és arrogáns viselkedése miatt. A gazdag nőket célozta meg anyagi ellenszolgáltatásért, s a randidrog bevetésével vette rá őket a szexuális aktusra. A nőket nem becsülte, csak kihasználta, s végül ez okozta a vesztét. A zsarolástól sem riadt vissza, így kerül a képbe az egyik ügyfél agresszív és nőgyülölő férje, aki szintén az áldozat ügyfele volt. Sokáig téves úton folyik a nyomozás, ám karácsony estéjén végre az igazi elkövetőt sikerül leleplezni.



A 40. kötetben egy őrült, de jól felkészült elkövető megöl egy ügyvédet és egy drogost. Eve-nek hagy üzeneteket a falon, melyben tudatja, hogy mindezt Eve-ért és barátságukért teszi, hiszen a törvények nem igazán szolgáltatnak igazságot, Eve-nek is meg van kötve a keze. Az elkövető magányos, akit soha senki nem vesz észre, s Eve elismerésére vágyik. A harmadik kísérlete nem sikerül, s utána Eve barátai ellen fordul. Szerencsére sem Nadine-t, sem Jamie-éket nem sikerül elkapnia, s a kudarcok után már csak egy lehetősége marad, együtt meghalni Eve-vel. S ekkorra jönnek rá, hogy ki is az őrült "barát", aki a helyszínelők közül egy, s aki éppen felrobbantani készül az egész gyilkossági csoportot. 


A 41. kötetben egy szadista sorozatgyilkos párt üldöz Eve és csapata, akik mások kínzásától gerjednek be. Szexuális ajzószer számukra mások fájdalma. Fél Amerikán keresztül végiggyilkolták a random elkapott embereket, míg elérték úticéljukat, New Yorkot. Itt egy tehetséges fiatal zenész az első áldozatuk, így kerülnek Eve látóterébe. Ő terjeszti ki a nyomozást országosan a felderítetlen halálesetekre, s találja meg a sok-sok áldozatot, mely az útvonalukat jelzi. Közben két újabb fiatal tűnik el a városban, s a nyomozóknak nagyon gyorsnak kell lenniük, ha életben akarják megtalálni őket.




A 42. kötetben idős, nagyon gazdag és sikeres férfiakat gyilkolnak meg kegyetlenül. Szexuális eredetű bosszúnak tűnnek az esetek. Eve és csapata olyan nők után nyomoznak, akiket  korábban ezek a férfiak, a "Testvériség" tagja hatan bedrogoztak, kikötöztek és valamennyien bestiálisan megerőszakoltak, majd kidobtak. A szerencsétlen nők nem emlékeztek semmire, csupán folyamatos rémálmok gyötörték őket. Terápián véletlenül találkoztak öten, s miután rájöttek a közös múltjukra, egyre több részletet összeraktak, s mivel nem bíztak a rendszerben, a saját kezükbe vették az igazságszolgáltatást. 

2025. május 4., vasárnap

Katja Brandis: Carag ​átváltozása


 Az 1. kötetben megismerjük Caragot, egy alakváltó ember-puma fiút, aki a családjával a Sziklás-hegységben nő fel. Egyszer az édesanyja elviszi őt és a nővérét az emberek városába, ami nagyon megtetszik neki, s úgy dönt, hogy ezután emberként fog élni. A városban egy család magához veszi, ahol azonban a két gyerek nem fogadja el. Az iskolában is piszkálják, így örömmel fogadja el, amikor az igazgatónő egy bentlakásos iskolába invitálja. Ott hasonló gyerekek között élhet, mind alakváltók a diákok és a tanárok is. Legjobb barátja egy mókus (Holly) és egy bölény (Brandon) lesz, a legfőbb ellenségei pedig a farkasok. Egy pártfogója is akad egy gazdag, hatalmas és megbecsült férfi személyében (puma ő is), aki utálja az embereket, s az ellenük készülő támadásban szeretné Caragot is felhasználni. Ő visszautasítja a szövetséget, s így egy erős ellenséget szerez magának. Sajnos a családja eltűnt, sehol sem akad a nyomukra. 

Érdekes iskolai életet ismerünk meg különleges szereplőkkel.

2025. április 30., szerda

Kinley MacGregor: A ​fekete lovag legendája

 


Egy sorozat 5. kötete. Stryder de Blackmoor olyan lovag, akinek életcélja a gyengébbek védelme. Fiatalként a társaival éveket töltött a szaracénok foglyaként, majd megszökve úgy tudta, hogy mindenkit kiszabadítottak. A jelenben Angliában lovagi tornára gyűlnek össze a nemesek és az úrhölgyek. Stryder Henrik király bajnoka, s legyőzhetetlen. A torna győztese a gazdag és gyönyörű Rowena kezét kapja, ám a lány éles nyelve miatt nem népszerű a férfiak körében. Ő megveti a háborút és a harcosokat, trubadúroknak szeretne iskolát nyitni. Csak olyan férfit fogadna el, aki szívből szereti, s nem hagyja magára a háborúk miatt. Stryder pedig a küldetése miatt nem gondol családra, igaz, még nem találkozott olyan nővel, aki elrabolja a szívét. Véletlenül botlanak egymásba, s ahogy megismerik egymást, egyre jobban tetszenek a másiknak. Merényletek, orgyilkosok, halálesetek, régi ellenségek, Stryder megvádolása, majd a múlt felbukkanása Kit, Stryder öccsének képében színesíti a képet. Rowena végig a férfi mellett áll, segíti, mígnem mindketten rájönnek, hogy nem tudnak a másik nélkül élni.