2012. június 15., péntek

Laini Taylor: Csókra várva. Lips Touch

  3 meseszerű történet kapott helyet a szépen illusztrált, kivitelezett kötetben. Minden elbeszélés először képekben jelenik meg, majd olvashatjuk a szöveget.
  Az 1.: A goblinok gyümölcse: egy társra, első szerelemre vágyó fiatal lány elcsábításáról, majd lelkének elrablásáról szól. Bár családja, ápolva az ősi legendákat felkészítette a goblinok esetleges támadására, Kizzy mégsem tud ellenállni a helyes fiúnak, a figyelemnek, a szerelemnek.
  A 2. történet: Finom kis átkok: a pokol démona, Vasudev, lelkeket szerez az otthonának, ám a gyerekek lelkéért egy erős lelkű nő, Estella alkudhat, harcba szállhat. A gyerekek haláltól való megmentésének azonban ára van. Egy földrengés összes gyermekáldozata megmenekül egyetlen újszülött, pici lány megátkozása révén. Az átok: gyönyörű hangja lesz a lánynak, ám ha egyetlen hang is elhagyja a száját, az összes ember maghal, aki hallja. Egészen addig nem szólal meg Anamique, míg egy, a naplóját megtaláló és elolvasó fiatal katona meg nem hódítja a szívét, s el nem hiteti vele, hogy csak babona az egész. Minden hozzátartozója, s a szerelme is meghal, a démon pedig  örülhet a rengeteg léleknek, s a tökéletes átoknak. Közben Estella megöregedett, halálos beteg lett, ám a pokolban feláldozva a saját életét megmenti a lány hozzátartozóit. Anamique pedig, aki a szerelméért képes volt leszállni a pokolba, átveszi Estella helyét Vasudevvel szemben, s számtalan ártatlan lelket ment meg.
  A 3. mese: Fióka: egy különleges, halhatatlan, rideg, alakváltó népet mutat be ez a történet.
Laini Taylor, Jim Di Bartolo: Csókra várvaMab a 14 éves lányával, Esmével visszavonultan él Londonban, míg egy éjjel farkasok üvöltését hallva Esmé egyik szemének színe megváltozik, s olyan emlékeket kezd látni, melyek nem az övéi. Mab egy-két dolgot elárul neki menekülés közben. Már majdnem elkapják őket, ám az üldözőktől egy furcsa férfi, Mihai megmenti őket. Mihai Esmét elragadja az emlékeiben látott világba,  Tádzsbelbe, ahol az anyja is felnőtt, s ahonnan állapotosan Mihai segítségével menekült el. Ez a hely a drudzsok központja, a királynő székhelye. Mivel a népe nem tud szaporodni, a királynő mindig felnevel egy embergyermeket, míg az is gyermeket nem szül. A drudzsok a szemükön keresztül be tudnak lépni az emberek testébe, s az ő lelkük uralja a testet olyankor. Mihai az évszázadok során rájött, hogy egy magzat testébe belépve, majd megszületve, s kilépve a testből, elszakadva az emberi lélektől egyre jobban eloszlik az elméjét borító köd, s lassan emlékezni kezd a régi, az eredeti énjére. Kideríti, hogy az ő népe is ember volt valaha, de az erős mágikus képességekkel bíró párja, a jelenlegi királynő a halhatatlanságot választotta az emberi lét helyett. 14 éve rávette a királynőt, hogy lépjen be a Mab testében fejlődő magzatba, s most jött el az ideje a lány testéből való távozásnak. Mihai a tomboló királynőt magára hagyva, Esmével visszatérve Londonba 1 évig csak reménykedik, hogy régi szerelme jól dönt, s utána jön. A boldog vég itt sem maradhat el.
  Nagyon szépen ír az író, felhasználja a történelem, a keleti vallások, filozófiák, hiedelmek elemeit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése