2020. december 20., vasárnap

Suzy Cox: Halott Lányok Nyomozóiroda

 Számomra kicsit unalmas volt a történet, pörgősebb cselekményre számítottam. A témafelvetés érdekes, bár kissé morbid. 


A középiskolás Charlotte-t hazafelé menet váratlanul valaki a metró elé löki, ám a halálát mindenki balesetnek könyveli el. Ő azonban a túlvilág helyett egy különleges szállodában ébred, ahol azok a meggyilkolt tinédzserek tartózkodnak, akiknek a továbblépéshez meg kell találniuk a gyilkosukat. Jelenleg négy fiatal tartózkodik a szállóban (Nancy, Lorna, Tess, Edison), akik már hosszabb ideje nem tudnak, vagy nem akarnak átlépni a piros ajtón. Ők segítik az újonnan érkezőket a halotti állapot elfogadásában, a lehetőségek megtanulásában és a gyilkosuk utáni nyomozásban. Charlotte esetében a tettest az iskolájában keresik, számba véve a lány szívszerelmét, Davidet; az undok pomponlányokat, akik egyből ráhajtanak a srácra; a lúzer kocka srácot; az elhanyagolt barátnőt, majd végül a zakkant könyvtáros lányt. A nyomozás során Charlotte rájön, hogy David mégsem volt az igazi, s hogy lehet vonzódni egy halott sráchoz. Barátokra lelt a "nyomozók" között, s még ő sincs kész elhagyni a köztes világot. Már csak azért sem, mert megígéri Tessnek, hogy addig ő sem lép tovább, amíg meg nem találják  a lány gyilkosát. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése