2011. április 16., szombat

Benina: Bíborhajú 1. A boszorka fénye; 2. A boszorka démona

Benina: A Boszorka fénye - Bíborhajú 1.
Idegesítő Clairnek, a potenciálisan legnagyobb hatalmú tiszta vérű boszorkánynak a gyengesége. Döntő helyzetekben sem magát, sem a szeretteit nem tudja megvédeni, leblokkol, sérülékeny. Igaz, hogy emberek között nevelkedett, s szinte semmit sem tud a képességeiről. Bár érthetetlen, hogy korábbi mentora (egy erős boszorkány) a védelme érdekében a hosszú évek alatt miért nem tanította meg a varázslásra, s új mentora immár a közvetlen életveszély közelében az eltelt hetek alatt miért nem pótolta ezt a hiányt. A vastag regény nagy része a két fiatal, Claire  és Kellan között kibontakozó mély érzelmekről szól, kevés a történés. Helyenként nagyon emlékeztet az Alkonyat című regényre. A manapság nagyon divatos, különös képességekkel rendelkező természetfeletti lények (boszorkányok, démonok) a főszereplői a regénynek. Könnyen olvasható könyv, szimpatikusak a szereplők. Az elgondolás sem rossz, csak kicsit hosszúra nyújtott a történet.


A 2. rész már sokkal jobb. Fordulatos, cselekményes, érzelmekben gazdag.

A Claire gonosz démon apjával való találkozás szerelme, Kellan halálához vezet, melyet a lány nem tud elfogadni, feldolgozni. Hannah, a Bölcs felajánlja neki, hogy a párhuzamos világban élő Kellant magával hozhatja ebbe a világba, de csak két hete van rá, s ott Claire egyszerű ember lesz, elveszíti minden varázsképességét. Kellan a másik világban dühöngő gyilkos démon, ám a halott Kellan emlékeit is birtokolja. Claire segítőtársa a másik világban a Zsoldos, aki az első részben Claire életére tört, majd meghalt, s aki közben reménytelenül szerelmes lett a lányba. Az ottani Jorja halála után az evilági Jorja is átment, hogy segítse Kellan fájdalommentes áthozatalát. A Vicky nevű Cat (ősi, kihaltnak hitt varázslény) is Claire mellett és érte harcol, valamint a Zsoldos húga, Moriah is, aki átkel Clairrel ebbe a világba, s akaratlanul is Claire nagybátyja, David halálát okozza. A regény végén kiderül, hogy az egyik utolsó boszorka kisbabát vár, aki majd a Hannah utáni jövőbelátó Bölcs lesz, s akit a többieknek majd meg kell védeniük. Vulcan, Claire gonosz apja újra eltűnik, magával vive a David halála miatt kiborult Lizt is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése