2019. február 7., csütörtök

Martin Kay: Eastern; Titkok útvesztője

Ez is egy első rész, folytatása lesz. 
Egy utópisztikus világban játszódik, ahol szinte minden romokban áll. A régi rendet egy erőszakon alapuló váltotta fel (Bagoáz zsarnoksága alatt). Az egyik főszereplő egy vörös hajú japán lány, Yuko, akinek szüleit és nővérét megölték, őt meg megbecstelenítette a zsoldosok vezére (Corben), akit azóta is szeretne megölni. Ez a küldetése, őt hajszolja pár revolverrel, a mostohaapja katanájával és egy lóval. Amerre jár, hullák maradnak utána. Egyszer csak akad egy társa egy fiatal férfi személyében (Vajk), aki korábban a nővére (Saori) kedvese volt. Ő a szerelme gyilkosát üldözi, hogy megtudja, mi történt valójában. Szövetkeznek, s egymást segítve, egymással veszekedve haladnak előre egyik bajból a másikba. Számos harc, küzdelem, csodás megmenekülés kíséri útjukat.

A 2. rész a Titkok útvesztője. 
Számomra kicsit zavaros és unalmas volt a történet. Többször visszamegyünk Yuko múltjába is. Innen ismerjük meg, hogy hogyan halt meg az apja és a nevelőapja, mikor megdöntötték a korábbi király hatalmát, valamint hogy hogyan tudott megszökni Corben hajójáról, ahol megölték volna. Tetszik neki Vajk, de nem tudja eldönteni, hogy engedjen-e a vágyának. A titok, amit nem mondott el neki a nővéréről, mindig megakadályozza. Kiderül, hogy Saori él, s egy báróval állt össze. Saori történetét is megismerjük, mikor Corben bandája megölte az anyját, s ő végül elmenekült. A báró menekítette el a sérült lányt. Vajk múltjába is belenézhetünk. Fiatal korában egy nomád klánnal járta az utakat, harcolt értük, s ott ismerte meg Ninát és az apját, akiknek most fogadójuk van. Láthatjuk Saorival is, aki gyermeket várt tőle, s amiről Vajk nem is tud. A jelenben Vajk és Yuko együtt utaznak, hogy harcoljanak Bagoáz (jelenlegi király) zsoldosai ellen, akik között Corbent is meg fogják találni. Vajk a hidegben magára hagyja a sérült lányt, de megígéri, hogy visszamegy érte.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése