2020. augusztus 31., hétfő

Stephen King: Az intézet

Döbbenetes könyv egy lehetséges intézményről, amennyiben valóban léteznek különleges képességekkel (telepátia, telekinézis) bíró gyerekek. Ezeket a gyermekeket követik a születésüktől fogva, majd a szüleiket megölve elrabolják őket. Így lesznek egy kies vadonban működő intézet foglyai, ahol kíméletlenül bánnak velük, kínozzák őket, hogy a halálközeli élmények kihozzák belőlük a rejtett képességeiket, vagy felerősítsék a meglévőket. Utána egy másik részbe kerülnek, ahol filmeket nézetnek velük emberekről, s akiknek ők a tudatuk befolyásolásával a halálát okozzák. Az elméjük egy idő után elhasználódik, mindent elfelejtenek, csak a képességük marad meg, ami összeadódva segíti a többiek tevékenységét addig, amíg bele nem halnak. Egy világméretű szervezetről van szó, sok intézettel a világ számos országában, akik látókat is fogva tartanak, akik megjósolják, hogy kinek mely cselekedete fogja veszélyeztetni az emberiséget, s ők a célpontok. A világ érdekében áldoznak fel sok száz gyermeket az évtizedek során.

Ebbe az intézetbe kerül egy nagyon okos fiú, Luke is, akit 12 évesen két elit egyetemre is felvettek. Az intézetben barátokat szerez, s megtalálja a módját a szökésnek, s e szörnyű hely lerombolásának. A menekülés során a sorsa összehozza egy kisvárosba került volt rendőrrel, aki a saját életét kockáztatva hajlandó segíteni neki. 

A történet során a két főszereplő egymás felé vezető útját kísérjük végig, míg lelepleződik és elpusztul a brutális rendszer.

Nagyon érdekes és izgalmas könyv, olvastatja magát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése