2016. november 25., péntek

Julie Cross: Tempest. Förgeteg

A 19 éves főszereplő Jackson különleges génnel rendelkezik, mely lehetővé teszi számára az időutazást. Csak nemrég jött rá e képességére, s egyelőre csak rövidebb időtávra tud visszamenni a múltba, s csak úgy, hogy  a teste az eredeti helyen és időben marad. A barátjával, Adammel kísérleteket folytatnak, hogy minél többet megtudjanak erről a dologról. Ám amikor Jackson barátnője életveszélybe kerül a rátámadó más időutazók miatt, akkor az addig ártatlan kíváncsiskodás fontossá válik. Meg kell próbálnia minél többet megtudni a képességéről, a családjáról, az orvosáról. Lassan összeáll a kép a kísérletről, a nevelőapjáról, a CIA-ról, a többi időutazóról, s a két tábor háborúskodásáról. Közben a fiú 2007-ben és 2009-ben is próbálja megvédeni Holly-t, akit szeret, s akit éppen a biztonsága miatt kell a végén elengednie. Egyre több időugrás, harc, menekülés jellemzi az életét, s minden időben egyre hamarabb bukkannak rá, akik keresik. Egyre több információ jut a birtokába, s még a jövőbe is bepillantást nyer. Szeretné megismerni mindkét tábort, s egyelőre a CIA tagságot választja.
Szerintem még folytatódni fog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése