2016. július 25., hétfő

Papp Dóra: Tükörlelkek 1-2.

1. rész. Egy gimnáziumba járó, két, egymást alig ismerő lány története a könyv. 
Krisztina végzős, eminens diák, mindenben meg akar felelni örökbe fogadó szüleinek, akik soha nem kérik ki a véleményét. A polgármester apa, pedagógus anya szigorúak, Szegedre szeretnék egyetemre küldeni a lányukat, orvosnak vagy jogásznak szánják. Kriszti titokban évek óta táncol legjobb, meleg barátjával, Vikivel (Viktor), s a tánc az élete. Mikor megismerkedik a helyes műegyetemista fiúval, Kornéllal, már Szeged sem olyan vonzó a számára.
Orsolya nem tud feldolgozni egy szörnyű gyermekkori traumát, az apja öngyilkosságát. Haragos, verekedős, szemtelen, a gimiben Tragédia a beceneve. Leghűségesebb barátnője a szintén kitaszított Eszter, aki társai piszkálódásai miatt fogyott le egy nyár alatt. De milyen áron? Eszter mellett egy új fiú, Olivér is nyugtatólag, sőt a tanulásban ösztönzően hat Orsira, amíg a lány dúvad viselkedése miatt Oli nem szakít vele. A könyv végére Orsi elveszti a harmadik mankóját is, ugyanis az amerikai vendégtanár, Paul megszünteti a terápiás céllal vele tartott különórákat. 
Mindkét lány ebben a részben éli át az első szerelmet és az első szexuális élményt, s útjaik akkor keresztezik komolyabban egymást, mikor Kriszti beavatkozik Orsi és egy kellemetlen lány (addig Kriszti barátnője), Mariann csetepatéjába. Orsi akkor megfenyegeti Krisztit, de hogy mi lesz belőle, az majd a következő kötetből derül ki.

A második részben folytatódik Kriszti és Orsi története. 
Kriszti érettségire és a szegedi egyetemre készül, szeretne a szüleinek megfelelni, ám ezt a döntését Kornél nem tudja tolerálni, és szakít a lánnyal. Kriszti csak úgy éli túl, hogy a tanulásba menekül. A táncot bizonyos fokig már elfogadják a szülei, ám a leégett gyárban évek óta tartó gyakorlásról nem tudnak. Életpályának sem tudják a lányuknak elfogadni, még akkor sem, mikor kiderül, hogy Krisztit felvették ösztöndíjasnak egy budapesti neves tánciskolába, s ő már eldöntötte, hogy élete álmát nem engedi elveszni. A táncos felvételi napján kibékülnek Kornéllal, így a kapcsolatuk megerősödve éled újjá. Közben Viki is társra talál egy helyi fiúban, aki azonban titkolja a fiúk iránti vonzalmát, s mikor Mariannak hála kiderül, szó nélkül faképnél hagyja az összetört  szívű Viktort.
Olivér nélkül Orsi is nagyon maga alatt van, s rájön, hogy szereti Olit, így a visszaszerzéséért még bocsánatot kérni is megtanul. A Paullal történt beszélgetéseket is visszaszerzi, s mély barátság alakul ki diák és tanár között. Paul Orsi lelki szemetesládája, a lány pedig segíti a tanár válását átvészelni. Egy rosszindulatú tanár félreértelmezve a kapcsolatukat feljelenti őket az igazgatónál, s a  rovott múltú lánynak majdnem el kell hagynia az iskolát. Orsi Krisztit gyanúsítja, s nagyon nem szereti a jó szándékú lányt, pedig végül neki köszönheti, hogy az iskolában maradhat. Eszter súlyos táplálkozási problémával küzd, melynek legyőzésében az interneten megismert, pszichológusnak tanuló fiú, Kornél bátyja próbál segíteni neki. 
A mű végére rendeződnek a viszonyok, tisztázódnak a dolgok, megbarátkoznak egymással a főbb szereplők, sőt még Kriszti valódi szüleinek kilétére is fény derül. 
Jó volt olvasni a fiatalokról szóló regényt, hiszen ezek a szereplők köztünk élnek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése