2016. október 25., kedd

Colleen Hoover: Hopeless. Reménytelen

Ebben a regényben Sky-on és Holderen keresztül megismerjük a szenvedélyes, de mély érzésekről tanúskodó tiniszerelmet. Sky apjával kapcsolatban a lányán keresztül átéljük a gyermekmolesztálás szörnyűségeit, s ennek kihatásait a különböző életkorú lányokra. Van, aki erős, s túl tud rajta lépni, majd egy szöktetéssel megmenti a kicsi unokahúgát; van, aki olyan kicsi, hogy nem is érti, mi történik vele (Sky), s emlékezetének legmélyére száműzi; s van, aki nem kér segítséget, de feldolgozni sem tudja a vele történteket, s az öngyilkosságba menekül (Holder ikertestvére). Mindhárom lány sorsa összekapcsolódik egymással és Holderrel is, aki 13 éve Sky/Hope szomszédja és barátja volt, s akit a szeme láttára vitt el egy autó az utcájukból. Az akkor 5 éves kislányt az apukája nevelte (az édesanyja meghalt), s ő félt tőle. Az az autó egy jobb, biztonságosabb életbe repítette új személyazonossággal és új anyukával, magántanulóként, minden technikai vívmánytól eltiltva. Sky akkor kezd emlékezni, mikor megismerkedik a nagyon helyes Dean Holderrel, aki egyből elrabolja a szívét. Együtt, fokozatosan jönnek rá Sky múltjára, aminek feldolgozásában Holder odaadó szerelme sokat segít.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése