2022. március 6., vasárnap

Michelle Harrison: Egy csipetnyi mágia; Egy leheletnyi boszorkányság


Nagyon jó fantasztikus, mesés regény. Izgalmas, fordulatos, kalandos. Három lánytestvér története, akik meg akarják törni a családjukat sújtó évszázados balszerencsét és átkot. Betty 13 éves, s szeretne utazni, világot látni, kalandozni. Nyughatatlan természete sodorja bajba a szeretteit. Nővére Fliss, akinek szépsége mindenkire hat, a húga pedig a mindig éhes, bátor, állatszerető 6 éves Charlie. Varjúkő városában laknak, egy mocsárral körülvett helyen, egy lepukkant kocsmában, mely a nagymamájuké. Édesanyjuk meghalt, édesapjuk börtönben van. Betty nem nyugszik bele, hogy az átok miatt nem hagyhatják el soha a lakóhelyüket, mert különben meghalnak. Nyomozni kezdenek, s egy ősi legendához, egy boszorkánynak kikiáltott fiatal lány bebörtönzéséhez és kivégzéséhez vezetnek a szálak. Végső kétségbeesésükben a nagymamától kapott mágikus tárgy (helyváltoztatást segítő táska) segítségével kiszabadítanak a közeli börtönből egy fiatal fiút, aki azt hazudja, hogy tudja az átok megtörésének módját. Csakhogy a szabadítás során egy másik, veszélyes rabot is magukkal visznek, aki elrabolja Charlie-t és Fliss-t, s kényszeríti őket egy távolabbi helyre való menekítésre. Ezzel életbe lép az átok, s Bettynek csak egy napja marad a testvérei megtalálására, s az átok megtörésére. A kiszabadított fiúval, Coltonnal indulnak a keresésükre, melyben segítségükre van a távkommunikációt segítő tükör és a láthatatlanná tévő egymásba rakható baba. Számos akció, veszély, logikus gondolkodás, s az egykori boszorkánylány történetének felgöngyölítése segíti az útjukat a pozitív végkifejletig. A lányok szeretete, soha nem múló embersége és segítőkészsége példamutató.


A második részben már nem akarnak kalandozni a lányok, a jó szívük miatt mégis rákényszerülnek. Az udvarukban ugyanis találnak egy bujkáló kislányt, Lidit, aki a büntetettek számára kijelölt szigetről szökött meg, hogy a kivégzés előtt álló édesapjának ártatlanságát bebizonyítsa. A tulajdonában van egy különleges térkép és egy boszorkánykő, s különleges adottsága, hogy le tudja csillapítani a vízen lévő lidérceket. Két férfi, aki börtönőrnek adja ki magát, az éjszaka közepén Lidi helyett magukkal viszik Charlie-t. Természetesen a két nagyobb lány a nyomukba ered. Az útjuk egy hajóroncshoz vezet, ahol a kincset akarják maguknak a férfiak. Ott azonban kalózok rejtegetik a zsákmányukat, s a lányok hajóját, rajta a láthatatlan Fliss-sel és Lidivel el is viszik. Betty szintén álcázva magát a roncson marad az őrszem fiúval, Csulával. Várja a húgát az elrablóival. Charlie megmenekül, de a testvérek immár láthatóan a kalóznő fogságába esnek, aki az ő kis hajójukkal (és velük, valamint Csulával) indul az ismeretlen szigetre a remélt kincsért. A kacsintó boszorkányt keresik, s onnan jutnak tovább a láthatatlan szigetre. Egy újabb mese segít nekik a helyes tetteket végezni és a jó választásokat meghozni. Megtalálják a férfit elvarázsolva, akinek a halálával gyanúsítják Lidi apját. A sok kaland és próbatétel után még éppen időben érnek vissza a városukba, hogy megmentsék Lidit és az édesapját is. 

Nagyon érdekes, izgalmas ez a rész is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése